Memories
from the past
Everything we know
Welcome to the
World of the
Enigma-disease
2035. 21 év telt el azóta, hogy egy ismeretlen vírus ütötte fel fejét, mely aztán futótűzként terjedt el az egész világon. Az egykoron tündöklő modern társadalmat a földdel tette egyenlővé. Megannyi élőlény vállt szörnnyé, így letaszítva az emberiséget a táplálkozási lánc csúcsáról. A városok elpusztultak, s ismét törvénybe lépett az Ölj, vagy megölnek elv. A kezdeti katasztrófa és pánik után azonban az emberek megtalálták a módját, hogy szembeszálljanak a szörnyetegekkel. A KRC-nek elnevezett kristályból fegyvereket gyártottak, és a vörös szemű gyermekeket bevetve megkezdődött az ellenállás. 2021-re pedig létrejött az első biztonságos város, a Kristályvárosnak elnevezett hely, melyet a KRC-ból épített fallal vettek körül. Az életben maradt emberek nagy része idemenekült, s azóta is viszonylagos békében és biztonságban élnek, miközben mindent megtesznek, hogy visszahódítsák maguknak a földet. A fal azonban nemcsak védelmet nyújtott, hanem teljesen el is szeparálta lakosait a külvilágtól, így még csak nem is sejthetik, hogy a legnagyobb veszély, ami rájuk leselkedik, azt nem az orruk előtt kell majd keresniük...
Belépés
Find a way
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Messages
From the world


A Z O L D A L B E Z Á R T
Last activities
in the world
Hírek
írta: Consulatus
Csüt. Május 17, 2018 6:25 pm

EOF - Empire of Fantasy
írta: Vendég
Szer. Május 16, 2018 10:34 am

Nora Haytham
írta: Sebastian Carter
Pént. Május 11, 2018 3:07 pm

Konyha és Nappali
írta: Sebastian Carter
Pént. Május 11, 2018 3:00 pm

Benzinkút
írta: James H. Creek
Hétf. Május 07, 2018 5:29 pm

Laborok
írta: William J. Holland
Szomb. Ápr. 28, 2018 5:55 pm

Kórtermek
írta: William J. Holland
Szomb. Ápr. 28, 2018 4:25 pm

Előszoba
írta: Juliette Argent
Csüt. Ápr. 26, 2018 7:30 pm

Pult jobbszél
írta: Consulatus
Csüt. Ápr. 26, 2018 12:57 pm

Seek the light
Find a way
Jelenleg 1 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég

Nincs

A legtöbb felhasználó (16 fő) Pént. Márc. 09, 2018 8:42 pm-kor volt itt.


Share | 
 

 Victor O'Connor

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
ÜzenetSzerző
TémanyitásTárgy: Victor O'Connor   Szer. Jan. 24, 2018 6:39 pm

Victor O'Connor
Egyszer átléped a határt...
Azt fogod kívánni, bár figyeltél volna, mikor találkozol a végzeteddel.
Chris Wood
Félvér
Silah
Becenév
Vic
Születési hely, idô
2011, Október 31.
Lakhely
Kristályváros
Beállítottság
Hetero
Családi állapot
Egyedülálló
Foglalkozás
nope
Család
Egy hatalmas család része vagyok. Habár a vérem nem köt, csak s kizárólag Corahoz, de mindig is otthon éreztem magam az O'Connorok között. A saját családnevemre már nem emlékszem. Hiszen alig éltem benne. Az apám ugyanis legjobb tudomásom szerint halott, ahogy anyám is. A nagynéném segített túlélni egy ideig, majd az ő halálát követően egyedül vigyáztam, a másfél évvel fiatalabb húgomra, Corára. Azt követően leltek ránk az O'Connorok. Haldokoltunk, árvák voltunk, de új családra leltünk. Azonban ez a mi titkunk maradt. Mindenki abban a tudatban él körülöttünk, hogy egy a kancellár egy 5 gyermekes családapa. Közte velem és Corával.

Tulajdonságok
Erősségek: Az erősségem éppenséggel a gyengeségem is. Hiszen képes vagyok pillanatok alatt súlyos döntéseket hozni. Ez gyakran válik hátránnyá, azonban valahol előnyként is számolok vele. De ha valami tiszta erősséget kellene ide körmölnöm, azt hiszem az a derűlátásom lenne. Bár erre sokszor rácáfolok...

