Memories
from the past
Everything we know
Welcome to the
World of the
Enigma-disease
2035. 21 év telt el azóta, hogy egy ismeretlen vírus ütötte fel fejét, mely aztán futótűzként terjedt el az egész világon. Az egykoron tündöklő modern társadalmat a földdel tette egyenlővé. Megannyi élőlény vállt szörnnyé, így letaszítva az emberiséget a táplálkozási lánc csúcsáról. A városok elpusztultak, s ismét törvénybe lépett az Ölj, vagy megölnek elv. A kezdeti katasztrófa és pánik után azonban az emberek megtalálták a módját, hogy szembeszálljanak a szörnyetegekkel. A KRC-nek elnevezett kristályból fegyvereket gyártottak, és a vörös szemű gyermekeket bevetve megkezdődött az ellenállás. 2021-re pedig létrejött az első biztonságos város, a Kristályvárosnak elnevezett hely, melyet a KRC-ból épített fallal vettek körül. Az életben maradt emberek nagy része idemenekült, s azóta is viszonylagos békében és biztonságban élnek, miközben mindent megtesznek, hogy visszahódítsák maguknak a földet. A fal azonban nemcsak védelmet nyújtott, hanem teljesen el is szeparálta lakosait a külvilágtól, így még csak nem is sejthetik, hogy a legnagyobb veszély, ami rájuk leselkedik, azt nem az orruk előtt kell majd keresniük...
Belépés
Find a way
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Messages
From the world


A Z O L D A L B E Z Á R T
Last activities
in the world
Avada Kedavra - Harry Potter frpg
írta: Vendég
Szer. Jún. 27, 2018 7:29 pm

I.N.F.E.C.T.E.D
írta: Vendég
Szomb. Jún. 02, 2018 12:27 am

Hírek
írta: Consulatus
Csüt. Május 17, 2018 6:25 pm

EOF - Empire of Fantasy
írta: Vendég
Szer. Május 16, 2018 10:34 am

Nora Haytham
írta: Sebastian Carter
Pént. Május 11, 2018 3:07 pm

Konyha és Nappali
írta: Sebastian Carter
Pént. Május 11, 2018 3:00 pm

Benzinkút
írta: James H. Creek
Hétf. Május 07, 2018 5:29 pm

Laborok
írta: William J. Holland
Szomb. Ápr. 28, 2018 5:55 pm

Kórtermek
írta: William J. Holland
Szomb. Ápr. 28, 2018 4:25 pm

Seek the light
Find a way
Jelenleg 2 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 2 vendég

Nincs

A legtöbb felhasználó (16 fő) Pént. Márc. 09, 2018 8:42 pm-kor volt itt.


Share | 
 

 Irodák

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
ÜzenetSzerző
TémanyitásTárgy: Re: Irodák   Hétf. Ápr. 09, 2018 8:54 am


To Rivaille admirális





A város határain belül nőttem fel. Sose tagadtam, nem is kívánom. Ritkán és csak felügyelettel jártam odakint és helytálltam. A túlélési ösztöneim magasabbak, mint másoknak. Könnyedén tudok alkalmazkodni új helyzetekhez, ezzel bárki tisztában lehet, ki olvassa aktámat. Számos úgymond beépített akcióban vettem részt, Mendoza mellett. Nem minden mutánsról, fertőzött egyénről derül ki rögtön, hogy ki is ő valójában. El kell érnünk, hogy elárulja. Könnyen meg tudom magam játszani, ha arról van szó, de…
Tudom, hogy túlélném ha a semmi közepén kitenne, ha körbevennének a mutánsok. A honvágy hajtana, hogy hazajöjjek. És a bizonyítás, hogy képes vagyok ezt megtenni. Elszánt tekintettel, mosolyogva közlöm ezt vele, melyet szemlátomást nem hisz el nekem. Nincs is ezzel gond, nem is kell. Meglehet magam sem hiszem el. Csak a remény halovány szikrája ég bennem, miszerint képes lennék rá. Ha csak én meg a kardom lennék…
De persze ennek kiderítésére nem kerül sor. Még nem, tovább boncolgatni pedig értelmetlen lenne. Ez a beszélgetésünk csak elméleti síkon mozogna. Azon alapulna az egész, hogy én képes vagyok hinni magamba, ő pedig viszont ezt nem teszi meg. Nem is baj, nem is a dolga, hogy mindent elhiggyen embereinek. A megkérdőjelezés a munkája, ezáltal ösztönözve minket jobb munkára. Ezzel tisztában vagyok.
Mégis… további szavai elég aggodalomra adnak okot számomra. fogaimat összeszorítva hallgatom. Úgy véltem a jelentésem tiszta volt és egyértelmű. Tettem megalapozott volt, a boncolásnak ezt ki kellett volna mutatnia.
- Veszélyeztettem volna inkább a túlélők életét? - teszem fel a költői kérdést, továbbra is hitetlenkedve hallgatva szavait. Közbevágok szavának? Igen, de hogy jelenleg ez érdekel-e? Itt most nem csak az én életemről van szó. Számos embernek segítettem már életem során, miért kockáztatnék meg mindent? - Brendon ezredes az élen haladt, ő vezette a konvojt, ő tartotta a frontot elől. Ahhoz, hogy engedélyt kérjek, védtelenül kellett volna hagynom a hátsó frontot, előremasíroznom, Caleb tizedessel. Nem csak ő, de ezáltal én is használhatatlan lettem volna egy rajtaütésnél, ami ott bármikor megeshetett volna - veszek újabb mély levegőt. Nem értek semmit, ennek az egésznek semmi értelme.
- Elnézést, Uram, de olvasta a jelentésemet? - vonom össze akaratlanul is a szemöldökömet. Ha a bíróság áll előttem, legyen. Kiállok és ott is elmondok mindent, mi történt. Ezáltal nem ítélhetnek el. Viszont elfognak, mert csak egy korcs vagyok. - Leírtam, hogy… Uram, mint már említettem ilyen mutánst nem láttam még. A harapást követően percek múltán Caleb tizedes szemei már vörösre váltottak. Ilyen csak több hét után mutatkozik először, de ott… Rögtön. Nem kockáztathattam - állom tekintetét, egyenes háttal. Merészen, noha tekintetembe a teljes értetlenség lappang továbbra is. Furcsa volt ez az egész, a testet visszahoztam a városba ennek ellenére, hogy kivizsgálják. A kapunál mégis elvették tőlem, ez… nem így szokott történni, de helyt adtam az ottani katonák szavainak. A boncolásnak már rég meg kellett volna jönnie. Az igazolná szavaimat, melyeket egyedül kell bizonygatnom most.
Mégis mi történik itt?
- Pszichológiai… Miért? - állok újra csak értetlenül, ajkaimat enyhén szétnyitva. Szemöldököm végleges ráncba rendeződnek, azokból már nem adok lejjebb. Fejem enyhén megrázva tekintek le a föld irányába. Könnyeimet visszaszorítom egy hatalmas nyeléssel. - Téved, ha azt hiszi, hogy könnyedén tettem meg - felelem csendesen, tekintetem lassan emelve fel az Admirálisra. Arról inkább jelenleg nem is szólok, hogy az első tünetnél, mely azt mutatná, hogy vad vagyok, kérdés nélkül lőnének főbe. De ez mellékes most jelenleg. - Mert nem volt az. Bárki, ki belép a hadseregbe, az vállalja a veszélyt és annak lehetőségét, hogy saját társa keze által kell meghalnia. Ezt sulykolták belénk a kiképzések alatt - vagy ez csak ránk illett csak, félvérekre? Utólag mindig egyszerűbb okosnak lenni.



