Nem szólunk egymáshoz, de ez már rég nem az a tánc, melyet odalent kezdtünk el. Szavaink helyett a mozdulataink beszélnek és szemmel láthatóan ezek nem veszekednek egymással. Sőt mi több, élvezetet is rejt abban, ahogy kerülgetik egymást.
Sebastian okos ember, nem a legokosabb kit ismerek, de nem véletlenül sikerült azt felépítenie, amit tett. Mégis van egy apró hibája. Rajong a női vonalakért és szinte bármit megtenne azért, hogy egyet-egyet megkapjon magának. Túl kiszámítható és túl átlátszó. Noha nem kergetem magam abba a tévhitbe, hogy ne tudna nemet mondani, ha épp arra kerülne a sor. Csak épp nem akar, így elég csak fegyverként használni rajta mindent, mi én vagyok.
A szűk ruha, a frissen mosott haj illata, a puha, selymes bőr. Mind, mind ma csak azért vannak, hogy elcsábítsák az előttem álló férfit.
Hallom, miként szívja be fogai között a levegőt, egyszerű mondatom hallatán. Telitalálat, melyet sokszor nem értek. Egy nő miért ne engedhetné meg magának olykor, hogy ne hordjon ilyet? Még ha egy szűk ruhába teszi, akkor is.
Érthetetlenek számomra a férfiak, mégis könnyedén kiigazodok rajtuk. A legtöbbje csak egy valamit akar. A színtiszta ösztöneiknek élni.
Alig pár lépést teszek tova, a nappali irányába, mikor már érzem, hogy mögém lép újra. Léptei megnyúltak, ölelése szinte már követelő, mohó. Engedelmesen hajtom félre a fejemet, szabadon hagyva nyakamat. Mozdulatait sehol sem vágom el, bőröm enyhén megremeg simítása alatt, de ez talán érthető is. Ha ezt valakit érzéketlenül érne… ott már rég bajok lehetnének.
- Ne mondd, hogy nem tetszik - suttogom szemem sarkából figyelve csak, viszont így nem sokat látok belőle. Halk sóhaj hagyja el ajkamat, melynek még semmi köze ahhoz, melyet valójában érzek. De a férfi hergeléséért bármire képes vagyok. És ahogy érzem, elég jó úton haladok ehhez, noha a játéknak még korán sincs vége. Viszont a várthoz képest ujjai sokkal feljebb csúsznak.
Szemöldököm csak egy pillanatra szöknek a magasba, de nem, nem tartom ennyire fogyatékosnak. Ez egy játék tőle is.
De ennyivel nem fogja beérni. Kezem puhán simul az övére, felcsúszott ruhám nem zavar egy cseppet sem. Finoman vezetem kezét, mutatóujját egyetlen sikamlós pont felé. Mégsem gondolhatja, hogy ezzel bármit is megkapott. Egy kis ízelítőt kap abból, hogy mennyire is nem baj, ha egy nő nem hord bugyit, mennyivel leegyszerűsíti a dolgokat. Forró ölem kettőnk ujjától lüktet, de elszakítom onnan őket. Szorosan hozzá simulva fordulok meg, szemem pajkosan villan, ajkamra kaján félmosoly kúszik.
- Ugye tudod - kezdem suttogva magam sem értve, de talán a rendes beszéd most csak megtörné ama törékeny illúziót, melyet magunk köré teremtettünk az elmúlt percekben. - Hogy a legvadabb ábrándjaidat valósíthatod meg velem? - teszem fel ama költői kérdést, melyért a legtöbb férfi ölne. A nő, ki bármit megtesz, kivel bármit megtehetnek és egy percig sem zavarja.
Valójában csak kíváncsi vagyok, hogy mik Sebastian fantáziájának határa. Félmosolyom nem visszakozásról árulkodik. A lehető legszorosabban állok közel hozzá, levegő már nem fér közénk.

Pedig félhetnél tőlük, főleg ha azok a kamatok rám vonatkoznak. Természetesen nem mondom ki ezeket, elég csak a szemembe pillantania, hogy láthassa ezt. Veszélyes vagyok, legalább annyira, mint ő, mégis tudja, hogy nincs miért tartania tőlem.
