Memories
from the past
Everything we know
Welcome to the
World of the
Enigma-disease
2035. 21 év telt el azóta, hogy egy ismeretlen vírus ütötte fel fejét, mely aztán futótűzként terjedt el az egész világon. Az egykoron tündöklő modern társadalmat a földdel tette egyenlővé. Megannyi élőlény vállt szörnnyé, így letaszítva az emberiséget a táplálkozási lánc csúcsáról. A városok elpusztultak, s ismét törvénybe lépett az Ölj, vagy megölnek elv. A kezdeti katasztrófa és pánik után azonban az emberek megtalálták a módját, hogy szembeszálljanak a szörnyetegekkel. A KRC-nek elnevezett kristályból fegyvereket gyártottak, és a vörös szemű gyermekeket bevetve megkezdődött az ellenállás. 2021-re pedig létrejött az első biztonságos város, a Kristályvárosnak elnevezett hely, melyet a KRC-ból épített fallal vettek körül. Az életben maradt emberek nagy része idemenekült, s azóta is viszonylagos békében és biztonságban élnek, miközben mindent megtesznek, hogy visszahódítsák maguknak a földet. A fal azonban nemcsak védelmet nyújtott, hanem teljesen el is szeparálta lakosait a külvilágtól, így még csak nem is sejthetik, hogy a legnagyobb veszély, ami rájuk leselkedik, azt nem az orruk előtt kell majd keresniük...
Belépés
Find a way
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Messages
From the world


A Z O L D A L B E Z Á R T
Last activities
in the world
Avada Kedavra - Harry Potter frpg
írta: Vendég
Szer. Jún. 27, 2018 7:29 pm

I.N.F.E.C.T.E.D
írta: Vendég
Szomb. Jún. 02, 2018 12:27 am

Hírek
írta: Consulatus
Csüt. Május 17, 2018 6:25 pm

EOF - Empire of Fantasy
írta: Vendég
Szer. Május 16, 2018 10:34 am

Nora Haytham
írta: Sebastian Carter
Pént. Május 11, 2018 3:07 pm

Konyha és Nappali
írta: Sebastian Carter
Pént. Május 11, 2018 3:00 pm

Benzinkút
írta: James H. Creek
Hétf. Május 07, 2018 5:29 pm

Laborok
írta: William J. Holland
Szomb. Ápr. 28, 2018 5:55 pm

Kórtermek
írta: William J. Holland
Szomb. Ápr. 28, 2018 4:25 pm

Seek the light
Find a way
Jelenleg 1 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég

Nincs

A legtöbb felhasználó (16 fő) Pént. Márc. 09, 2018 8:42 pm-kor volt itt.


Share | 
 

 Laborok

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
ÜzenetSzerző
TémanyitásTárgy: Re: Laborok   Szomb. Ápr. 28, 2018 5:55 pm