592|| kredit|| Lesz ez még így se ;)






Each generation should be made to bear the burden of its own wars, instead of carrying them on, at the expense of other generations

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Irodák   Vas. Ápr. 08, 2018 12:34 pm




Ms. Crawford & Rivaille Admiral
Rejtett gyengén sértést gerjesztő elszólásomra, túlzott magabiztos önbizalmat kapok. Ami ezúttal felemeli szemöldökömet, mindezt továbbra is az ablaknak láthatójává téve. Elbizakodott válaszadásában el is felejtettem milyen egyöntetű természettel is tartok viszály keringőt. Noha az én kezdeményezésem által lett a finom légies műfajból, dinamikus verseny tánc. Ugyan a választ cseppet sem méltatom semmilyen hozzáfűznivalóval, annak ellenére hogy tisztem jócskán átlépte a racionális tényeket. Az a bázis a világ második Bermuda-háromszöge. Oda ha katonákat rendelünk ki, csakis nyomós száműzetésből vagy életfogytiglani szenvedésből küldjük ki őket. Ő bizonyára azzal a ténnyel sincs tisztában, hogy bázisaink többsége a remek felszereltség ellenére, igen kiszolgáltatott egy népes mutáns támadásnak. A fegyvereink arzénja pedig nem arra lett kitalálva, hogy idő előtt elfogyasszuk őket, hanem tartalékoljuk a következő és az azt követő alkalomra. Sikereink felét nagyban befolyásolja, hogy ezáltal nem is vittünk véghez egyetlen maradandó csapást sem a mutáns fenevadakra. Továbbra sem tudjuk, melyik régióban indultak a legnagyobb szaporodásnak. De ami még aggasztóbb, az amit a tisztem is hűen ábrázolt, hogy genetikájuk az évek múlásával egyre számottevőbb és kifinomultabb. Fejlődő érzékeikkel már különbséget tudnak tenni a KRC és a hagyományos lövedékeink között. Így meggátolva a pillanatnyi félrevezetésünket. Borzalmas úgy kiállni a toborzáson, hogy erről említést sem nyilvánít a kormány, nehogy elrendítse a kanonokát hazájuk megvédésének elkötelezettségükben. A hazugsággal pedig egyenesen élesben szembesülnek, mikor már kevesek az esélyeik a túlélésre.
Nem tudok kellően leszakadni az aktuális helyzet témájáról, mégis kénytelen vagyok, mikor az előírásokat beemeli tisztem a mondanivalójában. Az előírást, amivel ő semmilyen részben nincs tudatában! Semmilyen elenyésző kis paragrafusával! Hogy képes még ezután az előírásokkal előhozakodni nekem? Mikor én épp a felsőbb törvényeket képviselem, és hajtom be a hadseregen!
- Az előírások semelyik hasábjában nem szerepel az engedélyezett szándékos emberölés, Ms. Crawford! Elismerése nem menti fel a vád alól, ami egyetlen katonánk parancsmegadásában sem szerepel! Caleb tiszt likvidálását a szabályoknak megfelelően Bredon tizedes rendelhette volna el. Ön azonban bűn követett el, s ahelyett, hogy kellően mérlegelte volna helyzetét, ami gyanítok hatalmas félelme generált, akkor most nem kellene parancsba adnom, hogy holnap reggel jelenjen meg a városi bíróságnál és tegyen vallomást az esküdtszék előtt. - újbóli próbálkozással felveszem vele a szemkontaktust, már nem mintha kegyetlen hadművelet volna leereszkedően ránéznem a katonámra. Csupán a csalódás átka nyomja a mellkasomat és a vállamat, hogy nagyszerű tisztsége ellenére, emberölést követett el. Vélhetően a helyében, én kikértem volna a felettesem ítélethozását, s csakis akkor húztam volna meg a ravaszt, ha ő parancsba adja. Nála a szituáció felállása sokkal súlyosabb. Tizedesét teljesen érhetetlenül elfelejtette számonkérni. Úgy lőtte fejbe társát, mintha egy lett volna a mutánsok ivadékból.
- Továbbá, ha ezt végrehajtotta, elküldöm egy 2 hónapos pszichológia kondicionálásra! Magának nyilván természetesnek tűnhetett Caleb tisztet eltenni láb alól, de egy másik bajtársának igen nehezére esett volna saját, még nem mutálódott társát lelőni a terepen! - jelentem ki, hogy egyértelművé váljon számára miféle fajsúlyos dolgot tett, s annak hozománya mentálisan meg is fertőzte, úgy hogy észre sem vette. Nem célravezető a katonaságban pszichopata tagokat alkalmazni. Noha nagyon hasznossá tudnának válni egy adott fázisban, de a mi feladatunk továbbra is józanul gondolkodni és döntéseket hozni. Nem fejvesztve öldökölni és gyűlölni azt, ami már az életünk része! A nő, cselekedete felismerése híján úgy véli helyesen járt el. Egy katonatársa megölése senki számára nem előnyhelyzet. Csakis az ellenségnek. A mutánsoknak.


Cloth: Like this &  Word:   539 &  Note: az enyém se lett most valami hű de sok.
made by fladorphae


It is forbidden to kill; therefore all murderers are punished unless they kill in large numbers and to the sound of trumpets.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Irodák   Szomb. Ápr. 07, 2018 7:43 pm