Gyengeségek:Elhamarkodott döntéseket szoktam hozni. Mindig a helyzet hozza meg a döntéseket. S habár nem vagyok egy tahó, de gyakran harc közben hajlamos vagyok megfeledkezni magamról. Van, hogy sokan megsérülnek.... Ha én harcolok, az minden esetben ön s közveszélyes.

Elsődleges fegyvered: A távolsági harc, valahogy sosem volt az erősségem. Pusztakezemet részesítem előnyben, azonban KRC kesztyű hiányában, időnként ez édes kevés. Kardot használok.
The world of the Enigma diesease
Mázsás súly nehezedett apró lábaimra. Szinte úgy éreztem a kemény talajba süppedek, mintha szivacson járnék. A hátamon aprócska lány karolta át nyakamat. Lábai a derekam mellett lengtek, miközben kábán figyelte a szállingózó hót. A fehér szépség lassan lepte be a gyér talajt. Fáztunk. Minden leheletünk kézzelfogható volt, ahogy a hidegben páraként foszlott szét.
Sírás tőrt fel a hátam mögül. A könnyei a tarkómra folytak. Nem tudott még beszélni. Csak alig néhány szó. Hiszen a sokk miatt beszélni sem volt hajlandó. De csak mentem tovább.
Apró voltam és az emlékeim is ködösek erről az időszakról... De arra tisztán emlékszem, ahogy mardosott az éhség és a hideg csúsztatta karmait a bőröm alá. Ahogy pulóverben és vékony cipőben húztam magam után a felnőtt méretű szövetkabátot. Cora pedig nyakig be volt bugyolálva mindennel. Nem tudtam, hogy fázik, csak annyira sírt, hogy reméltem, hogy ez a baja, s ha felmelegszik, akkor elhallgat. Féltem a szörnyektől...
Aztán kisütött a nap. Napok óta alig ettünk. Én pedig alig álltam a lábamon. Egy furcsa helyhez értünk. Sok ember volt ott. Fát vágtak és hordták egy helyre. Egy tőlem nem sokkal idősebb fiú volt velük. A kis göndörke haja a szemeibe lógott. Alig látott ki mögüle. Oly annyira, hogy többször orra bukott a hóban. Csendben figyeltem őket, a hátamon alvó húgommal. Figyeltem, ahogy egy férfi a göndör fürtöket rózsaszín hajgumival köti  fel. Úgy nézett ki, mint egy bolyhos fa, ami a feje búbján nőtt. Talán lány?
Közbeszólt a korgó gyomrom. Élesen jelezte, hogy ideje valamit ennem. Mindegy, hogy mit... Csak valamit, ami a számba belefér. S szinte parancsszóra megéreztem egy kellemes illatot. A számban összefutott a nyál és csak az ételre tudtam gondolni. Hát fogtam magam és lebújtattam a farakásban az összebugyolált, alvó kishúgomat. Kajáért mentem. Sikerrel jártam. Napokig vágták a fát, mi pedig napokon keresztül királyként ebédeltünk, vacsoráztunk és reggeliztünk. Egy hét telt így el, míg nem rájöttek, hogy valaki vagy valami dézsmálja a napi betevőjüket. Ekkor még nem tudtam, hogy rájöttek... Csak mikor úgy, mint eddig, elrejtettem a húgomat, majd lopni indultam...
felkaroltam minden ehetőt, miközben az számból lógott ki a porcukros édesség. Mindent ami finom. Azonban a semmiből hullott ki kezemből minden... A talajra zuhantak, majd tekintetem a húgom felé irányult. Kiszedtem a számból az édességet, majd indultam el a látóhatárba. Hangja elérkezett fülembe, majd tört be tudatomba a gondolat, hogy el fogják tőlem venni. Ő az én húgom! Az én Carolineom! De féltem. Rettegtem az emberektől. Csak füleltem a sírást, amikor üvöltés tőrt ki.
" Takarodj innen te mocsadék!" - Rémülten pillantottam meg néhány ocsmány kis patkányszerű valamit. Akkorkák voltak, akár a cicák. És ezek az undok cicapatkányok a húgom életére törtek. Emberek álltak a farakás felett, ahova Caroline-t rejtettem. Hallgatták a sírást és ütötték a cicapatkányokat. Amikor pedig ráleltek Caroline-ra és kiemelték a fadarabok közül őt... Rettegés fogott el. Rettegés, ami megindította a lábamat. Nem gondolkodtam, hogy nekirohantam a dolgoknak, hogy visszavegyem a bitorlóktól a húgomat.... Ekkor jelent meg előttem a lánynak hitt fiú. Maxim. Hátközépig érő hajjal, kócosan, porcukros képpel és világító vörös szemekkel néztem rá. Vicsorogtam neki, akár a kutyák. Hiszen a mutánsok is ezt teszik odakint.
- Ő azs éy húgonym. - alig tudtam beszélni, csak nyávogtam neki akár egy kiscica. Ő is biztos lánynak nézett. Hiszen életemben nem lett levágva még a hajam.  Akkor legalábbis nem...
- Szia, a nevem Max. - mosolyodott rám édesen, hogy szinte bele pirultam. Elképedtem pislogtam, amikor felém nyújtott egy édes porcukros valamit. - Kérsz?