Mary & Will

Annak, aki odafigyel,

A halk nevetés ami elhagyta a torkomat mikor csatlakozott hozzám a bolondozásba olyan jól esett. Már el is felejtettem milyen régen nevetgéltem így együtt bárkivel. Maryvel könnyű volt. Mintha valahol egészen máshol járnánk.
Valami olyan helyen ami nem rohad belülről, ahol szabadon szerethetem azt akit csak akarok és nem kell félnem attól hogyha hazamegyek egy üresen álló kripta fogad. Hogy nem tudom, egyedüllétre vagyok ítélve, hogy még remélem hogy egyszer valaki vár rám odakint. Valaki... Aki nem olyan tiltott gyümölcs mint akire most vágyok.
Mosolyogva simítottam végig arany fürtjein. Köztünk ez a mozdulat olyan egyszerű volt. Nem kellett többet látni mögé, nem volt benne hátsó szándék, csak egy ismerős érintés volt egy jóbaráttól.
Mi sosem voltunk többek egymásnak, és nem csak azért mert mást szerettünk egyszerűen csak... Olyanok voltunk mint a testvérek.
Egy halk nevetéssel ért egyet velem miközben elfordítja rólam a tekintetét. Látom rajta hogy titkol valamit de nem feszegetem. Miért tenném?
Ha valamit el akar mondani nekem akkor el fogja. Nem erőltetem, nem kérdezek olyasmit ami nem tartozik rám. Ezért vagyunk barátok. Ő sem kérdezett soha semmi olyat amire tudja hogy nem válaszoltam volna. És nagyon sok ilyen dolog volt.
- Hát azért... Hét év az hét év akárhogyan is számoljuk... Én már olvastam mikor te még csak éppen megszülettél - mosolyogtam rá huncut fénnyel a szememben. Tudta jól hogy csak csipkelődöm. A korom állandó vicctéma volt közöttünk. Igaz, tényleg nem votlam olyan öreg mint amilyennek folyamatosan beharangoztam magam.
Hallottam a szavai mögött hogy nem mond teljesen igazat de ráhagytam. Ha akarja majd úgyis elmondja.
Aztán témát váltott.
A gyógymódról kezdett beszélni én pedig összefonva a karjaimat néztem rá. Félrebiccentett fejjel gondolkodtam el a szavain. VÉgülis lehet benne valami. A félvérek sosem kérték tőlünk hogy keressük meg a gyógymódot. Igaz sokan, a vörös szemet és a nagyobb fizikai erőt leszámítva, teljesen olyanok voltak mint mi magunk.
- Ugyan... Ezek minden napos dolgok egy kutató elméjében... Én is mindig elgondolkozom hogy helyesen tesszük-e azt amit teszünk - mosolyogtam rá bátorítóan miközben figyeltem ahogy visszacsomagolta a szendvicsét. Az is ugyanúgy egyet harapva belőle, kissé szottyadtan és egyáltalán nem gusztán feküdt a pulton mint az enyém. Ennyit a vacsoránkról.
Követtem a tekintetét kifelé és a hosszú csendben én is elméláztam a városon. A belváros mint ragyogó karnevál világított középen annak szívében világítótoronyként világított a Bittersweet bár.
Talán majd betérek oda egy italra... Később.
Mary kérdésére ismét rápillantok és elhúzom a szám.
- Sokminden van odakint ami jobb is ha odakint is marad - feleltem halkan. A lelki szemeim előtt újra lejátszódtak azok az évek amiket a város megalakulása előtt éltem át.
Mikor még dúlt a háború, a béke felállításáért.
- Nincs odakint más, csak szörnyetegek, halál és pusztítás - folytattam a tájat fürkészve és lassan Maryre fordítottam a tekintetem - Az már sosem lesz a miénk ha nem találjuk meg az ellenszert. Addig be leszünk zárva ide. Engem mindig ez motivál ha elbizonytalanodom - eleresztettem egy halvány mosolyt de ez most valahogy... nem volt az igazi.




minden kiderül.

506◆ megjegyzés ◆ zenecredit




Started a stranger, a lover in danger
The edge of a knife
The face of an angel, the heart of a ghost
Was it a dream?


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Laborok   Szer. Márc. 21, 2018 10:52 am


