To: Raziel

Everything happens for a reason!

A torkomon legördülő víz hűsítően hatott és egyáltalán nem akartam ezt a jó érzést megszakítani. Viszont Raz miatt, miután belépett az ajtón, kénytelen voltam. Kiderült, hogy engem keresett, én meg csak néztem rá, mint borjú az új kapura. Azt aláírom, hogy ez az épület hatalmas, rengeteg helyiséggel, el lehet veszni benne, főleg újoncként, de könyörgöm, hol vagyunk mi az oviban? „Jól elbújtam?” Nagyon vicces, már ha ezt annak szánta, akkor igen nevessünk, Haha… – Ipiapacs egy, kettő, három, megvagyok juhú… – Próbáltam viccelődni én is, de egyáltalán nem volt jó kedvem. A legszívesebben hozzávágtam volna a kulacsot az egész tartalmával együtt, de nem, inkább egy újabb kortyot ittam belőle, majd újra a padlóra szegeztem a tekintetemet. A cipője kopogását egyre hangosabban hallottam, amint közeledett felém. Ez miatt csak jobban felment bennem a pumpa.  Ha még egy lépést tesz, biztosan megölöm… NEM! Nem tehetem meg! ITT nem, bár senki sem látná meg, csak nem lenne egyszerű megszabadulni a holttesttől. Hülye gondolat. Azon kaptam magamat, hogy Raz már ott ült mellettem. Hirtelen remegés fogodt el. Azt skandáltam magamban, hogy NE TEDD MEG... A szavakra kezdtem el koncentrálni, amik elhagyták a száját. A kérdésére reagálnom kellett valamit, mielőtt tényleg csúnya véget ér ez a találkozás. – Öhm, igen… nincs semmi gond, csak jöttem edzeni kicsit. – Amint ezt kimondtam a remegés abbamaradt. – Gondoltam levezetem a feszültséget. Van kedved csatlakozni? – A jelenlegi érzelmi állapotom miatt ez eléggé rossz ötletnek tűnt, de lesz, ami lesz. A szőnyeg irányába mutattam és figyeltem a reakcióját.

244 words ••• Somebody ••• note: Raz  ••• kredit

Volt valami különös Vincentben. Bekerült az akadémiára, közénk, mint ahogy régen a közös álmunk volt; mégsem tűnt felhőtlenül boldognak. Talán, mert le volt maradva hozzánk képest, vagy csak… nem, igazából tényleg fogalmam sem volt, mi baja lehet. Azonban úgy éreztem, ideje lenne elbeszélgetnünk kicsit, persze szigorúan nem lelkizősen, csak úgy… „fiúk, egymás közt” stílusban. De nem tudtam, mennyire lesz rá vevő.
Már vagy egy órája keresgéltem az egész épületben, de nem találtam sehol. Szinte fel is adtam, mikor utolsóként eszembe jutott az edzőterem, így arrafelé vettem az irányt. Eleve laza öltözet volt rajtam, így abban léptem be a terembe. És ott volt Vincent. Egy részem örült, egy másik kevésbé.
- Vincent, végre megvagy – Rámosolyogtam barátságosan. – Már szinte mindenütt kerestelek. Jól elbújtál – Folytattam a felesleges dumálást, majd közelebb léptem hozzá, végül pedig leültem mellé a padra. – Hé, Vin… minden oké? – Az aggódás érződött a hangomból, de kívülről mégis mosolygós, laza maradtam. Ha volt is valami baj, nem akartam, hogy azt érezze, sajnálom vagy ehhez hasonló; csak azt akartam, tudja, számíthat rám és megbeszélhetünk bármit. Elvégre, erre valók a barátok, nem?
Már ha egyáltalán még azok vagyunk. Hisz többször is megfordult a fejemben már, hogy valami láthatatlan fonál elszakadt köztünk, de kimondani még egyszer sem mertem. Főleg nem a húgom előtt, aki megrögzötten védte a baráti körünket. De mi van, ha itt már nincs barátság? Ugyanis talán ez a kapcsolati forma a legtörékenyebb a világon. Nem voltam naiv, tudtam, ha elromlott valami, nehéz, vagy lehetetlen megjavítani. De akartam tenni egy próbát Vincentnél. Beszélni vele.
Legalább arra rá akartam jönni, hogy rémeket látok-e vagy sem.

To: Raziel

Everything happens for a reason!

Már fél év telt el az Akadémia óta és még az életkedvem is elmegy, ha csak rá gondolok a társamra… Tobias… még a neve is irritál… ahogy lesz rá alkalmam, meg kell tőle szabadulnom. Nem tudtam hova tenni a fejesek döntését… értem én, hogy a betegség miatt később osztottak be egy társ mellé, de könyörgöm… pont Toby-hoz… le lett beszélve, hogy Electra az enyém lesz… khm akarom mondani, a társam lesz. Raziel mellé mást is választhattak volna… nem gondolom, hogy zokon vette volna, ha mégsem Electra lesz az… a mai napig fel nem tudom fogni… minden percben szét tudna vetni az ideg… csak az jár a fejemben, hogy milyen jól érezhetik magukat együtt, El és Raz… én meg egy csótányt tudhatok magam mellett, akit legszívesebben eltaposnék.
Feldúltan mentem előre a folyosón, a lábaim csak úgy maguktól vittek egyenesen egy helyiségbe. Mindenféle sporteszközökkel volt tele a terem, a tatami szőnyeget megpillantva, egyből az a barátságos edzés jutott az eszembe, ahol megláttam Őt. – Ha már edzés, akkor itt levezethetném a feszültséget. – Gondoltam. Bementem az öltözőbe, átvedlettem arra alkalmas öltözékre és visszamentem. Megláttam a boxzsákot és egyből azt vettem célba, mindenképpen szét akartam ütni valamit, szóval az pont megfelelt a kritériumoknak. Egy húsz perces püfölés után pihenőt tartottam, a törölközőt a fejemre tettem és a padon ülve néztem magam elé. Valamilyen szinten lenyugtatott ez a kis testmozgás. A földön lévő kulacshoz nyúltam, mivel ilyenkor jót tesz a hidratálás. Belekortyoltam a vizes flakonomba és ekkor lépett be valaki az ajtón. A cipő kopogásának hangja törte meg a csendet. Mivel egyedül voltam, így nehéz lett volna nem észrevenni akár a légy zümmögését is. Azonnal a hang irányába fordítottam a fejemet és amint megpillantottam azt a személyt, próbáltam visszatartani a dühömet. Raziel… Egyszerűen nem hittem a szememnek… – Hello Raz. – Udvariasan köszöntem rá, ahogy közelebb jött, mivel a látszatot fenn kellett tartanom, hogy még jóban vagyunk…

309 words ••• Somebody ••• note: Raz ••• kredit