Memories
from the past
Everything we know
Welcome to the
World of the
Enigma-disease
2035. 21 év telt el azóta, hogy egy ismeretlen vírus ütötte fel fejét, mely aztán futótűzként terjedt el az egész világon. Az egykoron tündöklő modern társadalmat a földdel tette egyenlővé. Megannyi élőlény vállt szörnnyé, így letaszítva az emberiséget a táplálkozási lánc csúcsáról. A városok elpusztultak, s ismét törvénybe lépett az Ölj, vagy megölnek elv. A kezdeti katasztrófa és pánik után azonban az emberek megtalálták a módját, hogy szembeszálljanak a szörnyetegekkel. A KRC-nek elnevezett kristályból fegyvereket gyártottak, és a vörös szemű gyermekeket bevetve megkezdődött az ellenállás. 2021-re pedig létrejött az első biztonságos város, a Kristályvárosnak elnevezett hely, melyet a KRC-ból épített fallal vettek körül. Az életben maradt emberek nagy része idemenekült, s azóta is viszonylagos békében és biztonságban élnek, miközben mindent megtesznek, hogy visszahódítsák maguknak a földet. A fal azonban nemcsak védelmet nyújtott, hanem teljesen el is szeparálta lakosait a külvilágtól, így még csak nem is sejthetik, hogy a legnagyobb veszély, ami rájuk leselkedik, azt nem az orruk előtt kell majd keresniük...
Belépés
Find a way
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Messages
From the world


T I T Á N T E R Í T É K E N
Last activities
in the world
Előszoba
írta: Juliette Argent
Yesterday at 7:30 pm

Konyha és Nappali
írta: Sebastian Carter
Yesterday at 1:35 pm

Pult jobbszél
írta: Consulatus
Yesterday at 12:57 pm

Leighton Lockhart
írta: Victor O'Connor
Kedd Ápr. 24, 2018 3:28 pm

My second family
írta: Kaitlyn Ayers
Csüt. Ápr. 19, 2018 3:54 pm

my sweet Nora
írta: Sebastian Carter
Kedd Ápr. 17, 2018 1:47 pm

Dr. William J. Holland irodája
írta: Consulatus
Kedd Ápr. 17, 2018 9:55 am

Pult
írta: Quinn Belcher
Hétf. Ápr. 16, 2018 7:01 pm

Hálószoba
írta: Consulatus
Hétf. Ápr. 16, 2018 4:20 pm

Seek the light
Find a way
Jelenleg 1 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég

Nincs

A legtöbb felhasználó (16 fő) Pént. Márc. 09, 2018 8:42 pm-kor volt itt.


Share | 
 

 Event- és Kalandtár

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
ÜzenetSzerző
TémanyitásTárgy: Event- és Kalandtár   Szer. Ápr. 04, 2018 9:11 am

Eventeink és Kalandjaink
Enigma-disease
Ezen topicon belül olvashatsz aktuális eventjeinkről és kalandjainkról. Továbbá itt tekinthetem meg az aktív, vagy készülő kaland részvevői listáját.

Event: Kalandszerű, szervezett program tervvel nem rendelkező játéktéren történő esemény. Többnyire egy adott alap helyzetlehetőséget nyújtó játékötlet, melyen szabadon részt vehet bárki. Néhány hónapos időkorláttal rendelkezik, így akkor csatlakozol, vagy lépsz ki belőle, amikor szeretnél. Továbbá létszámkorláttal nem szabályzott.

Kaland: Szervezett program tervvel rendelkező játéktéren történő esemény. A játék minden játékos számára adott, azonban rendelkezhet résztvevői létszám maximummal, ahogy minimummal is. A kaland játékterületén, míg a kaland aktív, más játékospár nem tevékenykedhet, akik nem tartoznak a kaland résztvevőihez. A mesélő célirányát tartani kell, attól eltérni nem szabad. Az eltérés játékkavarodást okozhat, miáltal kieshetsz a kalandból. Továbbá a mesélő dönthet sérülésedről, és egyéb apróbb téged érő külső hatásról. A jelentkezésről szóló időkorlát, az aktuális kaland ismertetőjén feltüntetésre kerül.
     

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Event- és Kalandtár   Szer. Ápr. 04, 2018 9:47 am

Titánok a terítéken
Enigma-disease
Oly sokan csatlakoztatok köreinkbe, így bátorkodunk megnyitni első eventünket. Eventünk fő színtere maga a természet.  Nem kötelező máris részt venni rajta, ahogy jelentkezni sem kell. Ugyanis szabadon használhatod fel eventünk alapját. Megadunk egy alap löketet, s így nincs más dolgod, mint felvenni az alap hangot és élvezni a helyzet nyújtotta lehetőségeket.

S lássuk csak mivel is állunk szemben...
Katonáink, felderítőink nagyobb szörny aktivitást véltek felfedezni New Tulsa kihalt városának falai között. A szörnyek gyülekeznek. S ám bolondnak találják Fried katonát, azonban a fickó megszállottan állítja, hogy látott egy félvért, aki Ravageren ücsörögve terelte a többi mutánst. Mi lehet a céljuk? Mit keresnek itt? Fried vajon igazat mondott, vagy valóban bolond.  Egy módon deríthetjük ki. Wilson Consulatus engedélyezte a Casius Rivaille által benyújtott kérelmet, melyben csapatokat szándékozik küldeni New Tulsa átfésülésére.

"Katonák, Prefektusok... Elsődleges feladatuk az információszerzés. Lehetőség szerint kötelesek elkerülni a konfliktushelyzetet. Feltétlen veszély esetén a parancs alól mentesülnek. "

Ezt csak is a Titánok tudhatják:
A Titánok szörnyeket terelnek New Tulsa területére. Feladatuk az elfajzott mutánsok kiirtása és kiszűrése. Legjobb értesítéseik-, tapasztalataik szerint a mutáció új szintre ért, miáltal szörnyeteg szólalt meg, mely elérte ismert végső formáját. Tovább fejlődnek a mutánsok. Rob elrendelte a kiirtásukat.  S hogy honnan ismerhetik meg? Nem hallgat a Titán parancsra.

E eseményen részt vehetnek:
Túlélők
Titánok
Prefektusok
Katonák
Kincsvadászok
Banditák

Játéktér: New Tulsa
Ui.: Amennyiben nem találsz Titán vagy Bandita párt a játékhoz, megjátszhatjátok ti magatok is a reagjaitokba építve. Azonban megkérünk minden részvevőt, hogy NJK részére ne társítsanak PlayBy-t.

A staff nevében
Victor
     

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
 

Event- és Kalandtár

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Enigma :: Lépteid apró nyomai :: Hírfolyam-
^
ˇ