Ha egy szóval kellene jellemeznünk a kapcsolatunkat, azt mondanám, hogy ősellenség. Te egyike vagy a legidősebb Titánoknak, s mint mindannyiunk, úgy te sem ismerted anyádat, teljes mértékben Robb nevelését kaptad, és kijelenthetjük, hogy eltanultál tőle mindent, ami rossz. Egy felsőbb rendű fajnak gondolod magad, olyannak, akiknek uralkodnia kell a szánalmas emberek felett, hisz ők nem jók semmire. Ti pedig még a mutánsokat is tudjátok irányítani, habár egyszerre csak egyet. Robert a példaképed, s minden vágyad az, hogy te legyél az ő kedvence, az örököse. Vágysz a figyelmére, az elismerésére, épp ezért még többet kegyetlenkedsz, annak reményében, hogy ez lesz az, ami megkedveltet téged apánkkal. Kissé őrült és szadista vagy, és persze gyilkos is. Én pedig, nos, a szöges ellentéted voltam. Ugyanabban a kiképzésben részesültem, mint minden Titán, azonban én nem szerettem bántani másokat. Ha harcot kellett gyakorolni, azt komolyan vettem, de a való életben... megbecsültem az életet, s ezzel együtt mindenkit. Egy cserkész kisfiú volt a legjobb barátom, Bobby, nagyon sok időt töltöttem vele, ami neked már alapból szúrta a szemed, az egészet azonban az tette a legrosszabbá, hogy Robb nagyon szeretett engem, akit te gyengének tartottál, és nem téged. Ezért elhatároztad, hogy örökre megváltoztatod ezt.
A haverjaiddal elfogtátok Bobbyt, engem pedig kicsaltál az erdőbe, nagyon messze Abeetól. Meg akartál leckéztetni, porrá zúzni, ezért a szemem láttára verték a haverjaid halálra Bobbyt, miközben engem te szorosan tartottál, így nemhogy segíteni nem tudtam neki, de még az arcomat is fogtad, hogy félrenézni se tudjak. A legrosszabb az egészben az volt, hogy azt mondtad, Bobby szüleinek azt fogjátok mondani, hogy én öltem meg őt. Azt akartad, hogy szörnyként gondoljanak rám - nem is tudom, melyik volt a legrosszabb az egészben. Miután Bobby meghalt, ha akartam volna se tudtam volna sehova menni. Valami összetört bennem. Te pedig egy hatalmas ütést mértél a tarkómra, hogy egy hamar ne érjek vissza Abeeba. Nos, a terved sikerült, bár nem egészen úgy alakult, ahogy tervezted, de neked jó volt így is. Ugyanis soha többé nem tértem vissza Abee-ba, téged pedig soha nem érdekelt, hogy mi történt velem.

Arról, hogy hogyan kerültél Kristályvárosba, nem meséltél nekem soha, ami azt illeti, múltad jobbára teljesen homály a számomra, mint ahogy az enyém is a számodra. Első találkozásunk a természetben volt, egy kihalt kisebb városban. Én fegyverek és élelmiszer után kutattam, illetve bármi olyan után, amit a Tulsaiakkal elcserélhettem volna, amikor megjelentél te is. Ugyanazokra a kincsekre fájt mindkettőnk foga, és össze is verekedtünk. Alapjáraton te nyertél volna, aztán megjelent egy mutáns, az én mutánsom. Ő nem támadt rád, az én parancsomra várt. A te ösztöneid azonban azonnal működésbe léptek, s már fordultál is felé, hogy megtámadd, arra várva, hogy én is ugyanígy tegyek. Teljesen ledöbbentél, amikor konstatáltad, hogy a mutánssal egy oldalon állok. Nem értetted, hogyan lehetséges, de rájöttél, hogy ha nem rukkolsz elő most gyorsan valamivel, te fogod húzni a rövidebbet. Így hát alkut ajánlottál. Én segítek neked a kincsvadászásban, amikor kijössz, te pedig tanítasz engem. Nem akartam elfogadni a segítséged, harcban azonban megvertél, és ez felettébb idegesített. Úgy voltam vele, rendben, meglátjuk, miket tudsz tanítani nekem.
A kapcsolatunk hát így kezdődött. Te fejlesztetted tovább a harci tudásomat, meséltél Kristályvárosról, az ottani életről, a félvérekről - neked hála tudtam meg, hogy én mi vagyok. Vagy legalábbis miféle. Ugyanis egyből kiderült a számodra, hogy én több vagyok egy egyszerű félvérnél, a kérdés csak az volt, hogy pontosan mi.
Amit a múltadról megtudtam, az igen kevés. A Katonai Akadémián részt vettél a Guardian képzésen, az utolsó orvosi vizsgálat előtt nem sokkal azonban az édesanyád egészsége nagyon megromlott, neked pedig pénzre volt szükséged. Az nem lett volna elég, amit Guardianként kaptál volna, és egyébként macerás lett volna - egy félvér felügyelése mellett nem tudtál volna édesanyád mellett maradni, ráadásul el is kellett volna költöznöd. Arról nem is beszélve, hogy még téged is ellenőrzés alatt tartottak volna. Így hát maradtál a katonai pályán, még hozzá az egyszerű katonai pozícióban, ami ugyanúgy lehetővé tette, hogy olykor a falon kívülre jöhess, és a megtalált kincseket eladva a falon belül biztosítsd azt, hogy édesanyád kezelése ne maradjon félbe.
Amit még nem tudtam meg rólad, hogy volt egy bátyád, Abel, azonban miközben Kristályvárosba tartottatok, mutánsok támadtak rátok. Őt megharapták, s végül hátramaradt, hogy te és édesanyátok el tudjon menekülni. Megfogadtad neki, hogy vigyázni fogsz anyátokra, kerüljön, amibe kerül. Sok nehézség árán végül eljutottak Kristályvárosba. Rettenetes bűntudatod van azért, amiért a bátyádat csak úgy hátrahagytátok, s habár ezt igyekszel mélyen magadba temetni, ez az egyik oka annak, amiért ennyire foglalkozol édesanyáddal. És az ígéret miatt, amit Abelnek tettél.

//Minden más szabadon kitalálható a karakter személyisége kapcsán. Egy pimasz alaknak tudom elképzelni, aki imád szúrkálódni gúnyos és ironikus megjegyzésekkel, amikkel az őrületbe tud kergetni engem. Folyton civakodunk emiatt, habár jól ki is jövünk. A jövőben szerelmi kapcsolatot szeretnék majd vele. Örülnék, ha a pb maradna, a név azonban igény esetén változtatható.