To Rivaille admirális





Pozitív gondolatok. Ritka kincs a mai világban, hogy vannak még hozzám hasonló emberek. Az életet lehet úgy szemlélni, mint egy elkárhozott lelket, avagy egy szakadt ruhaneműt. Foltozzunk, toldozzuk, de sosem lesz már tökéletes. Ha egyszer megreped a máz, ha a tökéletességen csorba esik, újra már nem tehetjük ragyogóvá. De megpróbálhatjuk. Próbálhatjuk a darabkákat összerakni, megpróbálhatunk újat varrni, újat készíteni. A legtöbb esetben elbukunk, pofára esünk, a porba hullunk, de emiatt adjuk fel?
Ezt nem így gondolom. Újra fel kell állnunk és mennünk tovább, előre. Nem kesereghetünk azon, amink nincs meg, azon, amely már nem vár ránk. Hogy a világunk már nem olyan, amiért elődeink harcoltak értünk. Hiú ábránd azt hinni, hogy virradhat szebb nap ránk. De hinni abban, hogy a harcunkkal ezt elérhetjük.
Ezért csatlakoztam Silahnak. Tenni akartam azért, hogy a mi utódainknak is lehessen jövője. Nem, nem nekem, felelőtlenség lenne egy félvérnek gyermeket szülni. Minden kórra van gyógyír, mindössze csak meg kell azt találni.
Az Admirális szavaira mégis csak halvány mosoly kúszik ajkamra, fejemet enyhén lehajtom rá. Értem a nem is annyira rejtett célzását, ez mégsem fog megakadályozni abban, hogy gondtalanul viselkedjek vele szemben.
- Akkor valakinek itt az ideje, hogy visszajöjjön onnan - felelem magabiztosan. Hogy honnan merítek ennyi magabiztosságot? Magam sem tudom, talán a tény, hogy erősebb és gyorsabb vagyok, mint embertársaim. Hogy a kórnak köszönhetően érzékeim kifinomultabbak, túlélési ösztöneim erősebbek. Elküldhet ahova csak akar, mindenhonnan visszajövök. Nem azért, mert ez egy teszt, vagy annyira bizonyítani akarok - noha ez nem is áll annyira messze tőlem.
Ha ennyi fenyegetéstől megriadnék, valóban nem lenne semmi helyem a hadsereg kötelékébe.
Könnyed beszélgetésünk egy csapásra változik meg. Az ő keményebb hangszínét hevesebb monológgal folytatom. Összeszorított fogakkal várom hát a végítéletet, mely engem vár utána. Tudom, hogy a tűzzel játszok, de sose szerettem az igazságtalanságot. Főként ha az rajtam csattan.
Továbbra sem értem, hogy mi bűnt követtem el és továbbra sem egykönnyen adja az Admirális ez a tudtomra.
Gyanúsított. Homlokom ráncai egyre mélyebben süppednek bőrömbe, szinte már félő, hogy ott is maradnak. Mindez csak azért, hogy egy töredék pillanat alatt kisimuljanak. Tekintetembe a szomorúság veszi fénye csillan meg, újabb szavaira csak némán pislantok, kérdése végén pedig egy pillanatra lehunyva tartom a szememet, bár nem láthatja, hogy így háttal áll nekem.
- Nem - felelem röviden és tömören, magam elé pillantva a lábamat figyelve. Lassan emelem fel az Admirálisra a tekintetemet. - Azonban a jelentésemben külön kitértem arra, hogy Caleb tisztet megharapta egy mutáns. Visszahozhattam volna a város falain belülre, de mindannyian tudjuk, hogy az ellenszert nem találták még meg. Előbb vagy utóbb ő maga is átváltozott volna, fenyegetést jelentett volna az emberekre. Gyorsan kellett döntenem - felelem, összeszoruló torokkal.
Hő taposta tájon jártunk, sehol egy árva teremtett lélek. Mégis nyomokban idegenektől származó lépteket fedeztünk fel. Óvatosan kellett eljárnunk, fedeznünk kellett a menekülőket. Calebbel maradtunk hátra. Mögöttünk a jajveszékelés hallatszódik, kardunkat magunk előtt emelve hátráltunk, a környező területet figyelve. A vész hirtelen csapott le. Egy mutáns támadott a semmiből, tőlem jobb oldalra. Caleb felől. Gyorsan reagáltam, megelőzve a férfit.
A vész mégsem kerülte el. Percek teltek el dulakodással, engem egy fának csapott. Túl…
- Ilyen gyors mutánssal sosem találkoztam még, Uram, de ez mind szerepel a jelentésben. Túl gyors volt, túl erős, hasonló sem fordult még meg a környéken - hogy ezzel csak magamat akarnám védeni? Ha bűnnek számít, hogy a várost akarom védeni, akkor ítéljenek el. Nem tettem semmi rosszat, továbbra is ezt állítom. Az a mutáns. Nem tudtam utolérni, hiába a fa törzsétől löktem el magamat. Elkéstem. Caleb nyakát harapta meg, mire kardommal fejét vettem volna.
- Az előírásoknak megfelelően cselekedtem, a boncolás ezt bármikor kimutatja.Egyéb iránt milyen indítékom lett volna? - rázom meg a fejemet értetlenül. Értelmetlen szándékos gyilkossággal vádolni. A küldetésen kívül soha nem találkoztam még a tiszttel. Lényegében az egész munkahelyemen kívül nem ismerkedem, nem találkozom emberekkel. Nincsenek rejtett vágyaim, nagyratörő céljaim. Egy egyszerű életet akartam csupán, egyszerű emberként. Ez nem adatott meg számomra, de segíthetek abban, hogy mások ezt elérjék. Miért akarnék bárkinek is ártani? És ha akarnék, miért odakint tenném, ahol még eltusolni sem tudom ezt? Ez nem logikus.



675|| kredit|| Bocsánat, hogy ilyen rövid lett o.o






Each generation should be made to bear the burden of its own wars, instead of carrying them on, at the expense of other generations

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Irodák   Szomb. Ápr. 07, 2018 2:14 pm




Ms. Crawford & Rivaille Admiral
Lélekhasadást gerjesztő rágalmazásom ezúttal is elhozta a várvar várt sikert. Noha már nem zsenge szokás, a vezetőségnek szorosabb gyeplőn fognia a katonákat. Idestova a második világháború óta igyekezzük ezen mentális hadműveletet beleégetni a tisztjeinkben. Az első alkalom épp csak példastatuálásra volt elég. Másodjára nem követhettük el ugyanazt a hibát. S mikor eljutunk a számukra aktuális, apokaliptikus helyzethez, kérdés nélkül alkalmazzunk kellett azt a rendszerességet melyek utódaink biztonságát jelenthetik, a jövő megmentését. Mégis, a pozitív meglátás ellenére, apám szavai zsibonganak a fejemben. Személyes véleménye melyben a háborút definiálta számomra, alig 4 évesen. "Ha nem akarod, hogy háború legyen, az olyan mintha nem akarnád a Szerdákat. A Szerdákat, amik az élet részei. Ha nem szereted, akkor ne kelj fel de nem akadályozhatod meg mert úgyis eljön és ha ma nincs is Szerda, nem sokára lesz!" Valóigaz, hogy a napok megnevezése összefolyik a háborúban. Még a történtek végződése sem tudja igazán már megkülönböztetni a hétfőimet, a szombatiaktól. Mindennap szinte ugyanolyan borzalom volt. Akár apámnak, aki azok életéért küzdött kik végül megfosztották tulajdon életétől. A múlt sérelmei után kísérő siránkozás, csak a balga eszűt lelkét nyugtatja. Aki több ezer mutánst látott végbefagyva, s mellettük ránézett a több százezer katonára, az beláthatja, nyugodt éjszakáira többé nincsen megfelelő gyógyír.
Mit is tudhat ő, fiatal szolgálattételében arról mi is igazán a háború jelentése? A legnagyobb baklövés, amit elkövethet, hogy pozitív rálátásba helyezi a történeseket. Mikor az elvárás a vérbeli racionalitást várja el. Egy katona lásson rá a világra, ne csak a küzdelmek végét lássa, hanem lássa magát a csatát, a véget nem érő párbajt, ami eldönteni az övé vagy ellenségei sorsát. Optimista hozzáállás? Az ember ezen illúziójával még nem volt képes megválni. Csupán hátra kellett tekintenie, hogy elhiggye, hogy a háborúk végét nem az emberek hite, hanem a fegyvereik verték le. Az idealizált, könyvben és filmekben megjátszott remény, ürügy a békét nem ismerő számára, hogy legyen indoka fajtársát főbelőni saját túléléséért. Néha elgondolkoztatja az embert, a természet másik teremtménye az állat világ, ahol a túlélését folytatott életforma elsősorban a szaporodásért és a táplálékért folyik. Mialatt az ember, megtanulta ezen visszamaradott szükségleteit eldobni, s azért ölni, hogy hiúságát fönntartsa saját közkívánatának. Én szintén embernek vallom magam, ugyan a legbefolyásosabb pozícióban. Régóta nem tudom milyen utóhangzás éri egy mutánst mikor agyvelejét keresztül lövik. Azonban azt, amit holografikusan kivetítenek a falamra, napi rendszerességgel le kell jegyeznem a hivatalos számontartásba. A számot, ami a napszakok váltakozásával egyre alacsonyabb, és alacsonyabb. Van ennél megkeserítőbb egy vezető számára? Látni, hogy kiválóan lelki egyensúlyban tartott, kitűnő kiképzésben részesített,  megfelelt hazafiai a legnagyobb szívességgel két darabban térnek vissza a városba, hogy gyászolói eltemethessék őket. Nem említve azokat, akik sortársaikat eladták a mutánsok martalékának csak hogy az ő menekülési esélyeik jobbak legyenek. Ugyan ki lát ebben valamiféle derűlátást?
- Ne aggódjon, megfogom tisztelni hasonlóan, mikor önt önkénytelenül kiküldik arra bázisra, ahol még egy bevetett katonánk sem térhetett vissza. - elmosolyodom a cinizmus oltárán, hisz a hallottak mégnagyobb ellenszenvet táplálnak iránta mint korábban. A biztató meglátása csak egy valamiben tudja segíteni, hogy ne keljen szembesülnie a ténnyel, hogy akár holnap is meghalhat.
Végül a nyájaskodást és a folyamatos komédiát félretéve megjelenteti nálam emberi felét, ami újbóli magyarázkodásba kezd, ám a korábbiakkal ellentétben, sokkal színvonalas hangsúlyban és prominens magyarázatokkal. Hagyom, hogy lelki tusáját kieressze zsarnokoskodó felemnek, aki az imént egyetlen evőeszközzel lenyelte volna keresztben. Emberi része még azt a merész ötletet is elköveti, hogy vitába kezd erős vezetőségemmel. Végre valami katonai sajátosság! Végre!
A mindennapokra nincsenek korlátozásaink és szabályaink. Habár ez a találkozás sem volt igazán a hétköznapjainak megfelelt teljesítés elvárás. Hamár a fejesek közül hívatják, vegye úgy, mintha szolgálatban állna!
- Ezek mind tisztázásra kerültek a katonai archívumában. A vád igazát vagy hazugságát önnek kell majd a bíróság előtt tisztáznia. Én pusztán hiteles forrástól szeretném megkapni a választ egy ügynek, melyben maga az első számú gyanúsítottnak van bejelentve. - tisztázom, de még mielőtt belekezdenék hosszas kifejtésemben, az iroda ablakához vezetem lépteimet, ábrázatomat titkosítva előtte. Nem látva az arckifejezésemet, amit ez a szóbeszéd egyre jobban és jobban elcsúfít.
- 1 hónappal ezelőtt részt vett, Christopher tisztje felügyelése nélkül, az SPC Screaming Eagle 23. egységében. Ahol egy lakatlan faluban kellett túlélőket evakuálni. Brandon tizedes arról számolt be, hogy ott léte sikeresen mentett meg 7 embert, köztük egy nőt is és két gyereket. A bevetést azonban idő előtt le kellett folynunk, mivel 500 méteres körzetükben mutánsok portyáztak. A mentés eredményessége ellenére, megfutamodásukban ön Caleb tiszt mellé volt kihelyezve, akit a menekülés alatt agyonlőttek. Bradon tizedes beszámolója önre tér ki, mint az egyetlen szemtanúra s egyben gyanúsítottra az ügyben. A tiszt meggyilkolása feltett szándékkal okozhatott volna menekülési előnyt mindenki számára. Ugyanakkor a bűn hasonlóan egyenértékű mint egy szándékos emberölés vágyja. Mondja tagadja a halatokat vagy kész ügyvédet fogadni a vád elismerésében? - nem lépek el az ablaktól, egy töretlen érdeklődést sem mutatok felé. A bűn mélységes és embertelen. Ha nem akad számára helytálló bizonyíték a vád ellen, kénytelen vagyok, emberi megnyilvánulásának ellenére, a városi bíróság elé küldenem. Most azonnal.


