Memories
from the past
Everything we know
Welcome to the
World of the
Enigma-disease
2035. 21 év telt el azóta, hogy egy ismeretlen vírus ütötte fel fejét, mely aztán futótűzként terjedt el az egész világon. Az egykoron tündöklő modern társadalmat a földdel tette egyenlővé. Megannyi élőlény vállt szörnnyé, így letaszítva az emberiséget a táplálkozási lánc csúcsáról. A városok elpusztultak, s ismét törvénybe lépett az Ölj, vagy megölnek elv. A kezdeti katasztrófa és pánik után azonban az emberek megtalálták a módját, hogy szembeszálljanak a szörnyetegekkel. A KRC-nek elnevezett kristályból fegyvereket gyártottak, és a vörös szemű gyermekeket bevetve megkezdődött az ellenállás. 2021-re pedig létrejött az első biztonságos város, a Kristályvárosnak elnevezett hely, melyet a KRC-ból épített fallal vettek körül. Az életben maradt emberek nagy része idemenekült, s azóta is viszonylagos békében és biztonságban élnek, miközben mindent megtesznek, hogy visszahódítsák maguknak a földet. A fal azonban nemcsak védelmet nyújtott, hanem teljesen el is szeparálta lakosait a külvilágtól, így még csak nem is sejthetik, hogy a legnagyobb veszély, ami rájuk leselkedik, azt nem az orruk előtt kell majd keresniük...
Belépés
Find a way
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Messages
From the world


A Z O L D A L B E Z Á R T
Last activities
in the world
Avada Kedavra - Harry Potter frpg
írta: Vendég
Szer. Jún. 27, 2018 7:29 pm

I.N.F.E.C.T.E.D
írta: Vendég
Szomb. Jún. 02, 2018 12:27 am

Hírek
írta: Consulatus
Csüt. Május 17, 2018 6:25 pm

EOF - Empire of Fantasy
írta: Vendég
Szer. Május 16, 2018 10:34 am

Nora Haytham
írta: Sebastian Carter
Pént. Május 11, 2018 3:07 pm

Konyha és Nappali
írta: Sebastian Carter
Pént. Május 11, 2018 3:00 pm

Benzinkút
írta: James H. Creek
Hétf. Május 07, 2018 5:29 pm

Laborok
írta: William J. Holland
Szomb. Ápr. 28, 2018 5:55 pm

Kórtermek
írta: William J. Holland
Szomb. Ápr. 28, 2018 4:25 pm

Seek the light
Find a way
Jelenleg 1 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég

Nincs

A legtöbb felhasználó (16 fő) Pént. Márc. 09, 2018 8:42 pm-kor volt itt.


Share | 
 

 Avada Kedavra - Harry Potter frpg

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
ÜzenetSzerző
TémanyitásTárgy: Avada Kedavra - Harry Potter frpg   Szer. Jún. 27, 2018 7:29 pm




Avada Kedavra.hungarianforum.com


"Béke honol... a sötétség eloszlani látszik, a fény pedig végre utat tört magának. Vagy ez egy újabb vihar előtti csend volna?"

A történet a Halál ereklyéi II. része után játszódik, az 1998/1999 -es tanévben, Voldemort legyőzése után. A Roxfortot nem kevés munkával, de a nyár folyamán újjáépítették, hogy szeptemberben újra megnyithassa kapuit. Azonban az előző tanévet érvénytelenné nyilvánították, mivel a halálfalókra nem volt jellemző a hatékony, alapos tanítás, így mindenkinek évet kell ismételnie.

Harry, Hermione és Ron is úgy döntenek, hogy bepótolják az utolsó, kimaradt évüket, amit a megszállás miatt kellett csúsztatniuk. De immáron végzős diákként járhatnak a Roxfort ódon falai közt.

Azonban nem minden teljesen idilli. Minerva McGalagony helyett egy teljesen ismeretlen nő, Lucretia C. Coliander lett az igazgató, akit a minisztérium nevezett ki az iskola élére, érthetően meglehetősen vegyes fogadtatásban részesült. Az sem tette a szülők és a diákok körében túl népszerűvé, hogy visszahívta az iskolába tanítani Perselus Pitont. A másik húzás, amivel pedig a kollégái ellenszenvét vívta ki, hogy Lara O. G. Hewitt-ot tette meg Sötétvarázslatok Kivédése tanárnak, akiről az iskola dolgozói jól tudják, hogy szintén halálfaló volt, hiába nem terjedt el a neve a köztudatban.

És arról még szó sem esett, ami az iskola falain kívül zajlik. A Sötétnagyúr még mindig életben van, csupán a leheletnél is gyengébb, mivel már a korábbiakhoz képest csak egyetlen egy horcrux tartja életben, amiről még saját maga sem tudja, hogy mi lehet az. Mindenáron meg akarja szerezni, hogy biztonságban tudhassa maga mellett és újult erőre kapjon, megmutatva a világnak, hogy őt nem lehet legyőzni és félresöpörni az útból.

A történet az 1998-as őszi tanévnyitó ünnepséggel indítja majd útra az új történetszálat. Rengeteg kisebb és nagyobb Kaland, illetve kalandmesteri beavatkozás vár azokra, akik csatlakoznak ehhez a különleges világhoz canon vagy saját karaktereikkel.
Nálunk akárcsak a roxforti lépcsők, a játéktér is szeszélyes. A kalandmesterként működő Teszlek Süveg beleszólhat a játékokba, irányíthatja azokat. PM-ben küldhet utasításokat, információkat bizonyos karaktereknek, akiknek ezeket ki kell játszani, be kell tartani. Előre nem lövünk le poénokat, de menet közben elhintjük a morzsákat az illetékes karakterek megalkotóinak.
A canon karakterek esetében Rowling-nak hála már minden adott, így nem kérjük, hogy elkészíts egy teljes karakterlapot, hisz a Wikipedia-ról bárki ki tudja másolni a szöveget. A kiszemelted már megírt lapja alá biggyessz egy általad írt, lehetőleg nem hozott szerepjáték példát, amiben bizonyítod, hogy érdemes vagy arra, hogy elvidd a szereplőt.

A designunk rendkívül egyszerű. 10 évvel ezelőtt már működött az oldal, és annak a retro, szívmelengető hangulatát akartuk visszahozni, amikor a kódolás, a túlbonyolított dizi készítés még gyerekcipőben járt. Sokan itt tanultunk meg reagokat írni, nem 1000 szavas regényeket, igyekszünk jókat nosztalgiázni a régi szép időkről.

Mindenkit nagyon sok szeretettel várunk egy kis időutazásra!

http://avadakedavra.hungarianforum.com/




teszlek süveg

Vendég

Vissza az elejére Go down
 

Avada Kedavra - Harry Potter frpg

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» Solarah FRPG

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Enigma :: Lépteid apró nyomai :: Porta-
^
ˇ