Memories
from the past
Everything we know
Welcome to the
World of the
Enigma-disease
2035. 21 év telt el azóta, hogy egy ismeretlen vírus ütötte fel fejét, mely aztán futótűzként terjedt el az egész világon. Az egykoron tündöklő modern társadalmat a földdel tette egyenlővé. Megannyi élőlény vállt szörnnyé, így letaszítva az emberiséget a táplálkozási lánc csúcsáról. A városok elpusztultak, s ismét törvénybe lépett az Ölj, vagy megölnek elv. A kezdeti katasztrófa és pánik után azonban az emberek megtalálták a módját, hogy szembeszálljanak a szörnyetegekkel. A KRC-nek elnevezett kristályból fegyvereket gyártottak, és a vörös szemű gyermekeket bevetve megkezdődött az ellenállás. 2021-re pedig létrejött az első biztonságos város, a Kristályvárosnak elnevezett hely, melyet a KRC-ból épített fallal vettek körül. Az életben maradt emberek nagy része idemenekült, s azóta is viszonylagos békében és biztonságban élnek, miközben mindent megtesznek, hogy visszahódítsák maguknak a földet. A fal azonban nemcsak védelmet nyújtott, hanem teljesen el is szeparálta lakosait a külvilágtól, így még csak nem is sejthetik, hogy a legnagyobb veszély, ami rájuk leselkedik, azt nem az orruk előtt kell majd keresniük...
Belépés
Find a way
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Messages
From the world


A Z O L D A L B E Z Á R T
Last activities
in the world
Avada Kedavra - Harry Potter frpg
írta: Vendég
Szer. Jún. 27, 2018 7:29 pm

I.N.F.E.C.T.E.D
írta: Vendég
Szomb. Jún. 02, 2018 12:27 am

Hírek
írta: Consulatus
Csüt. Május 17, 2018 6:25 pm

EOF - Empire of Fantasy
írta: Vendég
Szer. Május 16, 2018 10:34 am

Nora Haytham
írta: Sebastian Carter
Pént. Május 11, 2018 3:07 pm

Konyha és Nappali
írta: Sebastian Carter
Pént. Május 11, 2018 3:00 pm

Benzinkút
írta: James H. Creek
Hétf. Május 07, 2018 5:29 pm

Laborok
írta: William J. Holland
Szomb. Ápr. 28, 2018 5:55 pm

Kórtermek
írta: William J. Holland
Szomb. Ápr. 28, 2018 4:25 pm

Seek the light
Find a way
Jelenleg 2 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 2 vendég

Nincs

A legtöbb felhasználó (16 fő) Pént. Márc. 09, 2018 8:42 pm-kor volt itt.


Share | 
 

 Előszoba

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
ÜzenetSzerző
TémanyitásTárgy: Előszoba   Kedd Ápr. 03, 2018 3:14 pm


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Előszoba   Szer. Ápr. 04, 2018 8:02 am



