Gyűlölsz minket. Teljes szívedből megveted az összes félvért, de te nem félelemből, és nem is azért, mert mások vagyunk. Azt még te magad is belátod, hogy a különleges képességeinket nagyon is jó ötlet kihasználni a kinti világ szörnyszülöttei elleni küzdelemben; mondjuk az már hidegen hagy, élünk-e vagy halunk közben, de jelentősen jobban esik az utóbbi. Nem, te a vírus miatt gyűlölsz bennünket, egészen pontosan azért, mert a mi szervezetünk valami csoda folytán képes együttélni vele anélkül, hogy elpusztítana minket.
Az édesanyád és a húgod már nem voltak ilyen szerencsések. Az anyád megfertőződött, rátok támadt, neked pedig a húgod és a saját védelmed érdekében a tulajdon kezeiddel kellett végezned vele – talán senki nem vitatkozna, ha azt mondanánk, a személyiséged itt kezdett el igazán valami sötét irányba torzulni. Nem sokkal ezután, az apátok révén jutottatok be Kristályváros óvó falai mögé, de akkor már csak hárman voltatok. Apád mindig is egy tenyérbemászó alak volt, játszi könnyedséggel tornázta fel magát azon a bizonyos képzeletbeli ranglétrán, elsősorban remek üzleti érzékének köszönhetően. Jól tudott játszani az emberekkel és a pénzzel is, talán nem meglepő, hogy hamarosan az ő kezében összpontosult a fegyvergyártás hatalma: mondhatni ő rendelkezik a kulcsfontosságú KRC fegyverek felett.
Soha nem az a típus voltál, aki mások hátán mászik felfelé, ezért is álltál katonának és küzdöttél meg mindenért te magad, de aztán a húgod beleszeretett egy silah-ba, megszökött vele, néhány héttel később pedig már csak a holttestének darabjai jöttek vissza, és a te világod végleg a feje tetejére állt. Gyűlöleted tovább mélyült, és bár pontosan emiatt soha még csak meg sem fordult a fejedben, hogy guardianná válj, azon a ponton minden megváltozott. Jelentkeztél, korábbi eredményeidnek és tapasztalatodnak hála be is kerültél, ráadásul még alkalmasnak is bizonyultál. Ironikus, nem? Az anyádat és a húgodat is elvette tőled a vírus, te viszont egész jól elboldogultál vele.
A sors kezét láttad Seth Wilson kinevezésében. Az újdonsült katonai consul, akinek a tulajdon húga is félvér, ráadásul egykori társa – én – olyan büszkén felszegett állal jár-kel, hogy minden egyes alkalommal kedved lenni letörölni azt az elégedett arckifejezését. Nos, igen, soha nem más hátán kapaszkodtál fel, de ezen a ponton nem voltál rest kihasználni az apád befolyását. Te akartad átvenni Seth helyét, hogy a társamként olyan helyre furakodhass be, ahol a bosszú igazán édes, a félvéreknek okozott bosszúság és fájdalom pedig jelentős lehet.
Mi a célod? Nyilvánvalóan pokollá akarod tenni az életem, de vajon milyen messzire mennél el a bosszú nevében? Milyen mélyen gyökerezik a gyűlöleted? Talán még a lázadáshoz is közöd van, esetleg az apáddal együtt mocskoltátok be a kezeteket?

// Nos, ennyi lenne, amit mindenképpen szerettem volna leírni. A fő szálhoz ragaszkodnék, de a történet minden egyéb pontja szabadon, ízlés szerint alakítható, fűszerezhető. A nevet teljes mértékben a megalkotóra bízom, a PB pedig csak egy ötlet, leginkább a nyerssége fogott meg, de egyébként nem szentírás. Azt leszögezném, hogy nem egy ellenségeskedésből romantikába forduló szálat szeretnék, sőt, a végletekig ragaszkodom a karakter dühéhez és gyűlöletéhez. Egy izgalmas ellenszálat terveztem ide, aminek a mélységét és milyenségét a megalkotó döntheti el, de az biztos, hogy sokak életét megkeserítheti majd. Azt sem zárom ki, hogy esetleg a kancellár lánya ellen elkövetett merénylet szálaihoz is köze legyen, de nem is ragaszkodom hozzá. A lényeg, hogy gyere minél hamarabb, aztán borítsd fel végleg a rendet és az egyensúlyt!