Memories
from the past
Everything we know
Welcome to the
World of the
Enigma-disease
2035. 21 év telt el azóta, hogy egy ismeretlen vírus ütötte fel fejét, mely aztán futótűzként terjedt el az egész világon. Az egykoron tündöklő modern társadalmat a földdel tette egyenlővé. Megannyi élőlény vállt szörnnyé, így letaszítva az emberiséget a táplálkozási lánc csúcsáról. A városok elpusztultak, s ismét törvénybe lépett az Ölj, vagy megölnek elv. A kezdeti katasztrófa és pánik után azonban az emberek megtalálták a módját, hogy szembeszálljanak a szörnyetegekkel. A KRC-nek elnevezett kristályból fegyvereket gyártottak, és a vörös szemű gyermekeket bevetve megkezdődött az ellenállás. 2021-re pedig létrejött az első biztonságos város, a Kristályvárosnak elnevezett hely, melyet a KRC-ból épített fallal vettek körül. Az életben maradt emberek nagy része idemenekült, s azóta is viszonylagos békében és biztonságban élnek, miközben mindent megtesznek, hogy visszahódítsák maguknak a földet. A fal azonban nemcsak védelmet nyújtott, hanem teljesen el is szeparálta lakosait a külvilágtól, így még csak nem is sejthetik, hogy a legnagyobb veszély, ami rájuk leselkedik, azt nem az orruk előtt kell majd keresniük...
Belépés
Find a way
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Messages
From the world


A Z O L D A L B E Z Á R T
Last activities
in the world
Avada Kedavra - Harry Potter frpg
írta: Vendég
Szer. Jún. 27, 2018 7:29 pm

I.N.F.E.C.T.E.D
írta: Vendég
Szomb. Jún. 02, 2018 12:27 am

Hírek
írta: Consulatus
Csüt. Május 17, 2018 6:25 pm

EOF - Empire of Fantasy
írta: Vendég
Szer. Május 16, 2018 10:34 am

Nora Haytham
írta: Sebastian Carter
Pént. Május 11, 2018 3:07 pm

Konyha és Nappali
írta: Sebastian Carter
Pént. Május 11, 2018 3:00 pm

Benzinkút
írta: James H. Creek
Hétf. Május 07, 2018 5:29 pm

Laborok
írta: William J. Holland
Szomb. Ápr. 28, 2018 5:55 pm

Kórtermek
írta: William J. Holland
Szomb. Ápr. 28, 2018 4:25 pm

Seek the light
Find a way
Jelenleg 1 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég

Nincs

A legtöbb felhasználó (16 fő) Pént. Márc. 09, 2018 8:42 pm-kor volt itt.


Share | 
 

 Mr. Dacre ᵀᴴᴱ ᴴᵁᴺᵀᴱᴿ

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
ÜzenetSzerző
TémanyitásTárgy: Mr. Dacre ᵀᴴᴱ ᴴᵁᴺᵀᴱᴿ   Csüt. Márc. 15, 2018 1:20 pm

Wystan Elroy Dacre
Murderers are not monsters, they're men.
And that's the most frightening thing about them.
Hugh Jackman
Lázadó
Bandita
Becenév
mr Dacre
Születési hely, idô
London 2006.02.29
Lakhely
ahol utoljára látták
Beállítottság
,,antik"hetero
Családi állapot
agglegény
Foglalkozás
mutáns/ember fejvadász
Család
Egy kevésbé szeretetre méltó apa, ismertebb mr Cromwell Elden Dacre, az ifjabb. A sors iróniája hogy vesztét egy hozzá hasonló szörnyeteg(mutáns) okozta. S itt van még a berögzült, soha nem szűnő aggodalommal ténykedő anyám mrs. Elowen Harsh Dacre, az özvegy. Így az hogy pártfogoltam, másként testvérem legyen egyenlő volt a vírus ellenszerének megtalálásának esélyével.
Tulajdonságok
Erősségek:
• two handed - leginkább tőrrel, illetve mechanikus lőszerekkel.
• climbing - karjára rögzített horgonnyal képes bármilyen felületen felmászni.
• memorized mind - térképszerű memóriával rendelkezik, így képes mindent vizuális úton rögzíteni és megjegyezni.
• sneaking - nesztelenül jut ellenségei mögé.
• attack - lefegyverző támadása sikeresebb mint a védekezése.

