A kór előtt születtél. Kristályváros vezetője és alapítója, maga Jorge O'Connor talált a családodra. Mesélt a biztonságot nyújtó otthonról, aminek reményében te, szüleid és testvéreid mind bizakodóan követtétek őt. Azonban a jeep sárba ragadt az éjszaka közepén, 3km-re Kristályvárostól. Egy csapat Raptor szerű gyík tört az életetekre. A testvéreid és szüleid is mind a támadás áldozatává váltak. Jorge küzdött, s végül el is riasztotta a ragadozókat. Te eközben a süllyedező jeep alatt bújtál meg. Kis híján összenyomott a jeep, de Jorge időbent ki tudott húzni alóla. Végül összetörve megérkeztél Kristályvárodba, ahol Jorge nevelt egy ideig családjával. Szeretted a családját, ugyanakkor idegesítőnek is találtad. Főleg Victort, aki folyamatosan rajtad lógott. Jorge buzdítására, ami számodra inkább erőszak volt, Guardiannak készültél. A kinevező ünnepség során azonban eltűntél a díszes kiosztásról. Kedveltél egy lányt, akit a kiképzések során ismerhettél meg. A lányt azonban halálra ítélték Silahja megölésének okán. Megmentetted őt, majd a föld alá menekültél vele. Az évek alatt együtt építettetek ki egy olyan várost, ahol nincs előítélet. Ahol az lehetsz, aki, és senki nem gátol meg benne. Az idő sodrásával egy város került uralmatok alá, amiben jelen volt a gyűlölet és az irigység. Ekkor döntöttél úgy, hogy háttérbe vonulsz. A vezetés súlya Amarára nehezedett, ami azóta is az ő vállát nyomja. A nagyravágyás oly formát öltött, hogy az alapító testvériség kénytelen volt ketté törni. Akinek elég erős volt a hite Atlantiszban, az Nameless maradt, azonban voltak, akik a nap fénye alá vágyakoztak. Belőlük lett a Tartarosz gyermekei.
Jelenleg Atlantisztól távolabb, egy metrókarbantartó szobában élsz, ahonnan egyre égetőbbnek érzed, hogy Amara buzdítására visszavedd az uralmat és rendet tegyél.

Nowataban születtél, szerető szülők mellett. Akkoriban nagy volt a fejetlenség a félvér gyermekek miatt, a te családod azonban nem tartozott azok közé, akik támogatták volna ezt az esztelen ügyet, neked pedig a legjobb barátnőd, Alina is félvér volt. Mikor azonban kitört a lázadás Olivia Balert vezetésével, már nem számított többé, hogy ki volt a félvérekkel és ki ellenük – minden emberre rátámadtak. A szüleid a szekrényben bújtattak el, amikor betört a ti házatokba is egy csapat félvér. Alina vezette őket. Szüleidet kegyetlenül lemészárolták, te pedig szemtanúja voltál mindennek a szekrény apró résein keresztül. Kétséged sem fért hozzá, ha nem lettél volna elbújtatva, te is meghaltál volna. A katonák végül véget vetettek a felkelésnek, és összegyűjtöttek mindenkit, aki életben maradt, köztük téged is, majd Kristályvárosba vittek titeket. Nem mondhatni, hogy gyűlöletet tápláltál volna a félvérek ellen, hiszen Nowataban az emberek valóban borzalmasan bántak a félvérekkel. Inkább a saját erőtlenséged zavart – az, hogy nem tudtál mást tenni, csak elbújni a szekrényben. És persze borzalmasan nagyot csalódtál a volt legjobb barátnődben is. Végül Guardiannak jelentkeztél, keményen edzettél minden nap, hogy erősebbé és erősebbé válj. Átmentél a vizsgákon, és sikeresen meg is kezdhetted a munkádat. Megkaptad a silah társadat, aki nem volt más, mint Alina. Nos, nem tápláltál haragot a lány iránt, azonban meg kellett bosszulnod a szüleid halálát és a lány árulását. Az első éjszaka megölted őt. A Kristályvárosi törvényeknek megfelelően halál volt a büntetésed eme tetted miatt, miután kijelentetted, hogy igen, meg akartad ölni a félvért, szándékosan tetted, és nem bántad meg egy másodpercig sem. A kivégzés elől azonban valaki kimenekített, és elvitt magával Atlantiszba. A legendák úgy tartják, hogy maga az Unnamed volt ez, de hát, az emberek szeretnek beszélni, az igazságot pedig egyedül te tudod.
Kemény munkádnak és erődnek köszönhetően végül te váltál az Unnamed közvetítőjévé, amolyan parancsnokhelyettessé. Atlantiszban béke volt, a piac pedig virágzott. Mindezt azonban tönkretette Hecate megjelenése. Nem tagadod, egy pillanatra neked is megfordult a fejedben, hogy Kristályváros ellen kellene vonulnod, aztán rájöttél, hogy ez egyet jelentene a behódolással is ez a Robb nevezetű fickó és a titánjai előtt. Erre pedig nem voltál hajlandó. Vagy csupán más terveket dédelgetsz magadban? Mindenesetre, tagjaitoknak száma jelentősen megcsappant, amikor két részre oszlott a testvériség, leghűbb embereid azonban veled maradtak, a Nameless testvériség élete pedig ugyanúgy folytatódott, mint Hecate megjelenése előtt.

