Belépés
ismeretlen vizekre
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Vöröslô szempárok
bújnak meg a sötétben
Jelenleg 1 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég

Nincs

A legtöbb felhasználó (43 fő) Csüt. Feb. 01, 2024 8:48 pm-kor volt itt.


Megosztás
 

 Rachel Adams

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
ÜzenetSzerző
TémanyitásTárgy: Rachel Adams   Rachel Adams EmptyVas. Dec. 29, 2019 9:36 pm

Rachel Adams
Az időjárás miatti panaszkodás a legabszurdabb példája a világ el nem fogadásának.
Shailene Woodley
Félvér
Silah
Becenév
Rach
Születési hely, idô
Tulsa, 2012.december 29.
Lakhely
Kristályváros
Beállítottság
Hetero
Családi állapot
Egyedülálló
Foglalkozás
-
Család
Nincs már családom. Édesanyám születésemet követő hónapban elhunyt, édesapámat meg meggyilkolták a hibámból. Csak engem akart megvédeni. Apám halála után egy idős hölgy, Elizabeth fogadott be magához. Gondomat viselte, amíg tudta, de végül ő is itt hagyta ezt a világot, így magam maradtam.
Tulajdonságok
Erősségek:Nos sosem szoktam az erősségeimet kiemelni. Szerintem az a fontos, hogy az illető legyen tisztában a saját erősségeivel, vagy éppen gyengeségeivel.... De tudom, hogy ebben a szakmában úgy sem marad titokban.
Szóval gyorsan tanulok, főleg, ha lelkes vagyok, vagy éppen bosszúéhes. Ezen kívül még kiemelném azt, hogy jól célzok.

Gyengeségek: Nem szép dolog ilyet kérdezni... Ezzel felfedünk valamit magunkból, amit ellenünk használhatnak...
A legnagyobb gyengeségem az, hogy hamar elveszítem a fejem, hirtelen haragú vagyok és akkor nehezen állítom meg magam. Ezen kívül szeretek befelé fordulni. Nem feltétlenül osztom meg a lelki problémáimat, bár sajnos a szemeim sokszor elárulnak engem.

Elsődleges fegyvered:  Az íjak lettek a kedvenceim.
The world of the Enigma disease
Az én életem nem mondható valami túl vidámnak, bár a mai világban igazából sokan vagyunk így ezzel. Én már a fertőzött világba születtem meg, bár akkor mit sem tudtam az egészről.  Az édesanyám közelségét nem sokáig élvezhettem. Apám elmondása szerint ő is megfertőződött, így még csecsemő koromban hagyott magunkra. Apa már igen korán rájött, hogy nem vagyok olyan mint az átlagos babák. Mikor sírtam, vagy nevettem a szemeim pirosra színeződtek. Sokan talán megijedtek volna tőle, sokan lehet megszabadultak volna a gyereküktől, de apa ragaszkodott hozzám. Mindennél jobban szerette anyámat és a szemeim... Nos mikor nem vöröslenek, akkor anyámat juttatják az eszébe.
Amíg Kristályváros fel nem épült amolyan vándorló életet éltünk. Próbálta a legjobb helyet megtalálni a számunkra, végül eljutottunk Broken Arrow-ba, ahol maga is beállt segíteni a város felépítésében. Remek ember volt, hatalmas szívvel. Engem próbált minden körülmények között megvédeni, mert tudta sokan félnek tőlünk, nem fogadják el létezésünket és a halálunkat kívánják.
Szerencsére a szomszédaink nem voltak ilyenek. Bár tény idegenkedtek a hozzám hasonlóktól, de ők még a jobb kategóriába tartottak. Kiderült, hogy van egy velem egykorú fiúk, akivel hamar megtaláltuk a közös hangot. Az elején nem igen örültek annak, hogy velem barátkozik, de hamar rájöttek nincs mitől tartaniuk.