Will  &  Mary
I tried carrying the weight of the world but I only have two hands
Will lassan testvérszámba ment nálam, annak ellenére, hogy igazából semmi közünk nem volt egymáshoz. Mondjuk arra már nem is igazán emlékeztem, miként és hol találkoztunk, annyira régen történt már. Habár nem szokásom megjátszani magamat előtte, azért vannak dolgok, amiket nem osztok meg vele, érthető okokból kifolyólag. De ha tanács kell vagy épp csak egy megnyugtató beszélgetés, akkor hozzá fordulok, akár egy nagy és okos bátyushoz.
Most is megnyugtat, hogy még itt tartózkodik és vele osztozhatok ezen a magányos estén. Vele együtt nevetek fel, végre őszintén, jóízűen. Bárcsak így menne ez Codyval is... De félő, hogy ő egy életre meggyűlölt.
Játékosan én is körbepillantok a laborban a pincérünk után kutatva. - Biztos hátul trécsel a kollégáival, borzasztó! Borzasztó ez a kiszolgálás! - tetetett dühödtséggel lecsapom a szendvicsemet a pultra. Milyen régen is voltam már étteremben! Kávézóba járok, főleg Karennel szoktuk oda szervezni a találkáinkat, de az éttermeket valahogy mindig elkerülöm. Lehet azért, mert arra emlékeztet, mikor Apa még élt és vele jártunk oda. Akkor még minden más volt... és mennyivel jobb is volt!
- Á, mindkettőnk hülyesége nem lehet! Vagy ha mégis... komoly gond van velünk. - vicces, hogy ő is pont a takarítónőt említi. Én is az ő fütyörészését hallgattam és mindig elborzadok azon, mennyire hamis. Én se vagyok éppen hivatásos énekes, de szerintem jobban eltalálom a hangokat, mint ő. Bár ma már énekelni sem szoktam. Kiskoromban még nagy hobbimnak tartottam, mára viszont ez is elveszett a múlt homályában.
Hagyom, had simítson végig a hajamon. Fura, hogy mikor Apa halála után ezt más akarta csinálni, akkor rögtön elhúzódtam. Azóta se engedek senkit túl közel. Vagyis... próbálkoztam én, de azt se nevezhettünk semmiféle igazi kapcsolatnak, inkább szenvedés volt és jó is, hogy már vége van. De Will-ben tényleg megbízom, ezért nem is zavar ez a mozdulata, hisz nincs benne semmi bántó, s hátsó szándék sem kíséri.
Beletörődő, halk nevetést hallatok. "Valaki olyanra vágyunk, aki sosem volt a miénk és sosem kaphatjuk meg." Hát igen, ebben sajnos több az igazság, mint amennyit a szívem el tudna viselni. A visszakérdezésétől tartottam, ahogy pedig rám nézett, tudtam, képtelen lennék hazudni, ezért gyorsan el is kapom róla a pillantásom és a pult felé fordulva újra magamhoz veszem a szendvicsemet.
- Azért annyival te sem vagy öregebb, neked sem szabadna feladnod. - egy apró terelés, bár válaszra azért méltatnom kellene, ha már őszintén érdeklődött az előbb. - Tulajdonképpen semmi más nem áll a háttérben, mármint... semmi konkrét dolog, csak elmerengtem. - ejnye, Mary, ne hazudj. - Szinte az egész életemet arra áldoztam, hogy megtaláljuk a gyógymódot, de... mi van, ha nincs is? Mi van, ha minden erőfeszítésünk felesleges? - már tisztában voltam azzal, hogy Cody nem akarna újra emberré válni, s tudom önzőség, de így, hogy ő nem kért a segítségből, kissé mintha alább hagyott volna a motivációm. Tudom, ez egy kutatótól, egy orvostól nem elfogadható viselkedés. De annak idején az se volt az, mikor egy tizenéves gyereket csak úgy elrángattak a családjától, mégis megtették.
- Á, ne is figyelj rám, most túl lehangoló vagyok. - legyintek egyet, miközben visszacsomagolom ezt a szottyadt szendvicset a celofánba, mert én ugyan ezt meg nem eszem, inkább éhen halok. Az ablakon kitekintve végigfuttatom szemeimet a város látképén. Nem tudom, van-e élet a falakon túl, a kíváncsiság az ismeretlen felé azonban jobban elfog, mint eddig valaha. - Szerinted van odakint valami? - bízom abban, hogy érti, a falakon kívülre gondolok. Kérdésemet feltéve kíváncsian nézek oldalra, fel Will-re. Őszintén érdekel a véleménye, hisz mint mondtam, olyan ő nekem, mintha a testvérem lenne, éppen ezért szeretem megosztani vele a sejtelmes gondolataimat. Őt hallgatva ugyanis nem érzem azt, mintha komplett idióta lennék, amiért ilyen gondolatok fordulnak meg a fejemben.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Laborok   Vas. Márc. 18, 2018 9:18 pm





