Hiába csipkedjük magunkat, úgyse érhetjük el a személyiségünk hitelességét. Ez az igyekezet is kilátástalan, mert "cselekedeteinket csak más emberek értékelése hitelesítheti", a más emberek viszont mindig csak a "saját világuk törvényei szerint" értékelnek minket, és csak addig a határig értenek bennünket, ameddig a korlátaik engedik. De a pocsék megoldás is megoldás? Annyiban mindenképpen, hogy benne van az igyekezet. És ugye, így már leküzdetett a legfőbb akadály, a kudarctól való félelem. Az ő személyében arra hivatkozva, hogy néhai ismereteit megbolygatta a hely, ahová minden katona életében egyszer kivétel nélkül megfordul. Az idő élnéző volt vele szemben, ahogy társai is szemet hunytak mértékletes - megnevezése szerint tévedése - felett, miként első felvonásba vitte a teljes-jogú ártatlant. Én azonban követem a szabványba helyezetteket, hamár a képviselők többsége elfelejtette, hogy a késést nem dicsérettel hálálják meg.
- Ms. Crawford! - hivatalos jellegű megnevezése, nem csupán a kávéházakban megszokott közönyt akarta elharapni a levegőben, hanem egyúttal egy erős benyomást is akart tenni a túljátszott, mégis gyámoltalannak feltüntetett jelképére. - Félórával ezelőtt még úgy akartam kezdeni ezt a beszélgetést, hogy nem kötelességem ellopni az idejét. Aztán, ebben a félórás gondolkozásban rájöttem ön már rég megtette azt, amitől én épp megkíméltem volna. - kijelentésem tiszta s a jelentés fogalom ellenére igazán béketűrő hangsúlyban hagyja el számat. Ám a nyilvánvaló célzat - gondolom intelligenciára utaló - félre talált. Ezt a stílus eszközt iróniának hívja a a tanult ember. Míg kevésbé művelt fele csak egy hasonló, semmitmondó kijelentésnek. Mindig is logikusnak véltem katona honfi tisztjeinket a felvilágosultabbnak hinni mint egy átlag, hétköznapi embert. Nagy büszkélkedésre azonban sosem adódott egyetlen lehetőség sem. Még az én személyes tanulóim közt sem.
- Dehát, nyilván az, hogy eltévedt teljesen lekötötte azon gondolkozását, hogy vajon miért teszi meg ezt mind, ha nincsenek is kézzelfogható indokai. - sejtelmesen görbít baloldalon a számon becsmérlő bánásmódom, miközben a hivatott megtisztelését  a katonáim irányába fordulva száműzöm. Szónélkül kijelentvén, hogy már tartok igényt a nyűgként jelenlévő szolgálatukra. Az eltévedt lélek meglelte otthonát, s nekem ebből az oltalmazás a lenne a legnagyobb hibám.
- Nincsenek...de mégis bravúrosan igyekezett, hogy idő előtt ne részesítsem parancsmegtagadásban. Ám az a aprócska késés... - ívelem fel fekete bőrbe bújtatott mutató ujjamat az időt meghatározó eszközre. - ...nem tett jó benyomást a bírájának. - fordulok ismét felé, kezeimet pedig főúri magatartással a hátam mögé rejtem előle.
- Az utóbbi pár napban nem csak ez a késése fajsúlyos a teljesítményére, Ms Crawford, amiért indokolt volt idehívnom, mindezt szolgálata alatt. Mégmindig nem rendelkezik Guardian társsal. S ezen hiányosságának sajnos a legnagyobb hátránya, hogy helytelen cselekvése nem oszlik két ember bűnére. Hanem csak az önére! - hangsúlyom élcélődése a lehető legkomolyabb formát adja át számára. Magas rangban-beli tisztségem nem csak ajnározást viseli el szívesebben, hanem kellő alázatot is. Katonáim hibáit viszont kétségkívül rosszabbul érintenek mint saját kudarcaim. Mintha csak a sok éves nevelésért járó trófeáimat elajándékozták volna a mutánsoknak.
- De... - nem lepleztem egyöntetű sejtésemet az ügyben, ígyhát úgy éreztem halkan és diszkréten nevetnem kell a nyilvánvalónak vélt helyzeten. - ...bizonyára ön is jól tudja, ezúttal mi váltotta ki, hogy ismét csalódnom kellett önben. - válaszadásra képlékeny magyarázkodást képzeltem el. Újbóli megilletődöttséggel az arcán, mint amivel eltudná hitetni az embert saját kis meséjével. Én viszont a megrögzötten temetkeztem kritikus szerepébe, aki a történet minden sorában csak a vélhető elírásokat, formai hézagokat és jelentés borzalmakat látta.