Volt egy húgod. Nagyon fiatal volt még, tíz éves volt talán, amikor szüleitek meghaltak, ti pedig a hírből ismert Kristályvárost próbáltátok meg megkeresni. Utatok nem járt veszteségek nélkül, s végül el is értetek Kristályvárosba, azonban késő volt – a húgod elkapta a fertőzést. A Kristályvárosi orvosok megpróbáltak rajta segíteni, hiszen neccesen, de még megvolt az esélye annak, hogy a vakcinájuk hatásos lett. Ám késő volt. Csak annyit tehettek érte, megszabadítják szenvedéseitől, mielőtt a vírus tovább terjedne. Habár megértetted, hogy nem tehettek érte semmit, ez mégis mérhetetlen fájdalommal töltötte el szívedet. A későbbi években mindent kipróbáltál, hogy ezt a fájdalmat csillapítani tudd. Egy időben szándékosan kerested a verekedéseket, volt, hogy az alkoholhoz nyúltál, vagy éppen folyamatosan nőztél, ám egyik sem volt képes megadni neked azt, amire vágytál. A feketepiacon gyakran megfordultál, és amikor elég idős lettél, te is elkezdtél kincskereskedéssel foglalkozni. Az, hogy kimehettél a falon túlra, régiségek után kutatni, egy ideig csillapították a sajgást a mellkasodban, de valahogy ez sem volt elég. Mivel híres voltál a feketepiacon, egy nap megkeresett téged egy férfi, felajánlotta, hogy csatlakozz a Nameless testvériséghez – azt mondta, hogy nagy hasznát tudnák venni a képességeidnek, te pedig csatlakoztál, mivel veszíteni valód nem volt. Remélted, hogy talán ott megtalálod kérdéseidre a választ.
Egyik nap, épp hazafelé tartottál Atlantiszba, amikor az egyik külső bejárat közelében megpillantottál egy szőke hajú lányt. Meg volt sérülve, segítségre volt szüksége, neked pedig egyből a húgod jutott eszedbe, így gondolkodás nélkül a lány megmentésére siettél. Magaddal vitted Atlantiszba, ahol később ő is csatlakozott a Testvériséghez. Kristályvárosba ugyan nem tehette be a lábát, de szeretett veled kijárni. Azonban vajmi keveset tudtál a szívében lakozó sötétségről. Amikor megjelent Hecate, te bárhogy is próbáltad lebeszélni őt a bosszúról, nem hallgatott rád, és csatlakozott a Tartarosz gyermekeihez. Azóta csak nagy ritkán találkoztok, ám a korábbi testvéri viszony hideggé vált, és mára már azt sem tudod eldönteni, ki is valójában Alexis.

