I'm waking up to ash and dust

Hízelgő szavaira, miszerint én sohasem zavarnék, csak illedelmesen biccentettem egyet a fejemmel, miközben arcomon kifürkészhetetlen kifejezés ült. Nem ő volt az első nő, aki így próbált meg közel férkőzni hozzám, aki azt hitte, a jópofizás lesz majd az, ami megnyitja az utat előttük. Már rég megtanultam tökéletes uralom alá vonni az érzéseimet, a hidegvérűség pedig követelmény volt a szakmámban. Sejtettem, hogy Adrianna pusztán behízelegni kívánta magát, a bőröm alá férkőzni, hogy aztán kénye-kedve szerint ugráltathasson. Találkoztam már sok hozzá hasonlóval, s talán pont ezért mentem bele a játszmájába, mert kíváncsi voltam, meddig képes elmenni azért, hogy megszerezze, amit akar. Illetve, legalább ez nyújtott egyfajta szórakozási lehetőséget addig, amíg az ő szolgálatában voltam. Ha a nő tényleg egy üres fejű liba lett volna, egészen biztosan még azelőtt halálra untam volna magam, hogy az apját sikeresen eltettem volna láb alól.
- Ne haragudjon, és kérem, ne adja tovább az édesapjának, de valóban kissé szórakozottnak tűnt, amikor beszélgettünk. Bizonyosan mélyen megrendítették a történtek – válaszoltam Adriannanak, együttérző hangon, elvégre biztos borzalmasan félthette ő is az édesapját! Nélküle és a pozíciója nélkül ő sem lehetne most itt, nem hordhatná ezt a méreg drága köntöst, a személyes öltözőjében…
Türelmesen vártam, amíg a nő a kávéfőző géppel bíbelődött, igyekeztem úgy tenni, mint akinek nem tűnik fel, hogy a másiknak mennyire elképzelése sincs arról, hogyan működik az az egyszerű masina. Biztos voltam benne, hogy nagyjából ez volt az első alkalom, hogy ő kávét főzött itt, s azt egyenesen másnak is csinálta. Egy pillanatra megfordult a fejemben, hogy odalépjek hozzá, és inkább én fejezzem be a műveletét, mielőtt még elrontja a kávéfőzőt azzal, hogy mindent össze-vissza nyomogat, de végül úgy döntöttem, bölcsebb, ha nem ejtek csorbát ezzel az egoján. Valójában csak élveztem nézni a szenvedését.
- Eszembe vésem – bólintottam egy aprót, amikor azt felelte, hogy Williams pusztán így barátkozik. Sejtettem, hogy ennél azért jóval többről volt szó, különben nem nézett volna rám úgy, mint aki a tekintetével meg akar ölni, de nem szenteltem az alacsony férfinak több figyelmet. Ugyanakkor azt meg kellett jegyeznem, hogy a férfi még okozhatott galibát nekem azáltal, hogy állandóan Adrianna körül legyeskedett, ebben az esetben pedig muszáj lesz őt is eltennem láb alól.
Szépen díszített tálcára tette a két kávéscsészét a nő, majd a kis kerek asztalra helyezte azt, ami valószínűleg a vendégei fogadása céljából volt elhelyezve. Előbb megvártam, hogy ő helyet foglaljon, s csak akkor követtem a példáját, amikor fejével intett, hogy én is üljek le. A következő kérdését hallva megköszörültem kicsit a torkom, miközben elvettem a tálcáról a nekem készített csészét.
- Tudja, igazán szívemen viselem a kristályvárosiak sorsát, és úgy éreztem, a mostani események fényében, hogy a konzuli családoknak szüksége lehet valakire, aki megvédi őket, aki újra biztonságérzettel tölti el őket – magyaráztam neki mély elköteleződést tettettve, hogy a nőnek meg se forduljon a fejében megkérdőjelezni a szavaimat, vagy bármilyen hátsó szándékot feltételezni.
Némán megráztam a fejemet, amikor cigarettájával kínált, helyette a sajátomat vettem elő zakóm belső zsebéből.
- Bánja, ha én is rágyújtok? – kérdeztem tőle, majd ha megkaptam az engedélyt, megvártam, hogy előbb ő gyújtson rá, s csak azután tettem én is ugyanúgy. Nagyot szívtam a csikkből, éreztem, ahogy a nikotin szétárad tüdőmben, és megnyugtatja az idegszálaimat, amik már épp könyörögni kezdtek káros szenvedélyükért. – Magam is meglepődtem, amikor megkaptam a felkérést a családjától, Ms Tate, elvégre vannak más, kedvelt és megbízható testőrök is Kristályvárosban. Megtiszteltetés, hogy engem választottak.

