Egy történet
ami reád vár
Események horizontja
ahol a nap kél és nyugszik
Kristályváros: A kancellár elleni merénylô után továbbra is folyik a keresés. Mindeközben az a hír járja, hogy egy két lábon járó, szőrős lény mászik elô a csatornákból, s garázdálkodik éjnek évadján Kristályváros utcáin.

Wyndham Tulsa: Az idegenek megérkezése gyökerestül megváltoztatta a Tulsaiak békés életét. Az új lakóterületek építése továbbra is folyik, mint ahogy a kiképzések is, ám továbbra is vannak, akik nem bíznak bennük. Winona Johnson is azon igyekezik, hogy kiderítse Nicholasék valódi szándékait.

Abee: Robb egyre gyakrabban hagyja el Abee falait, s viszi magával legbizalmasabb embereit. Senki nem tudja, hogy hova mennek, s mit csinálnak, ám olybá tűnik, hogy valami fontosat találtak. Enyhe feszültség uralkodik, mindenki érzi, hogy hamarosan valami történni fog. Mindeközben a legújabb rabjukat próbálják szóra bírni, ám a férfit még mindig nem tudták megtörni.

Atlantisz: Több kisebb összecsapásra is sor került már a Nameless Brotherhood és Tartarosz gyermekei között. Mindenki egyre inkább érzi egy nagyobb csata eljövetelét, amely el fogja dönteni, hogy az eddigi Semleges körzet melyik testvériség kezére jut, s ezáltal az Atlantiszi főhatalom is.

Aureus: A bázis körüli nyugalmat egy idegen érkezése zavarta meg, akit rögtön elfogtak, ám nem került azonnali kivégzésre. Garrick a férfi kivallatását rendelte el, aminek feladata Nayara hárult. Mindenkinek rossz előérzete támadt, s attól tartanak, ennyi év után végül valaki felfedezte a bázist. Az utóbbi hetekben ugyanis túl sokan ólálkodtak Aureus környékén.
Belépés
ismeretlen vizekre
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Kincset érô
világunk mosolyai
Vöröslô szempárok
bújnak meg a sötétben
Jelenleg 3 felhasználó van itt :: 1 regisztrált, 0 rejtett és 2 vendég

Caroline O'Connor

A legtöbb felhasználó (17 fő) Hétf. Márc. 16, 2020 2:53 pm-kor volt itt.

Legenda születik ott
ahol vérrel festették meg a poklot.

Hiányzásnapló
Demetria & Wyatt - Underground Emptyírta: Victor O'Connor
Pént. Márc. 27, 2020 5:23 pm

Jayden Amyen Wick
Demetria & Wyatt - Underground Emptyírta: Jayden Wick
Pént. Márc. 27, 2020 5:18 pm

Avatar nyilvántartás
Demetria & Wyatt - Underground Emptyírta: Jonah Russell
Pént. Márc. 27, 2020 12:28 pm

Jonah Russell
Demetria & Wyatt - Underground Emptyírta: Caroline O'Connor
Pént. Márc. 27, 2020 10:21 am

Demetria & Wyatt - Underground
Demetria & Wyatt - Underground Emptyírta: Demetria Dalton
Pént. Márc. 27, 2020 12:27 am

Készen az új világra
Demetria & Wyatt - Underground Emptyírta: Jonah Russell
Csüt. Márc. 26, 2020 9:26 pm

Frances Joyce Anderson
Demetria & Wyatt - Underground Emptyírta: Caroline O'Connor
Csüt. Márc. 26, 2020 4:25 pm

Hell or Heaven
Demetria & Wyatt - Underground Emptyírta: Vendég
Csüt. Márc. 26, 2020 9:18 am

Siilhouette in the Darkness
Demetria & Wyatt - Underground Emptyírta: Consulatus
Kedd Márc. 24, 2020 9:18 pm


Share
 

 Demetria & Wyatt - Underground

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
ÜzenetSzerző
TémanyitásTárgy: Re: Demetria & Wyatt - Underground   Demetria & Wyatt - Underground EmptyPént. Márc. 27, 2020 12:27 am