Nem akarom elvenni pozícióját, nincs szükségem minden másra, mi ezzel jár. Nem csak szívtelensége miatt nincs egy állandó személy sem az életében. A hozzá hasonlók még csak meg sem engedhetik maguknak.
Testem minden érintésére ívbe feszül, majd lassan engednek el, átadva magát a kellemes, bizsergető érzésnek. Bőröm képtelen titkolni valói vágyait, hát akkor én miért tegyem ezt meg? Le nem veszem arcáról, ajkáról, álláról, halvány borostájáról a szememet. Nagy levegőt veszek, mikor vállamhoz érnek ujjai. Mellkasom megemelkedik, teret engedve gondosan felpolcolt kebleimnek. Ma két dologért jöttem ide az elsőt nemsokára megkapom.
Fejemet hátrahajtom, engedve hogy felém hajoljon. Pajkos mosoly fut végig ajkamon, nincs miért aggódnia. Már nincs. Igazából az elmúlt években nem lett volna miért, meglehet, hogy az előtte lévő évek szerencsétlen próbálkozásai után már fel is hagyott ezzel.
Mostanáig.
Előbb teljes testemmel simulok hozzá, majd gyengéden taszítom el magamtól. Szemembe veszélyes fény csillan meg, ajkamon játékos mosollyal. Mily szórakoztató lenne, ha most itt hagynám, és mással karöltve hagynám el a bárt. Megnézném az arcát, hogy akkor mit reagálna. Nem lennének illúzióim, sejtem, hogy partnerem napokkal később a csatornába heverne holtan.
Most mégsem más kiitatása miatt jöttem ide.
Elfordulva tőle, indulok meg a pult irányába, elveszem táskámat, bennük a számomra kincset érő rajzokkal. Pillantásom egy pillanatra a pult mögött álló lányra vetül.
- Remélem figyelted minden lépésem - villannak meg szemeim, ajkaim fölényes mosolyra húzódnak. Miként kell kiiktatni a főnököt a helyről, című műsoromat ő fogja elszenvedni. Ha érdekelne, sajnálnám, ám egy önző ribanc vagyok magam is.
A saját sorsom jobban izgat, a válaszokhoz pedig egy zárt ajtó vezet, mely tele lehet egyéb más meglepetésekkel.
Ringó csípőmön érzem a férfi pillantását, tartásom egyenes, járásom csalogató. Lassan indulok meg az emelet irányába, nem zavartatom magam, hogy nincs kulcsom a lakás ajtajához. Máshogy is be tudok jutni, számomra ez nem akadály.
Hajamba túrva húzok elő egy hajcsatot, ám mielőtt még a zárhoz érhetnének kezeim, addigra már utol is ér Sebastian. Annyi helyet adok csak neki, hogy a zárhoz férjen keze, de minden más testrésze belém ütközzön. Fejemet enyhén emelem fel csak irányába, mutatóujjammal álla alatt simítok végig, mosollyal az arcomon.
Nem először járok lakásába, ám amint belépek meg is állok. Megtekintem magamnak az azóta is változatlan konyhát, ám most mégis más szemszögből szemlélem az egészet.
- Persze - kezének simításával egy időben fordulok be elé. Lábujjhegyre pipiskedve hajolok közel ajkához, mégsem csókolom meg. Kezemmel közben combjának belső felén simítok végig gyengéden, igézően, kényes pontja előtt megállva. - Ha szívesebben foglalkozol ezzel, akkor persze - mosolyom játékos, álnok. Közelebb hajolva hozzá, arcához simul arcom, ajkaim fülének cimpáját simogatják. - De elfelejtettem bugyit venni. - suttogom, fogaim közé véve azon cimpákat, a pillanat töredékéig. Könnyed lépéssel hátrálok el tőle és sétálok be a konyha mellett a nappaliba. Két eshetőségünk van. Vagy az üzleti részéve kezdjük, de tudjuk, hogy igazán egyikünk sem igazán fog tudni odafigyelni, vagy…
Mással kezdünk, ez teljesen rajta áll. Annyi ideje van eldöntenie, amíg a kanapéhoz nem érek - na nem mintha ez akadályozhatna bármiben.