- Lendületes léptek. A cipő talpa nyughatatlanul kopog az öreg fadeszkán. Egy kard lendül a látképbe. Pengéjén felcsillan a lemenő nap pirosas-sárgás színkavalkádja. Tükrében tekint vissza a vér és az őrület. Egy fénylő szempár. S a penge lendül, mint Zeusz pusztító villámai. Sisteregve szalad végig a rozsdás fémcsövön, míg nem felvillan a vörös szempár. Halált hozó vigyor csatlakozik a vérszomjhoz, hogy kiszipojozza pengéjével az éltető nedűt. A vöröslő szín szinte végig siklik a levegőben, ahogy az arc mozdul. S a penge lendülve szalad végig az idegen bőrön, hogy feltépve azt, ezúttal kellőképp jóllakjon. Az őrülete csak növekszik, s önmagát táplálja, egészen addig, míg lelke bele nem roskad a súlyba. De ezúttal inkább a gyönyörű testet kell félteni, mint a lelkét. Hiszen éles karmok siklanak végig a férfi testének oldalán, hogy aztán a levegőben perdülve, a falnak csattanva adjon vöröslő keretet a vén fal grafitjának. A talajra esik. Remegő karja tolja fel a sárból. Vérszomjas tekintettel néz farkasszemet a mutánssal. E pillanat perceknek tűnik. Ahogy árad a lény pofájából a bűz és csepeg a nyála. Hatalmas agyarai lógnak ki képe alól és egyedül csak arra a pillanatra vár, hogy az eszeveszettül szexi férfi testébe mélyeszthesse. Ekkor jelenik meg a Batman hű társa, Robin. A göndör fürtjeit hátra hatja, miközben ujjaival szánt közöttük végig. Világos szemei felcsillannak a lemenő napban, s a csodás férfi segítségére siet. Robin előrántja számszeríját, majd elszánt pillantással, s egy hős szívével, a szörnyeteg bordái közé lő. S eközben a csodálatos férfi sem volt reszt. Kihasználva esélyét, tápászkodott fel, hogy aztán akkorát bemosson a szörnyetegnek, hogy álla szétlapuljon a megrepedt betonon. Azonban hű Robin mögött ellenséges erő leselkedett, hogy folytassa, mit a másik elkezdett... Robin mit sem
- Álj! Eh... Ez nem így volt! Oké? Először is nem Robin, hanem Max. Másodszor pedig semmilyen szörnyeteget sem építettet a betonba a CSODÁLATOS FÉRFI.
- Ohh.. bazdki... - vettem egy mély sóhajt, majd forgattam hatalmasat szememen.
- Mi ez az egész? - vonta fel magasra szemöldökét Max.
- Milyen igaz. Lányok... Ő itt Robin.- húzódott mosoly az arcomra, majd markoltam rá a mellettem ülő két leányzó vállára, hogy közelebb húzzam magamhoz őket.
- Max...- forgatott egyet szemén, majd vett mély levegőt, amit fáradtan eresztett ki ajkain.
- Max? Ó heló Max. - kuncogta el magát az egyik, majd a másik, hogy aztán bazsalyogva, kelletve magát szemezzenek a bátyámmal.
- Victor? - vonta magasra szemöldökét Max, majd pillantott oldalra, hogy vegyem az adást, és emeljem fel az alfelemet a kanapéról, mert beszéde volna velem.
- Mhmm...- morogtam magamban egy rövidet, majd mosolyt rántva arcomra pillantottam a kettőre. - Egy pillanat és jövök lányok. - által fel mellőlük, majd fordultam feléjük, hogy kezemmel jelezzem nekik, hogy maradjanak ott ahol vannak. - Várjatok itt. Sietek. - azzal iparkodva indultam el Max után, aki már időközben elindult.
- Muszáj mindig rosszkor beállítanod a bongyori fejeddel és elcseszni a bulit? - morogtam suttogva rá. - Tudod milyen nehéz volt befűzni őket?
- Dugulj el és kövess! - vágta a fejemhez Max, majd indult el, mit sem törődve azzal, hogy követem-e vagy sem. Csak háborodottan néztem utána, eltátott ajkakkal, hunyorogva. Végül csak becsuktam a számat, s pufogva szedtem utána a lábamat.
Our story was written by blood