Mary & Will

Annak, aki odafigyel,

Valahogy ha Mary a közelemben volt az egész világ könnyebbnek tűnt. Mintha nem kellett volna azon aggódnom hogy elég vagyok-e a consuli feladataimhoz. Mintha nem kellett volna aggódnom Ashley és a merénylete miatt. Mintha nem kellene aggódnom a kórházt kísértő árnyak miatt.
Mary olyan volt nekem mint egy cserfes kishúf aki bármikor jobb kedvre tud deríteni. Aki csak megjelenik a nagy kék szemeivel, a szőke loboncával és a fertőző mosolyával és az élet máris egy kicsikét szebbnek tűnik.
Most is.. A korábbi sötét gondolatok mintha egy szempillantás alatt tűntek volna el a szavaival. Mintha a puszta aurája is felvillanyozta volna az aprócska labort.
Ez valami olyan dolog volt amire csak ő volt képes.
Nem véletlenül szerettem a társaságát.
Jóízű nevetés hagyta el a torkom a viccelődésére és napok óta az első őszinte mosolyommal jutalmaztam meg a lányt.
- Tudod az én koromban már rossz az ember memóriája... Nem emlékszem hol is hagytam - fintorogtam a lányra mosolyogva.
Sokat csipkelődtünk ezen és mindig kiemeltem hogy mennyivel fiatalabb is nálam a lány. Hiszen hét év... az hét év.
És hiába éreztem magam szinte mindig nyolcvan körülönek... Még csak harminckettő voltam.
Túl sok volt még vissza az életemből.
Odalépve hozzám támaszkodott neki ő is az asztalnak és somolyogva figyeltem ahogy ő is beleharapott a szendvicsébe. Ahogy megváltozott az arckifejezése jóízűen nevettem fel megint.
- Valóban... az étel minőségére tehetnénk kifogást... De hol jár ilyenkor a pincér? - pillantottam körbe a laborban mintha legalábbis egy puccos étterem közepén ülnénk és valami nagyon flancos kaját ennénk. Bárcsak...
Bárhol csak ne otthon.
Aztán megleptek a szavai. SZinte mintha a gondolataimban olvasna. Olyan dolgokat mondott a maga vékonyka, édes hangján amiben máskor mindig a nevetés kunkorodott ami az én fejemben mély, határozott hangon szólalt meg.
Gyengéd mosollyal néztem rá ahogy zavartan fürkészte a szendvicsét.
- Nem hülyeség ez Mary - kissé megvontam a vállam - Igazából én is ezért vagyok itt. Legalább... érzem hogy élek. Már csak attól is hogy hallgatom ahogy a takarítónő hamisan fütyörészik... Bárhol lennék szívem szerint csak a lakásomban nem. Vagy ha hülyeség is... Mindkettőnk hülyesége.
Felemelve a kezem simítok végig puha szőke haján. Megnyugtató, meghitt mozdulat és annyira természetesen jön.
Egy pár perc csend ül közénk, de ez a csend sem félszeg vagy kellemetlen. Kellemes baráti csend, amit a közös vélemény szül. Most itt legalább együtt vagyunk egyedül. Vagy... egy kicsit nem egyedül ha úgy tetszik.
A gondolataim újra Ashley köré fonódnak. Azt terveztem hogy felmegyek ma még a kórtermébe, de biztos voltam benne hogy a testvérei is ott vannak már. Furcsa önzőség lett volna ha csak én akarok ott lenni vele.
Nehéz sóhaj hagyja el a tüdőm és Maryre pillantok ahogy a szavai megtörik köztünk a csendet. A hangja fáradt és valami olyan bújkál benne amit eddig még nem hallottam tőle.
- Mert mélyen bent mind félős gyerekek vagyunk akik reménykednek valami jobban. Valami olyanban amit sosem kaphatnak meg. Mind ezt tesszük... Valaki olyanra vágyunk aki sosem volt a miénk és sosem kaphatjuk meg... Mindegy mit teszünk... - az én hangom is halk volt, szinte szomorú. A gondolataimban újra megjelent Ashley a ragyogó mosolyával a mellkasomban pedig újra megjelent az ismerős szorítás ami mindig ha a gondolataim közé férkőzött.
- Nehéz dolog a szerelem nem igaz? - sóhajtom a lányra pillantva - Bár te még fiatal vagy... Nem szabadna feladnod a dolgot. Vagy más áll a háttérben?



minden kiderül.

556◆ megjegyzés ◆ zenecredit




Started a stranger, a lover in danger
The edge of a knife
The face of an angel, the heart of a ghost
Was it a dream?


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Laborok   Pént. Márc. 16, 2018 10:53 pm