To: my partner
Underground
Megráztam a fejemet. Igazából szörnyű volt belegondolni, hogy minek tartotta magát és hogy ha én nem jövök… nem. Nem akartam arra gondolni, hogy még most is szörnyetegnek gondolná magát.
- Biztos vagyok benne, hogy más is felnyitotta volna a szemed a valóságra, ha nem velem találkozol – Közöltem vele komolyan és hosszan figyeltem őt. Sosem… sosem gondoltam szörnyetegnek. Egyszerűen, ha ránéztem, akkor minden eszembe jutott róla, csak ez a szó nem. Ártatlan volt és kedves. Törődött másokkal. Tele volt szeretettel és neki is ez járt volna. Mégis… a sors valahogy nem ezt szánta neki. Az élete borzalmas volt; és nem akartam, hogy ez így is maradjon. Meg akartam mutatni neki, hogy… a világ nem annyira borzalmas. Csak egy kicsit. Mert valahol tényleg szörnyű világot éltünk. Sóhajtottam egy aprót.
A kérdésre és a mosolyára sóhajtottam egy aprót.
- Miért, én nem aggódhatok a… legjobb barátomért, hmm? – Vontam fel a szemöldökömet és valahogy úgy éreztem, nehezemre esik legjobb barátként hivatkoznom rá. De nem értettem, miért. Nem akartam hallgatni, mennyire összemelegedett azzal a nővel, de Wyatt szinte megállíthatatlan lett.
- Így már értem, hol voltál olyan sokáig esténként – Vállat vontam, mintha nem lenne nagy ügy. Belül viszont fortyogtam. Pont Dana? Komolyan? Annyi más nő van a világon, aki jobban passzolna Wyatthez, mégis… mégis vele kezd ki? Nem értem. – Ne mondd azért, hogy ennyivel levett a lábadról. Nem hinném, hogy… - Elhallgattam és nem is szólaltam meg ezután. A szemétre figyeltem újfent és bedobáltam az üres zsákba.
…nem hinném, hogy hozzávaló az a nő. Ezt akartam mondani, mégsem ejtettem ki hangosan a szavakat. Nem akartam Wyatt boldogságának az útjában állni a saját önzőségem miatt.

269 words ✧ Let It All Go ✧ note: Demetria & Wyatt - Underground 3510126437




The way you love, it changes who I am.



Guardian

Demetria Dalton
Demetria & Wyatt - Underground Tumblr_inline_pwad6iXvdu1tu4a1b_500
Múltam darabkái :
Itt rám lelsz :
✧ Kristályváros
Kapcsolatban :
Demetria & Wyatt - Underground Tumblr_inline_pnxh889mGT1w9d0co_400
✧ Complicated with my silah
Play by :
✧ Katherine McNamara
Demetria & Wyatt - Underground Tumblr_inline_pjggfreV3G1tu4a1b_500
Reagok száma :
11

Demetria & Wyatt - Underground Empty
TémanyitásTárgy: Re: Demetria & Wyatt - Underground   Demetria & Wyatt - Underground EmptyCsüt. Márc. 26, 2020 3:52 am


Demi & Wyatt
to my Guardian
- Pedig köszönöm. Nélküled talán még ma is szörnyetegnek gondolnám magam – ingatom a fejem. Nem vagyok az a lelkizős fajta, úgy értem, olyan, aki kimond olyasmiket is, amiket a lelke legmélyén őrizget, de ezt most muszáj. Demi átsegített egy olyan szakaszon, ami elég meghatározó volt. Ő volt az első, akinek tényleg elhittem, hogy nem vagyok szörnyeteg, pedig Sai százados is ezerszer elmondta. Demitől hallani egészen más volt.
A válasza ezúttal egyértelmű volt. Szóval nem kedveli Danat. Kínosan húzom el a számat, fogalmam sincs, hogy most erre még is mit kellene mondanom. Ecsetelhetném, hogy mennyire klassz nő, hogy mennyi mindenen ment keresztül, de Demi nem az a fajta, akit egy szomorú sztori meglágyít. Ennek ellenére, a kedvemért mégis kierőszakol magából valami beleegyezés-féleséget, de magához hűen teszi.
- Hé, ezt nem nekem kéne mondanom? – eresztek meg egy mosolyt. – Mármint hogy aki megbánt, annak velem gyűlik meg a baja… - Somolyogva figyelem, majd némiképp felbátorodva azon, hogy nem zárkózik el teljesen attól, hogy jóban legyek a nővel, magyarázni kezdek: - Vele járőröztem a múlthéten. Kicsit izgultam, hogy talán majd ellenére lesz a dolog, de nagyon kedves volt végig. Miután leváltottak minket, elmentünk kávézni és késő estig beszélgettünk. – Valószínűleg úgy hangzik ez, mintha egy lelkes kisfiú mesélné el, hogy mi volt a suliban és kicsit elszégyellem magam, mert Deminek elég húzós volt a múlthét az apja halálának évfordulója miatt.