To my sister


This is who I am.... A modern tragedy






A család mindig is fontos volt nekem. A testvéreim Arielle és Charlotte az életem. Egészen kislány korom óta álmodozom esküvőről és gyerekekről. Hogy majd boldogan mosolygok a férjem oldalán, és két pici szőke vagy barna gyerkőc futkározik körülöttünk. A boldog élet képe...
Hányszor elképzeltem hogy majd egyszer, talán ha vége lesz ennek az egész agybajnak ott ülünk majd mind egy nagy asztalnál. Valamilyen ünnep, vagy csak egy egyszerű vasárnapi ebéd... De mind mosolygunk... Ott lesz Arielle is a párjával és a gyerkőceikkel, és Charlotte az udvarlójával. Talán már apu is ott lehetne... Ha megbánná amit tett.
És ott leszek én... Valakivel az oldalamon aki úgy néz rám...úgy ahogy én arra a bizonyos valakire akitől mindenki óva int. Tőle akit szeretek... De nem szeret viszont.
De a család... A családom volt mindig a legfontosabb nekem. Nem tudnék nélkülük élni. Nem tudom mit tennék nélkülük.
És a nincs... és a család... sosem fért össze nekem egy mondatban.
És most mégis ahogy az orvos barna szemeibe néztem... újra és újra elmondta ami még mindig nem fért a fejembe.
Nem tudtam felfogni hiába bámultam szinte pislogás nélkül a barna szemekbe. Nem... Nem lehet.
- Én... tényleg sajnálom Ms. Argent... De mint látja ez a hiba a génjeiben van. Nem tehetünk semmit. Valami öröklött betegség lehet... Talán van... vagy volt egy nagynénje aki szintén gyermektelen volt... - magyarázza az orvos de a hangja egyetlen monoton zúgássá változott. Mintha egy vastag függöny mögül szólna a mély kissé rekedtes hang.
Nem lehet gyerekem... Soha nem is lehetett...
A képzeletemben a boldog családi ebéd képe úgy porlik szét akár a homok a szélben. A gyerekek... a gyerekeim szőke és barna buksija elhalványul, a nevetésük elhal az elmémben.
Ők nem létezhetnek. Nem születhetnek meg.
Nem lehetek anya... Soha.
Hallom a saját hangom ahogy megköszönöm az orvosnak a segítségét és elbúcsúzom tőle. Mintha nem is az én hangom lenne, mintha nem is én irányítanám a testemet.
Egy idegen kéz vezet ki az ajtón miután az orvos utánam szól hogy... vigyázzak magamra.
Némán bólintok, szőke tincsem az arcomba hullanak a mozdulattól és becsukom magam mögött az ajtót.
Mintha a végtagjaim és a mellkasom egy pillanat alatt hűltek volna ki.
Furcsán érzékelem amgam körü a világot. A lépteim halkak és tompák a kórház folyosóján, a látásom homályos. De nem sírok. Még visszatartom. Más... nem tudhatja meg.
Néhányan köszönnek nekem, bár csak később tűnik fel hogy már nem a kórházban vagyok hanem az utcán sétálok. A szél a hajamba kap én pedig a nagy mosoly és a ruganyos képtek helyett lehajtott fejjel, szinte botladozva sétálok haza.
Haza... Haza.... ez az egyetlen cél ami a szemem előtt lebeg. Mintha ez csak egy rossz álom lenne és a ház... az otthon megvédene. Felébresztene.
Ez csak egy kislányos butaság... Ideje lenne felnőnöd Julie... Ideje lenne....
Az ajtó előtt állva remegő ujjakkal keresem a jó kulcsot amivel be tudok menni a házba.
Még egy kicsit kell kitartanom. Aztán minden jó lesz. Csak egy egészen kicsit.
Miután kétszer elejtem a kulcsot végre sikerül benyitnom a lakásba.
Ismerős illatok fogadnak, ismerős látvány és csend. Charlie iskolában van még...
Halkan becsukom magam mögött az ajtót és várom hogy elérjen a megkönnyebbülés. A megkönnyebbülés hogy ez tényleg csak egy rossz álom volt de... Nem érzek semmit.
Semmi nem változik.
Az igazság újra arcul csap, olyan erővel hogy az ajtónak rogyok. A hátam nekifeszül a falapnak.
Akkor sírom el magam először. A forró könnyek végigááztatják az arcomat, én pedig a szám elé kapott kézzel próbálok tompítani a nyüszítésemen.
A térdeim már nem bírják tovább és az ajtó tövébe csúszok.
Újra rá kell jönnöm... hogy tényleg csak egy ijedt kislány vagyok a nagyvilágban. És az álom... amiről azt hittem hogy elérhető, úgy hullik ki a kezemből akár a homok.

616••• Broken ••• note:    ••• kredit




Always smile.




Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Előszoba   Csüt. Ápr. 26, 2018 11:38 am


To: my sister





A monoton munka olykor elveszi az ember kedvét. Mindig ugyan az a teendő, ugyan az a program: reggel felkelni, felöltözni, fogat mosni, meginni egy kávét, majd elmenni dolgozni és lenyomni 14-16 órát úgy, hogy igazából nem is élsz. Legalábbis néha nekem ilyen ez a munka dolog, azonban egy pillanatig sem gondolkoztam azon, hogy valaha is abbahagyjam. Szeretek segíteni másokon. Mindig is bennem volt ez az érzés, s mindig is tudtam, hogy ilyen módon akarok a társadalom hasznára lenni. Hiszen az, hogy életeket mentek, nos, elég jó dolog, nem? … Bár igen, egyszer elszúrtam. Ez a teher pedig örökre a vállamat fogja nyomni és a lelkiismeretem nem fog hagyni nyugodni. Mindig eszembe jut az a bizonyos „egyensúly”. Valamit elveszünk, akkor valamit tőlünk is elvesznek. Félek, rettenetesen félek, hogy a hiba miatt, amit vétettem, egy nap majd megfizetek. Valahogyan. Valamivel. Vagy épp valakivel. Inkább a saját életem áldoznám fel, mintsem egyik szerettemet.
Gyengén ráztam meg a fejem, ahogy lepillantottam a pultra, magam elé. Épp a zöldségeket szeleteltem a vacsorához. Charlie néhány perccel ezelőtt ment fel a szobájába, apám meg, nos, a nappaliban iszogatott, jó szokásához híven. Sokszor gondoltam rá, hogy valahogy elküldöm a lakásból, de igazából nem tehettem semmit. Az ő nevén volt a ház, s nem volt jogom kirakni őt innen, pedig sokkalta egyszerűbb lett volna az életünk nélküle. Charlienak pedig sokkal nyugodtabb is, békésebb. Egy sóhajjal beleraktam a zöldségeket a fazékba, aztán ellépkedtem a telefonomhoz. Egyetlen hívás sem érkezett, pedig már hetekkel ezelőtt feladtuk a hirdetést, miszerint babysittert keresünk. Minél előbb találunk valakit Charlie mellé, annál jobb. Akkor nyugodtabb lennék, mikor elmegyek itthonról és nem stresszelnék munka közben is azon, hogy vajon a kishúgommal mi is van tulajdonképpen. Idegesítő, sőt, bosszantó ez a helyzet.
Aztán meghallottam a bejárati ajtót kinyílni, így a telefont visszaraktam az asztalra és elindultam kifelé.
- Jules, hát megjöttél végre? – Mosolyogtam, miközben csilingelő, vidám hangon szólaltam meg. Ahogy viszont kifordultam a folyosóra, meg is torpantam. Az aura, ami felőle áradt, s a könnyei… mi a franc történt? Ki bántotta meg?! Egyből az az idióta Victor ugrott be, akibe totálisan bele volt habarodva a szöszi húgom.
- Victor volt az? Ő bántott? Kitekerem a nyakát, ha még egyszer akár csak hozzád szól… - Lépkedtem oda dühösen, majd leguggoltam hozzá. A lány vállára csúsztattam a kezeim, s végül ahogy a földre térdeltem, úgy hoztam őt magát hozzám. Megöleltem szorosan.
- Akárki bántott, velem gyűlik meg a baja… anyatigrisként védelek, akár az életem árán is. – Magyaráztam, miközben nyugtatólag kezdtem simogatni a hátát. – Mesélj, Jules, mi történt? – Suttogtam a kérdést, de őt nem eresztettem el.



425 words || that good night || note: bocsi a késésért || kredit





The point is just be yourself!








Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Előszoba   Csüt. Ápr. 26, 2018 7:30 pm



To my sister


This is who I am.... A modern tragedy







Reméltem hogy egyedül maradhatok a könnyeimmel legalább addig míg képes leszek újra a lábamra állni. Most a térdeim mintha nem is az enyémek lettek volna. Képtelen lettem volna felállni hogy legalább a szobámig elmenjek hogy ott sírjam ki magam. Csak remélni tudtam hogy nem fog meghallani senki. Csak remélni tudtam hogy magamban gyászolhatom meg a jövőmet.
De nem... Egy csilingelő boldog hangot hallottam és hamarosan meg is pillantottam a nővérem sötét, dús hajkoronáját ahogy kilépett a szobájából.
AZ arcáról úgy fagyott le a nagy széles mosoly ahogy megpillantott.
Láttam hogy egy pillanatra lefagy és nem tudja mit mondjon vagy mit csináljon... Láttam hogy megrémül én viszont hiába nyitottam ki a számat hogy emgnyugtassam. Hogy mondjak valamit, hogy tudassam... Nem bántott senki. Hogy nem fáj semmim.
HOgy minden rendbejön majd... egyszer.
Remegő ajkakkal, egy hang nélkül néztem rá az arcomon egyre csak csorogtak a könnyek. Nem tudtam mit mondhatnék... Nem is tudtam megszólalni csak ültem ott és néztem fel rá, keserves és szomorú tekintettel.
Egyből mellettem termett és anyatigrisként morogni kezdett hogy biztos megint Victor bántott. Hogy kitekeri a nyakát és hogy megemlegeti még azt is hogy megszüleetett.
A kezembe temetve az arcom próbáltam csitítani a sírásom miközben a fejemet ráztam. Nem nem... Nem ilyesmi történt. Neki semmi köze hozzá...
De hogymondhatnám el...? Hisz úgysem értené meg. Gyűlöli a srácot akit szeretek. Mindegy mit teszek... mindig gyűlölni fogja. Lehet nekem is azt kéne...? Nem tudom... Nem tudok semmit... Túlságosan fáj...
Éreztem ahogy a karjai körém fonódtak és olyan szorosan ölelt magához hogy a törött darabjaimnak a helyükre kellett volna pattanniuk. Mégsem tették.
Még mindig fájt.
Még mindig szenvedtem.
- Ne-nehm bántott senki – szipogtam két kézzel kapaszkodva Arielle blúzába ahogy a vállának döntve a homlokom sírtam fel megint hangosan.
Ő volt az egyetlen igazi támaszom a világban. Charlie még túl kicsi volt hozzá apa pedig... őt hagyjuk. Ő csak anyát látta bennem és a szőke hajamban. Anya már nem volt itt. És én nem ő voltam.
El akartam mondani Ariellenek hogy mi történt. El akartam sírni neki, vagy üvölteni fájdalmamban. Mégsem tudtam. Csak nyüszítettem és hüppögtem miközben olyan szorosan kapaszkodtam belé mintha csak ő tartana a víz felett. Mintha csak ő mentene meg a fulladástól.
Igaz... Így is éreztem.
Kellett egy pár perc hogy megnyugodjak annyira hogy el tudjam engedni a nővéremet és csorgó könnyekkel ugyan, de a szemébe tudjak nézni.
Mindig is vigyázott rám. Mindig is a javamat akarta és az egész világon ő ismert a legjobban. Mégis féltem neki elmondani. Mintha meggyűlölhetne azért, hogy nem lehetek soha édesanya. Nagyokat pislogva néztem Ariellre egyre nyelve a könnyeimet és többször is kinyitottam és becsuktam a számat.
- Én... én... – kezdtem bele újra de mindig elcsuklott a hangom. Nem akartam kimondani. Mintha az tenné igazzá.
- Orvosnál voltam... – suttogtam végül, lehajtva a fejem.


466••• Broken ••• note:    ••• kredit




Always smile.




Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Előszoba   

Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down
 

Előszoba

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Enigma :: Látóhatár :: Kristályváros :: A2 - Lakókörzet :: Argent lakás-
^
ˇ