Újra nagyot puffantam az edzőszőnyegen. Akkorát nyekkentem hogy egy pillanatra tényleg elgondolkoztam hogy van-e értelme még felállnom innen vagy inkább csak maradjak itt és aludjak egyet.
Mennyivel könnyebb lenne az élet... Csak feküdnék itt és hallgatnám ahogy a többiek szétszedik egymást. Mondjuk lehet hamar megunnám... Sőt biztos.
Pár mély levegő után kissé nyöszörögve fordultam a hátamra és lassan felálltam. Már mindenem fájt de támadóállásba állva néztem a velem szemben álló lányra.
Amilyen apró volt, pont olyan nagyot ütött. Még béna kezdő voltam mégis volt olyan mázlim hogy Cora velem edzett.
Bírtam őt meg a bátyjait. Vic is sokszor edzett velem, Max pedig szinte mindig a lőtéren volt mikor lementem. Neki mindig volt egy két tippje a lövésről és sosem unta meg hogy a különböző fegyverekről magyarázzon nekem.
Ahhoz képest hogy a kancellár, a város első emberének gyerekei voltak... egyáltalán nem próbáltak felülemelkedni a többieken.
- Na még egyszer... - sóhajtottam a lánynak aki erre egyből úgy orrba vágott hogy újra eldőltem.
Azt a mocskos...
Éreztem ahogy a vér lecsordogál az arcomon. Remélem azért az orrom nem tört el.
- Jóh vagyoh... jóh vagyoh... - emeltem fel a kezem orrhangon szólva.
- Vérzik az orrod Tate... - jegyezte meg a lány. Jól hallottam hogy aggodalom csendül a hangjában...? De édes.
- Csak egy karcolás - legyintettem felülve - Bánod... ha szusszanok egy kicsit? Elfáradtam a  folytonos felkelésekbe... - vigyorogtam fel rá leötörlgetve a vért az orrom alól.
Legalább őt megnevettettem és kinyújtotta felém a kezét hogy felhúzzon. Hálásan fogadtam el és újra felkeltem.
Alig egy kortyot tudtam inni a kulacsomból mikor a felügyelő lépett a terembe.
- Tate Morrish! - hallatszott mire odakaptam a fejem és lenyelve a kortyot emeltem fel a kezem.
- Jelen! - húztam ki magam amennyire tudtam.
A felügyelő intett a kezével, hogy kövessem én pedig egy kérdő pillantást vetve Corára indultam el a felügyelő után.
Egészen a parancsnoki irodákig vitt aztán otthagyott hogy várjam meg míg behívnak.
Kicsit kellemetlen volt kissé összevérzett, átizzadt pólóban várni a parancsnokra...
Ahogy meghallottam a nevem és behívott mintha megfordult volna velem a világ.
Megkaptam az engedélyt hogy befejezzem a kiképzést. Silaht kapok és fegyvereket és a katonai központból egy másik lakásba költözhetek.
Egészen addig tartott a felhőtlen izgatottságom míg meg nem hallottam a leendő társam nevét.
Cody Carver...
Minden újonc hallotta már Cody Carver nevét. Minden újonc remélte hogy nem mellé fogják beosztani.
Minden újonc tartott a Guardian-falótól. Azt pletykálták hogy úgy potyognak mellőle az emberek mint a legyek. Hogy senkit nem tűr meg igazán maga mellett.
Hogy a puszta tekintetével ölni tud.
Najó... Ezt azért még én sem hittem el.
De őt kaptam. Mostmár nincs visszaút.
Még szerencse... hogy kedvelem a kihívásokat.