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Victor O'Connor   Pént. Márc. 02, 2018 7:39 pm

Welcome to the world of the
Enigma-disease
Gratulálunk, elfogadva!
Victor, drága bátyám! Elmondani nem tudom, mennyire örülök annak, hogy végül én fogadhatlak el, lecsapva ezt a feladatot Max kezéről , és sajnálom, hogy végül ez ennyire elhúzódott, de végre itt vagyok
Tudod... habár  én nem igazán emlékszem a kezdeti megpróbáltatásokra, arra, amikor még éheztünk, fáztunk és egyedül voltunk, hiszen alig voltam egy-két éves, egyedül egy érzés maradt meg bennem kristálytisztán, még pedig az, hogy rád mindig számíthattam. Mindig ott voltál mellettem, hogy megvédj, ha kértem, ha nem, s igaz, hogy ez néha már idegesítő volt, hiszen ahogy idősebb lettem, úgy már képes voltam én is vigyázni magamra, de a te szemedben továbbra is az óvni való kishúg maradtam. Tényleg hálás vagyok érte, hidd el, mindennél többet jelent, de azért most már egy kicsit fogd magad vissza, oké? Hisz nagylány vagyok már  .
Az előtörténeted felépítése nagyon tetszett, hiszen az első jelenetben egy kis ízelítőt kaphattunk abból, hogy milyen volt árvának lenni és gyereknek azokban az ínséges időkben, amikor még a Kristályváros sem épült fel, de ez sem tántorított el téged attól, hogy védelmezz engem. Végül sikerült is túlélnünk, és az O'Connor család fogadott be minket (habár én ezt nem így tudom  ). A második jelenet, amit ismertettél, pedig már azt mutatta be, hogy mennyire megtaláltad a helyedet itt, a Kristályvárosban a kancellár családjaként, amit öröm volt olvasni. Na persze, nem azt, ahogy a lányokat próbáltad befűzni (komolyan, Vic, erről le kellene szoknod!), hanem azt, hogy mennyire jó kapcsolatot ápolsz Maxszel. Bevallom, habár én is a család tagja vagyok, bennem mindig is volt egyfajta idegen érzés. Nem éreztem teljesen a családomnak az O'Connorokat, s habár nem ápoltam rossz kapcsolatot egyik testvéremmel sem, de nem is voltam olyan jóban velük, mint te... Áthághatatlan távolság volt közöttünk, de ennek okára képtelen voltam rálelni eddig, egyedül csak azt éreztem, hogy én nem tartozok hozzájuk.
De, azt hiszem, eleget húztam az időt, az előtörténeted nagyon jól sikerült, öröm volt olvasni minden egyes sorát, egy-két félregépelést láttam benne, de egyéb hiba természetesen nem volt, úgyhogy menj, foglalj le mindent, amit kell, és utána vár a játéktér .

Avatar nyilvántartásLeader nyilvántartásRangfoglalóPrefektus nyilvántartás



Caroline O'Connor

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
 

Victor O'Connor

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Enigma :: A horizont :: A felkelô nap :: Félvér-
^
ˇ