556 words ◆    ◆ Radioactive ◆ credit

I'm waking up to ash and dust

Amint elhangoztak a nő szavai, beléptem az öltözőbe. Bevallom, illetlenség ide vagy oda, de legelső dolgom volt körbepillantani a helyiségben. Szakmai ártalom lehetett, de felmértem minden zugát egy másodperc töredéke alatt, hogy honnan érkezhetne potenciális támadás, hogy honnan támadnék én rá az áldozatomra, és persze azt is meg kellett állapítanom, hogy egyedüli kiutat az az ajtó biztosított, amin most én is beléptem. Végül is, ez szerencsés is volt, meg nem is. Nézőpont kérdése volt pusztán.
Miután gyorsan felmértem a környezetemet, csak akkor emeltem tekintetemet Adrianna Tatere. Nem szenteltem túl sok időt annak, hogy megcsodáljam barna hajzuhatagját, vagy azon gondolkodjak, mit is rejthet az a selyemköntös, számomra mindez nem volt fontos. Annál is inkább felkeltette az érdeklődésemet a nő arca. Azok a rejtélyes szemek, melyek valamelyest a saját szempáromra emlékeztettek.
Ahogy megpillantott, korábbi lelkes hangulata egyből gyanakodóvá vált, s habár a halvány mosoly még mindig ott virított az ajkain, láttam az értetlenséget az arcán. Mindez persze addig tartott, amíg be nem mutatkoztam, akkor aztán őszinte öröm lepte el. Meg kellett állapítanom, hogy a lány apja valóban nem túlzott, amikor arról beszélt, Adrianna mennyire megszállottá vált a testőrtéma iránt. Véleményem szerint a konzulnak is komolyabban kellett volna kezelnie a merénylős témát, de nem panaszkodtam, elvégre pont ez a meggondolatlanság miatt fog nekem könnyűvé válni az, hogy végezzek vele. De persze előbb a szokásait kellett megismernem ahhoz, hogy ne tűnjön fel neki, amikor adagolom neki a mérget, és hogy a halála se legyen túlságosan feltűnő vagy természetellenes.
Amikor nyújtotta Adrianna a kezét felém, ösztönösen viszonoztam azt, üres fecsegésére azonban nem igazán figyeltem. Gondolatban már azt tervezgettem, hogyan öljem meg az apját, szinte már láttam is magam előtt az élettelen testét, és ahogy én büntetlenül elsétálok, élem tovább a kis életemet. Persze a Tate családra már nem várt volna túl sok jó, ha a családfő megszűnik konzulnak lenni, tapasztalataim szerint Kristályváros nem eteti azokat, akik nem képesek ellátni magukat, vagy akik nem folytatnak a város számára is hasznos tevékenységet. Az elitben mindenesetre biztosan nem tudtak volna megmaradni, az eddigi fényűzéstől pedig könnyes búcsút vehetnek. De mindez nem az én problémám volt, és cseppnyi bűntudatot sem tudott ébreszteni bennem az az apró tény, hogy egy újabb családot teszek tönkre, hogy újabb emberek élete hull romba miattam.
Gondolataimból végül az rántott ki, amikor a nő megkérdezte, hogy hány cukrot kérek a kávémba. Meglepődtem a felajánláson, nem sejtettem volna, hogy majd pont ő fog nekem kávét csinálni, és nem fordítva, de gyanítottam, hogy ezt a mostani kedvességét csak a kezdeti örömnek köszönhetem, hogy végre volt testőre.
- Kettővel, köszönöm – válaszoltam, majd az alakját kezdtem el figyelni, ahogy nekilátott a kávéfőzésnek. – Kérem, én kérek elnézést, amiért ilyen hirtelen jelentem meg. Az édesapja elfelejtette megemlíteni, hogy a mai nap próbái lesznek, ha előbb tudom, jobb időzítéssel jelentem volna meg. – Ez végül is, igaz volt. Az apja annyit mondott, hogy ettől eddig az időtartamban megtalálom a lányát a színházban, tudtam, miről volt szó, hallottam már Adrianna Tateről én is dolgokat, de jobb volt illedelmesnek lenni, és inkább magam vállalni felelősséget. – Nem fogom zavarni a próbái alatt, ne aggódjon – tettem még hozzá. Természetes volt, hisz testőreként szinte észre se kellett volna venniük a többieknek, olyannak kellett lennem, mint a csendes árnyék, mely folyton a lány nyomában jár. – Erről jut eszembe, a férfi, akitől az előbb útbaigazítást kértem, elég dühösnek tűnt, amikor a holléte felől érdeklődtem, remélem, nem okoztam Önnek már most gondot – pillantottam a nőre szabadkozóan.  