Izgatottan vártam z első iskolai napomat, főleg azok után, hogy megtudtam Willel egy osztályba kerülünk. Reménykedtem az újdonságokban. Új barátok, új élmények. Nos az új barátok helyett leginkább új ellenségeket sikerült idővel szereznem. Eleinte csak kisgyerekes gúnyolódások voltak, de ahogy idősebbek lettünk egyre bátrabba voltak.  Egyik alkalommal annyira elfajultak a dolgok, hogy nem tudtam uralkodni magamon. Teljesen elvesztettem a fejem. Az egyik srác meg a kis bandája kinézett magának. Körül vettek és megállás nélkül szidtak olyan szavakkal, amik egy felnőttet is kiborítottak volna. Nah meg nem elég, hogy engem szidtak, de elő vették a szüleimet is. Azt hiszem az volt az utolsó csepp a pohárban. A srácnak betört az orra, eltört a karja, több helyen is zúzódásokat szenvedett... Hibát követtem el, de tény nem tudom azt mondani, hogy nem esett jól. Ennek ellenére mára már sokkal óvatosabb vagyok. Willel ezek után a legjobb barátok voltunk. Ő ismert engem, tudta milyen is vagyok valójában. Mindig számíthattam rá, ahogyan ő is rám. Azt hittük ez a barátság örökké fog tartani, hogy semmi sem szakíthat el bennünket.

Sosem felejtem el azt a napot, ami kissé felborította az életemet. Apával elmentünk megünnepelni, hogy elvégeztem az iskolát, hogy tovább folytathatom majd a tanulmányaimat. Egy igazi apa-lánya napot szerettünk volna eltölteni. Rég nem volt erre lehetőségünk. Bár a legtöbb gyerek ilyenkor már gáznak tartja, ha a szüleivel kell eltölteni egy kis időt, én viszont imádtam azokat a pillanatokat. Nem igen lehetett elrejteni azt, amik vagyunk, mi félvérek. El lehetett húzni, hogy kiderüljön rólad, de miután megtörtént igen hamar elterjedt a pletyka. Az osztálytársaim mind elmondták a szüleinek, ők meg tovább adták...
Kiszálltunk az autóból és ott voltak. Pár idősebb férfi botokkal, fegyverekkel. Apa azonnal elém állt, de sokra nem ment vele. Többen voltak, jóval többen... Mindvégig azt ordítozta, hogy ne tegyem. Akkor is csak engem akart védeni. Nem engedte, hogy segítsek neki. A kórházban már nem tudták megmenteni az életét...

El kellett költöznöm. Egy idős nő vett a szárnyai alá. Látta az egész esetet. Neki köszönhetően kapták el a pasasokat. Később kiderült, hogy a kisebbik testvére is félvér volt, aki pár éve elhunyt. Állítása szerint hasonlított rám, így nagyon is szívügyének érezte azt, hogy befogadjon engem. A költözésem napjakor láttam utoljára Willt. Nehéz volt ott hagyni azt a helyet, ahol felnőttem, de közben örültem is annak, hogy nem abban a lakásban kellett tovább élnem, ahol apám is élt.

A mivoltom miatt túl sok választásom nem volt továbbtanulás terén. Mondjuk nem is nagyon tiltakoztam a dolog ellen. Nem mondom, hogy tetszik, de végre legalább én is bebizonyíthatom, hogy nem hulladékok vagyunk. Bár néhány embernek legszívesebben elvágnám a torkát, de tudom, hogy sokak nem érdemlik meg a halált. Én miattuk szeretnék segíteni és a társaim miatt is, hisz ha mi nem fogunk össze, akkor mit várunk a sima emberektől?
Keményen tanultam, ahogyan az alap iskolában is. Tőlünk alapjáraton sokat várnak el, így én egy picivel fölé tettem a lécet. Jó akartam lenni, sőt kiváló. Ez nem egy könnyű munka, az éltünket kockáztatjuk, így nem vehetjük félvállról. De amennyivel keményebb volt annál több barátot sikerült szereznem. Itt már a magam fajtái között lehettem. Nem jöttek a lenéző tekintetek, a gúnyolódások, az ítélkezések. Más volt, mint az előző iskola. Sokkal nehezebb, sokkal komolyabb, de mégis jobban éreztem magam.