Azon titánok közé tartozol, akik az évek során kiérdemelték Robb bizalmát, s akikről a férfi is tudja, nyugodtan beavathatja őket a tervei közé. Ugyan nem te voltál a legerősebb testvéreid között, mégis téged küldött Robb két évvel ezelőtt a Kristályváros alatt húzódó alagútrendszerbe, hogy az ott élőket megnyerd az ügyeteknek. Te pedig pontosan ehhez értettél a legjobban: képes voltál bárkit meggyőzni arról, amit te szerettél. Tökéletes emberesismerő vagy, értesz ahhoz, hogyan beszélj hozzájuk, hogy hogyan hass rájuk – ha kell, megfélemlítéssel, ha kell, könyörületesen, ha kell, sírsz, ha kell te vagy az igazságosztó. Ügyetek hű szolgálója vagy, hiszel abban, hogy amit Robb el akar érni, az jó. Ugyan nem feltétlenül nézed le az embereket, vagy a kristályvárosiakat, inkább szánod őket, főleg az utóbbit. Szánalmasnak találod, ahogy a falak mögé bújtak az emberek a mutánsok elől, ahogy azt hirdetik, ők az egykori kultúra utolsó őrzői, s ha ők odalesznek, azzal az egész emberiség is – de közben már nem fogadnak több túlélőt be a városukba, már nem törődnek azzal, hogy mi történik a világ többi részével, amíg ők biztonságban vannak. Te pedig, még ha nem is voltál rajongója az embereknek, mindig segítettél azokon, akiket megláttál, befogadtak őket, hiszen számokra volt szükségetek ahhoz, hogy Kristályváros ellen vonuljatok. S ugyan kikből lehet a leghűbb követőket faragni, mint akiket az oly hatalmas Kristályváros visszautasított.
S habár látszólag mindened megvolt, mégis folyton egy űrt érzel a szívedben, amit nem tudod, mivel tudnál kitölteni. Ám amikor betévedt Abeeba az a csapat Tulsai lázadó, láttál valakit, akire egyből felfigyeltél. Jasper Alistair Langdon. Meg kellett ismerned őt, s ez így is lett. Jó barátokká váltatok, így megismerted fájó történetét, és hogy miért vágyik ennyire a Kristályváros elleni bosszúra. Így amikor Robb Atlantiszba küldött, te vitted őt magaddal, jobb kezedként, ám még magadnak se vallanád be, hogy valójában gyengéd érzelmeket táplálsz a férfi iránt.

//A szerelmi kapcsolat a kiigénylő userek döntésén múlik.//

Mindig is egyszerű életed volt. Nagyon sok más túlélővel ellentétben, neked mind anyád, mind apán túlélte a kór kirobbanását és a mutánsok megjelenését. Közel laktatok ahhoz a területhez, ahol a mai Kristályváros áll - valószínűleg ennek köszönhetően menekültetek meg mindannyian. Kristályváros első lakói közé tartoztatok, azonban szüleidnek nem volt magas végzettsége, így az új társadalmi rendben sem kerültetek túl magasra. Szüleid egyszerű ipari dolgozók voltak, te pedig arról álmodoztál, hogy egy napon a katonai konzul vál belőled, és kimented idős szüleidet a jelenlegi környezetükből. Még az iskolában lett legjobb barátod Anthea Gray, akivel aztán együtt csatlakoztatok a Katonai Akadémiára. Ahogy nőttetek fel, a barátságból több lett, habár hivatalosan járni soha nem kezdtetek el, de többet éreztetek egymás iránt, és ezt nem is féltetek kimutatni. Thea apja azonban ezt nem nézte jó szemmel, hiszen ő egy konzul volt, s lányának nem egy hozzád hasonló jöttmentet szánt. Eldöntötte, hogy eltűntet. Megvádolt azzal megloptad őt, még konkrét bizonyítékot is találtak ellened, így te hiába mondogattad, hogy ártatlan vagy, senki nem hitt neked. Thea be tudta volna bizonyítani, hogy nem te voltál a tolvaj, hiszen végig vele voltál, amikor az "eset" történt, ő azonban nem szólt semmit. Büntetésként kitettek a falon kívülre. Az volt az a pillanat, amikor bosszút fogadtál a Kristályvárosiak ellen, s addig érzett szerelmed is gyűlöletbe vált.
De túlélted. Először csatlakoztál a Tulsai túlélőtáborhoz, ahol Wells Creek elvei egyből megnyertek maguknak. Amikor lázadást szított, te velük tartottál, s jelenleg Rob mellett dolgozol, alig várva, hogy bosszút állhass a Kristályvárosiakon azért, amit elkövettek ellened.
Abee-ban megismerkedtél egy titánnal, Hecateval, akivel az évek során igen szoros kapcsolat is kialakult közöttetek. Eleinte tartózkodó voltál, nem bíztál senkiben, miután a szerelmed olyan csúnyán elárult téged, de valahogy ő más volt… Úgy érezted, hogy tényleg megért téged, így amikor megkérdezte, hogy vele tartaná-e Atlantiszba, habozás nélkül igent mondtál neki. Tudtad, hogy azért is akart magával vinni téged a lány, hogy egy fokkal közelebb kerülhess a bosszúdhoz, s hogy amikor Kristályváros ostromára kerül a sor, te ott lehess az elsők között.