224 ↭ Armor ↭ Demii  Demetria & Wyatt - Underground 131178065  Demetria & Wyatt - Underground 3510126437  



I prayed for you; before I called you mine.



Silah

Wyatt Ames
Demetria & Wyatt - Underground Tumblr_inline_po6lx1kgYg1w9d0co_1280
Múltam darabkái :
Itt rám lelsz :
↭ Kristályváros ↭
Kapcsolatban :
Demetria & Wyatt - Underground Tumblr_p85sacO2bf1sw01uuo9_r1_250
My guardian (in future) ↭
Play by :
↭ Matthew Daddario ↭
Demetria & Wyatt - Underground Tumblr_inline_po6mrsMPz61w9d0co_1280
Reagok száma :
6

Demetria & Wyatt - Underground Empty
TémanyitásTárgy: Re: Demetria & Wyatt - Underground   Demetria & Wyatt - Underground EmptyCsüt. Márc. 26, 2020 3:18 am


To: my partner
Underground
A rekedtes hangjára felvontam a szemöldökömet. Ismertem már annyira, hogy tudjam, most nagyon túlgondolt valamit. Tudtam, mennyire szereti önmagát alulértékelni. Azt hiszem, csak nem látta azt, amit én. Számomra ugyanis mindig… talán mindig többet jelentett, mint egy egyszerű barátot. Bár arra még nem jöttem rá, pontosan mi ő nekem. Fontos volt a számomra, az egyetlen, aki igazán ismert és aki mindvégig velem volt.
- Ne köszönd, butus – Rámosolyogtam. Nem akartam, hogy azt higgye, hálával tartozik nekem. Ha ő nincs, én már halott lennék. Én voltam hálás tehát neki.
A kérdésre nyekkentem. Ennyire látszik? Meg akartam kérdezni, de felesleges volt. Mély levegőt vettem és végül felé fordultam, nem törődve tovább a szeméttel, meg a mocsokkal körülöttünk. Valahogy jobban lekötött Wyatt és az a nő.
- Nem, tényleg nem kedvelem – Közölni akartam vele, hogy neki sem kéne és jobb lenne, ha elfelejtené, de ahogy beszélt róla… a pokolba. Mi jogom lett volna azt mondani, hogy kerülje messziről azt a nőt? Önzőség lett volna ezt mondanom vagy kérnem tőle. Lemondás ült ki az arcomra és fájdalom költözött a szívembe; de szinte fel sem fogtam. – Hát, én… hm. Azért vigyázz vele, jó? Csak ennyit ígérj meg nekem – Halványan elmosolyodtam, majd a földre pillantottam. – Talán van egy olyan oldala is annak a nőnek, amit én nem láttam. De ha bánt téged, velem gyűlik meg a baja – Néztem újra rá, de már nem mosolyogtam. Azon agyaltam, miért zavar, hogy Wyattet érdekli az a nő…

238 words ✧ On my own ✧ note: Demetria & Wyatt - Underground 3510126437




The way you love, it changes who I am.



Guardian

Demetria Dalton
Demetria & Wyatt - Underground Tumblr_inline_pwad6iXvdu1tu4a1b_500
Múltam darabkái :
Itt rám lelsz :
✧ Kristályváros
Kapcsolatban :
Demetria & Wyatt - Underground Tumblr_inline_pnxh889mGT1w9d0co_400
✧ Complicated with my silah
Play by :
✧ Katherine McNamara
Demetria & Wyatt - Underground Tumblr_inline_pjggfreV3G1tu4a1b_500
Reagok száma :
11

Demetria & Wyatt - Underground Empty
TémanyitásTárgy: Re: Demetria & Wyatt - Underground   Demetria & Wyatt - Underground EmptyCsüt. Márc. 26, 2020 2:47 am