Will  &  Mary
I tried carrying the weight of the world but I only have two hands
Ugyan Will nem láthatta, nem halhatta, de magamban imádkozni kezdtem azért, hogy ne küldjön el a laborból. Habár megértettem volna, ha egyedül szeretne maradni, mégse tudtam volna máshova menni. Haza egyelőre még nem akartam, Karent ilyenkor már nem akartam zaklatni, az intézet kényesebb területeire pedig nem kellene eltévednem. - Egyértelműen pénzkidobás volt... ez is. - felmutatom neki újból a kezemben lévő szendvicset. Ő már annyiból előbbre járt, hogy beleharapott az övébe, én viszont nem voltam annyira bátor, hogy ki merjem nyitni a celofánt. Kellett volna ennem, de ahogy a becsomagolt szendvicsre néztem, csak még inkább elment az étvágyam.
Mosolyogva megrántottam a vállam arra a felismerésére, hogy az én kérdésemet akár ő is feltehetné nekem, hiszen későre jár s én is ugyanígy a labor foglya voltam eddig.
- Ja igaz, ne haragudj! Mindig elfelejtem, hogy te már kész vénség vagy! Nem is értem, miért nem küldtek még téged nyugdíjba... Tényleg... hol hagytad a járókereted, papa? - jókedvűen viccelődtem vele, s a játék részeként még jól láthatóan körbe is néztem a laboron az előbb említett járókeret után kutatva. Will kicsit sem volt öreg, mégis annyiszor takarózott e mögé, nyilván viccből, hogy ugyanennyiszer én is viccelődve vágtam vissza rá. Csak mert az illem az idősebb felé ezt kívánta meg ugye.
Beljebb lépek, de hiába kínál hellyel, én inkább nekitámaszkodok az egyik asztalnak és úgy kezdem el kicsomagolni a szendvicsemet. - Igazán meghitt vacsorában lesz részünk... Kár, hogy az étel nem éppen ehető. - mosolyom lefagyott az arcomról, ahogy beleharaptam a szendvicsbe. Ú, ez tényleg borzalmas, kész csoda, hogy el tudják adni. És kész csoda, hogy itt vagyunk mi, akik ténylegesen meg is veszik ezt a szemetet.
- Kicsit nehéz napom volt és nem volt kedvem még hazamenni. Jól jönne a nyugalom, de valahogy most nem vágyom arra a kihaltságra, ami otthon vár. Nem mintha itt nagyobb élet lenne éjjel, csak hát... valamilyen szinten mégis mozgalmasabb. - elhadarom, majd zavaromban a szendvicsemre nézek.
- Hülyeség, igaz? Hogy nem akarok hazamenni... - nem vallhatom be, hogy azért nem tudom elhagyni az épületet, mert azt hiszem, Cody is itt van még a falak között. Nem is tudom mi lenne, ha kiderülne, hogy mennyire fontos is ő a számomra. Pont nekem... akiről mindenki azt képzeli, hogy szívből utálom a Silahkat. Hiszen nem csak a Guardianek létrehozásában, de még a KRC elixír kifejlesztésében is hatalmas szerepet játszottam. De ezt nem a Silahk ellen tettem, hanem az emberiség védelme érdekében. Tehát a fő célom nem a Silahk bántalmazása, hanem a béke fenntartása volt.
- Mivel te már öreg vagy, Will... gondolom bölcs is vagy. Mondd csak, hogy lehet az, hogy felnőttként olyasmikről álmodozunk, amikről tudjuk, hogy sohasem történhetnek meg? Miért kell ezzel ostoroznunk magunkat? Miért reménykedünk, mikor a világ már rég a darabjaira hullott? - nem is tudom mit vártam tőle. Nem akartam valódi, hatalmas bölcsességeket hallani, inkább talán csak azt, hogy tudjam, nem őrültség álmodozni. Hogy a remény, a hit nem hátráltat, hanem segít elérni a céljaimat. Vagy valami hasonlót... Csak egy külső szemlélőt, aki megmondja, attól még nem vagyok elmebeteg, hogy álmodozom. Tudós vagyok, kutató, aki a tényekre hagyatkozik. De azért néha én is elrugaszkodhatok kicsit a valóságtól, nem?


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Laborok   Csüt. Márc. 15, 2018 7:44 pm