//A kiigénylő useren múlik, hogy a szerelmi kapcsolatot Hecatéval vagy Antheával akarja továbbvinni.//

Te is egyike vagy a Nowatai félvéreknek, ami már épp eleget elárul a történetedről. Az anyád belehalt a szülésbe, az apád pedig szörnyetegnek tartott, ezért önként adott oda a begyűjtőknek. Ezt soha nem tudtad megbocsátani neki. A harag teljesen eluralkodott rajtad, és elkezdted megutálni az embereket. Amikor kitört az Olivia Balert féle lázadás, te is ott voltál vele az élen, visszaadva az embereknek mindazt a sérelmet, amit elszenvedtél. Csakhogy megjelentek a Kristályvárosi katonák, és bekábítva összeszedtek titeket. Amikor felébredtél, zavarodott és mérges voltál, ám ahogy mesélni kezdtek a városról, arról, hogy miket csinálnak a katonák, adtál nekik egy esélyt. Remélted, hogy itt végre otthonra lelsz. Azonban ez nem lett így. Az emberek továbbra is gyűlöltek azért, ami voltál, ez pedig feltépte a régi sebeidet, és amikor meg tudtad, hogy még Silahként is folyamatos megfigyelés alatt kell állnod, mint egy vadállatnak, csak tovább repedtek tátongó sérüléseid. Megpróbáltad visszafogni az indulataidat, de nem voltál rá képes. Megölted a Guardian társadat, és aztán másokra is rátámadtál. A katonák persze bekábítottak, majd nevelőintézetbe dugtak. Megpróbáltak megtörni, megzabolázni, de nem tudtak. Megpróbáltál egyszer elszökni, nagyon sok őrrel végeztél, ám ismét elkaptak, s ekkor biztossá vált a sorsod, a kivégzés. A vezetőség félt attól, hogy valahogy további károkat okozol, ezért gyorsan és titokban akartak intézkedni. Már épp beadták volna a KRC készítményt, amikor megjelent Lucy Hayes, és megmentett téged. Így kerültél Atlantiszba, a Tartarosz Gyermekei közé, hiszen Hecate parancsára lettél megmentve – ő látta benned a potenciált, te pedig azóta is hűen szolgálod őt. Itt végre önmagad lehetsz, ebben a klánban senki nem akar megzabolázni vagy megváltoztatni téged, s még ha a föld alól nem is teheted ki a lábadat, végre célra és szabadságra leltél. És egy új családra.