Cloth: Like this &  Word:  817 &  Note: igyekszem bőszavas lenni...
made by fladorphae


It is forbidden to kill; therefore all murderers are punished unless they kill in large numbers and to the sound of trumpets.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Irodák   Szomb. Ápr. 07, 2018 12:18 am


To Rivaille admirális





Halvány dunsztom sincs arról, hogy mit keresek itt, vagy jelenleg mi történik velem, de egy valamiben biztos vagyok. Az Admirálisnak nincs humorérzéke. Vagy ha van is, nem az én humoromat értékeli, pedig mindent megteszek annak érdekébe, hogy helyzetünk ne legyen ennyire… feszült. Ez egyikünknek sem tesz jót. Persze, ilyenkor jön a sok, okos pszichológus, kik rávilágítanak arra a gyönyörű tényre, hogy a pálma teher alatt nő a legjobban. De tényleg, ezt ki és mikor találta ki? Ez a lehető…
Jó, nem kalandozunk el, maradjunk a jelenben. Hiszen ez számít jelenleg a legjobban. Derűs mosolyomat nem töri le szavai, annak ridegsége, de éle sem. Soha nem volt könnyű az életem, talán egy olyan félvéré sem, ki vagy itt született, vagy valamilyen úton, módon a városba került. Életünk minden egyes napján a gyűlölettel és a haraggal találjuk magunkat szemben. Nem tartozunk sehova. Nem vagyunk sem emberek, sem mutánsok, a kettejük közötti vékony mezsgyén helyezkedünk mi el igazán. Megtanultam elengedni a felém irányuló negatív hullámokat. Nem volt könnyű, sőt mi több, de hát… Mindenki volt egyszer kamasz, mindenki bánt már meg dolgokat az életben.
Mégis úgy vélem, hogy mindennél jobban számít a jelenünk.
- Az igyekezetem, pontosan mivel kapcsolatban, Uram? - helyezem a legfontosabb szóra a hangsúlyt. Különös keringőt kezdünk el járni, melyben jobb lesz felvennem a lépéseket. Más különben könnyedén csinos körömcipőmre lépnek, ruhám szegélyét tépik az idegen cipők, végül pedig maga alá temeti a tömeg. Tudni szeretném, hogy pontosan miért is vagyok itt, mégis érzem, hogy a válaszok nem lesznek ennyire egyértelműek. Fel kellene készítenem magam a barokkos körmondatokra? Az oly tipikus balladai homályra, melyet a felsőbb körök annyira kedvelnek?
Azt hiszem ezzel nem is kicsit késtem el.
- A lehető legoptimistábban állok a dolgokhoz, Uram és remélem nem ez lesz az utolsó találkozónk - mosolygok rá kedvesen, mintha erőmből semmit sem veszítenék el.
Amikor viszont elfordul tőlem… Megkönnyebült arckifejezés lesz úrrá rajtam. Némán fújom ki a levegőt a számon, fejem lehajtva próbálom összeszedni, minden arcmimikám. Nincs könnyű dolgom, lássuk be. Két perce sem vagyok bent, de érzem, ahogy hátamon borsók gyorsulási versenyt rendeznek, üzemanyagnak pedig jeget használnak.
Meglehet a pletykák igazak, mégis higgadtnak kell maradnom. No meg… Amúgy is ezen kívül mégis mire gondolhatnék? Nem ejtettek gyerekként fejre… annyiszor, hogy súlyos agykárosodásom legyen, de amikor hirtelen akarnak felelősségre vonni… Legalább tudjam, hogy miért, amiért tudok védekezni, egyéb esetben, ehhez hasonló banális dolgok jutnak eszembe.
Nemkülönben számomra az egy valódi vérfürdő volt. Annyi kárba veszett étel. Még ma is könny szökik a szemembe.
Oh jaj, visszafordul.
Albínósága eltűnni látszik, állom kegyetlen tekintetét. S ahogy belekezd. Úgy olvad le arcomról a mosolyom. Továbbra sem értem, hogy mit keresek itt. Szemöldökömet enyhén összeráncolom, mintha az igazsághoz közelítenénk. Élénken figyelem minden szavát, komolyan. Tudom, hogy a felettesem és jelenleg nem vagyok abban a helyzetben, hogy elvicceljem az egészet.
- Uram, újból csak sajnálatomat tudom kifejezni. Azonban a munkámat jól végzem - nézek magabiztosan rá, el sem véve róla tekintetemet. Az ereimbe megfagyott minden vér, mely valaha is keringett bennem, abban a pillanatban, ahogy megszólalt.  - A terepen pontos vagyok, mindent az előírásoknak szerint követek el. Nem mozdulok, amíg a Prefektusom nem utasít rá, nem támadok rá védtelen emberekre. Nem támadom meg addig a célpontot, amíg meg nem bizonyosodunk róla, hogy valóban veszélyt jelent, nem csak a városra, de az emberekre is. Precíz vagyok és összeszedett. A másodpercek tört része alatt képes vagyok bonyolult helyzetek pontos analízisét elvégezni és a megfelelő döntést hozni. A partnerem és köztem sem lehetnek problémák, összeszokottan dolgozunk, mellőzzük a felesleges beszédeket, szemünk villanásából tudjuk, hogy mit kell tennünk. Efelett az egyik legkritikusabb Silah vagyok magammal szemben. A lehető legkisebb veszélyhelyzetnél önmagamat jelentem, hogy vizsgáljanak felül, mielőtt bárkinek baja esne - rázom meg a fejemet értetlenül, szemöldököm körülötti ráncok egyre csak sűrösödnek. - Igen, a magánéletben lehet, hogy szétszórt vagyok, hogy gondolataim csaponganak, de nem kint a terepen, nem akkor ha tényleges veszély fenyegeti a várost. Úgy véltem, hogy eleget bizonyítottam már ezt az évek során - noha nem vagyok annyira régóta tagja a katonaságnak. Mégis, mindent elkövetek annak érdekébe, hogy minél kevesebb embernek essen baja. Hogy a veszélyes mutánsokat a város falain kívül tartsuk, hogyha arról van szó, és van rá lehetőségünk megöljük őket odakint.
- Uram, ha vádolni akar valamivel, akkor tegye meg - kérem a legvégén. Ne csak úgy tegyen, mintha rosszat tettem volna. Mert nem tettem. Ezt pontosan tudom. Akarattal nem tettem, ha mégis… Világosítsanak fel. Ha ezzel a saját halálos ítéletemet is írom alá.  