Demi & Wyatt
to my Guardian
A válasza mosolyt csalt az arcomra, de közben egy jeges kéz a szívembe markolt. Vajon mikor jön rá, hogy nélkülem sokkal jobb lenne neki? Sokszor gondolok erre, túlságosan is sokszor. Hogy mi lenne azokkal az emberekkel, akik valaha is jók voltak hozzám, ha sosem ismernek meg. Stan és Mary még talán ma is élne, talán itt, Krisályvárosban a biztonságot nyújtó falak között… És Demi… Talán ha én nem vagyok, nem fajulnak odáig a dolgok közte és az apja között…
- Jól tudom – kissé rekedten felelek, a bűntudat karcosra kaparta a torkomat. Csak némán teszem hozzá, hogy ő már bizonyította ezt, hogy számíthatok rá, de én nem tettem semmit. - Köszönöm.
A Danara vonatkozó válasza nem győzött meg túlságosan. Az „is-is” nem úgy hangzik, mint a „jaj de jó, hogy végre megismertél valakit, Wyatt, talán nem fogsz egyedül meghalni, gratulálok”. De akkor vajon mit jelenthet? Most először éreztem teljesen tanácstalannak magam Demivel kapcsolatban, mármint… szeretném, ha kedvelné Danat, de így fogalmam sincs, hogy van-e rá szemernyi esély is.  És az, ahogy rákérdez sem segít…
- Nem kedveled, igaz? – próbálok úgy viselkedni, mintha nem lenne nagy dolog, de azért egy kicsit elszontyolodom.  – Tudom, hogy egy kicsit… rámenősnek tűnik, elsőre nekem is fura volt, de aztán ahogy beszélgettünk és jobban megismertem… Nagyon szimpatikus – ismerem be az előbbiek után kissé félve.



216 ↭ Armor ↭ Demii  Demetria & Wyatt - Underground 131178065  Demetria & Wyatt - Underground 3510126437  



I prayed for you; before I called you mine.



Silah

Wyatt Ames
Demetria & Wyatt - Underground Tumblr_inline_po6lx1kgYg1w9d0co_1280
Múltam darabkái :
Itt rám lelsz :
↭ Kristályváros ↭
Kapcsolatban :
Demetria & Wyatt - Underground Tumblr_p85sacO2bf1sw01uuo9_r1_250
My guardian (in future) ↭
Play by :
↭ Matthew Daddario ↭
Demetria & Wyatt - Underground Tumblr_inline_po6mrsMPz61w9d0co_1280
Reagok száma :
6

Demetria & Wyatt - Underground Empty
TémanyitásTárgy: Re: Demetria & Wyatt - Underground   Demetria & Wyatt - Underground EmptyCsüt. Márc. 26, 2020 2:18 am


To: my partner
Underground
Nem is tudom, mi lenne velem, ha Wyatt nem lenne. Annyira összenőttünk már az évek alatt, hogy ha elveszítettem volna magam mellől, talán végérvényesen bediliztem volna. Sőt, már-már azt éreztem, olyan, mintha ő maga lenne a józanságom. Ha nem volt mellettem, elveszítettem önmagamat… A szavai pont ezért estek jól. Most is, mint mindig, számíthattam rá.
- Tudom, Wyatt – Egy hosszabb pillanatig bámultam rá. – Te is számíthatsz rám, ne felejtsd el – Tettem hozzá egy halvány mosollyal.
Amikor a nőt említette, kissé a kedvemet szegte. Nem voltam jóban Danával, sőt. Nem volt szimpatikus, de nem akartam rögtön ezzel kezdeni. Wyatt pedig visszakérdezett.
- Is-is – Diplomatikus válasz; legalábbis annak szántam. Nem akartam belemenni, hiszen nem tudtam, mi van köztük. Reméltem azért, hogy nem akar lecserélni rá.
Nem is bántam, hogy rátaláltam arra a tetemre. Terelte a témát, bár… csak pár percre. Wyatt ugyanis vissza is tért Danához. Mély levegőt vettem. Nem akartam rákérdezni, nem akartam tudni, mégis úgy éreztem, köteles vagyok rákérdezni. Nem néztem Wyattre, csak a zsákra, aminek a száját épp igyekeztem bekötni.
- Az nagyszerű… és? – Végül a fiúra néztem, de látszott rajtam, hogy valami nem oké. – Mesélj – Nyögtem ki némileg erőtlenül, várva, hogy beszéljen erről a híres-neves Danáról.

198 words ✧ On my own ✧ note: Demetria & Wyatt - Underground 3510126437




The way you love, it changes who I am.



