Néha túlságosan naiv vagyok és ezt be sem ismerem magamnak. Most viszont tényleg itt van előttem az élő példa. Azt hittem ha eljövök ide, akkor egy kis lerészegedés mindent helyrehoz, de ez nem így lett, sőt még el sem jutottam odáig. Azt sem tudom, hogy vajon menni fog-e. Nem is értem, hogy miből gondoltam azt, hogy itt majd jó lesz nekem, hiszen annyit jártunk ide Fleur-rel régen, hónapokkal ezelőtt, s azóta mindössze a kínos csend van köztünk semmi több. Ő most is annyira ártatlannak tűnik, mint akinek fogalma sincs, hogy mi a problémám. Talán ő még nálam is naivabb, mert azt hiszi minden rendben lehet. A sok fülledt éjszaka után, amelyeket átéltünk egymással a tudatlanság már egyenlő a butasággal.
- Ugyan már, Fleur! Nem hiszem el, hogy nem veszed észre magad. Besétálsz ide azzal a gyűrűvel az ujjadon, miután hónapokig nem is kerestél, mert neked vőlegényed van meg minden és úgy gondolod ennyivel engem le is lehet pattintani – magyarázom kimért hangon. Egyáltalán nem tűnök idegesnek, pedig az vagyok. Nagyon is. Mindössze tudom, hogyan kell kordában tartani az érzéseimet. A halott szülők, egy hormonokban túltengő nagynéni és négy testvér mellett sikerült megtanulnom hogyan kezeljem az érzelmeim.
- Nem fogok hányni – közlöm röviden, s egyszerűen. Régen hánytam már piától és nem most akarom folytatni. Mikor kikapom az italt a számhoz emelem, mikor hirtelen észbe kapok és Fleur poharához koccentom az enyémet. – Egészségedre vagy mi – mondom nem túl kedvesen és egy hatalmasat kortyolok az italba. Ma este nemcsak a mértéket nem fogom tudni, de még sietni is fogok a piálással, hogy minél gyorsabban beüssön. Nem leszek túl szép látvány azt már előre megígérhetem.
- Na mesélj, miért jöttél el otthonról, kíváncsivá teszel – hallatszódik a hangomban az él és a megvetés, de ettől függetlenül tényleg érdekel, hogy miért hagyta magára a tökéletes kis vőlegényét. Ha hozzám készülne hozzám jönni Fleur, akkor egy percre sem téveszteném szem elől, nehogy valaki ellopja tőlem. Túl értékes ő ahhoz, hogy egyedül kószáljon Kristályvárosban az éjszaka közepén és pont abba a klubba térjen be, ahol régen rendszeresen lerészegedett egy másik lánnyal együtt, aki történetesen itt van újra. S aki ki tudja, hogy miket fog még művelni ma este.

Az, hogy Quinn utt van, nem meglepő, csak valahogy nem számítottam rá, mégis szép vonásait figyelem, egyedül akartam lenni, most mégsem tudok elsétálni innen, és itt hagyni őt. Már most érzem, hogy sokat fog inni, és valakinek haza kell majd kísérnie, tudom, hogy sokan jelentkeznének erre a posztra, már csak egy kis szenvedélyes éjszaka reményében is, de nem szeretném. Magam sem tudom, hogy miért nem, de rosszul érzem magam már a gondolattól is, hogy valakivel tölti az éjszakáját. Talán ezt most meggátolom azzal, hogy itt maradok, és beszélünk, vagy valami.
- Fogalmam sincs miért mondod - vagyis inkább nem vagyok biztos abban, hogy mi a baja mostanában velem, meg úgy mindennel amit én teszek. Mintha valamit tettem volna ellene, ami ijesztő,mert nem tudom mit tettem ellene. Hiányzik minden igazából amit régen csináltunk a beszélgetéseink minden, de megházasodom, és ennek lehet vége lesz. Lehet ez a baj, a házasságom?
- Gondoltam, hogy nem baj, de azért szeretném, ha nem kellene a hajad fognom amíg hánysz - az nagyon nem lenne jó, inkább lennék vele nyugodtan, beszélgetve, de úgy érzem, hogy a mai nap nem ezzel fog végződni, hiszen itt vagyunk, és inni készülünk. A felajánlásomba is olyan hirtelen ugrott bele, hogy csak na, de nem baj, én ajánlottam, a söre egy kis része úgyis miattam ment kárba. Egy halk bocsánatot motyogok azoknak akiket ellök, de mellé állok a pulthoz, és kérek magamnak is egyet, ehhez az estéhez azt hiszem kelleni fog nekem is az ital, mondjuk a mai nap után nagyon is. Emelném is a poharam, hogy lehúzom a felest, amikor a vőlegényemről kérdez.