738|| kredit






Each generation should be made to bear the burden of its own wars, instead of carrying them on, at the expense of other generations

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Irodák   Pént. Ápr. 06, 2018 11:31 pm




Ms. Crawford & Rivaille Admiral
Nem tudom, hogy a sajátos beszédtechnikai specialitásommal, vagy a mély hangú megdorgálásommal jutalmazzam a nőszemélyt. Aki túl lépte azt a becses intervallumot is, amit két eltérő személy egy közös vacsoránál elkövethet az etikett szabványaihoz mérten. Szinte már adott, hogy az ilyen összejöveteleknél a nő késsen, ezzel nem csak a formális partner adrenalinját emelve, hanem az arra szánt alkalmat is elnyűtté téve. Semmilyen vonatkozásban nem hozható, az én és a tisztem találkozása egy egyszerű két személyes vacsorával. Annál sokkal jelentőségteljesebb és komolyabb státuszt érdemelt. Vagy talán én egyedül vélem annak?
- Tudja, hogy az igyekezete mégsem közelíti azokét, akik az ember teljes jellegét és természetét feladták, azon szent hivatásért, hogy rajtunk eldézsmálhassák a szilárd fennmaradásukat? - kérdem mindezt természetemből adódóan, költőien, leginkább kijelentésként szolgáltatva mint kérdést. Az a lejtés a hangsúlyomon, csupán csak a diszkréció megőrzésének jelképe. Nincs semmi - példának hasznosítható - mintám, amihez hasonlítani tudnám. Hisz egy katona ismérve a pontosság. S csakis a második helyet foglalja el a hazafiasság. Mit a harmadik ismertetőjelként a bátorság követ. Nyilván ez az ideál. Ugyan, akkor Kristályvárosnak nem kéne egy háromszázezres sereget ellátnia. Noha a hazafiasság létjogosultság a tisztek között, néhol már ez sem megkövetelt néhány bázisban. Mostanra elég csupán a mutánsokhoz köthető tartós undor. - Ugyan, mondja, úgy festek, mint aki második esélyeket osztogat? - az emelkedett hangsúly megint csak nem annak felel meg, mint az a valóság nyújtani szeretne. Sokkal inkább megbotránkozást, elégedetlenséget, és halhatatlan gőgöt az eljátszott engedetlenség felett. Pedig a személyes nyilvántartásban nagy dicsszavakat véstek az aktájába. Külön kiemelve a lojalitását és a segítség nyújtását. Ha az adott helyzete élesben folyt volna le, mennyi túlélőnk maradt volna a következő bevetésre? Természetesen ezt a kérdést, már a maga egyértelműségéből sem teszem fel. Remélvén, hogy ő is belegondolt cselekedete mélységes ellentétébe.
Ismét elfordítom magam tőle, s nem csak a csalódás keserű ízét nyelem le, hanem egyúttal közönyt mivel szükségesnek érezte megpróbálni felvenni velem a közös hangot. Sikertelenségét nem csupán a felismerésem zárja le, hanem az, hogy az iménti kijelentésemre ugyanolyan egyenértékű véleményt ad. Nem azért adom a fegyelmezéseimet, hogy őszinte bólogatást várjak cserébe. A miértje érdekel! Az, hogy a sok kiemelkedő végrehajtások után, hogyan képes beiktatni a saját bukását? Ő azonban még az okát sem találja, nem leli káosszal mérgezett agyában. S ekkor gördül el az eddigi legfajsúlyosabb kérdésem a fejemben. Miféle harci-végzettséggel tudja kompenzálni intellektusának alapvető hiányait? A kérdés felébreszti bennem az ingert, hogy ismét felé forduljak, s ezúttal replikáció nélkül végighallgassam, ahogy ön-ön hibáját egy paradicsom-leveses incidenshez hasonlítja. Mikor belépett, egyenes felismeréssel ösztöneim azt súgták, erős természetet rejt ez a csaló, törékeny test. Most azonban kelletlenül is, össze kell fonom előtte két kezem, hogy tudassam mennyire tévesek voltak a megérzéseim vele szemben. Noha ez az eset, amit készségesen feltárt előttem hogy magát mentse, szintén friss volt a fülemnek. Ha hasznosítaná végre, azt amit a nyakára helyeztek, tudná, hogy egy ilyen "bűncselekményéért" a szolgálatos konyhaasszony sem tenne panaszt a hadseregnél. Folyamatosan a tőlem várható döntésemen tűnődtem. Mi lenne ilyenkor a leghelyénvalóbb? Egyértelműen az, ha megfosztanám a rangjától, s lealacsonyítanám azokhoz, akik a hadsereg vérző utómunkáit pedánsan eltakarítják. De ez sajnos kívül esik, még az én hatáskörömön is. Csakis az O'connor família tud megválni a saját kis szégyenfoltjuktól.
- Abbahagyta? - érdeklődöm, miután a kis mese hatalmas fordulatot véve eljut az igért befejezéshez. Ha eddig nem fűtötte túl sápatag bőrömet a düh, akkor most végre természetes emberi színt vet fel. Ezen, alig látható önkifejezésem a legnagyobb félelmet keltő eszközöm. Ő ugyan még most találkozott velem először személyesen. S ennek köszönete képpen már elfogyasztotta nálam a türelmemet.
- Dicséretesen leszerepeltette magát, katona! Nem csakhogy pontosságát is elfelejtette használni, de még ráadásként elkövetett tettéről sincsen helyénvaló felvetése! Már nem kezdő pozícióját végzi, volt már bevetésen és személyesen is láthatta ellenségeinket, mindezt aszerint hogy a találkozások legtöbbje nem hagy túlélőket! Ön pedig képes ezzel az infantilis leveses magyarázattal jönni a feletteséhez, akit kizárólag akkor tisztelhet meg, ha valami maradandó sikert vagy kudarcot hoz a hazájának védelmében!! Mint katona leszerepelt előttem...mondja lehetséges, hogy emberként megtud szólalni előttem anélkül, hogy mélyebbre ásná bennem a kimondatlan felháborodásomat?!! - szavaim dinamikája szinte keresztül szelik a levegőt, mit most közösen egy légtérben szívunk. Vezetői erélyességemre rászolgáltam, bőségesen, nem félve attól, hogy kész könnyeket ejteni, amiért saját jövője fonalát elvágtam benne. Kegyetlenül és ott, ahol legkézenfekvőbb volt elérnem. Finom stílusban ez nem folyatódhat...meg kell törnie fájdalmában, hogy látni vélje végre a teljes igazságot! Úgy ahogy a többi katona.