Mary & Will

Annak, aki odafigyel,

Halk léptekkel sétáltam körbe körbe az aprócska laborban. Nem volt értelme itt maradnom. Nem is kellett volna itt maradnom...
Haza kéne menned Will... Tényleg... Komolyan haza kéne menned.
Nagy sóhajjal dörgöltem meg az arcomat ahogy lenyeltem az első falatot ebből a csodás szendvicsből. Miért eszek ilyen vackokat...?
A kristályvárosi egészségügy első embere vagyok... Közvetlenül a kancellár alatt...
Elmehetnék egy puccos étterembe és elém raknák amit csak a szívem kíván. De ott... emberekkel lennék körülvéve. Ismeretlenekkel vagy túl távoli ismerősökkel. Ne adj isten beszélgetni is akarnának velem és... én azt nem akarom.
Akkor már inkább az automatás szendvics és a ropi.
Istenem Will... miért vagy ilyen szerencsétlen?
A gondolataimból egy pár cípő kopogása szakított ki. Halk, légies könnyed léptek voltak.
Mint egy óra ketyegése. Csak akkor tűnik fel ha nagyon odakoncentrálsz rá.
És ezek a léptek közeledtek az ajtómhoz. Vagyis... a laborom ajtajához.
Mégsem fordultam még oda, nem votlam biztos benne hogy az ismeretlen kopogó tényleg be akar e jönni vagy csak beles a kulcslyukon és amint meglátja hogy itt vagyok máris elszelel.
Valahogy sosem voltam jó a céltalan csacsogásban amit a nővérek itt nagyon szerettek művelni.
Mégis... Halk kopogás hallatszott az ajtó mire odafordultam.
- Szabad - emeltem fel egy kicsit a hangomat hogy a kint álldogáló is halljon.
Kinyílt az ajtó és meglepetésemre egy kedves, hosszú szőke hajjal keretezett, ismerős arcot pillantottam meg.
A hangulatom máris egy fokkal jobb irányt vett, egészen annyira hogy ahogy lenéztem a saját szendvicsemre nem bírtam ki és elnevettem magam.
- Valahogy úgy... Becsomagolva még egészen jól nézett ki... De így hogy beleharaptam... már nem is értem hogy miért költöttem rá - csóváltam a fejem értetlenül bámulva a szendvicsemet tettem le azt a pultra a zakóm mellé.
- Ezt én is kérdezhetném tőled... - mosolyogtam rá a pultnak döntve a csipőm vele szemben.
Követtem a tekintetét a mikroszkópra és a székre amin még az imént ültem. Valószínűleg még őrizte a testem melegét a szék.
- Nem... Nem... Már túl öreg vagyok ahhoz hogy ilyen késő este dolgozzak. Csak ellenőriztem néhány dolgot... - egészen meggyőző volt ez az ajkamról. Ezzel áltattam magamat is... Hogy csak... a kutatásaink miatt vagyok még itt.
De ahogy a fiatal lányra néztem ahogy ott toporgott az ajtóban egyből megrepedezni látszott az hogy én egyedül akarok lenni.
- Egyáltalán nem zavarsz Mary, gyere... ülj le. Otthon vagy... - nevettem halkan a székre mutatva amin az előbb ültem - Vacsorázhatunk együtt... - bökdöstem meg a pulton heverő szendvicset amire a celofán víg csörgésbe kezdett. Az volt a legélőbb dolog az egész kompzícióban.
- Hogyhogy még itt vagy? - fordultam Mary felé. Hiába voltunk kollégák, akik állítólag jól ismerték egymást... Nem tudtunk túl sokat a másikról. Furcsa volt tekintve hogy mennyi mindent tudok róla mégis. Apróságokat. Hogy miket szeret és miket nem, hogy hogy issza a kávét vagy hogy ő is épp annyira szeret idebent lenni mint én.



minden kiderül.

487◆ megjegyzés ◆ zenecredit




Started a stranger, a lover in danger
The edge of a knife
The face of an angel, the heart of a ghost
Was it a dream?


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Laborok   Csüt. Márc. 15, 2018 4:37 pm