A szüleid meghaltak már sok-sok évvel ezelőtt, amikor még a vadonban menekültetek a mutánsok elől. Mindketten az életüket adták azért, hogy te életben maradhass, s minden erőddel ezen is voltál – csakhogy a mutánsok gyorsabbak voltak nálad. Már azt hitted, hogy itt a vég, és te is követed felmenőidet a túlvilágra, amikor hirtelen egy lövés dörrent el, és a hátad mögött loholó mutáns teste holtan zuhant a földre. Megmenekültél, neked pedig csak ez számított. A katonák, akik megölték a téged üldöző mutánsokat Kristályvárosba vittek, és árvaházba kerültél. Próbáltál beilleszkedni a városba, s habár látszólag ez így is volt, szíved legmélyén nem érezted otthon magad. Valami hiányzott.
Egyik este a csatornában bóklásztál. Tudtad, hogy nem lett volna szabad itt lenned, de talán pont ezért voltál még is itt. Vonzott a veszély. Végül addig császkáltál, míg totálisan el nem tévedtél a csatornák szövevényes rendszerében. Már kezdett be is sötétedni, te pedig úgy döntöttél, hogy jobb lesz, ha inkább megpróbálsz kijutni innen. Nos, ez nem éppen jött össze. Egy hatalmas fémkaput pillantottál meg, és még a szavad is elállt, hiszen nem sejtetted, hogy valami ilyesmi lapul a büdös csatornában. Éppen erre járt valaki, te pedig mindig is jó voltál a rejtőzködésben és lopakodásban, így, nos, feltűnés nélkül bejutottál a kapun. Persze ott bent már észrevettek, ahogy tágra nyílt szemekkel bámultad Atlantisz csodáit. Elkapták a grabancodat, és… meg akarták ölni, hiszen nem voltál tag, semmi keresnivalód nem volt itt lent. De te nem akartál még meghalni, pont ellenkezőleg, csatlakozni akartál hozzájuk. Nagyon megtetszett neked ez a lenti hely, s miután bebizonyítottad, hogy bizony hasznukat is vehetik neked, csatlakoztál a Nameless testvériséghez. Időd nagyrészét fent töltötted Kristályvárosban, üzleteket kötöttél a testvériség számára és kémkedtél, ha arra szükség volt. Két évvel ezelőtt azonban, amikor megjelent Hecate, te átálltál az ő oldalukra. Persze, nem azért, mert annyira utáltad volna azt, amit eddig csináltál, vagy annyira meg akartad volna dönteni Kristályvárost… egyszerűen úgy érezted, hogy szükséged van egy célra, fontosnak akartad érezni magadat, és nem csak úgy tengeni az életben, ahogy eddig tetted.
Tartarosz gyermekeként egyébként ugyanazt csinálod, mint korábban – kémkedés, információszerzés, te vagy az Árnyék, aki megjelenik az elit családok házaiban, alkut ajánlva, s te vagy az, aki kiszabadítja azokat a bűnözőket, akikről Hecate úgy gondolja, hogy hasznosak még a céljuk megvalósítása érdekében.

Családodra igazán már nem is emlékszel, csak egy-két fakó arc maradt meg róluk – a folyamatos menekülés, éhség és félelem hatására korábbi szép emlékeid szinte kitörlődtek a fejedből. Szerencsédre azonban nem kellett egyedül megbirkóznod a kinti, mutánsokkal teli világgal. Hamar találtál más túlélőket, akikhez csatlakozhattál, s így már könnyebb volt az életben maradás. Kristályváros felé igyekeztetek ti is, mint megannyian mások. Aztán egyik éjjel mutánsok támadtak rátok. Nem voltatok felkészülve rá. Sokan a barátaitok közül meghaltak azon az éjszakán, és rajtad kívül azok hárman, akik még életben maradtak, elkapták a vírust. Reménykedtetek abban, hogy a híres és neves Kristályvárosban van ellenszer a vírus ellen, így még inkább igyekeztetek afelé. Amikor megérkeztetek, a többiek gondolkodás nélkül rohantak előre, segítségért kiabálva. A vírus terjedése azonban már megjelent bőrükön apróbb elváltozás formájában. Próbáltad meggyőzni őket, hogy ne legyenek ilyen óvatlanok, ám kezdték elveszíteni a fejüket. A katonák pedig gondolkodás nélkül lelőtték őket, a szemeid láttára, miközben te a fák között bújtál meg. Nem is az borzasztott el ebben az egészben, hogy a barátaidat megölték, hiszen a sorsuk megpecsételődött, amikor elkapták a fertőzést, hanem az, hogy a katonák mindenféle teketória nélkül lelőtték őket. Honnan tudhatták egyáltalán, hogy veszélyesek? Miért lőtték le őket? Nem volt ennek semmi értelme. Elfutottál. Féltél attól, hogy téged is ugyanígy lelőttek volna.
Napokon át bolyongtál egyedül, egyszer pár kisebb mutáns meg is támadt, ezeket ugyan megölted, de szereztél néhány sérülést te is. Az éhségtől már alig álltál a lábadon, amikor valami csatornabejárat féleséghez jutottál. Ekkor talált rád Blake Wheeler. Magával vitt téged Atlantiszba, ahol ellátták a sérüléseidet, és ennivalót is kaptál. Persze, feltették a kérdést neked is, miszerint csatlakozni szeretnél-e hozzájuk. Sejtetted, hogy nem fogadnak el nemleges választ, így hát végül belementél abba, hogy csatlakozz ehhez a szektaféleséghez. A későbbiekben pedig nem bántad meg döntésedet. Kristályvárosba ugyan nem mehettél be, de Blake-kel gyakran kijártál régiségek után kutatva. Nagyon kedvelted a férfit, barátok voltatok, ám ennél is több – a bátyádként tekintettél rá. Ha lett volna ilyened, pont olyannak képzelted volna el, mint Blake.
Már-már kezdted elfelejteni azt a szörnyű traumát a falnál, amikor barátaidat lelőtték, ám ekkor jelent meg Hecate. Beszéde felelevenítette benned ezeket az emlékeket, felszította benned a tüzet, s bármennyire is kedvelted Blake-et vagy a testvériséget, átálltál a titán oldalára. Tudtad, hogy neked ott a helyed.