Guardian

Demetria Dalton
Demetria & Wyatt - Underground Tumblr_inline_pwad6iXvdu1tu4a1b_500
Múltam darabkái :
Itt rám lelsz :
✧ Kristályváros
Kapcsolatban :
Demetria & Wyatt - Underground Tumblr_inline_pnxh889mGT1w9d0co_400
✧ Complicated with my silah
Play by :
✧ Katherine McNamara
Demetria & Wyatt - Underground Tumblr_inline_pjggfreV3G1tu4a1b_500
Reagok száma :
11

Demetria & Wyatt - Underground Empty
TémanyitásTárgy: Re: Demetria & Wyatt - Underground   Demetria & Wyatt - Underground EmptyCsüt. Márc. 26, 2020 1:50 am


Demi & Wyatt
to my Guardian
- Nem tetszik ez nekem – vallom be csendesen és beiktatok egy rövid szünetet a mocsokban turkálásba, hogy megint Demire nézhessek. Az az elvem, hogy a jó barát nem marad csendben és bólogat, ha a barátja olyasmire készül, amiből nem jöhet ki jól. És abból, ahogy ezt felvázolta… semmi jó nem sülhet ki. Ettől függetlenül nem tisztem lebeszélni. Talán akkor lennék igazán jó barát, ha megtenném, de eszemben sincs bármiben is befolyásolni ezt a lányt. – Ha baj lenne… Adja Isten, hogy ne legyen, de ha mégis… ugye tudod, hogy rám mindig számíthatsz?
A derűsebb téma kicsit ellazít, megint a munkára koncentrálok és közben azon mosolygok, hogy mennyire jól ismerem Demit. És mennyire hasonlítunk. Aztán felhozom Danat. Most először beszélek bárkinek is lányokról… nőkről, pontosabban, ugyanis Dana harminc is elmúlt.
- Érdekes nő? – kérdezek vissza. – Jó vagy rossz értelemben? – puhatolózok. Demi közben kiszúr egy halott mutánst és megkér, hogy segítsek belerángatni a zsákba. Kicsit zavar a témaváltás, ezzel akár rá is érhetünk, de készségesen nekiállok a felpuffadt tetemet a zsák felé taszigálni. – Szóval Dana… - veszem fel újra a fonalat. – A múlthéten ismerkedtünk össze – magyarázom és Demi tekintetét keresem, kíváncsi vagyok, hogy mit szól ehhez. Bár gondolom meghittebb lenne erről úgy beszélni, hogy közben nem egy undorító, élettelen izével viaskodom.


212 ↭ Armor ↭ Demii  Demetria & Wyatt - Underground 131178065  Demetria & Wyatt - Underground 3510126437  



I prayed for you; before I called you mine.



Silah

Wyatt Ames
Demetria & Wyatt - Underground Tumblr_inline_po6lx1kgYg1w9d0co_1280
Múltam darabkái :
Itt rám lelsz :
↭ Kristályváros ↭
Kapcsolatban :
Demetria & Wyatt - Underground Tumblr_p85sacO2bf1sw01uuo9_r1_250
My guardian (in future) ↭
Play by :
↭ Matthew Daddario ↭
Demetria & Wyatt - Underground Tumblr_inline_po6mrsMPz61w9d0co_1280
Reagok száma :
6

Demetria & Wyatt - Underground Empty
TémanyitásTárgy: Re: Demetria & Wyatt - Underground   Demetria & Wyatt - Underground EmptyKedd Márc. 17, 2020 1:15 pm


