Nagyot nyelve, éreztem ahogy a nyálam gombócként gurul le a torkomon. Bőrömnek feszülő rideg penge minden másodperccel élesebbnek tűnt. A homlokomon izzadságcseppek gyöngyöztek. A szívem úgy dobogott, majd kiugrott. Levegőt venni alig mertem, mégis próbáltam félelmemet palástolni. Rémült tekintetemet anyám kihűlt holttestére emeltem. A homloka közepén tátongó sötét-, véres lyuk groteszk látványa egyszerre rémített meg és nyugtatott. Legalább ő elnyerheti a végső nyugalmát. Talán rám is ez a sors jár? Pengével a torkomon halok meg? Ki hitte volna, hogy 15 évesen értem az út végéhez. Az élet ennyire volt tartalmas?
- Találtam mégeggyet. - Szólalt fel a mély férfi hang egy ismerős arc mögül. A fekete férfi nagyot lökve az apai vállon, taszította a talajra a férfit, akitől most csodát vártam. Messze alul teljesített az elvárásaimnak. Remegve hugyozott maga alá. A mögötte álló néger férfi sárga szemeit kémlelte, majd az enyémekbe nézett. Talán rémültebb volt mint én magam. Kétségbeesetem, hisz ha ő nem talál kiutat a saját életéért küzve, akkor mit is várhatnél tőle. A szemem sarkából villant így fel anyám gyilkosának fémes csillogása. A pisztoly csövé még ki sem hült, de már készült, hogy újabb életet olthasson ki.
- Állj! - Hangzott el a dorozmás, rekedtes mély hang az egybefüggő sötétségből. Apám megkönnyebbült sóhalya fehérlett a rideg hajnal faágai között játszó fényben. - Eresszétek!
- Kérem...- könnybelábadt szemek és éhező kétségbeesés.
- Mi az ajánlata Mr? - lépett elém egy újabb néger férfi. Kopasz volt. A hangjából ítélve talán középkorú. Kiegyensúlyozott, komor, de igazságos figurának festett.
- Az ajánlatom? - kérdő pillantással, felettébb zavarodottan markolta a talajt a férfi, akit egykoron apának neveztem.
- Igen. Ugye nem lopni akart. Tehát? Biztosan van valami ajánlata, ha már ilyen jól kiszolgálta magát.
Nem egy szedett-vedett társaságról beszéltünk. Legalábbis nem úgy tűnt. Más esetben már rég halottak volnánk, de ez a fickó... Irányítja a többit. Vagy vezeti. Nem is tudtam akkor, hogy mi volt erre a megfelelő szó. Talán a csapat. Így az általam feltételezett vezető elé hajította az apámat feltartóztatott személy egy rakat hasznos holmival teli sport táskát. A súlyosnak festő táska felkeverve a laza talajt maga alatt, verte fel a port.
- Lássuk mit is vinne...- gugolt le elé, majd húzta végig sisteregve a megkopott cipzárt. - Konzervek. Palackozott víz. Lőszer és...egy pornó újság? - a hangja meglepett volt és ha alkalma lett volna a dolognak, lehet még képen is röhögte volna apámat. - Tud éln Mr. Irigylésre méltó ha van manapság ilyesmire ideje.
Apa meg csak nézett mint egy idióta. Teljesen lesokkolt. Persze feltételeztem nem a újság tehetett erről. Annál inkább azért aggódott, hogy nincs mit felajánlania azért az újságért. Legalábbis azt hittem nincs... de ő talált valamit. Vagy inkább valakit.
- A fiam! -vetette oda fellelkesülve. Óráknak tűnő percek alatt végre sikerült egyszer nyeregben éreznie magát. Ahhoz is én kellettem. - Kitűnő lopakodó és vadász. Hozzájárulhat a csoport igényeinek kielégítésére. Főzni nem tud, de hasznos...
A néger férfi rám pillantott, majd vissza apámra. Ahogy én sem, úgy ő sem volt képes elhinni, hogy valaki eladná a saját fiát némi élelemért. Azt hittem csak mondani szokás, hogy az anyját is eladná valaki, de az már egy szint, amikor ez majdnem szó szerint meg is valósul.
- APA! - kiáltottam rá, haragtól eltorzúlt arccal. Képtelen voltam rá, hogy elhiggyem azt amit abban a pillanatban hallottam. Könnybelábadt szemekkel ficánkoltam, amíg a penge rá nem szorúlt jobban a torkomra. Feszülten zihálva figyeltem apámat. Ha lehetett volan szemmel ölni, talán már halott is volna. Akkor azt kivántam, bár képes lennék rá.
- Eladná a saját fiát? - s ez nem csak engem lepett meg.
Kies csend szállt a táborra, miként szemtanui lettünk mivé válik a világ. Hivatkozhatunk bármilyen lojalitásra, mégis az ember pillanatok alatt képes kifordulni önmagából. Bár sosem hittem volna, hogy ennyire és hogy velem történik meg. De megtörtént és magamra hagyott. Ordítva, könnyekkel borított arccal rikácsoltam apám nevét. De csak a sport táskáját láttam, ahogy a ködös hajnalban távolodik az erdő fáradt ágai között.
Tolvajkodás és üzlet. Ez lett az életem. Miután Gabriel felnevelt és megtanított az életre, kiváltam a csoportból. Békében ágaztak szét útjaink, amíg ők nomád életmódot folytattak, addig én letelepedtem egy régi malomban. Kezdetben zöldségeket ültettem és vadászattal foglalkoztam. A termelt-, levadászott élelmet csere kereskedelemben árusítottam. Egészen addig működött így, amíg én naív nem kezdtem el üzletelni a banditákkal. Elhasznált fegyvereket és fokozatosan egyre értéktelenebb holmikat kaptam. Persze az adag, amit átvettek tőlem, egy szem paradicsommal sem változott. Az életemmel fizethettem volna minden apróbb hibával. Érthető okokból kifolyólag nem volt sok kedvem meghalni, szóval a cserélt holmikat kezdtem el renoválni, majd eladni. Beférkőztem a bizalmukba, majd az információt eladtam annak, aki eleget ajánlott. Idővel az üzlet zuhanó repülésbe kezdett. A fokozodó viharok tönkretették a termést. A vadakat elkergették a ragadozók. Végül a békés otthonból egy veszélyes környék lett. Idővel sikerült kialakítanom egy békés zónát, hála Atlantiszból lopott diónyi kristály által. De ez már azután történt, hogy jobban bele merültem a tolvajkodásba. Így az időm nagy részét kisebb csoportok kizsákmányolásával töltöm. Nem ölök. Félreérték neessék. Épp elég kevesen vagyunk így is.