Emlékszel még azokra az időkre, mikor Te, Caia (a húgom) és én együtt tanultunk a katonai akadémián? Olyan volt, mintha a kapcsolatunk különleges volna. Azt hittem, a barátunk vagy és hogy bízhatunk benned. Azonban tévednem kellett, de túl későn jöttem rá a valóságra és már nem volt esélyem figyelmeztetni a húgomat.
Mindenesetre… egy tehetősebb, befolyásosabb család sarja vagy és nem vagy rest kihasználni sem a pozíciódat. Azt hiszed, mindent megtehetsz és élsz is a lehetőségeiddel.
Az akadémián töltött időnkre visszatérve, én és a húgom átmentünk az egészségügyi teszten, így belőlünk Guardian vált, viszont Veled közölték, hogy az immunrendszered túl gyenge és menj vissza 1 év múlva, hogy újra átess a teszteken és talán Guardian váljon belőled.
Apropó, elfelejtettem említeni, hogy beleszerettél az egyik félvérbe. Electrába… őt viszont én kaptam meg párnak, na nem úgy! (Bár őszintén mondom, hogy én is beleszerettem, de igyekeztem leplezni ezt.) A lényeg, hogy számtalan okod volt arra, hogy utálj minket – vagy legfőképp engem. Hiszen nem hogy Guardian nem vált belőled, de Electrát is én kaptam meg. A féltékenység és a düh fortyogott benned. Felkerültünk a fekete listádra.
Egy kis idő múlva és a kapcsolataid hatására végül csatlakoztál hozzánk. Azt hittem, minden rendben, visszaáll a kis három fős katonai csapatunk (plusz a silah-k). De… egyszerűen láttam rajtad valamit, ami nem hagyott nyugodni. Állandóan furcsán viselkedtél és a régi, humoros, jó viszonyunk nagyjából sehol sem volt. A húgom viszont nem gyanakodott.
Egy nap Te voltál az, aki kaptál egy belső infót, egy küldetésről, ami arról szólt, hogy néhány szörnyet le kell vadászni a falon túl. Mi hárman, a silah párunkkal indultunk el a küldetésre, de arra, ami ott történt, nem számítottam. Egyrészt a tábortűznél az első este, mikor a saját silah-d ételébe a félvérek nyugtatóját raktad… aztán ránk támadtak. A silahd ekkor halt meg – olyan volt, mintha direkt intézted volna így. Másrészt… mikor szembetaláltuk magunkat a D szintű mutánsokkal, finoman szólva is lesokkolódtunk Caiával. Ugyanis „elfelejtetted” közölni, hogy magas szintű mutánsokat kellene megölnünk. Azonban nem volt idő veszekedésre, mert támadtak és védekeznünk, támadnunk kellett nekünk is. Szólni akartam Caiának és beszélni akartam Electrával is, hogy vigyázzon veled, de mire bármit tudtam volna mondani vagy tenni… az egyik mutáns erős támadást intézett felém.
Ugyan nem haltam meg, de a fejemre mért ütés olyan mértékű volt, hogy egyrészt napokig nem tértem magamhoz, másrészt, mikor mégis sikerült, nem emlékeztem semmire. Te, Caia, Electra és Caia silahja halottnak hisztek engem – én pedig azóta a Banditák oldalát erősítem. Ők találtak rám, jobban mondva Athena.
Caia a mai napig nem tudja, hogy elárultál minket, bár mikor visszaértetek és kérdőre vontak titeket, lazán benyögted, hogy te szóltál, hogy miféle mutánsokról van szó és Caia meg én voltunk a felelőtlenek, akik nem készültek fel rendesen az akcióra fegyverekkel, töltényekkel, stb. De Caia naiv és nem látta, hogy ezzel csak magadat véded…
Oh, és még valami. Úgy tűnik, megkaptál mindent, amit akartál: ugyanis Electrát a történtek után melléd ítélték. De van egy rossz hírem: Electra kimondottan utál téged, mert szinte biztosra veszi, hogy miattad „haltam meg”. Szóval, a szívét kétlem, hogy meghódítod, Vincent!

// Ha megérkeztél, dobj egy üzit nekem és/vagy Caia részére, kérlek! //

Az akadémián ismertelek meg és hamar meglett köztünk az összhang. Sőt, a magam részéről egészen megkedveltelek és ez kölcsönös volt, habár bizonyos határokat sosem léptünk át. Mikor pedig Guardian vált belőlem, te lettél a társam – azt hiszem, nem is tudtam volna más elképzelni magam mellé, csak téged.
Mindig is vibrált köztünk a levegő, de sosem engedtem a kísértésnek. Ma már bánom – vagyis bánnám, ha emlékeznék rá. Vincent leírásában említettem már, hogy volt egy küldetés, ami balul sült el – én odavesztem. Azt hiszed, Caiáékkal együtt, hogy meghaltam, pedig ez nincs így. Csupán arról van szó, hogy emlékvesztettként tengetem a napjaimat az új „családommal” amott, tőletek távol.
Te pedig… pontosan az én hiányom, távozásom okán kerültél Vincent karmai közé. Az ő társa lettél, mellérendeltek téged és ebbe nem volt beleszólásod. Nem kedveled őt, sőt, egyenesen gyűlölöd őt – te is gyanakodtál rá mindig, hogy valami nem stimmel vele és a küldetés napján is számtalan alkalom volt, amikor úgy érezted, rosszban sántikál a srác. Igazad volt. De nincs bizonyítékod rá, így Caiának sem mondtál semmit. Egyszerűen elviseled magad mellett Vincentet, elvégzed a küldetéseket, de az esetleges közeledéseit (hisz ő szerelmes beléd, atyaég!) elutasítod.
Mi van, Electra, ha egy nap szembetaláljuk magunkat egymással odakint, ellenségként? Talán Te, és Caia képesek vagytok „megmenteni” engem. Visszahozni az emlékeimet, már ha ez lehetséges… szokták mondani, hogy a szív nem felejt – talán emlékezni fogok azokra az érzésekre, amik hozzád és a húgomhoz fűztek.

// Nagyon várlak!   Ha megjöttél, dobj egy pm-et, kérlek!  Nyilvánvalóan szerelmi szálat terveznék a karakterek közt, de lassú kibontakozásban, mármint, tekintve Raziel emlékeinek hiányát.   Rögös út vezet a boldogsághoz, szokták mondani, ugye?   Ha megtetszett a karakter, ne habozz! Rajtam kívül Caia is biztos pont, amíg meg nem érkezik Vincent, a drága társad! //