To: my partner
Underground
Nem válaszoltam azonnal. Tudtam, hogy tudja magától is a választ; ennek ellenére, kis töprengés után megszólaltam.
- Csak akkor, ha ő is belátja, hogy számíthat rám – Feleslegesen ugyanis nem akartam bajba keverni vagy felhívni rá a figyelmét Vincentnek, miszerint szervezkedünk ellene. Amúgy sem tudtam, hogyan kellene hozzáfogni ehhez az egészhez. Másrészt tényleg nem az én ügyem volt, de így, hogy Caia elmondta… nem hunyhattam szemet felette.
Felnevettem röviden, majd bűnbánóan néztem el Wyatt felé, miközben tovább hallgattam.
- Igaz, amúgy sem tudnék nyugton maradni – Nem az én stílusom volt az egész nap otthon heverészés, de kíváncsi voltam, Wyatt mit szól hozzá. Elmerengtem, miközben őt figyeltem, majd tovább szedegettem a hulladékokat. Felfigyeltem valami nyálkás, undorító dologra is, de a kérdés kissé kizökkentett. Felvontam a szemöldökömet, de nem néztem el a fiú felé.
- Látásból ismerem. Érdekes nő… miért? – Nem tudtam, miért hozta fel hirtelen annak a nőnek a nevét. Nem volt valami szimpatikus, vagyis, valamiért mindig azt éreztem, nem kedvel. Bár ez nem volt meglepő, de pont emiatt kissé zavart, hogy Wyatt felhozta őt. Talán jóban vannak? Reméltem, hogy nem.
Ahogy közelebb értem ahhoz a nyálkás valamihez, realizáltam magamban, hogy egy halott tetemre akadtam. Szinte elkapott a hányinger is, ahogy a szag teljesen az orromba mászott.
- Ezt takarítsuk el mihamarabb… - Nyöszörögtem, miközben elpillantottam Wyatt felé. – Segítesz behúzni a zsákba? Aztán, ha végigértünk a csatornán… elégethetnénk. Nem? – Nem láttam hirtelen jobb módját a teljes eltakarításnak, akár szemétről, akár egy halott mutáns teteméről volt szó.

244 words ✧ On my own ✧ note: Demetria & Wyatt - Underground 3510126437




The way you love, it changes who I am.



Guardian

Demetria Dalton
Demetria & Wyatt - Underground Tumblr_inline_pwad6iXvdu1tu4a1b_500
Múltam darabkái :
Itt rám lelsz :
✧ Kristályváros
Kapcsolatban :
Demetria & Wyatt - Underground Tumblr_inline_pnxh889mGT1w9d0co_400
✧ Complicated with my silah
Play by :
✧ Katherine McNamara
Demetria & Wyatt - Underground Tumblr_inline_pjggfreV3G1tu4a1b_500
Reagok száma :
11

Demetria & Wyatt - Underground Empty
TémanyitásTárgy: Re: Demetria & Wyatt - Underground   Demetria & Wyatt - Underground EmptyKedd Márc. 17, 2020 6:05 am


Demi & Wyatt
to my Guardian
A homlokomon elmélyültek a ráncok, nem akarok faggatózni, Caia helyében én sem örülnék, ha tovább adnák a titkaimat, de így nem értem, hogy miről van szó. Várom, hogy Demi folytassa, de helyette valami olyasmi következik, amire egyből elfog a rossz érzés. Jobban ismerem bárkinél, tudom, hogy nem lehet ilyen könnyen lerázni.
- De te bele fogsz, jól sejtem?
Szeretném azt kérni, hogy ne tegye, de nincs hozzá jogom. Egy barátjáról van szó, nem kérhetem azt, hogy ne segítsen neki. Mikor a téma visszaterelődik a pocsék délutáni programunkhoz, mosoly szökik az arcomra és belegyömöszölök a zsákba pár gusztustalan, nyálkás szemét kupacot.
- Ez nem nyugis, hanem lustulós – csóválom meg a fejem színlelt rosszallással. – Esetleg, ha két szundi közé beiktatsz egy fél órás edzést... Csak hogy megnyugodjon a lelkem, hogy hasznos dolgokat is művelek – magyarázom vigyorogva. Aztán az alkarommal megtörlöm a homlokomat és ismét felé fordulok.
- Ismered Dana Harvestet? Ő is guardian, vagyis egyelőre még nincs párja – javítom ki magam szórakozottan.

157 ↭ Armor ↭ Demii  Demetria & Wyatt - Underground 131178065  Demetria & Wyatt - Underground 3510126437  



I prayed for you; before I called you mine.



Silah

Wyatt Ames
Demetria & Wyatt - Underground Tumblr_inline_po6lx1kgYg1w9d0co_1280
Múltam darabkái :
Itt rám lelsz :
↭ Kristályváros ↭
Kapcsolatban :
Demetria & Wyatt - Underground Tumblr_p85sacO2bf1sw01uuo9_r1_250
My guardian (in future) ↭
Play by :
↭ Matthew Daddario ↭
Demetria & Wyatt - Underground Tumblr_inline_po6mrsMPz61w9d0co_1280
Reagok száma :
6

Demetria & Wyatt - Underground Empty
TémanyitásTárgy: Re: Demetria & Wyatt - Underground   Demetria & Wyatt - Underground EmptyHétf. Márc. 16, 2020 6:44 pm