Will  &  Mary
I tried carrying the weight of the world but I only have two hands
Ma valahogy egy cseppnyi erőt sem éreztem magamban ahhoz, hogy hazamenjek. Ma nem. Pedig már kétszer el is indultam, egyszer még a kabátomat is felvettem, de újra és újra visszafordultam az asztalomhoz, pitiáner, kitalált indokokkal. Félreértés ne essék, nem féltem, hogy Cody lesben állva arra várna, mikor lépek ki az intézményből és mikor tudna a legnagyobb kínok közepette végezni velem. De az igen is tény, hogy a múltkori találkozásunk nem sült el éppen jól. Ő még csak nem is látott engem, hisz a megfigyelő tükör mögött bújtam meg, de érezte a közelségemet s ennek következtében nem is tudta magát túlságosan türtőztetni. Annyira feldühödött, hogy a végén a Guardianjének az elixírhez kellett nyúlnia, hogy lenyugtassa őt.
Annak ellenére viszont, hogy miként reagált a közelségemre, másra sem tudtam gondolni az eset óta, csak arra, hogyha egy nap eléggé megbékélek a gondolattal, akkor felkeresném őt. Érdekelt ugyanis, hogy mi történt vele az évek alatt, s mindezt nem az aktájából akartam megtudni. De erről az ötletemről senkinek se beszélhettem, hisz a végén még bolondnak tartottak volna.
Az egész intézetre ez a kísérteties csönd húzódott. Mondjuk az egész napos őrület után most jó volt csak a gépek csipogását hallani s azt, amikor a takarító éppen elhaladt az ajtó előtt. Gondolataimba merülve futtattam végig a tekintetemet a városon, amikor halkan megkordult a gyomrom. Nem csodálom, hogy némi táplálékért kiált, hiszen alig ettem valamit a nap folyamán. Unottan sétálok ki a laborból, magamra aggatva a táskámat és a kabátomat, miután lekapcsoltam a villanyt és bezártam az ajtót is. Először úgy terveztem, hogy erőt véve magamon hazafelé veszem az utam, de végül elkóricáltam az épületen belül. Sokáig elidőztem az előtt a részleg előtt, ahol a vizsgálatok miatt bent tartott Silahkat őrizték és még át is futott az agyamon, hogy talán be kellene mennem. Az engedélyem meg van hozzá... Ha pedig bemennék, megtudhatnám, itt van-e még Cody. De végül elsétáltam onnan, mert muszáj volt. Együtt érkeztünk Kristályvárosba, de amint lehetőségük adódott, őt elszakították tőlünk. Azóta pedig nem csak a Guardianek létrehozásában segédkeztem, de még egy elixírt is kifejlesztettem, ami nagyobb mennyiségben halálos a Silahkra. Minden tettem azt bizonyíthatta a külvilág felé, hogy mennyire gyűlölöm a fajtájukat, pedig ez nem igaz.
Arrébb kellett sétálnom, mielőtt még meggondolatlanul cselekedtem volna. Szereztem magamnak egy már-már vákuumszerűen becsomagolt, szottyadt szendvicset, ám ahelyett, hogy az ajtó felé vettem volna az irányt, újra felsétáltam a lépcsőkön, egyenesen a laborok felé. Nem akartam hazamenni, nem akartam egyedül tölteni az estét és végképp nem akartam, hogy a gondolataim ennél jobban az idegeimre menjenek.
Nyomogattam a kezemben lévő szendvicset, ahogy a csendes folyosón sétálgattam a félhomályban. De az egyik laborból fény szűrődött ki, így hát a céltalanul való sétálás helyett már is találtam magamnak elfoglaltságot.
Éppen alig hallhatóan kopogtatok be az ajtón, hogy aztán lassan beljebb is lökhessem azt. Halványan elmosolyodom, mikor meglátom Will-t, aki a hasonlóan ínycsiklandozó szendvicsébe temetkezik. - Látom te sem tudtál ellenállni a pazar gasztronómiának, amit a szendvicsautomata nyújt - közöltem somolyogva, ahogy beljebb léptem és meglebegtettem a saját szendvicsemet is - Mit keresel még itt ilyenkor? Hogyhogy nem mentél még haza? - valószínűleg pont azért, amiért én sem. Talán ő sem akart egyedül lenni. Még beljebb sétálok, amennyiben nem tessékel ki azonnal a laborból, a kabátomat és a táskámat pedig lepakolom az egyik székre.
- Vagy megzavartalak a munkában? Mert ha igen, akkor már veszem a cuccom és itt sem vagyok... - igen, mondjuk azt nem ártott volna megkérdezni, hogy zavarom-e, végtére is a mikroszkóp alatt valami minta árválkodott és a széke is olyan szögben állt, ami azt sejtette, éppen csak az előbb kelt fel onnan. Bárhogy is legyen, én azért örültem volna, ha nem zavarok. Nem akartam volna még haza indulni, Will pedig pont olyan kutatótársam volt, akivel szinte bármiről nyugodt szívvel el lehetett beszélgetni. S most, végignézve mindkettőnkön, talán pont erre is volt szükségünk.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Laborok   Vas. Márc. 11, 2018 2:17 pm