made by fladorphae

A kérelem a gyáva ember eszköze. A hazugság a leleményesé. S az áldozaté...nos kizárásos alapon a töretlen magyarázat. A falon túl lehet jobban érzékeljük az idő értékes perceit. Bizonyára gonosz viccet űz azzal, hogy míg odakint aranyat ér, addig itt elnyűtté teszi a derék katona merevségét is. E héten ez a második kényszeres kihallgatás melynek válogatott lebonyolítója vagyok már egy jó pár éve. Ugyan, ellentétben a katonáim megfelelő kondicionálásaival itt sokkal megköveteltebb az arcomra kiülő vérszem. A lázadás óta úgy hírlik duplán megnövesztettem a füleimet, árgusan fürkésző szemeimet és fekete bőrbe zárt borotva éles karmaimat. A kiváltó ok valóban a csőcselékben gyökerezett, fénykorában. S egy valami józan ésszel megáldott ember mit tesz? Hát tövestől kirántja a gyom gyökerét. Megelőzve ezzel az újabb engedetlenségre szolgáló lehetőséget.
Úgy hiszem ma túlzottan is tartottak tőlem a berendelt gyanús lelkek. Nem bonyolult kérdés a családjuk után érdeklődni. Vagy azon érdeklődni szeretnék-e jóllétben tovább élni a napjaikat. Abszolút megszokott s roppant egyszerű kérdések, amit minden adott illetékes személyre szólóan megkaphatott, egyenesen tőlem. Hol itt a probléma? Tán elvárás nálam a remegő mimika? Vagy azt hiszik imponáló mindenki szájából a választ vasfogóval kirángatni? Miért nem lehet a klasszikus kérdésekre egyszerű választ adni?
A mai korai kihallgatás kilátástalanul belecsúszik a délutánba, az utolsó potenciális gyanúsítottra várva. Az hogy ily sürgető felhívással képes késni a fajsúlyos időpont egyeztetés ellenére, bizonyítja hogy személye nem érzékeli a helyzet komolyságát. Kihallgatás. Ugyan mit takarhat számára? Egy két személyes hangulatos tea-délutánt? Guardian tagságával azt gondolná az ember, különbséget tud tenni társai és vezetői felé mutatott kötelezettségeiben. De lehet elfogulttá vált vele szemben az időmértéke, s hagyja hogy a megbeszélt időpont után a mutató leüsse a botrányos huszadik percet.
- Mondják... - elégedetlenségemet tükrözi, ahogy katonáim felé fordulok, s az ujjperceimet fájdalmasan beletűröm a markomba. - ...menlevelet kell kiadnom, hogy valaki végre a színem elé állítsa katonatársukat?!! - egyoldali leplezett kérdésem, inkább csak kijelentésnek hat, ahogy azt a tisztjeim már jó ideje megszokhatták általam. Nem rögeszmém elveszíteni a türelmem. Viszont azt nem tűröm ha valaki, pozícióm lévén egyenértékűvé vesz azokkal akiket illik megváratni. Egy admirálist viszont soha! Azt hittem ez már tudatosult minden ifjú vérben, aki elötelezte magát a mutánsok kiirtásában. Van egy olyan halvány felmerülő elképzelésem, hogy akadnak még olyanok akik még nem teljes tisztázódtak a Casius névvel. Vagy annak mögöttes jelentésével. Mert ha adott a szó jelentés, kétszer is rossz ötletnek tűnhet engem megvárakoztatásban részesíteni. Sürgető kifogások nélkül pedig pláne!
Hidegvérmérsékletem melyről oly elhíresültem, szemhunyásra megcáfolás tárgyává vált. Habár, a legcsekélyebb idegrendszer ostomlóim a katonáim. Szabad lelkületű malőrjeikkel. Annál sokkal nagyobb igényt élvez a kirendelés és a határozott betelepítés. Remélve egyúttal, hogy a mutánsok populációja végre csökkenő tendenciát mutat. Ugyan, el ne feledkezzünk azokról, akik a helyzet súlyosságát lázadással szítják. Hála a szilárd pozíciómnak ez mára tényleges elenyésző számokat mutat. Az elismerés a kormányt is érinti, nem csak személyemet. S hogy apám annak idején nem a múltba tekintet, hanem egyenest a jövőben. Általa győztük le a mihaszna csőcseléket oly könnyen. S noha a bukásuk elrendeltetett, Dylan fordulatpontot erőltetett ki a túlerőnkben. Azzal, hogy elárult engem. Mai napig sem értem miféle utópiát látott meg a lázadók szentbeszédében, hogy képes volt saját vérének is hadat üzenni érte. Kitudja miféle befolyásolhatóság alá esett mialatt két évig kirendeltem Tulsa közelébe? S talán ő szolgál mintaként hogy ezt a hibát újból ne kövessem el.

made by fladorphae