Az emberiség a kezdetektől küzdött kórságokkal. Talán visszavetett minket egy időre, de aztán magunkhoz tértünk. A természet gyógyítja magát, helyreállítja az egyensúlyt.
Reagok száma :
1652
Tárgy: Re: Étkezô Vas. Ápr. 01, 2018 3:41 pm
to Moira
Az egész húsos gombóc tállal a kezemben pislogok az asztalra, de előtte három darabot már begyűrtem a pofazacskómba, amit most önfeledten rágok meg, akár egy hörcsög, csak az nem mosolyog boldogan közben. Jut eszembe. A hangra a hátam mögött eszembe ötlik, hogy az előbb az ezredes bemutatta a társamat. Valami Moi, az előbb ennyit hallottam, de most, miközben feléje fordulok, már jobban kivehető a neve. Moira. A felém nyújtott fehér izére szépen nézek, de hát láthatja hogy tele mindkét kezem. Jól megrágom ami a számban van és lenyelem, csak utána reagálok a bemutatkozására. - Aston Dale. De szólíts csak Ash-nek, úgy egyszerűbb. Gombócot? Az ezredes kínosan a fejét fogja, hátrálni kezd tőlünk. Megkínálom Moirát, ha már nálam van, jól nevelt egyén módjára és várok egy kicsit, de ha nem kér, úgy még három darabot leemelek róla, miután vissza raktam az asztalra. Ezek is a számban végzik. - Ó, van puding is! Kiáltok fel kicsivel később, aztán rádöbbenek, nem csak puding van. A szemem vadul pásztázza az asztalt, a pudingok mellett van egy hatalmas csokitorta, már megkezdték..én meg most folytatom. - Tortát? Szép, nagy szeletek vágok le, kettő az én tányéromon végzi. - Amikor a fáról lefelé lógtam, nem gondoltam volna hogy ilyen jó kaja lesz itt! Akkor tuti levágom magam pikk pakk és előbb jövünk! Közben a felettesünk már sehol, köddé vált, én meg éppen egy szeletet ügyeskedek Moirának. - Hol a szalvéta? Meg van még? Várok egy kicsit, de ha ide adja, akkor beletörlöm a praclijaimat és az asztalra dobom a belőle gyúrt galacsint, távolabb a kajáktól. Még enni akarok, úgyhogy semmi kedvem a szemetest keresgélni. Ez után, mint aki jól végezte a dolgát, kerítek két villát, az egyiket a Moirának szánt tányérra helyezem, a másikat meg a kezemben tartom, mellé felemelem az én tányéromat és eszem tovább. - Salute! Nyökögöm két falat között. Vagy valami ilyesmi, de biztos érti.
Ez egy különleges nap a számomra. A Nap, csupa nagybetűvel! Hiszen az elmúlt évek során végig erre készültem, vagyis arra, ami ezután következik… Ma végre megismerhetem a társamat, az előzetes rossz előjelek ellenére bizakodással telve várom a pillanatot. Néhány nappal ezelőtt - természetesen véletlenül, hiszen hallgatózni felettébb udvariatlan cselekedet - fültanúja voltam egy telefonbeszélgetésnek Mr. Abernathy és egy számomra ismeretlen személy között. Valaki a központból értesítette Őt arról, hogy megtalálták számomra a megfelelő partnert, ám Mr. Abernathynak ellenérzései támadtak a kiszemeltet illetően, és ezen gondolatait nem is félt megosztani beszélgető partnerével. Féltem, hogy keresztbetesz az egyezségnek és ezzel elódázza az általam oly annyira várt pillanatot, de mint kiderült Mr. Abernathynak sem nyúlik el mindenhová a keze. Furcsamód ettől megkönnyebbültem, amitől aztán gyorsan el is szégyelltem magam. Hiszen mindent Neki köszönhetek, és eddig mindig mindenben igaza is volt.
Próbáltam egészen megfeledkezni a kis közjátékról, és higgadtan felkészülni az alkalomra. Indulás előtt jelentkeztem Mr. Abernathynál, aki alaposan végig mért, és mindent rendben talált, a kifogástalan szoros kontyomtól kezdve, az élére vasalt tengerészkék ruháig, ami éppen a térdem alatt ért véget. Utamra bocsátott, és emlékeztetett rá, hogy nem hozhatok rá szégyent.
A központban felkerestem az ezredes irodáját. Letudtuk a formális üdvözlés elengedhetetlen köreit, majd megkért, hogy kövessem. Odalent már javában zajlott az összejövetel. Mély levegőt vettem, ezzel próbálva lassítani a pulzusomat. Ez itt határozottan idegen közeg számomra. Végignéztem a teremben, s megállapítottam, hogy a hangulat túl fesztelen az én ízlésemnek. Csak nyugalom, nekem csak arra kell koncentrálnom, amiért jöttem. Szerencsére az ezredes sem vesztegette sokáig az időt. - Ő lesz az!- emelt ki számomra egy egyént a tömegből, mire én még inkább kihúztam magam, ami szinte fizikai lehetetlenségnek tűnt, és udvarias, nem túl széles mosolyt varázsoltam az arcomra. - Moi...- akadtak torkomon a továbbiak, mikor szembesültem azzal, hogy a fickó konkrétan keresztülnéz rajtam. Ez itt az én nagy pillanatom, és jövőbeli társam - aki mellesleg nem volt túl jó bőrben. - épp most rohanja le a svédasztalt. Micsoda faragatlanság! Erőt veszek magamon, és arra gondolok, hogy nem lehetett mindenkinek olyan szerencsében része, hogy első osztályú neveltetésben részesítsék. Elveszek az egyik asztalról egy fehér textil szalvétát, és odanyújtva a falánk fickónak, újra próbálkozom. - Moira Wallas, az új társa. – a mosolyom ezúttal is kifogástalan. – Gondoltam erre szüksége lesz.
SZÓSZÁM┃YOUTUBE┃Bocsánat, hogy megvárakoztattalak!
Az emberiség a kezdetektől küzdött kórságokkal. Talán visszavetett minket egy időre, de aztán magunkhoz tértünk. A természet gyógyítja magát, helyreállítja az egyensúlyt.
Kezdőlap 
Az egész húsos gombóc tállal a kezemben pislogok az asztalra, de előtte három darabot már begyűrtem a pofazacskómba, amit most önfeledten rágok meg, akár egy hörcsög, csak az nem mosolyog boldogan közben. Jut eszembe. A hangra a hátam mögött eszembe ötlik, hogy az előbb az ezredes bemutatta a társamat. Valami Moi, az előbb ennyit hallottam, de most, miközben feléje fordulok, már jobban kivehető a neve. Moira. A felém nyújtott fehér izére szépen nézek, de hát láthatja hogy tele mindkét kezem. Jól megrágom ami a számban van és lenyelem, csak utána reagálok a bemutatkozására.