Cloth: Like this &  Word: 728 &  Note: igyekszem bőszavas lenni...
made by fladorphae


It is forbidden to kill; therefore all murderers are punished unless they kill in large numbers and to the sound of trumpets.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Irodák   Csüt. Ápr. 05, 2018 8:22 am


To Rivaille admirális





Zavart mosollyal az arcomon állok az Admirális előtt, mely inkább szól idegességemnek, mint személyének. Szó se róla, ritkán hívnak meg ily szívélyesen, ily magas körökbe. Talán aggódnom illene a dolog miatt, mégis jobban aggaszt, hogy valójában mennyit késtem. De valljuk már meg, hogy valóban egy kész labirintus ez a hely! Ha visszanézné a biztonsági kamerákat láthatná, hogy tényleg útnak indultam és a hibás az egészben…
Oh, az a finom fánk illat. Tényleg az tévesztett meg és vezetett tévútra. A fenébe, ezt mégsem vallhatom be neki. Menten fejem szegné. Már csak a gondolatra is hatalmasat nyelek, figyelmem pedig innentől kezdve teljes mértékben az Admirálisé. Nem kalandozhatok el, nem csak mert nem illene, hanem mert…
Milyen vörösek a szemöldökei! Milyen fehér a bőre, ez a kettő kontrasztja, ez valami gyönyörű. De tényleg, nézzétek, festeni sem festhettek volna szebbet elődeink. Tudom már kire hasonlít! Rengeteg képet jártam már a központ mumusáról - rosszabb szájúak szerint Voldemortról - mindig is emlékeztetett valakire, de ameddig nem láttam élőbe, egyszerűen nem ugrott bel. Picasso kiköpött mása.
Nevem hallatán enyhén összerázom magamat, figyelmem visszairányítom kimért feljebbvalómra. Szám sarkában ott vibrál a jókedv mosolya, csöppnyi idegességgel keverve. Ujjaimat magam előtt fonom össze, hüvelykujjam körmével piszkálom bőrömet.
Nyitom ajkaim, hogy szóljak, ám tétován csukódnak össze. Meglehet, hogy nem szívlelné a levegőben terjedő feszültség oldásának ama módját, melyben kifejtem, mennyire nem is rabolja az időmet. Illendőség, ám hangszínéből kiérződik a gúny és az irónia. Mit ne mondja, igaza van, ha valaki velem is ezt tenné, már rég…
Csak szememet sütöm le, jelezvén, mennyire is sajnálom valójában a történteket. Tehetnék meggondolatlan ígéretetek, hogy több ilyet nem teszek, ám…
- Igyekszem ezt elkerülni a jövőben, Uram - szólok mégis őszintén. Kit áltatunk? Az ígéretek valójában semmit sem érnek, ám annak igyekezete? Lehet, hogy legközelebb még könnyebben megtalálom az irodáját - de reménykedjünk, hogy több esetre nem kerül sor - de más okok miatt késnék. Mondjuk rám szakad egy fél épület. Miért gondolom úgy, hogy nála ez nem lehetne kifogás?
Kegyetlennek ható pillantása megfagyasztja bennem a vért, szinte kiáltozik belsőm, hogy kezdjek el neki mentegetőzni még jobban, mindenért, önnön létezésemért is.
- Biztos vagyok benne, hogy mindennek megvan a maga oka, még ha én erre rálátást nem is kapok, Uram - felelem könnyedén. Túlzásnak tartom, hogy annyira elgondolkoztam volna hivatásának okán. Emögött bármi állhat, belelovalni magam pedig felesleges lenne oly dolgokba, mely meg sem történt igazán. Az érzéseimre vigyáznom kell, tudom, hogy ezek megélése nálam… veszélyesebbek lehetnek. Csak hidegvér Ellie.
Miért aggaszt ennyire mégis kesztyűbe bújtatott kezei, hosszúnak ható ujjai, ahogy az orrára mutat. Pillantássommal nem követem, szavai első ízben adnak aggodalomra okot számomra. Szemöldökömet enyhén ráncolva, figyelem ujját, majd újra tekintetét.
- Elnézést Uram, bajban lennék? Nem végezném jól a munkámat? Panasz volt rám? - a bírák szerepe sose volt… egyszerű, ha fajomról volt szó. És lényegében soha nem jelentett jót rám tekintve, így nem csoda, ha az aggodalom szikrája gyullad fel barna lélektükreimbe. A további szavai pedig ezt csak tovább mélyíti.
- Tudom, hogy Christopher csak átmeneti társam, amíg nem találnak mellém egy megfelelő Guardiant, de úgy véltem, hogy véglegesítik mellettem. Remek páros alkotunk, jól össze tudunk dolgozni. Félre ne értsen, egy percig sem szeretném, ha a Guardianom viselné tetteim következményeit. Azokért csak is én vagyok a felelős - noha ez az egész találkozó kezd kissé… Furcsa lenni számomra. Eddig azt hittem, hogy valóban jó munkát végzek. Kritikus vagyok magammal szemben, mégis ott segítek ahol tudok, a terepen pedig helyt állok. Nem állítom, hogy én vagyok a legjobb, de…
Végső szavai megadják számomra a végső döbbenetet. Értetlen arkifejezésemet csak egy pillanat erejéig csodálhatja, azt ugyanis lehajtom a padló irányába. Mi történt az elmúlt időszakba, ami…
- Ó… - harapok bele alsó ajkamba, miközben szánom-bánom arckifejezéssel, összevont szemöldökkel tekintek fel rá. - Ha a véres incidensre utal, megnyugtatom, ott semmi vér nem folyt, és mentségemre legyen szólva, hogy az épület üvegajtaját aznap mosták fényesre, az én figyelmemet meg teljesen elterelték. Paradicsomlevest és paradicsomos káposztafőzeléket főztem, mely velem együtt kenődött fel az ajtóra. De a pletykákkal ellentétben, senkit sem beleztem ki - nevetem el magamat, kissé bután. - Sőt, feltakarítottam mindent magam után, szebben nézett ki az előtér, mint újkorában. Ez csak… véletlen volt, tényleg, és bele sem számoltam a munkaidőbe! A takarítással elfoglalt időt ledolgoztam - magyarázkodom. Nem gondoltam volna, hogy ama baleset tényleg eljut a feljebb körökhöz.