To: my partner
Underground
Nagyot nyeltem a felismerésére. Igen, igaza volt. Vagyis csak részben. Nem tudtam elfelejteni ugyanis, hogy miket és hogyan vágott hozzám Caia; de túl tudtam rajta lépni. Magam sem tudom, miért. Elgondolkodtam kicsit, majd a visszakérdezésre megráztam a fejemet.
- Nagyon úgy néz ki, hogy nem baleset volt, hanem előre eltervezett dolog… - Suttogtam, miközben mellé léptem. – De ez bonyolult. Nem akarja, hogy belekeveredjek. – A fiú szemeit kezdtem figyelni. Sejthette, hogy engem nem könnyű kihagyni ilyen dolgokból, főleg, hogy már tudtam róla.
- Na, de elég a beszédből. A szemét nem dobja ki magát – Böktem oldalba Wyattet, miközben elléptem mellette, hogy újabb szemetet szedjek fel és dobjam a zsákba. Egyelőre nem úgy tűnt, mintha bármi mást találnánk idelent a csodálatos, illatos, tiszta… csatornában. – Máskor valami nyugisabb programot is találhatnánk, mint ez… mármint, mondjuk egy egész napos ágyban heverős pihenés egész jól hangzana – Magyaráztam, bár nem tudtam, mennyire lenne benne.

148 words ✧ On my own ✧ note: Demetria & Wyatt - Underground 3510126437




The way you love, it changes who I am.



Guardian

Demetria Dalton
Demetria & Wyatt - Underground Tumblr_inline_pwad6iXvdu1tu4a1b_500
Múltam darabkái :
Itt rám lelsz :
✧ Kristályváros
Kapcsolatban :
Demetria & Wyatt - Underground Tumblr_inline_pnxh889mGT1w9d0co_400
✧ Complicated with my silah
Play by :
✧ Katherine McNamara
Demetria & Wyatt - Underground Tumblr_inline_pjggfreV3G1tu4a1b_500
Reagok száma :
11

Demetria & Wyatt - Underground Empty
TémanyitásTárgy: Re: Demetria & Wyatt - Underground   Demetria & Wyatt - Underground EmptyKedd Márc. 03, 2020 6:42 am


Demi & Wyatt
to my Guardian
Örülök, hogy sikerült beszélniük és annak is, hogy Caia bocsánatot kért. Valahol persze meg is értettem őt még úgy is, hogy sosem volt igazi családom, nem tudtam, hogy milyen egy testvér, de a veszteség az veszteség. Ezer arca van, de egy kicsit mindenki ismeri. És mindenki máshogy éli meg.
- És te megbocsátottál – fejezem be helyette és fürkészőn figyelem még néhány pillanatig mielőtt én is folytatnám a munkát. – Szerintem… - épp akarnám mondani, hogy jól tette, már ha valóban így tett, mikor ismét megszólal, és valami olyasmi mond, amit nem egészen értek. Na, nem azért mert olyan halkan mondta – bár így van - , hanem mert nem tudtom hova tenni.
- Hogyhogy, miféle őrültségre? – csóválom a fejem. – És mi az, hogy rájött? Baleset volt, nem?

125 ↭ Armor ↭ Demii  Demetria & Wyatt - Underground 131178065  Demetria & Wyatt - Underground 3510126437  



I prayed for you; before I called you mine.



Silah

Wyatt Ames
Demetria & Wyatt - Underground Tumblr_inline_po6lx1kgYg1w9d0co_1280
Múltam darabkái :
Itt rám lelsz :
↭ Kristályváros ↭
Kapcsolatban :
Demetria & Wyatt - Underground Tumblr_p85sacO2bf1sw01uuo9_r1_250
My guardian (in future) ↭
Play by :
↭ Matthew Daddario ↭
Demetria & Wyatt - Underground Tumblr_inline_po6mrsMPz61w9d0co_1280
Reagok száma :
6

Demetria & Wyatt - Underground Empty
TémanyitásTárgy: Re: Demetria & Wyatt - Underground   Demetria & Wyatt - Underground Empty

Ajánlott tartalom



Demetria & Wyatt - Underground Empty
 

Demetria & Wyatt - Underground

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Enigma :: Látóhatár :: Küldetés: elfogadva :: Küldetések teljesítése-
^
ˇ