Gyengeségek:
• defense - kitartó ugyan védekezésben nem a legjobb.
• posion - bármilyen méreg lelassítja és harcképtelenné teszi.
• undiplomatic - nem könnyű vele diplomatikus úton egyezkedni.
• woman - mindig is tisztelte a gyengébbik nemet, habár képes elfogulttá válni velük szemben.


Elsődleges fegyvered:
The world of the Enigma diesease
2027. február 11. A kitörés után
Mióta ez az elme életadott e testnek, folyton-folyvást birokkal szállok önmagammal szemben. A tudattal mely minden második percben felteszi azt az enyhén pozsgás kérdést ,,vajon túlélem-e?" S manapság ez a divat diktál. Hastag túléltem, hastag megfertőződöttem. De én maradtam az elfeledett korok régi kellékeinél és módszerinél. Márpedig minden jó históriában el kél egy régimódi főgonosz. A gonosz egyik enyveskezű ivadéka. A darázsszerű fullánkkal, és a letűnt kori cilinderrel és imázzsal. Hiába a modern korszakújítás, a fejlett technika. Egyikük sem teremti elő az ellenszert egy varázsszóra. S mily véletlenegybeesés, hogy az emberiség vesztét épp ezen fejlesztései okozták. Noha az Enigmának meg vannak a maga hívei és gyűlölködőei. Csatlósai a falon belül vetítik ki sorozatos paragrafusaikat a civileknek, ellenségeik pedig épp a falon túl küzdenek azért, hogy a falon belül biztonság legyen. Szerfelett különös, hogy mennyit áldoz egy maroknyi ember több ezer ismeretlenért. Míg ők csak azt a címzettet kapják ,,porszemek a sivatag kellős közepén"
Nos én a porszem egyik hányadat képviselem. Habár a többiek legszívesebben a mutánsok szájára vennének. Hivatásom megmenteni a Földet és a békét....blah, blah...blah. De elsősorban kedélyből ritkítom a fenevadak és a Kristályvárosban élő túlelkényelmesedett lakosság számát. Viszont a kedélyt nem ösztönözheti jobban a pénz. Az emberek felbérelnek, olyasmire amikre ők nem képesek. Vagy hogy a mocskos meló más kezén ragadjon. Ahogy a lelkiismeretünknek jobban hangzik. A célpontok tárháza roppant széles. A válság idény a nekem fajtáknak csak kedvez. Az ölés nem örömöt, hanem egy sokkal kellemesebb érzést gyakorol számomra. Megnyugvást. A ténnyel, hogy holnap eggyel kevesebbet kell megölnöm. S ez nem borzasztó. Épp csak lelkesítő.

Mr. Dacre!

Az évek itt nem gyógyítják a sebeinket. A vírus kezdeti kialakulásától kezdve, a föld élő emberi száma drasztikusan megcsökkent. A mutánsok elözönlötték menedékeinket, egykori szülőhelyünket és otthonunkat. A Kristályváros falai pedig egyre gyengülnek. S a külső támadások a legcsekélyebb problémáink egyike. A falon belül történő merényleteinek hála, az emberiség azon megmaradt maroknyi képviselői is félténi kezdték biztonságukat. A politikai szélsőség megerősödése, ígéret azoknak kik ürügyet kerestek a háborúra. A szörnyek által sosem lehetünk ugyanolyan békében mint azelőtt.
Ígyhát most arra kérem önt, tegyen meg egy szívességet és vessen véget az emberek félelmeinek. A falon túl 100 méteres körzetben megszaporodott a mutánsok létszáma. Némelyikben a kór túlszaporodása deformációt okozott a genetikájukban. Sokkal erősebbek, sokkal gyorsabb és sokkal vérszomjasabbak mint korábbi társaik. Kérem szabadítson meg tőlük! Egyúttal, őrizze meg épségét minél tovább!