- Otthon van anyámmal, szervezik az esküvőt - vonok vállat, de emelem is a poharat ha koccint velem, ha nem, le is húzom elég hamar, arcom kis grimaszba fordul, de nem érdekel. - De nem beszéljünk most róla, nem véletlen jöttem el otthonról - eddig előtte is nagyon büszke voltam arra, hogy megesküszöm hamarosan, de az igazság az, hogy az a bizonyos rózsaszín köd, már szakadozik.

Fleur gyönyörű arcát megpillantva az egész történetünk lejátszódik előttem. Az első este, a sok feles, ahogy megcsókoltam, az együtt töltött szenvedélyes éjszakák és a sok titkolózás. A tudat, hogy valószínűleg végig csak játszott velem idegessé tesz. Mindenkinek azt mondom, hogy én aztán nem akarok kapcsolatot, hogy jól megvagyok egyedül és minden ilyen hülyeséggel tömöm az emberek fejét, ám mikor megpillantom a vörös loboncot rögtön eszembe jut, hogy ez az egész csak egy jól felépített hazugság. Előttem van, hogy mit akarok, most fizikailag is és csak arra tudok gondolni, hogy elárult, átvert. Hagyta, hogy kétes reményekbe ringassam magam és szenvedjek miatta.
- Na vajon miért mondom? – kérdezek vissza felhúzott szemöldökkel gúnnyal csöpögő hangon. Valóban nem tudná, hogy miért mondtam ezt? Ennyire nem lehet hülye, biztosan tisztában van azzal, hogy mit éreztem iránta. Jobban mondva, hogy mit érzek a mai napig. Persze, ha nem tudja, akkor nem kell most rájönnie és sajnálgatnia, bocsánatot kérnie. El kell játszanom előtte az érdektelent, de jól tudom már most, hogy ez egy lehetetlen küldetés a számomra.
- Az nem probléma egy percig sem – rántom meg a vállam. Valóban ez a célom, azt akarom, hogy a nevemet se tudjam, hogy ne beszéljek összefüggően és valami csinos lány a fülembe lihegjen, míg kényeztetem. Legalábbis ezt akartam, de Fleur-t látva belátom, hogy nem tudnék hozzáérni máshoz. Azóta nem is voltam mással mióta megtudtam, hogy eljegyezték. Lehet, hogy ezen nem is ma fogok változtatni. – Miért is ne? – sóhajtok. Túl lazán beadom a derekam, de ha fizetni akar nekem egy italt, akkor azt nem utasíthatom vissza. Végülis csak erről van szó, nem?
Meg sem várom a lányt, gyorsan odalépek a pulthoz és rendelek, ezzel fellökök néhány embert, akik mérgesen néznek rám, de nem tud érdekelni.
- Hol van a vőlegényed? Vagy már a férjed? – kérdezem hirtelen. Át sem gondolom, rögtön jár a szám. Szép volt! Igazából jól tudom, hogy az lenne a legjobb, ha nem tudnék róla semmit, de egyszerűen hajt a kíváncsiság. Bele sem merek gondolni, hogy miket művelnek le azzal a férfival. Nekem kellene vele lennem.

Az esküvői előkészületek kezdenek az agyamra menni, míg a vőlegényem anyámmal társalog én mindig iszok pár kortyot a poharamból, amiben aranylik a whiskey. Nem tudom, hogy miről beszélnek, néha mondok egy színt, amikor kérdezik, de nem igazán van kedvem ehhez. A tört fehér és az elefántcsont szín nagyon szép, de az igazság az, hogy pont nem számít, hogy az asztalterítők milyen színben fognak pompázni. Nem érdekel az esküvő, de nem mondhatom ezt nekik, bármit is érezzek, azt magamban kell elnyomnom, ezért is ürül ki a poharam rohamos sebességgel. Anyám hangja egyszer visszaránt, de csak a lecseszést kapom azért, hogy nem vagyok hajlandó részt venni ebben az egészben, és nem ő fog házasodni nemért engem. - Tudod mit? Házasodjatok ti össze!- kiszakad belőlem, hiába nem szánom ezt olyan komoly mondatnak, de a vőlegényem kicsit nevet is, de anyám hisztériázni kezd. Pont erre nincs szükségem.