715|| kredit






Each generation should be made to bear the burden of its own wars, instead of carrying them on, at the expense of other generations

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Irodák   Szer. Ápr. 04, 2018 6:50 pm




Ms. Crawford & Rivaille Admiral
Hiába csipkedjük magunkat, úgyse érhetjük el a személyiségünk hitelességét. Ez az igyekezet is kilátástalan, mert "cselekedeteinket csak más emberek értékelése hitelesítheti", a más emberek viszont mindig csak a "saját világuk törvényei szerint" értékelnek minket, és csak addig a határig értenek bennünket, ameddig a korlátaik engedik. De a pocsék megoldás is megoldás? Annyiban mindenképpen, hogy benne van az igyekezet. És ugye, így már leküzdetett a legfőbb akadály, a kudarctól való félelem. Az ő személyében arra hivatkozva, hogy néhai ismereteit megbolygatta a hely, ahová minden katona életében egyszer kivétel nélkül megfordul. Az idő élnéző volt vele szemben, ahogy társai is szemet hunytak mértékletes - megnevezése szerint tévedése - felett, miként első felvonásba vitte a teljes-jogú ártatlant. Én azonban követem a szabványba helyezetteket, hamár a képviselők többsége elfelejtette, hogy a késést nem dicsérettel hálálják meg.
- Ms. Crawford! - hivatalos jellegű megnevezése, nem csupán a kávéházakban megszokott közönyt akarta elharapni a levegőben, hanem egyúttal egy erős benyomást is akart tenni a túljátszott, mégis gyámoltalannak feltüntetett jelképére. - Félórával ezelőtt még úgy akartam kezdeni ezt a beszélgetést, hogy nem kötelességem ellopni az idejét. Aztán, ebben a félórás gondolkozásban rájöttem ön már rég megtette azt, amitől én épp megkíméltem volna. - kijelentésem tiszta s a jelentés fogalom ellenére igazán béketűrő hangsúlyban hagyja el számat. Ám a nyilvánvaló célzat - gondolom intelligenciára utaló - félre talált. Ezt a stílus eszközt iróniának hívja a a tanult ember. Míg kevésbé művelt fele csak egy hasonló, semmitmondó kijelentésnek. Mindig is logikusnak véltem katona honfi tisztjeinket a felvilágosultabbnak hinni mint egy átlag, hétköznapi embert. Nagy büszkélkedésre azonban sosem adódott egyetlen lehetőség sem. Még az én személyes tanulóim közt sem.
- Dehát, nyilván az, hogy eltévedt teljesen lekötötte azon gondolkozását, hogy vajon miért teszi meg ezt mind, ha nincsenek is kézzelfogható indokai. - sejtelmesen görbít baloldalon a számon becsmérlő bánásmódom, miközben a hivatott megtisztelését  a katonáim irányába fordulva száműzöm. Szónélkül kijelentvén, hogy már tartok igényt a nyűgként jelenlévő szolgálatukra. Az eltévedt lélek meglelte otthonát, s nekem ebből az oltalmazás a lenne a legnagyobb hibám.
- Nincsenek...de mégis bravúrosan igyekezett, hogy idő előtt ne részesítsem parancsmegtagadásban. Ám az a aprócska késés... - ívelem fel fekete bőrbe bújtatott mutató ujjamat az időt meghatározó eszközre. - ...nem tett jó benyomást a bírájának. - fordulok ismét felé, kezeimet pedig főúri magatartással a hátam mögé rejtem előle.
- Az utóbbi pár napban nem csak ez a késése fajsúlyos a teljesítményére, Ms Crawford, amiért indokolt volt idehívnom, mindezt szolgálata alatt. Mégmindig nem rendelkezik Guardian társsal. S ezen hiányosságának sajnos a legnagyobb hátránya, hogy helytelen cselekvése nem oszlik két ember bűnére. Hanem csak az önére! - hangsúlyom élcélődése a lehető legkomolyabb formát adja át számára. Magas rangban-beli tisztségem nem csak ajnározást viseli el szívesebben, hanem kellő alázatot is. Katonáim hibáit viszont kétségkívül rosszabbul érintenek mint saját kudarcaim. Mintha csak a sok éves nevelésért járó trófeáimat elajándékozták volna a mutánsoknak.
- De... - nem lepleztem egyöntetű sejtésemet az ügyben, ígyhát úgy éreztem halkan és diszkréten nevetnem kell a nyilvánvalónak vélt helyzeten. - ...bizonyára ön is jól tudja, ezúttal mi váltotta ki, hogy ismét csalódnom kellett önben. - válaszadásra képlékeny magyarázkodást képzeltem el. Újbóli megilletődöttséggel az arcán, mint amivel eltudná hitetni az embert saját kis meséjével. Én viszont a megrögzötten temetkeztem kritikus szerepébe, aki a történet minden sorában csak a vélhető elírásokat, formai hézagokat és jelentés borzalmakat látta.


Cloth: Like this &  Word: 548  &  Note: igyekszem bőszavas lenni...
made by fladorphae


It is forbidden to kill; therefore all murderers are punished unless they kill in large numbers and to the sound of trumpets.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Irodák   Szer. Ápr. 04, 2018 9:52 am


