Egy történet
ami reád vár
Események horizontja
ahol a nap kél és nyugszik
Kristályváros: A kancellár elleni merénylô után továbbra is folyik a keresés. Mindeközben az a hír járja, hogy egy két lábon járó, szőrős lény mászik elô a csatornákból, s garázdálkodik éjnek évadján Kristályváros utcáin.

Wyndham Tulsa: Az idegenek megérkezése gyökerestül megváltoztatta a Tulsaiak békés életét. Az új lakóterületek építése továbbra is folyik, mint ahogy a kiképzések is, ám továbbra is vannak, akik nem bíznak bennük. Winona Johnson is azon igyekezik, hogy kiderítse Nicholasék valódi szándékait.

Abee: Robb egyre gyakrabban hagyja el Abee falait, s viszi magával legbizalmasabb embereit. Senki nem tudja, hogy hova mennek, s mit csinálnak, ám olybá tűnik, hogy valami fontosat találtak. Enyhe feszültség uralkodik, mindenki érzi, hogy hamarosan valami történni fog. Mindeközben a legújabb rabjukat próbálják szóra bírni, ám a férfit még mindig nem tudták megtörni.

Atlantisz: Több kisebb összecsapásra is sor került már a Nameless Brotherhood és Tartarosz gyermekei között. Mindenki egyre inkább érzi egy nagyobb csata eljövetelét, amely el fogja dönteni, hogy az eddigi Semleges körzet melyik testvériség kezére jut, s ezáltal az Atlantiszi főhatalom is.

Aureus: A bázis körüli nyugalmat egy idegen érkezése zavarta meg, akit rögtön elfogtak, ám nem került azonnali kivégzésre. Garrick a férfi kivallatását rendelte el, aminek feladata Nayara hárult. Mindenkinek rossz előérzete támadt, s attól tartanak, ennyi év után végül valaki felfedezte a bázist. Az utóbbi hetekben ugyanis túl sokan ólálkodtak Aureus környékén.
Belépés
ismeretlen vizekre
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Kincset érô
világunk mosolyai
Vöröslô szempárok
bújnak meg a sötétben
Jelenleg 1 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég

Nincs

A legtöbb felhasználó (17 fő) Hétf. Márc. 16, 2020 2:53 pm-kor volt itt.

Legenda születik ott
ahol vérrel festették meg a poklot.

Hiányzásnapló
Ian Rowena - Canon Emptyírta: Victor O'Connor
Pént. Márc. 27, 2020 5:23 pm

Jayden Amyen Wick
Ian Rowena - Canon Emptyírta: Jayden Wick
Pént. Márc. 27, 2020 5:18 pm

Avatar nyilvántartás
Ian Rowena - Canon Emptyírta: Jonah Russell
Pént. Márc. 27, 2020 12:28 pm

Jonah Russell
Ian Rowena - Canon Emptyírta: Caroline O'Connor
Pént. Márc. 27, 2020 10:21 am

Demetria & Wyatt - Underground
Ian Rowena - Canon Emptyírta: Demetria Dalton
Pént. Márc. 27, 2020 12:27 am

Készen az új világra
Ian Rowena - Canon Emptyírta: Jonah Russell
Csüt. Márc. 26, 2020 9:26 pm

Frances Joyce Anderson
Ian Rowena - Canon Emptyírta: Caroline O'Connor
Csüt. Márc. 26, 2020 4:25 pm

Hell or Heaven
Ian Rowena - Canon Emptyírta: Vendég
Csüt. Márc. 26, 2020 9:18 am

Siilhouette in the Darkness
Ian Rowena - Canon Emptyírta: Consulatus
Kedd Márc. 24, 2020 9:18 pm


Share
 

 Ian Rowena - Canon

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
ÜzenetSzerző
TémanyitásTárgy: Ian Rowena - Canon   Ian Rowena - Canon EmptyPént. Márc. 20, 2020 9:47 pm

Ian Rowena
Szabad/Foglalt
Play by
Jacob Elordi
Csoport
Félvér.
Rang
Veszett
Lakhely
Abee
Életkor
20
Szerepkör
Az áruló
Kapcsolatok
Alice Rowena (ikertestvér)
Roberth Vinham (nevelőapa, jobbkéz),
Chelian Rousseau (utálatos koloncod és jövőbeli szerelmed egyben)
Foglalkozás
tanácsadó
Roberth lefgőbb tanácsadója, a jobbkeze... Ő az aki felnevelt, neki köszönheted az életed, mégis... gyűlölöd.
Elborzaszt amit tesz, minden lépését ellenzed mégis enyhe mosollyal az ajkadon segítesz neki. Tökéletes színész vagy. Tökéletesen eljátszod hogy mennyire magabiztos vagy, hogy mennyire tudod mit teszel. Hogy feljebbvalónak érzed magad, hisz Roberth jobb keze vagy.
Az igazság az... hogy félsz.
Félsz bármit tenni ellene.
És a húgod... A kicsi húgod, Alice, akinek az arcában a sajátodat látod, gyűlöl. Tudod a vörösen világító szemeiből, tudod abból, ahogy rád néz. Irigyli a helyed, pedig te csak meg akarod védeni őt Roberthtől.
Mi változott meg köztetek?

Ideje már figyeled a nyomornegyed eseményit, s egyre feltűnőbbé vállt egy ismeretlen arc.  Szemeiben nem érzel félelmet. Más mint a többi cserkész. A fiú tőled alig fiatalabb, s aligha tudod elképzelni, hogy olyan volna mint te... Mégis érzed rajta a másságot. Csak egy nap kellett, hogy beléd kössön, felfedte titkát: Ő is félvér. Nem tudod miképp rejthette el. Mi ő? Mit akar itt? Hogy foghattak el egy épp és egészséges félvért? Te megtetted. Elkaptad és Roberth elé vitted, teljesítve kötelességedet. Most a te felelősséged a fiú. Valami megfog benne. Elvarázsol.  Mégis időnként annyira fegyelmezetlen, hogy legszívesebben belefolytanád a nyomornegyed legmélyebb sárkupacába. Mindazonáltal furcsa hatással van rád. Minden nap valami újat tartogat mellette. Kezdesz belefáradni a szürke mindennapokba, hiába tagadod, hogy ez nem így van.  

// Az, hogy hogyan árulod el Roberthet később, vagy hogy kibékülsz-e a húgoddal, csak rajtad áll kedved igénylő. Ugyanakkor kérlek vedd figyelembe, hogy Ian pán- vagy bi-, esetleg homoszexuális. Ennek tudatában igényeld ki a karaktert. //


When I look at myself in the mirror


And I dream about who I am. I see you and me, who I wanna be. When I look at myself in the mirror you are looking right back at me. Yeah I know what I see... You're the evil in me.



Félvér Nightmare

Chelian Rousseau
Ian Rowena - Canon Dcd771c6fac69d4238f69608d07fa9813ebd9a48
Múltam darabkái :
Right or wrong I can hardly tell
Ian Rowena - Canon 665770a767349e1f268694db154219734db70e22
I'm on the wrong side of Heaven
Play by :
Thomas Doherty
Keresem :
Ian Rowena - Canon Ef6bdcd2e54c3d05b086d2fcda1610ea1aee0794
Reagok száma :
4

Ian Rowena - Canon Empty
 

Ian Rowena - Canon

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Enigma :: A horizont :: Adoptáció :: Adoptálható karakterek-
^
ˇ