Ezért is visz a lábam ki a házból, még magam sem tudom merre, de szinte szaladok el, jó messzire a háztól. Nem akartam már egy levegőt sem szívni velük, nemhogy egy szobában lenni, amíg ők szervezik az én esküvőmet, amit nekem kellene. Észre sem vettem, hogy a szokásos helyemre jutottam el, vagyis... Helyünkre. Túl sok emlék fűz ide, így elsőre nem is akarok bemenni, de mégis csak ráveszem magam, hogy bejussak a kisebb tömeggel ami kialakult. Jó mély levegőt véve magamba szívem az alkohol és az izzadság illatát tömérdeknyi fajta parfümmel együtt. Nagyon hiányzott ez, egy ideje nem jártam erre, és most jól esett visszatérni a régi szép időkhöz.
Szinte azonnal a pulthoz indulok meg, hogy kérjek egy italt, hiába ittam otthon, nekem most erre lesz szükségem ebben biztos vagyok. Annyira csak azén gondolkozom, hogy mit igyak, hogy észre sem veszem, hogy valakinek az útjában vagyok. Éppen mondanám, hogy nincs semmi baj, amikor felpillantok rá, és ajkaim el is nyílnak a meglepetés miatt,nem hittem, hogy olyan szerencsétlen vagyok, hogy pont belefutok. - Mi? Ezt most miért mondod? - nem is értem, honnan jött neki az, hogy megérdemlem, de előveszek egy zsepit és törölgetem a ruhámat, amíg figyelem őt.
- Ha ilyen gyorsan iszol, nemsokára a lábadon sem fogsz állni - azt lehet nem kellene, tudom milyen amikor részeg, de lehet pont ez a terve, ahogy nekem is ez volt, mikor már az ajtóban álltam. - Meghívhatlak, egy italra? - nekem most kelleni fog az, és úgy látom neki is, hiszen a sörét részben rám öntötte, legalább azt viszonoznám neki.

Dübörög a zene. A pultnál kilométeres sorok állnak. Izzadt emberi testek egymásnak dörgölőzve táncolnak.
Csak egy szokásos péntek este a Bittersweet pubban. Meg sem lep, hogy ennyi ember van itt. Most még korán van, mindössze este tíz óra. Az emberek még bírják, de jó néhányan elvetik majd a sulykot és lesz nemulass. Az alkohol okozta hatástól majd meg sem bírnak állni a lábukon és kénytelen lesz őket kirakni az egyik biztonsági őr.
Alap esetben nem szeretem leinni magam a sárga földig, de úgy érzem, hogy ma este muszáj. Én is azok egyike akarok lenni, akiket kidobnak a helyről, mert a wc-ben csinálta valami idegennel, aztán úgy bekúrt, hogy a nevét sem tudta kimondani. Nem túl szép cél, de úgy érzem, hogy most erre szükségem van, mivel eléggé ki vagyok bukva Fleur miatt.
Kész vicc, nem? Pont én, aki mindig is azt prédikálta, hogy mennyire független és erős nő. Én, aki mindenkit visszautasítok, ha szexnél többről van szó. Érdekes, hogy egyetlen egy ember mennyire meg tudja változtatni a másikat.
Ennek örömére szinte felborítva mindenkit a sorban tolakodok előre és kérek ki egy tequilát na meg egy korsó sört. Lehúzom a rövidet és a korsóval a kezemben sétálok arrébb. Szemmel felmérem a ma esti felhozatalt valami csinos nőnemű lény után kutatva. Ki is választom a mai áldozatom, egy vékony, szőke lányt, s már csak abban reménykedem, hogy nem fog elhajtani. Elindulok felé, amikor akadályba ütközök ugyanis véletlenül nekimegyek valakinek. A söröm kissé kibillen, de nem ömlik ki az egész. Még időben észbe kapok és visszanyerem az egyensúlyom.
- Nagyon sajná... – kezdek bele, de ekkor felnézek a lány arcára és lefagyok. A leggyönyörűbb arc, amit valaha láttam. Fleur. Várható volt, hogy itt lesz, mindig idejártunk együtt is. Mekkora egy balfasz vagyok, hogy pont most botlok belé! – Mégsem. Megérdemelted – közlöm vele, mikor tudatosul bennem újra a megannyi fájdalom, amit okozott nekem. A kezére pillantok és hatalmasat nyelek, szinte már görcsösen, hiszen ott díszeleg rajta az a fránya gyűrű.
Egy szuszra felhajtom a korsó sört – legalábbis amennyi maradt belőle – és leteszem a poharat a pultra. Ennek nem lesz jó vége. Tuti hamar berúgok majd. Lényegében ezért jöttem ide, nemde?