Valahogyan mindig is imádtam a dokikat, ahogy arról papoltak, miként is segíthetnének egy-egy alanyon. Na persze a legtöbb esetben a tudásuk eléggé kevés volt, avagy éppen nem a megfelelő kontextusú, mintha nem értenének minket, és elképzelésük sem volna arról, miszerint mi is a megfelelő diagnózis a számunkra. A leleteredmények zavarodottak voltak, összevisszaságok tetőfokán, s nem beszélve arról, hogy a legtöbb esetben még a saját szakszavukat is megbuktatták. Azt hitték annyira hülye vagyok, miként nem olvasom le az ajkaikról a szavakat, avagy, hogy nem figyelem őket eléggé ahhoz, miszerint tudjam mire is készülnek? Nyilvánvaló tény volt a fejem felett lebegtetett bárd, s a halálom egyhangú ténye, ám ezek az idióták mégsem hagyták annyiban. Nem rendelték el a kivégzésemet, hanem folyton folyvást találtak valami indokot, hogy életben tartsanak. Ez valami rossz vicc, ugye?! Pedig oly' közeli volt a cél, megszabadulni ettől a rengeteg hülyétől, s mindezt azzal, hogy nem kelek fel soha többé. Azt hiszem, miként taktikát kell váltanom, újabb lépésekkel megspékelve. Nem tetszik, nagyon nem jó az ötletük, miszerint kapok egy új guardian-t. Menjetek a fenébe!
- Mondja csak mi a neve, Silah? - A pszichológus rekedtes, és kissé remegő hangja térített vissza a valóságba, miként végigmértem egyetlen pillantással. Nem meglepő tény, hogy már vagy a századik dokit rendelik be hozzám, hiszen az előző.. oh, szegény pára! Az őrületbe kergettem a szavaimmal, a tetteimmel, s a.. hagyjuk. - Vagy hogyan szeretné, hogy szólítsam? - Első lépés: bánjunk kedvesen egy félvérrel, és akkor netán megeredhet a nyelve. Nálam ez a trükk sosem vált be, amikor is izzik minden arcizmáról, hogy gyűlöli a fajtám. Én sem kedvelem őt. Szóval, azt hiszem van egy közös pontunk, de ettől még nem leszünk BFF-ek.
- Nézte amúgy a kezében szorongatott mappát? - Villant meg a tekintettem. - Tudja betűk, számok, adatok... és pontosan legfelül ott a nevem. Ha nem látja elolvasni, kérjen segítséget.. Bár lehet-e orvosolni az észnélküliséget? - Húztam el a számat töprengőn, aztán vállat vontam, jót mulatva a naivságán, ugyanis elégedett volt az eredménnyel.
- Ez remek, sőt nagyszerű... eddig egyik orvosnál sem szólalt meg elsőre. - Bólogatott sikert elkönyvelten. - Bár van még mit csiszolni a stílusán, félvér. - Feljegyzetelt néhány vonást, úgymond szavakat, s bár nem kellene értenem, de a kezének mozgásából nem volt nehéz rájönni, miket is firkálgat: jellemvonásokat, első benyomást, illetve nagybetűs mérettel: a "megszólalt" szót. Vicces. Alapjából véve nagyon csendes típus vagyok, ugyanakkor pedig megfontolt. Egy szóval sem lehetne bántani azért, mert nagy a pofám, hiszen nem az. Inkább a tetteimmel sokkolom az embereket: például az előző guardian-om, mielőbb megakart szabadulni tőlem, de szerintem már tudod is, hogy miért.
- Oké, akkor folytassuk... - Hangja egyre határozottabban csengett, és azt az elégedett mosolyt szívesen elvarázsoltam volna a fejéről. - ...nyilván nem meglepő a húzásai után, miként túlzásokba esett. Bár mondhatni erősen ellentmondó önmagának. Meg se szólal, de ilyeneket művel. Egyáltalán ebben mi a logika? - Gondolkozott el ezen, de hiába. - Bár hagyjuk.. a lényeg, hogy új guardian-t kap, és ez az utolsó lehetősége. Jól gondolja végig, hogy mihez kezd, félvér.. - Rendkívüli módon vigyorgott, ezzel jót szórakozva azon, hogy úgy is elszúrom, és végül megölnek. Hú, de vicces! De, ami kiverte nála a biztosítékot, az a következő tettem volt: hangosan elkezdtem nevetni. Életemben nem röhögtem még ilyen jót, miközben felálltam a székről, s ezzel egyetemben az őrök be is léptek a szobába. Szerintem valami olyasmire számítottak, hogy támadok, míg ehelyett csak elindultam feléjük tartva a csuklóimat a bilincsért. Mondani sem kell, hogy sűrű, meglepett pislogások voltak. Na igen, kiszámíthatatlan vagyok..