Mary & Will

Annak, aki odafigyel,

Esténként a kórház olyan nyugodt volt. Sosem volt teljesen csend de nyugalom volt.
Ha egy pillanatra visszafogta az ember a lélegzetét meghallgatta ahogy az éjszakais nővérek nehéz papucsai végigkoppannak a linóleumon. Hallani ahogy néhány emeleten megrezzennek a neoncsövek. Hallani ahogy zúgnak a gépek, ahogy a késő esti kísérleteket végzik. Hallani ahogy pittyegnek az ekg-k, ahogy halkan csipognak a monitorok jelezve hogy itt igenis van élet.
Mindenhol...
A kutatólaborok sem csendesek. Halkan bugyognak egyet néha a folyadékok a kémcsövekben, zúgnak a hűtők. Odakint hallani egy takarítónő lépteit és ahogy halkan dudorászva mossa fel odakint a követ.
Némán az agyamba vésem hogy óvatosan lépjek odakint mielőtt elindulnék haza. Haza...
Ez nem otthon... Ez valami olyan világ ahol nem találom a helyemet.
Még emlékszem a gyerekkoromra. Emlékszem a hintára a kertben, emlkékszem a reggeli mesecsatronákra és a színes müzlire, emlékszem a testvéremre.
A szüleim arca már egészen elhomályosult előttem... de az övé nem. Őt még mindig tisztán látom...
Emlékszem mikor a kertben játszottunk, elesett és felsértette a térdét. Azt mondta az én hibám volt mert ellöktem. Egész nap nem szóltunk utána egymáshoz. Másnap már úgy játszottunk együtt mintha mi sem történt volna.
Emlékszem a kutyánkra. Keverék jószág volt, szelíd, bújós. Félt a viartól. Hányszor aludt velünk... Vigyázta az álmunkat.
Most ki vigyázza az álmodat Will?
Senki. Egyedül vagy mint az ujjam...
Az aki mellett lennél, elérhetetlen. Te is tudod... Azt sem tudom minek gondolsz egyáltalán rá... El kell felejtened.
Újra azon kapom magam hogy kifelé bámulok az ablakon a mikroszkóp nagyítója helyett. Az esti fények mint megannyi mesterséges csillag csillan meg a városfalon.
Egy másik világban... most otthon ülnék, a gyönyörű feleségem mellett. Átkarolnám a vállát, néznénk a tévét. Már megvacsoráztunk volna, a gyerekeink még ott ülnének velünk.
Lenne egy kutyánk... Keverék... Szelíd... és bújós. Ami vigyázná a gyerekeink álmát.
Még sosem gondoltam bele hogy a szüleim milyen szerencsések voltak hogy megélhették azt az életet amit megéltek. Nekünk mi jutott? Félelem, betegség és háború...
Itt legalább még érzem hogy nem vagyok egyedül. Még hallom odakint a takarítónő lépteit. Hallom ahogy az egész egészségügyi komplexum él. Lélegzik.
Nem úgy mint a lakásom.
Semmi kedvem hazamenni.
Sóhajtva felálltam a görgős székről és levéve a zakómat, rajta a csillogó arany C-betűvel dobtam le a szemben levő üres pultra. Korábban vettem egy szendvicset az itteni automatában.
Már nem is tudom mióta nem ettem főtt ételt. Nincs időm főzni... Igaz... kedvem sincs hazamenni hogy főzzek.
Céltalanul járkálva fel alá az apró laborban bontottam ki a csomagolást és haraptam bele a szendvicsbe.
A zsemle száraz, a sonka íztelen a zöldségek fonnyadtak. Mégis ez a legjobb étel amit ma ettem... Ha azt a zacskó ropit számoljuk amit a két műtétem között megettem ma.
Miért nem mész haza Will? De hiába kérdezem magam, tudom a választ. Nem akarok otthon lenni... De ezt még én sem akarom teljesen bevallani magamnak.


minden kiderül.

487◆ megjegyzés ◆ zenecredit




Started a stranger, a lover in danger
The edge of a knife
The face of an angel, the heart of a ghost
Was it a dream?


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Laborok   Kedd Jan. 23, 2018 7:34 pm


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Laborok   

Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down
 

Laborok

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Enigma :: Látóhatár :: Kristályváros :: C - Központi körzet :: Kutatóközpont-
^
ˇ