Tárgy: Naya Kedd Márc. 17, 2020 8:27 pm | |
| Naya Love is a choice we make. If you take away that choice, it’s not really love, is it? Bridget Regan Rider Parancsnokhelyettes | Becenév Naya Születési hely, idô Egy kutatóközpont, 2018 Lakhely Aureus bázis Beállítottság Heteroszexuális Családi állapot Egyedülálló Foglalkozás Parancsnokhelyettes |
Család Pár évvel ezelőtt még azt feleltem volna, hogy a riderek jelentik számomra a családot, mostanra már azonban nem tudom, mégis kiket nevezhetnék annak. Tudjátok, én, mi mesterséges lények vagyunk, se nem emberek, se nem félvérek, hanem félig mutánsok. Nincs anyánk vagy apánk, lombik bébik voltunk, és azzal a céllal hoztak minket létre, hogy ezt a bázist védelmezzük mindenfajta külső fenyegetés elől. S mivel már mi hatan örökre össze voltunk zárva itt, én minden tőlem telhetőt megtettem azért, hogy tényleg összekovácsoljam magunkat. Szökéssel megpróbálkozni eszem ágában sem volt, helyette inkább Aureust akartam jobb hellyé tenné, hogy kevésbé érződjön úgy, mintha börtön lenne. Amikor azonban Ezra megpróbált megszökni, hiába próbáltam meggyőzni az ellenkezőjéről, rájöttem, hogy mi, riderek soha nem leszünk egy család és Aureus soha nem lesz az otthonunk. Láthatatlan rab láncaink mindig is közénk fognak állni. Egyedüli társam, akiben bármikor megbízhatok, az mutánsom, Nakahi. Tulajdonságok Erősségek: Mint Rider, mindannyiunkat arra képeztek ki, hogy kegyetlen harcosok, gyilkosok legyünk. Így nem meglepő, ha azt mondom, a harc és gyilkolás minden formáját elsajátitottam. Igaz, riderek között nem én vagyok a legkiemelkedőbb, de mint Parancsnokhelyettes, nem is ez volt a főszempont. Ehelyett az eszem, az intelligenciám az, aminek köszönhetően kiérdemeltem ezt a pozíciót. Kiváló stratéga vagyok, tökéletesen művelem a szavak játékát. Gyengeségek: Azt hiszem, minden bizonnyal mondhatjuk, hogy a vágyaim, érzelmeim jelentik a legnagyobb gyengeséget. Igaz, hogy képes vagyok ezeket elzárni, és hideg közönnyel tenni a dolgomat, ez idő alatt azonban a szívemet apró darabjaira szaggatom. Elsődleges fegyvered: ha harcolsz, mivel elsősorban? The world of the Enigma disease - Mondd, Naya, te gondolkodtál már azon, hogy milyen lehet az élet a bázison kívül? – kérdezte Ezra, miközben szemei a messzeségbe révedtek. Én is követtem tekintetét, hagytam pillantásomat elveszni a messzi havas hegycsúcsokon, a fával borított hegygerincen, egy pillanatra elképzelve magamat ott, ahogy kapaszkodtam fel a meredek hegyoldalon, egyszer-egyszer megcsúszva. A szívem hevesen dobogott a torkomban, amint lepillantottam, tudva, hogy ha innen leesek, akkor nekem végem. Mégis, nem keserített vagy ijesztett meg ez a gondolat, mert szabad voltam. - Szerintem már mindannyian elképzeltük, hogy milyen lenne az élet Aureustól messze – válaszoltam keserű mosollyal az ajkaimon. Igen, én sem voltam különb, ám tisztában voltam azzal, hogy ezek az álomképek csak még nehezebbé tették volna a munkámat itt. És mindannyian tudtuk, hogy soha nem leszünk képesek elhagyni ezt a helyet, élve legalábbis biztos nem. Így hát mi értelme lett volna a szabadságról ábrándozni? Feladatunk volt itt, ezért hoztak létre minket, én pedig felelősséggel tartoztam a többiek iránt. - Igaz… de tudod, úgy igazán. Én nem akarok meghalni itt, rabként, lánccal a nyakam körül, amelynek vége ehhez a helyhez köt. Anélkül, hogy igazán megtapasztaltam volna, milyen az élet. Te is tudod, hogy ez nem az. Aureus pontosan ugyanannyira a börtönünk, mint amennyire mi vagyunk annak az őrei. Azon gondolkodom…- Ezra, ezt most fejezd be! Nem mondom, hogy nem értem meg a gondolkodásodat, de ne felejtsd el, hogy én vagyok a parancsnokhelyettes! Jelentenem kell Garricknak, ha valaki a jelét mutatja a szökés gondolatának – csattantam fel