Részletek az ET-mből:

"Család. Nevetséges ez a szó. Semmi olyat nem jelent a számomra, mint annak idején, mikor még az anyánk is élt. Az ő halálával, s a legkisebb húgom, Charlotte megszületésével minden megváltozott. Az egész életem, mondhatni. A családi béke egyszerűen köddé foszlott, hiszen a kishúgom egy félvér. Ennek következtében halt meg anyám a szülésben is, hiszen egy félvér világra hozása ezt vonja maga után. S míg kapunk valakit, addig elveszítünk egy másvalakit. Az élet rendje, igaz? A fenéket. Nem így kellett volna lennie, de talán anyám halálával könnyebben megbirkóztam, mint azzal, ami ezután jött. Apám egyszerűen gyűlölte Charlie-t. Megvetette azért, ami. Sőt, most is ezt teszi. Ezen kívül az alkoholba menekül a csúf valóság elől. Anya halála megviselte, s ezért Charlie-t okolja. Bizonyos értelemben jogosan, másrészt viszont mégis csak a lánya! Ráadásul a legkisebb, akinek még bőven szüksége lenne egy igazi apára. De nem, mert ő erre nem képes. Hát a szememben ettől egyre inkább összemegy.
A húgomra, Juliettere tudok támaszkodni, másra aligha. De rá sem szoktam. Úgy gondolom, hogy anya után én vagyok az, aki a hátán cipel mindenféle terhet. A család terhét. Ha már apánk nem képes erre… Szóval, számomra ez a család. Pazar, ugye? Juliette, Charlotte… ők a mindeneim. De nem tudom, meddig bírom még ezt így, ebben az állapotban, ahogyan van."

"Épp az ajtónál jártam, a kulcsokat kerestem, hogy be tudjak menni, mikor hallottam Charlie sikítását odabentről. Egyből felkaptam a fejem és nyilván a lehető legrosszabb dolgok futottak át az agyamon.
- Charlie?! – Emeltem meg a hangom, miközben a kulcsot elővéve idegesen, remegő kézzel helyeztem a zárba. Hallottam, hogy odabent felborul egy üveg, majd összetörik. Apám követhette Charliet, ugyanis a kislány kiabálni kezdett. Avagy kiabált volna, de nem értettem egy szót sem, ugyanis utána elhaltak a hangok. Mikor sikerült végre benyitnom, mintha egy csatatér tárult volna a szemeim elé. Nem érdekelt. Berohantam.
- Charlie, jól vagy? – Néztem körbe, majd a nappali egyik sarkában találtam meg a kislányt, az apámmal együtt. Charlie a földön kuporgott, felhúzott lábakkal, kezeit maga elé tartva védekezőn. Apám fölötte magasodott, alkoholtól bűzlött, ideges, dühös arccal. Keze, mintha épp lendült volna, de megakadt a levegőben a jelenlétemre. Szinte nem hittem a szememnek. Bántotta?! Hisz a szemem nem hazudik, nem igaz?
- Tűnj onnan, apa… ha hozzá mersz érni, én… - Összepréseltem az ajkaimat, majd odalépve elrántottam onnan a férfit. Apám botladozva lépett félre, de nem tudta megtartani az egyensúlyát, így elesett. Nos, sok volt az alkohol, nem igaz? Én Charliehoz siettem, leguggoltam hozzá, majd a karjaimba kaptam, szorosan magamhoz ölelve.
- Semmi baj, itt vagyok. Nem hagyom, hogy újból bántson. – Suttogtam a kislánynak, aki remegett a karjaimban. Megszakadt érte a szívem.
- Mégis mit pátyolgatod azt a szörnyszülöttet?! Elvette tőlünk anyádat…! Egy mocskos kis félvér… az lenne a legjobb, ha meghalna. – Érkeztek apám szavai, melyekre idegesen fordultam oda. Még a számat is kinyitottam, de tudtam, hogy a kishúgom előtt nem szabad balhét rendeznem. Nem, neki épp elég volt, amit kapott. Zakatolt a szívem, de ezúttal az eszemre hallgattam.
- Anya szomorú lenne, ha látná, mi lett belőled. – Ennyit mondtam, ezt is halkan. Talán el sem jutottak hozzá a szavaim. Kisétáltam a szobából, s megfürdettem Charliet. Próbáltam megnyugtatni, elérni, hogy ne féljen, ne remegjen. Sírt. Órákon át sírt a karjaimban, mielőtt el tudott volna aludni. Mellette maradtam, az arcát, haját simogattam, mígnem rápillantottam az órára. Tudtam, hogy egy fél órán belül hazaér Juliette. S tudtam azt is, hogy mit kell tennünk. Apánkban többé nem bízhattunk, ez tiszta sor volt. Szükségünk volt azonban még valakire… egy olyasvalakire, aki vigyáz a kislányra, míg mi távol vagyunk és dolgozunk. Muszáj volt. De ekkor még nem tudtam, hogy újabb „szörnyet” hozok ezáltal az otthonunkba."

// Azt hiszem, ebben minden benne van, ami fontos volna. A kislány fontos szerepet tölt be mindkét nővére életében, de szenved. Félvérként nem vár rá más, csak szenvedés - legalábbis eddig úgy néz ki. A saját apja is képes bántani őt, valamint a babysitter, akit Arielle felfogad. Ő nem tudja, hogy mit vállal, avagy kit hoz a házhoz, de Charliet szenvedésnek teszi ki...
Mindenesetre, várjuk mindketten a leányzót, hiszen fontos karakter. Ha megérkeztél, dobj egy pm-et nekem vagy Juliette-nek, mindketten ugrálni fogunk örömünkben, ha jössz! //

Nem olyan rég fogadtunk fel Charlotte kishúgom mellé babysitternek, azért, hogy legyen, aki felügyel rá, amíg én, valamint Juliette távol vagyunk és dolgozunk. Ugyanis apánk nem épp megbízható fajta, s gyűlöli a félvéreket, ezáltal a saját kislányát, Charlie-t is. A nap nagyrészét tehát veled, a te felügyeleted alatt tölti. Én azt hiszem, hogy minden a lehető legjobban megy, azonban tévednem kell. Nagyot.
Ugyanis nem tudtam rólad, mikor alkalmaztalak Charlie mellé, hogy Te magad is gyűlölöd, s megveted a félvéreket. Szerinted pusztulniuk kéne, s apám is pont így vélekedik. Terrorban tartod, avagy sokkal inkább tartjátok a kishúgomat. S ebből sem én, sem Juliette nem sejt semmit.
Nem tudom, mi az okod arra, hogy utáld a félvéreket és bánts egy ártatlan kislányt, még ha csak szavakkal is. Legalábbis, remélem, hogy nem fogsz elmenni tettlegességig...

// Nem akarunk többet megszabni, ami azt illeti, mint amennyit leírtam. A PB változtatható, amennyiben megbeszéli az alkotó velem vagy Juliettevel. A név pedig szabadon választott. Ha megérkeztél, írj pm-et, hogy egyeztethessünk a továbbiakról. Várunk! //