Valóban erre lenne szükségem? A csendre, az egyedüllétre? Arra, hogy belemélyedjek a gondolataimba és ne járjon máson az agyam csak azon, hogy mennyire is elcseszett ez az egész szituáció? Eddig talán azt gondoltam, hogy ez a legjobb megoldás, de most, hogy valóban egyedül vagyok és gondolkozom csak rosszabb. Így is elég szar mostanában a lelkiállapotom és nem kellene folytonos töprengéssel ezt még tovább rondítani. Ki kell adnom magamból valakinek, de nem tudom, hogy ki lenne a megfelelő ember ehhez. A családom egyik tagját sem akarom ezzel terhelni, a barátaimat meg szerintem nem is érdekelné. Nem mintha olyan sok igaz barátom lenne. Egyáltalán nincsenek, túlságosan ambíciózus vagyok és magamnak való, amivel inkább elüldözöm az embereket, mintsem megtartsam őket a közelemben. Az a legviccesebb az egészben, hogy ez egyáltalán nem is érdekel, sőt jól elvagyok én így is. Nem akarok másokat az életembe. Fleur más volt, de az is elcsesződött. Kész vicc az egész! Mekkora egy elcseszett szituáció ez. Az pedig még szörnyűbb, hogy kezdetben megfordult a fejemben, hogy mint szerető ott leszek az életében a hülye képű férje mellett.
Megrezzenek a nénikém hangjára és kikerekedett szemekkel nézek rá. Hát ő meg mit keres itt? Mégsem voltam elég körültekintő, amikor leléptem otthonról, hiszen úgy tűnik, hogy simán követett idáig. Most már mindegy, elküldeni nem fogom. Túlságosan szeretem Celeste-et ahhoz, hogy köcsög legyek vele még akkor is, ha legszívesebben azt tenném.
- Kaját nem, igazából mást sem, talán egy doboz cigi meglapul a zsebemben – rántom meg a vállam, s közben egy mosolyt erőltetek az arcomra. Nem tűnhet túl őszintének, mert nem is az.
Apropó cigi, az tényleg van nálam. Elő is veszem gyorsba és megkínálom vele a nénikém. Alap esetben nem dohányzom, de ha stresszes vagyok vagy iszom olyankor elő szokott kerülni pár a táskám mélyéről vagy ebben az esetben a zsebemből. Néha tényleg jól esik.

Éjszakai műszak után délig ittam a srácokkal. Van, amikor az ember annyira hulla fáradt, hogy hiába menne haza és zuhanna be az ágyba, egy álló napig bámulhatná a plafont, akkor sem tudna elaludni. Ilyenkor szükség van valami görcsoldóra, ami az idegekből és izmokból kiszedi a feszültséget. Egy üveg tömény szeszpárlat és valami táncnak nevezhető vergődés után már képes leszek végre aludni. A 24/48 előnye, hogy csak akkor kell kimásznom az ágyból, ha a kölykökről kell gondoskodnom.
Nem emlékszem, hogy hány perce indultam és arra se, hogy konkrétan melyik krimóból, így fogalmam nincs, hogy hogyan kerültem a parkba. A séta tisztítja a fejem, így csak átkozottul szédülök, de teljesen józan vagyok. Nem vagyok én alkoholista, csak gyakorlott. Nem akarok rossz példát mutatni, hogy ramaty állapotban állítok haza, így elhatározom, hogy teszek pár kört a parkban, míg egyenes derékkal nem tudok belépni az ajtón.
Ez az alkoholszagú overál, ami rajtam van, sem túl bizalomgerjesztő, szóval megvan az első tennivaló az alvás utánra. A kölyköknek is összegyűlt a szennyes, szóval a szabadnapom ellövöm mosásra és némi takarításra is, bár azt tényleg nem kell túlzásba vinni... Ha ilyeneken gondolkodom, akkor tényleg szét lehetek csúszva.
Míg rovom a köröket és próbálom kiszellőztetni az agyam, feltűnik, hogy Quinn is felbukkan. Láthatóan ugyanúgy a gondolataiba mélyedve, mint én. A nap kérdése az, hogy odamenjek hozzá lelkizni, vagy húzzak a vérbe és hagyjam, hogy összeszedje magát ahhoz, hogy ő keressen meg engem? A kérdést azzal zárom le, hogy elég önálló ahhoz, hogy ő döntse el, mire van szüksége.
- Nem is emlékeztem, hogy mára pikniket beszéltünk meg, kaját nem hoztál? - Lépek oda mellé és barátságosan megbokszolom a vállát. A reakciója fogja eldönteni, hogy hazamegyek aludni vagy itt maradok vele lelkizni.

Egy pulcsit magamra kapva, melegítőben, teljesen otthoni cuccban szökök ki a házból. Nézem, hogy senki se vegyen észre. Jude és Leah éppen tévéznek, míg az ikrek szobájának az ajtaja csukva van. A nénikénket nem látom sehol, de annyira nem is figyelek rá. Lehet éppen pasizik vagy a barátnőivel trécsel a telefonon valamelyik szobában. Nála ezt sosem tudni.
Halkan csukom be az ajtót magam mögött és surranok ki a parkba. Elég gyakran tévedek a lakásunktól nem messze található kis parkba mióta a Kristályvárosban élünk. Többnyire akkor jövök ide, ha nincs valami jó kedvem és egy kicsit gondolkozni szeretnék az életemen. Talán azt is gondolom, hogy amennyiben idetévedek talán az agyam kattogása segíthet a dolgok javulásában. Mindig kitalálok valami frappáns megoldást, amihez természetesen sosem tartom magam csak jó eltűnődni a potenciális megoldásokon. Néha tényleg tehetnék is értük valamit. Sokszor úgy érzem, hogy még a testvéreim közül is kilógok, hiszen Leah és Jude, a kicsik, akik már nem is annyira kicsik ott vannak egymásnak és az ikrek is. Én vagyok ott a két blokk között és akármennyire szeretem őket nem feltétlenül értek mindig szót velük. A személyiségem sem passzol az övékhez annyira. Mondjuk az sem kizárt, hogy csak azért látom most úgy ezt a dolgot, mert alapból kissé depressziós vagyok.
Mióta Fleur közölte velem, hogy eljegyezték ez az egyetlen dolog, amire képes vagyok gondolni. Ott van a gyönyörű, hosszú, kecses ujjain a gyémántgyűrű és lehet, hogy most is éppen azt nézegeti. Nem tudom hová rakni az egészet. Én azt hittem, hogy minden jól alakul köztünk, de úgy tűnik, hogy hatalmasat tévedtem. Vak voltam, nem gondoltam bele. Hogy is akarna egy ilyen tökéletes lány együtt lenni pont velem? Persze az tény és való, hogy én már az elején elutasítottam a kapcsolatot, mert erős és független nőnek gondoltam magam, ám most mégis visszakoznék. Talán emiatt nem akart velem lenni, mert úgy gondolta, hogy mindez csak játék a részemről. Magam sem tudom, hogy mit akartam. Lehet, hogy csak a tiltott gyümölcs csillogása vonz?