To Rivaille admirális





- Elenor Crawford! - dördül egy hang mögöttem. Az asztalomnál ülve, épp ebédem felé hajolva, maszatos arccal, ijedten ugrok egyet székembe. Minek hatására tökéletesen félre is nyelek. Az én drága ételemet. Krahácsolva emelem meg a fejemet, mikor is egy nyúlánk, vékony testalkatú férfi lépked elém. Nagyokat pislogok rá, kibírom, hogy ne folytassam ebédemet. Mely ebéd előtt két órával költök el. Sugárzó mosolyom villogtatom rá, a férfi, mégsem néz rám. Egyenesen a falat nézi mögöttem.
Szemöldököm összevonva fordulok hátra, de ott nincs semmi. Még csak egy kósza kép sem, szösz sem, lényegében semmi.
- Igen? - hajolok előre, bizonytalanul ejtve ki a szavakat. Hihetetlen a férfi szeme sem rebben meg! Egyetlen arcizma sem mozdul, de ez… miként lehetséges? Hogy… Hogyan? Kizárt, hogy valaha ilyet elérjek, de csodálom a férfit.
- Rivaille Admirális látni kívánja, minél hamarabb - csapja össze a bokáját és megfordulva hagy egyedül a nyitott irodába, ahol még számos más asztal is helyet foglal, csak épp egy-egy parafán fallal választják el.
Nagyokat pislogva nézek utána, a quassadillám illata az orromat csiklandozza, de én csak ülök, figyelek és… csak nagyokat pislogok. Megszólalni sem tudok, pedig…
- Hé, várj! Hol van, a… - robbanok ki az asztal mögül és suhanok ki a folyosóra de az addigra már üres - az irodája? - teszem fel magamnak a kérdést, visszafordulva az irodába pedig értetlenül figyelem a többi társamat.
Nyilván, én vagyok az egyetlen, ki sose járt még ott és azt sem tudja, hogy merre is kezdje el a keresést. Sóhajtva ülök vissza az asztalom mögé és fejezem be gyorsan az étkemet. Persze, hogy nem tudom kiélvezni a maradék falatokat, viszont meg kell találnom azt az irodát, vagy a nyakamat szegik. Hallottam már pletykákat az admirálisról. Volt már olyan, ki sírva jött ki tőle, de sose értettem igazán. Hiszen csak a munkáját végzi, nem igaz?
Vállamat megvonom magamba, a számítógépet pedig kifaggatom, hogy merre is találom a kedves úriembert.
Nagy levegőt véve indulok útnak. Mégis ez a katonai központ, pontosan olyan, mint egy labirintus. Holott iszonyat jó a tájékozódási képességem. A külvilágban. Az utcákon. Nem pedig idebent, főleg egy olyan részlegen, ahol sose jártam még.
A percek szinte már órákká nőnek gondolatomba, mikor végre találok egy embert egy kósza folyosón. Rögtön lecsapok rá!
- Hello, öhm, nem tudod, hogy merre találom Rivaille Admirális irodáját? - állítom meg szavaimmal a férfit, szemeiben látom a szánakozást, ahogy rám pillant.
- Az épület másik szárnyában van - mutat, majd kedvesen útba igazít.
Miii? Hogy kerültem én át ide, amikor odaindultam!?
Apám borogass, el fogok késni, mit kések… Engem elevenen elégetnek, felgyújtanak. A fenéket, éheztetni fognak!
Lépteimet futásra váltom, s alig egy újabb fél óra múlva már meg is találom a keresett iroda ajtaját.
Nagyon fújtatva, pihegek két másodperc erejéig, de közben már hangosan kopogok. Választ nem is várva - hiszen már amúgy is elkéstem - nyitok be.
- Mr. Rivaille, sajnálom, nem szándékoztam késni - kezdek bele köszönés helyett a magyarázkodásba, ahogy benyitok, majd bezárom magam mögött az ajtót. Már ha ezt engedik és nem egyből az ablakon hajítanak ki. - Azonban csak annyit mondtak, hogy látni kívánnak, azt nem, hogy merre és hol, és ez az épület egy labirintus, pedig remek irányérzékem van… eme falakon kívül. Látni kívánt? - mosolygok rá kedvesen, mit sem törődve a róla szóló pletykákkal.



543|| kredit






Each generation should be made to bear the burden of its own wars, instead of carrying them on, at the expense of other generations

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Irodák   Kedd Ápr. 03, 2018 10:21 pm




Ms. Crawford & Rivaille Admiral
A kérelem a gyáva ember eszköze. A hazugság a leleményesé. S az áldozaté...nos kizárásos alapon a töretlen magyarázat. A falon túl lehet jobban érzékeljük az idő értékes perceit. Bizonyára gonosz viccet űz azzal, hogy míg odakint aranyat ér, addig itt elnyűtté teszi a derék katona merevségét is. E héten ez a második kényszeres kihallgatás melynek válogatott lebonyolítója vagyok már egy jó pár éve. Ugyan, ellentétben a katonáim megfelelő kondicionálásaival itt sokkal megköveteltebb az arcomra kiülő vérszem. A lázadás óta úgy hírlik duplán megnövesztettem a füleimet, árgusan fürkésző szemeimet és fekete bőrbe zárt borotva éles karmaimat. A kiváltó ok valóban a csőcselékben gyökerezett, fénykorában. S egy valami józan ésszel megáldott ember mit tesz? Hát tövestől kirántja a gyom gyökerét. Megelőzve ezzel az újabb engedetlenségre szolgáló lehetőséget.
Úgy hiszem ma túlzottan is tartottak tőlem a berendelt gyanús lelkek. Nem bonyolult kérdés a családjuk után érdeklődni. Vagy azon érdeklődni szeretnék-e jóllétben tovább élni a napjaikat. Abszolút megszokott s roppant egyszerű kérdések, amit minden adott illetékes személyre szólóan megkaphatott, egyenesen tőlem. Hol itt a probléma? Tán elvárás nálam a remegő mimika? Vagy azt hiszik imponáló mindenki szájából a választ vasfogóval kirángatni? Miért nem lehet a klasszikus kérdésekre egyszerű választ adni?
A mai korai kihallgatás kilátástalanul belecsúszik a délutánba, az utolsó potenciális gyanúsítottra várva. Az hogy ily sürgető felhívással képes késni a fajsúlyos időpont egyeztetés ellenére, bizonyítja hogy személye nem érzékeli a helyzet komolyságát. Kihallgatás. Ugyan mit takarhat számára? Egy két személyes hangulatos tea-délutánt? Guardian tagságával azt gondolná az ember, különbséget tud tenni társai és vezetői felé mutatott kötelezettségeiben. De lehet elfogulttá vált vele szemben az időmértéke, s hagyja hogy a megbeszélt időpont után a mutató leüsse a botrányos huszadik percet.
- Mondják... - elégedetlenségemet tükrözi, ahogy katonáim felé fordulok, s az ujjperceimet fájdalmasan beletűröm a markomba. - ...menlevelet kell kiadnom, hogy valaki végre a színem elé állítsa katonatársukat?!! - egyoldali leplezett kérdésem, inkább csak kijelentésnek hat, ahogy azt a tisztjeim már jó ideje megszokhatták általam. Nem rögeszmém elveszíteni a türelmem. Viszont azt nem tűröm ha valaki, pozícióm lévén egyenértékűvé vesz azokkal akiket illik megváratni. Egy admirálist viszont soha! Azt hittem ez már tudatosult minden ifjú vérben, aki elötelezte magát a mutánsok kiirtásában. Van egy olyan halvány felmerülő elképzelésem, hogy akadnak még olyanok akik még nem teljes tisztázódtak a Casius névvel. Vagy annak mögöttes jelentésével. Mert ha adott a szó jelentés, kétszer is rossz ötletnek tűnhet engem megvárakoztatásban részesíteni. Sürgető kifogások nélkül pedig pláne!
Hidegvérmérsékletem melyről oly elhíresültem, szemhunyásra megcáfolás tárgyává vált. Habár, a legcsekélyebb idegrendszer ostomlóim a katonáim. Szabad lelkületű malőrjeikkel. Annál sokkal nagyobb igényt élvez a kirendelés és a határozott betelepítés. Remélve egyúttal, hogy a mutánsok populációja végre csökkenő tendenciát mutat. Ugyan, el ne feledkezzünk azokról, akik a helyzet súlyosságát lázadással szítják. Hála a szilárd pozíciómnak ez mára tényleges elenyésző számokat mutat. Az elismerés a kormányt is érinti, nem csak személyemet. S hogy apám annak idején nem a múltba tekintet, hanem egyenest a jövőben. Általa győztük le a mihaszna csőcseléket oly könnyen. S noha a bukásuk elrendeltetett, Dylan fordulatpontot erőltetett ki a túlerőnkben. Azzal, hogy elárult engem. Mai napig sem értem miféle utópiát látott meg a lázadók szentbeszédében, hogy képes volt saját vérének is hadat üzenni érte. Kitudja miféle befolyásolhatóság alá esett mialatt két évig kirendeltem Tulsa közelébe? S talán ő szolgál mintaként hogy ezt a hibát újból ne kövessem el.


Cloth: Like this & Word: 558 & Note: igyekszem bőszavas lenni...
made by fladorphae


It is forbidden to kill; therefore all murderers are punished unless they kill in large numbers and to the sound of trumpets.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Irodák   

Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down
 

Irodák

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Enigma :: Látóhatár :: Kristályváros :: C - Központi körzet :: Irodaházak-
^
ˇ