Az anyád nem élte túl a szülést, így apád volt az, aki próbált téged felnevelni. Ugyan nem utált téged, mint oly sokan tették ezt a félvérekkel, de láttad rajta, hogy megviselte a felesége halála. Amikor pedig megjelentek a mutánsok, és kezdetét vette a menekülés, még jobban megtört. Próbáltatok túlélni. Nem az erdőben kerestetek menedéket, hanem mindig városokban, házak pincéjében húzódtatok meg, de soha nem maradtatok túl sokáig egy helyben. Az egyet jelentett volna a halálotokkal. A kegyetlen körülmények ellenére mindig hozott az apád húst, nem értetted, hogy hol találta, de nem is kérdeztél rá. A korgó gyomrod volt az úr. Aztán egy nap az apád nem jelent meg többé. Tudtad, hogy baj történt. Már épp kimerészkedtél volna búvóhelyetekről, amikor egy csoport csuklyás alak jelent meg. Nem tudtad, hogy kik vagy mik ők, de elfogott a rémület. Menekvés azonban nem volt. Azt mondták, hogy ők ölték meg az apádat, megszabadítva a földet egy bűnöstől. Nem értetted, hogy miről beszéltek, hiszen az apádra te nem így emlékeztél. Viszont amikor azt mondták, hogy más túlélőket ölt meg, és azoknak a húsát hozta élelem gyanánt, elfogott a hányinger. Nem akartál hinni nekik, a szíved mélyén azonban tudtad, igazuk volt. Neked is furcsa volt, hogy minden nap tudatok húst enni egy olyan világban, ahol sokaknak még pár bogyó sem jut élelemül.
Mivel nem volt hova menned, a furcsa csuklyás alakokkal tartottál, akik befogadtak testvériségükbe, és Nightmaret képeztek belőled. Azóta járod a világot, az emberiség szennyét vadászva.