Az egyik legjobb diák voltam, mindent beleadtam. Valahol mindig apám lebegett a szemem előtt. Az ahogy védelmezett, ahogy szeretett. Nem akartam neki csalódást okozni, akár lát onnan entről, akár nem. Akartam, hogy ugyanolyan büszke legyen rám, ha nem jobban, mint azon a napon, mikor ünnepelni akartunk.
Hamar befogtak munkára. Egy újabb fejezet kezdődött el az életemben. Nagyon kíváncsi voltam arra, hogy kit osztanak majd be mellém. Féltem, hogy olyan valaki lesz, akivel nem jövök ki jól, de nagy szerencsémre nem így történt. Mondjuk tény az első benyomásra igen csak felszökött a szemöldököm, de ahogy eltöltöttünk egymással egy kis időt ráébredtem, hogy jobb társat nem is kaphattam volna. Szinte már az első nap után barátnők lettünk. A munkát halálosan komolyan vesszük, nem poénkodjuk el, de amint levesszük az "egyenruhát" jöhet a lazulás, ökörködés.

Szóval ez lenne az én kis történetem. Nem túl vidám igaz, de azt hiszem ennek ellenére is hálás lehetek.
Our story was written by blood
Vendég

Vendég

avatar

Rachel Adams Empty
TémanyitásTárgy: Re: Rachel Adams   Rachel Adams EmptySzer. Jan. 01, 2020 9:50 pm

Welcome to the world of the
Enigma-disease
Gratulálunk, elfogadva!
A kór megjelenése óta teljesen a feje tetejére állt a világ, a káoszt és félelmet pedig csak tetézte a félvérek megjelenése, azaz a mi megjelenésünk. Igaz, nem mi választottuk ezt, nem mi akartunk "szörny"-két a világra jönni, ám mégis ez jutott nekünk, nem lehet mit tenni ellene, mint elfogadni, talpra állni, és nem hagyni, hogy az utálat, ami körül vesz minket, tönkretegyen minket. Mint ahogy te sem hagytad, hogy ez megtörténjen veled, habár minden okod meg lett volna rá. Nem volt könnyű a sorsod, de hát, manapság félvérként kinek az? Kristályvárosban megtűrnek minket, és viszonylag békében élhetünk, az emberek véleményét azonban nem lehet ilyen könnyen megváltoztatni. Mindig is féltek az ismeretlentől, s amitől félnek, azt elpusztítják - szinte benne van a génjeikben. Szerencsére azonban nem mindenki ilyen, mint amilyen az apád vagy Will volt, ez pedig mindig öröm, hiszen az ilyen emberek azok a tartóoszlopok, amik megakadályozzák, hogy tényleg azzá váljunk, mint aminek mondanak minket. Persze, senki sem tagadhatja meg tőlünk azt sem, hogy olykor-olykor behúzzunk egyet vagy kettőt, nem igaz?  Rachel Adams 2063629553
Az előtörténetedet, habár tragédiáktól nem volt mentes, könnyen és érthetően lehetett olvasni, kíváncsian várom, hogy a játéktéren is megmutasd magadat. Üdv a csapatban, Rachel, menj foglalózni, és már tiéd is Enigma világa, hogy kedvedre felfedezd  Rachel Adams 3276657284

Avatar nyilvántartásLeader nyilvántartásRangfoglalóPrefektus nyilvántartás
Caroline O'Connor

Silah

Caroline O'Connor
Rachel Adams Tumblr_inline_p707fdcBxi1s6eco5_250
Having courage does not mean that we are unafraid.

Múltam darabkái :
Itt rám lelsz :
Kristályváros
Kapcsolatban :
Play by :
Adelaide Kane
Rachel Adams Tumblr_inline_p707fqFjRh1s6eco5_250
Having courage and showing courage means we face our fears.
We are able to say, I have fallen, but I will get up.

Reagok száma :
41

Rachel Adams Empty
 

Rachel Adams

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Enigma :: A horizont :: A felkelô nap :: Félvér-
^
ˇ