Egy történet
ami reád vár
Események horizontja
ahol a nap kél és nyugszik
Kristályváros: A kancellár elleni merénylô után továbbra is folyik a keresés. Mindeközben az a hír járja, hogy egy két lábon járó, szőrős lény mászik elô a csatornákból, s garázdálkodik éjnek évadján Kristályváros utcáin.

Wyndham Tulsa: Az idegenek megérkezése gyökerestül megváltoztatta a Tulsaiak békés életét. Az új lakóterületek építése továbbra is folyik, mint ahogy a kiképzések is, ám továbbra is vannak, akik nem bíznak bennük. Winona Johnson is azon igyekezik, hogy kiderítse Nicholasék valódi szándékait.

Abee: Robb egyre gyakrabban hagyja el Abee falait, s viszi magával legbizalmasabb embereit. Senki nem tudja, hogy hova mennek, s mit csinálnak, ám olybá tűnik, hogy valami fontosat találtak. Enyhe feszültség uralkodik, mindenki érzi, hogy hamarosan valami történni fog. Mindeközben a legújabb rabjukat próbálják szóra bírni, ám a férfit még mindig nem tudták megtörni.

Atlantisz: Több kisebb összecsapásra is sor került már a Nameless Brotherhood és Tartarosz gyermekei között. Mindenki egyre inkább érzi egy nagyobb csata eljövetelét, amely el fogja dönteni, hogy az eddigi Semleges körzet melyik testvériség kezére jut, s ezáltal az Atlantiszi főhatalom is.

Aureus: A bázis körüli nyugalmat egy idegen érkezése zavarta meg, akit rögtön elfogtak, ám nem került azonnali kivégzésre. Garrick a férfi kivallatását rendelte el, aminek feladata Nayara hárult. Mindenkinek rossz előérzete támadt, s attól tartanak, ennyi év után végül valaki felfedezte a bázist. Az utóbbi hetekben ugyanis túl sokan ólálkodtak Aureus környékén.
Belépés
ismeretlen vizekre
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Kincset érô
világunk mosolyai
Vöröslô szempárok
bújnak meg a sötétben
Jelenleg 1 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég

Nincs

A legtöbb felhasználó (17 fő) Hétf. Márc. 16, 2020 2:53 pm-kor volt itt.

Legenda születik ott
ahol vérrel festették meg a poklot.

Társalgó
Prefektus nyilvántartás Emptyírta: Ashley O'Connor
Hétf. Ápr. 06, 2020 6:20 pm

Játszótér
Prefektus nyilvántartás Emptyírta: Caroline O'Connor
Hétf. Ápr. 06, 2020 4:28 pm

Backstage
Prefektus nyilvántartás Emptyírta: Christian Reed
Hétf. Ápr. 06, 2020 1:26 pm

The last day together ℘ Caia & Raziel
Prefektus nyilvántartás Emptyírta: Caia Rockwell
Vas. Ápr. 05, 2020 12:11 am

Figyelmeztetések, törlések
Prefektus nyilvántartás Emptyírta: Consulatus
Pént. Ápr. 03, 2020 4:54 pm

Hiányzásnapló
Prefektus nyilvántartás Emptyírta: Victor O'Connor
Pént. Márc. 27, 2020 5:23 pm

Jayden Amyen Wick
Prefektus nyilvántartás Emptyírta: Jayden Wick
Pént. Márc. 27, 2020 5:18 pm

Jonah Russell
Prefektus nyilvántartás Emptyírta: Caroline O'Connor
Pént. Márc. 27, 2020 10:21 am

Demetria & Wyatt - Underground
Prefektus nyilvántartás Emptyírta: Demetria Dalton
Pént. Márc. 27, 2020 12:27 am


Share
 

 Prefektus nyilvántartás

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
ÜzenetSzerző
TémanyitásTárgy: Prefektus nyilvántartás   Prefektus nyilvántartás EmptyKedd Jan. 23, 2018 12:16 am

Prefektus nyilvántartás
Enigma-disease
Ebbe a foglalóba csak azoknak kell írniuk, akik Silah vagy Guardian karakterrel rendelkeznek, ugyanis itt azt tartjuk számon, hogy ki kivel áll párban, illetve ha valaki még nem rendelkezik párral, akkor azokra nyugodtan le lehet valószínűleg csapni egy kis ötletelésre.

Guardian karakter neveSilah karakter neve

Kód:
[code][url=http://enigma-disease.hungarianforum.com"]Guardian karakter neve[/url] ✥ [url=http://enigma-disease.hungarianforum.com"]Silah karakter neve[/url][/code]

Az url helyére a profilotok linkje kerüljön, és abban az esetben, ha a párod hiányzik, annak a helyét hagyd úgy, ahogy a kódban szerepel, a sorrendet ne cseréljétek meg.
     

Prefektusok

Admin

Consulatus
Prefektus nyilvántartás Giphy
Múltam darabkái :
Keresem :
Prefektus nyilvántartás Giphy
Az emberiség a kezdetektől küzdött kórságokkal. Talán visszavetett minket egy időre, de aztán magunkhoz tértünk. A természet gyógyítja magát, helyreállítja az egyensúlyt.
Prefektus nyilvántartás Giphy
Reagok száma :
1619

Prefektus nyilvántartás Empty
 

Prefektus nyilvántartás

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Enigma :: A horizont :: Egy új élet-
^
ˇ