Nem tudod, kik voltak a szüleid, vagy hogy mi történt veled – az első emlékeid ott kezdődnek, amikor öt-hat évesen már az utcákon voltál, másoktól koldulva, mások nagylelkűségére bízva a túlélésedet. De persze, mégis ki lett volna az, aki felfigyelt volna egy koszos kölyökre a sikátorban, nem igaz? Mindenki mindig elfoglalt volt, még csak egy pillantást sem vetettek rád, ahogy elhaladtak melletted. Persze, voltak azért néhányan, akik adtak pár érmet neked, vagy éppen étellel szántak meg, de mindez nem változtatott azon a tényen, hogy nyomorúságos volt az életed. Egészen addig a napig, amíg meg nem jelent előtted egy férfi. Fényesre lakkozott cipőben, fess öltönyben és szépen vasalt ingben volt, te csak pislogtál fel rá nagy szemekkel, nem értetted, egy ilyen nagy ember mit akar tőled, ám amikor azt mondta, hogy kövesd, te gondolkodás nélkül így tettél. A férfi befogadott magához, felnevelt és kiképzett. Nem tudtad, hogy miért kellett tudnod harcolni, de boldog voltál, mert végre nem érezted magad gyengének és szerencsétlennek. Amikor elég idős lettél, a férfi elárulta neked, mik a szándékai veled, az ellenkezésnek pedig nem igen volt helye. Nem mintha szándékodban állt volna így tenni. Csatlakoztál a Dark Brotherhoodhoz, és a férfi kiküldött téged is a többiekkel együtt, hogy a világot járva szabaduljatok meg a mocsoktól.
Nincsenek sok barátaid, a tipikus magányos farkas típus vagy, ám egyik alkalommal, amikor már a biztonságot adó várost elhagytad, és a vadonban jártál, bajba keveredtél. Éjszaka támadtak rád a mutánsok, túl magas szintűek voltak ahhoz, hogy könnyedén végezhess velük, és váratlanul értek. Valószínűleg ott is hagytad volna a fogadat, ha nem jelent volna meg egy lány egy csapat mutáns kíséretében. Azt hitted, neked most aztán tényleg befellegzett, a lány, kiről később megtudtad, hogy a neve Rhea, megmentette az életedet, a mutánsai pedig egyáltalán nem szándékoztak megenni téged. Ez meglepett. Rhea azért üldözte ezt a csoport mutánst, mert egy nyakláncot, amit eladni akart, elloptak tőle, és azt jött visszaszerezni. Mivel ezt megtalálta, rögtön ismét útnak akart indulni, te azonban szeretted volna valamivel meghálálni neki a segítségét, ezért maradásra ösztökélted. A lány kelletlenül, de végül beleegyezett, hiszen az éjjelre egyébként sem volt még tábora. Meglepő módon, habár egyikőtök se volt éppen a szószátyár típus, hamar megtaláltok a közös hangot. Egy szóval sem említettél neki semmit a múltadról, nem árultad el, hogy ki vagy, mint ahogy ő sem – de ettől függetlenül is közel érezted magadat a lányhoz. Úgy érezted, megtaláltad az első barátodat.
Másnap reggel elváltak útjaitok, és többé nem találkoztál ezzel a titokzatos fekete hajú lánnyal, de reméled, egyszer még viszont látjátok egymást.

//Mindenképp küldj egy pm-et az adminoknak, ha ezt a karaktert szeretnéd kiigényelni további információk érdekében, melyek hivatalos bevezetésre még nem kerültek az oldalon.//

A város egyik legbefolyásosabb családjai közé tartoztatok. Mindenki tudta, hogy ti vagytok azok, akik a háttérből irányítják az illegális drogkereskedelmet, a hatóságok azonban soha nem tudtak fogást találni rajtatok, s emiatt nem tudtak semmilyen intézkedést tenni ellenetek. A pénzetek és befolyásotok pedig évről évre nőtt, egészen öt évvel ezelőttig. A drogkereskedelemben ugyanis nem ti voltatok az egyetlen vezetők, volt egy partner családotok. Mivel a bizniszt mindig is velük csináltátok, ezért soha nem gondoltátok volna, hogy pont ők fognak hátba szúrni titeket. Pedig pontosan ez történt. Valaki elszúrta az egyik ügyletet a partnereitek közül, nyomot hagyott maga után, amit a hatóságiak is megtaláltak. Nem hozzátok, hanem a másik vezető családhoz, akik, hogy mentsék magukat, rátok kenték az egészet. Te még épp időben elmenekültél, így téged nem végeztek ki, de a családod többi tagját igen. Bosszút esküdtél a barátaitoknak hitt család ellen, s még ugyanebben az évben saját kezűleg ölted meg őket. Persze a hatóságiak ezután téged is elkaptak. Ha a Rousseu család nem lép közbe, mára már te is halott lennél. Ők azonban ajánlatot tettek neked: életben maradhatsz, ha csatlakozol a Dark Brotherhoodhoz. Gondolkodás nélkül igent mondtál erre, s azóta járod a
világot, kiiktatva azokat, akiket a vezetők mondanak nektek.

