Megannyi gomba mixet összeállítottunk ma a csapattal, hogy még véletlenül se maradjanak e nélkül a szer nélkül a Guardian-ok. Én a magam részéről nem utálom a Silah-kat, de úgy hiszem az emberiségnek igen is joga van a biztonságos élethez. A Guardian-ok pedig ezt hivatottak fenntartani, így az ő munkájukért kiváltképp hálásak lehetünk mindannyian. Mondjuk jól tudom, hogy ők se nagyon örülnek annak, hogy ennyire ellenőrizve vannak a részünkről. De meg kell érteniük, hogy figyelemmel kell kísérnünk nem csak az elixírek fogyását, de a gomba mix-ét is. Látnunk kell a számokat, tudnunk kell, mekkora a Silah fenyegetettség, már ha egyáltalán van. Nem hiszem, hogy rettegnünk kellene tőlük, ám mégis büszkén adom a nevem az elixír megalkotásához, de csak akkor, ha a kellő mennyiségben alkalmazzák és nem akkor, mikor kivégzés gyanánt fecskendezik a Silah-k szervezetébe. Azt akarom, hogy legalább e között a két faj között béke honoljon és ezért hajlandó vagyok bármit meg is tenni. Emiatt közvetlen kapcsolatban állok a pszichológusokkal is, s most éppen az egyik miatt mászom át az épület másik felébe, hogy amint ő befejezte az aktuális páciensével való beszélgetést, fogadhasson engem és eldiskuráljunk egy kicsit az e havi helyzetről.
Lassú léptekkel közelítem meg a vizsgáló szobát, s habár a kíváncsiságom az egekbe szökken, erőt veszek magamon és a folyosón lévő egyik székre leülök, hogy kivárjam a soromat. A megfigyelő szobából azonban pont akkor lép ki Aiden, az egyik Silah-kra specializálódott kutatótársam. Int nekem, beinvitál a szobába, de amint átlépem a küszöböt, kellemetlen érzés kerít hatalmába. Többször jártam már itt vagy éppen ehhez hasonló szobákban, most azonban a zsigereimben érzem, hogy ez a helyzet egyik korábbihoz sem fogható.
Alig tartózkodom pár másodperce a helyiségben, amikor a vizsgálószobában lévő Silah felém mereszti a szemeit. Én pedig válaszul ledermedek. Hallom Aiden nyugtató hangját, miszerint az "alany" nem lát át az üvegen és csupán a véletlen őrjítő játéka, hogy pontosan a szemeimbe néz. A tekintete ismerős, ahogyan a vonásai is, de nem tudnám beazonosítani, hogy honnan. Izmai megfeszülnek, látszik rajta, hogy nehezen fogja vissza magát. Gyűlölet árad a szemeiből, olyan gyűlölet, amellyel képes lenne felugrani abból a székből és széttörni a kettőnk között húzódó üvegfalat csak azért, hogy megöljön.
- Látni akarom az aktáját! - suttogom, szemeimet le nem véve a férfiról, akibe éppen a Guardian-je most szúrja a tűt és adja be neki azt az elixírt, amit én fejlesztettem ki, pontosan ezekre a helyzetekre.
- Titkosított az aktája. - utálom, mikor kötekedik velem, holott nem kellene végigfutni mindig ezeket a köröket. Mérgesen nézek rá Aiden-re és legszívesebben letörölném azt az önelégül vigyort a képéről.
- Még szerencse, hogy van hozzá jogosultságom. Kérem az aktáját! - parancsolóbban szólok, de amint az akta a kezeimbe kerül és elolvasom a Silah nevét, azzal a lendülettel a földre is zuhannak a papírlapok. Cody Carver.
Remegő kezekkel tépem fel az ajtót és rohanok el a vizsgáló szobától olyan messzire, amennyire csak abban a pillanatban képes vagyok. Bevetődöm a lépcsőházba, futok felfelé és kilököm magam előtt az utolsó nagy fémajtót is, hogy a tetőre érve némi friss levegőt lélegezhessek be. Egész testemben remegek az idegességtől, a könnyeim végighullanak az arcomon és egyenesen a földre potyognak. Újra lepereg minden a szemeim előtt. Az, amikor Cody megmentett, ahogy Apa befogadta, ahogy együtt jöttünk el Krisályvárosba. Minden pillanat újra és újra lejátszódik a fejemben, én pedig egyre rosszabbul leszek.
Ő tőle kaptam az első csókom... Ő volt a legjobb barátom, akit egyik napról a másikra elszakítottak tőlem. Hónapokig, évekig sírtam utána, mert igazságtalanságnak tartottam, hogy ezt tették velünk. Ő volt az én Hősöm és nem érdemelte meg, hogy rosszul bánjanak vele, amikor neki köszönhetem azt, hogy még ma is élek.
Aztán eszembe jut Apa is, aki ugyanígy védelmezte Cody-t, mint én. Aki tudta, hogy Cody egy Silah, mégse vetette meg őt érte.
Amint Apám halála is eszembe ötlik, már szinte levegőt is alig kapott. Apa miattam halt meg, bárki, bármi mást állítson ez akkor is így van. Ezért nem szabad feladnom. Ezért nem szabad soha abbahagynom a gyógymód utáni kutatásomat. Ha már mindkettejüket elveszítettem, akkor igen is tartozom annyival nekik, hogy megtaláljam azt az átkozott gyógymódot, ami egyszer s mindenkorra felszabadít minket. Az emberiséget. S talán engem is.