élesen, tekintélyt parancsoló pillantást vetve a férfira. Erre ő is rám emelte tekintetét, és hosszú másodperceken át nem szóltunk egy szót sem, csak farkasszemet néztünk egymással. Végül aztán ő volt az, aki halvány mosollyal az ajkán elfordította a fejét. - Tudom, Naya, de azt is, hogy te más vagy. És ezt becsülöm benned. Sőt, igazából felnézek rád, amiért megpróbálsz egy családot kovácsolni belőlünk, amiért ezt a helyet próbálod jobbá tenni, ahelyett, hogy menekülési útvonalak után kutatnál. Pontosan ezért szeretném, ha tudnád, hogy bármi történjék is, az nem a te hibád. Te mindent megtettél, ami tőled telt.Erre nem tudtam mit felelni. Akkoriban még nem értettem, hogy Ezra mire célzott, bár ez valójában hazugság. Nagyon is tisztában voltam azzal, hogy mit forgatott a fejében a férfi, mégis szemet hunytam felette, mert meg akartam adni neki az esélyt, hogy meggondolja magát. Hogy meghozza a helyes döntést. Persze, relatív, hogy mi a helyes ebben a helyzet, mégis… én hittem abban, hogy Ezra maradni fog. Hogy felhagy a szökés gondolatával.- Hallottad, Naya, hogy mit mondott, nem igaz? – kérdezte Garrick kemény hangnemben, mire bólintottam egy aprót. Nem bíztam a hangomban, tudtam, hogy megremegett volna, ha megpróbálok most megszólalni. Annyira szerettem volna elkerülni ezt a pillanatot, ám ő… ő hajthatatlan volt. És most itt kötött ki. Ezrán mégsem látszott a megbánás legkisebb jele sem, hanem pont ellenkezőleg. Mintha boldog lett volna. Először nem értettem, hogy mégis miért örült annak, hogy elkaptuk, még mielőtt megszökhetett volna, hiszen tudta, hogy mi lesz a büntetése érte. De most már értettem. Megváltozott, láttam a tekintetén. Ő többé nem volt már az Aureus bázis rabja, nem, ő szabad lett abban a pillanatban, hogy megpróbált kitörni innen. Levetette láncait, szabad akaratából cselekedett, a kezébe vette a saját életét, és habár meghal, de legalább szabad emberként teszi azt. Értettem ezt, mégis fájdalom szorította össze a szívemet, és csak arra tudtam gondolni, hogy milyen bolond ez a férfi. Megérte mindez? – kérdeztem tőle a tekintetemmel, ő pedig csak elégedetten mosolygott ránk, nem félve attól, ami rá várt. - Vidd ki az udvarra őt, és hívd össze a többi ridert. Nyilvánosan végezzük ki, hogy mindenki tudja, kár a szökéssel próbálkozni, mert ők is ugyanígy fogják végezni – magyarázott tovább Garrick szenvtelen hangon. - Értettem, Garrick – feleltem, mire ő bólintott egy aprót, ám én továbbra is csak Ezrát néztem. Az arcát fürkészve próbáltam rájönni arra, hogy vajon mi járhatott a fejében, hogy most mit érezhetett, mert én egyértelműen nem tudtam átérezni az ő örömét és nyugodtságát. Úgy éreztem, mintha a szívem tört össze. Olyan keményen próbálkoztam, hogy összekovácsoljam magunkat! Megtettem minden tőlem telhetőt, hogy ezt a helyet az otthonunknak tudjuk nevezni, és egymást családnak, de rájöttem, hogy ez is csak egy hiú ábránd volt, felesleges próbálkozás. Mert bármennyire próbálod bársonyba és selyembe öltöztetni láncaidat, azok ugyanúgy ott maradtak. Aureus pedig örökre a börtönünk lesz, és soha nem fogja senki az otthonának tartani. Erre most jöttem csak rá. - És ne feledd – pillantott rám Garrick, mire már én is ráemeltem a tekintetemet. – Nem adhatod meg neki a könnyű halál örömét. Szenvednie kell, különben a többiek nem tanulják meg a leckét. – Nyeltem egy nagyot, hiszen tudtam, hogy mit jelentett ez, hogy mit kellett nekem megtennem. - Hát persze – válaszoltam szenvtelen hangon, üres tekintettel. Akkor és ott meghalt bennem is valami. A szívem egy darabja, melyről tudtam, hogy soha többé nem fogom visszakapni. We all can be only who we are, no more, no less. Our story was written by blood |
|
| Parancsnokhelyettes
Kapcsolatban : Play by : Bridget Regan
Reagok száma : 0
|