//Mindenképp küldj egy pm-et az adminoknak, ha ezt a karaktert szeretnéd kiigényelni további információk érdekében, melyek hivatalos bevezetésre még nem kerültek az oldalon.//

Amióta eszedet tudod, vonzott a sötét oldalban valami. Sosem voltál gonosz, és nem is tartod annak magad. Épp csak furfangos vagy ahhoz, hogy átjárj mások eszén. Ha kell, pedig unfair kártyákkal játszasz. Az első Nightmarek közé tartozol, hiszen Aurumban éltél, s kis híján az alapítók közé is bekerültél. Azonban a sors csúnya játékot játszott veled. Rossz hölgy rabolta el fiatal szívedet, aki nem lehetett a tiéd. Roussous család tagjaként szigorúan francia vérből valóval házasodhatott. Még az apokalipszis után is röhelyesen ragaszkodtak az elveikhez és eszméikhez. Nova Roussos ennek tetejében már el volt jegyezve, hiába a 17 életév. Azonban viszont szeretett, hiába aludt minden éjszaka jegyese ágyában. Végül teherbe esett tőled. Amint megtudtátok, hogy gyermeket vártok, Nova elfordult tőled. A biztonságod érdekében elhitette jegyesével, hogy szíve alatt az ő gyermekét hordja. Sosem buktatok le, de te mégis kiváltva életedet megnyitottad a Nightmare menedéket. Benne vagy mindenben, ami ahhoz szükséges, hogy megtartsd a helyedet a Dark Brotherhood vezetői között. Azonban ez a hely közel sem hivatalos és sokan nem nézik jó szemmel, mégis biztosabb mint bárkié. Novát gyakran úgy véled, látod a csuklyások között, azonban lehetetlennek tartod, hisz sosem állna Nightmarenek.

//Novát és Jonaht szerelmi szál köti össze. Nova védelemből kerüli Jonaht, Jonah pedig árgus szemekkel keresi Novát. Mindent megtenne érte. Jonah a gyermekét sose láthatta, azt se tudja hogy fiú vagy lány.//

Fiatal voltál és naiv, ennek tetejében még szerelmes is, mikor rossz férfitól estél teherbe. A szerencséd egyedül az volt, hogy jegyesed füleg szerelmes volt beléd, s bármit képes volt elhinni, amit mondtál. A fiatal szerelemmel, Jonah Russellel megszakítottad a kapcsolatot az ő védelmében, azonban a gyermeketeket megszülted. Sosem beszéltél Chelianról, ha Jonah kérdezte is egyszerűen kitérő választ kapott. Azonban idővel Jonah eltűnt, te pedig kezdtél összezuhanni. Rendszeresen ittál és egy idő után képtelen voltál magadban tartani az igazságot. A férjednek árultad el egy veszekedés során. Hamar ráeszméltél a hibára, így meg kellett ölnöd őt. Bár nem tudod, de valójában túlélte a gyilkossági kisérletedet. Már nem is Jonah, inkább a fiad védelme lebegett szemed előtt. Cheliant azonban ekkor már rég a földet járta, de még ott is elérhették a Rousseau kezek. Hát úgy döntöttél a Dark Brotherhood védelmét választod és számüzeted magad a városból. Azóta keresed fiadat, hisz tudod, a hátad mögött hagyott titkokból egyszer kinő valami, amit majd valaki valahol megtalál, te pedig elveszítessz mindent és mindenkit. Ugyanezért nem veszed fel a kapcsolatot Jonahval sem, bár hajt a vágy, hogy megtedd.

//Novát és Jonaht szerelmi szál köti össze. Nova védelemből kerüli Jonaht, Jonah pedig árgus szemekkel keresi Novát. Mindent megtenne érte. Jonah a gyermekét sose láthatta, azt se tudja hogy fiú vagy lány. //