Dr. Wekleen Alexia


2031. február 11. Sürgető évek
Hogyan is felejthetném el az első sürgönnyel érkezett levelemet. Az üzenet kellően erős, mondhatni rám szabott egy olyasfajtára ki ebből a vírusos nyavalyából egyenesen hasznot űz. Mégse kellene rokonításba vonni azokkal, akik kint a falon kívül táplálkoznak belőlünk emberekből. A szörnyeteg pusztán ölhet, én azonban azon luxust élvezem, hogy válogathatok kit érdemes és kit nem. De ez a levél kellő indíttatást ad az adrenalinnak. S ennek a beteges kényszernek, hogy mindenkit lelki-megnyugvásának érdekében megmentek.
Kérdem én hol marad a móka? A helyzet változatlan felállása a falon belüli katonaságot alkalmazott. Akik úgy hívják magukat, guardians. Afféle rendőrségnek felelne meg, még a vírus előtti világban. Ők csupán hátráltatnak. Nem hibáztatom érte őket, hisz célpontjaim többségét Kristályváros lakosain hajtottam végig. Pedig illő lenne a mutánsokon gyakorolnom ezt a lelkesedést. Ám 2 évvel azután egy újabb levélben alapos okom volt levennem a szörnyeket az étlapról.

Mr. Dacre!

Ezen levelem a sürgető percekben íródtak. Egy féltve rejtegetett információ jutott a birtokomban, melyben a vírus hatodik frekvenciára lépett és vele együtt a harmadik biztonsági szint lépett érvénybe. Így a Kristályvárosban tett látogatásai jóval komplikáltabbá válnak. Az előírásoknak megfelelve, sokkal több guardianst alkalmaznak és megerősítik a védőfal biztonságát.
De az információ még mindig nem teljes. A napokban bejutottam a Cortex laboratórium feljegyzés dokumentumiban. S ez a fájl úgy hiszem megváltoztatja a vírus elterjedésének hitt feltevéseinket.

Dr. Wekleen Alexia


2035. március 15. Az igazság útján
A fájl megrendített, olyannyira aminek többségünk nemet mondana. Hazugság. Pedig ez a szint-tiszta igazság. Én továbbra is űzőm a vadat, amit jobbnak látnak holtan. A Kristályvároson megerősített helyőrség által ma már nehezebben csapok le áldozataimra. Ugyan a mutánsok száma inkább gyarapodó tendenciát mutat, mint a leadott propaganda adásokban. Abee otthon ad, de nem hosszútávra. A környezet kénes-metán levegő járja általa. Egy zöldellő területet látni, igazi ritkaság mostanra. A mutánsok fejlődnek, érzékeik mintha az évek lefolyásával válnának egyre kifinomultabbá és halálosabbá az emberiség számára. Noha a legnagyobb gond számomra az, hogy nem juthatok át már olyan könnyedén a falon. De még így sem képesek megállítani attól, hogy levágjam annak a kígyónak fejét, aki miatt most sokaknak rettegniük kell, hogy holnap felébrednek avagy sem.
Our story was written by blood

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Mr. Dacre ᵀᴴᴱ ᴴᵁᴺᵀᴱᴿ   Pént. Márc. 16, 2018 1:03 pm

Welcome to the world of the
Enigma-disease
Gratulálunk, elfogadva!
Mr Dacre. Egy egész impozáns előtörténetet kaphattunk tőled. A levelet igazán érdekessé tetted azzal, hogy olyan betűtípust használtál hozzá, amitől kézzel írottnak látszik. Bár a családodról nem igazán tudtam sok dolgot kivenni. Egy biztos: Az apád halott, aki nem épp szíved csücske volt. Másfelől anyádat még igyekszel életben tartani. Nem félsz, hogy rosszakaróid egyszer ellened fogják felhasználni? A munkád ugyanis egy két élű kard. A helyedben már megöltem volna az öreglányt. Nincs meg bennem a gonoszra való hajlam. Nem vagyok az apám fia. De kellesz ennek a világnak. Szükségünk van egy olyan személyre, aki nem fél meglépni a szükségeset. Nehéz idők járnak. Ezekben a nehéz időkben reményre van szüksége az emberiségnek... Mégis vért ont. Ez a te időd.

Az ET-d ki lett javítva, amit köszönünk. Hidd el így is gyönyörű maradt.    Így nincs más dolgod, mint lefoglalni az arcodat, rangodat és beállni a Leader sorba. Úgy bizony. A játéktéren, talán, egyszer találkozunk.~  

Avatar nyilvántartásLeader nyilvántartásRangfoglalóPrefektus nyilvántartás



Let me take your hand, I'll make it right
I pace back and fourth as you lay still. Helplessly praying, the light isn't fadin'. Hiding the shock and the chill in my bones.... I can't escape from this nightmare.



Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
 

Mr. Dacre ᵀᴴᴱ ᴴᵁᴺᵀᴱᴿ

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Enigma :: A horizont :: A felkelô nap :: Lázadó-
^
ˇ