565 words ◆    ◆ Radioactive ◆ credit

I'm waking up to ash and dust

Évek teltek el azóta, hogy Kristályváros kapuin először betettem a lábamat. Nem mondom, Aranyváros után ez a hely olyan volt akár a porfészek. És ők hirdették magukról, hogy ők az emberi civilizáció utolsó őrzői! Meg a nagy fenéket. De hát, hiába nem tetszett ez a hely, a küldetésem egyértelműen azt mondta ki, hogy idejöjjek. Épüljek be, öljem meg azokat, akikre parancsot adnak, és persze, ne bukjak le. Őszintén szólva, fogalmam sem volt arról, hogy ki vagy hogyan adta meg nekem a legújabb célpont nevét, de hát nem is számított. Reggelenként, miközben a kávémat ittam szivarozás közben és a reggeli újságot olvastam, gyakran betük voltak bejelölve az újság cikkeinek címeiben, ami kiadta az új áldozatom nevét. Már rég megtanultam, hogy ne kérdőjelezzem meg a miérteket és hogyanokat, és inkább csak kérdés nélkül teljesítettem a parancsokat. Mivel még nem kaptak el, elég jó munkát végezhettem.
A legújabb célpont nem volt más, mint maga a Tate konzul. Eddig ő volt a legmagasabb rangú személy, akit el kellett tennem láb alól, így tudtam, nem vehetem félvállról, és csak pontos tervezések után vihetem véghez a gyilkosságot. Erre pedig pont kapóra jött, hogy testőrként dolgoztam Kristályvárosban. Eleinte nem gondoltam volna, hogy ilyen jó álca lesz ez, de valóban nagyon sokat segített abban, hogy közelebb kerüljek egy-egy áldozathoz. Persze mindezt úgy állítottam be, hogy én tökéletes testőrnek tűnjek, és a méreg, amit lassan adagoltam az áldozatomnak, csak azután vigye el, hogy én már nem voltam a szolgálatában. S így került sor arra, hogy a legutóbbi merényletet követően megrendült Kristályváros elitje. Nem egy testőri felkérést kaptam, de persze nekem egyedül a Tate családtól származó felkérés kellett. Annyival volt nehezebb a helyzetem ezúttal, hogy nem a Tate apuka akart a testőrének, hanem a fruska lánya, így rögtön kevesebb lehetőségem lesz drágalátos apucit eltenni láb alól, de nem hittem volna, hogy meghaladta volna a képességeimet ez a feladat.
Frissen vasalt fehér ing, sötétkék öltöny, barna, lakkozott cipő, bőrpántos karóra a jobb csuklómon, és persze, pisztoly a derekamra csatolt pisztolytáskában, amit a zakó elrejtett a kíváncsi szemek elől. Így indultam meg a színházhoz, ahol a dráglatos Adrianna éppen próbán volt. A munkám mától kezdődött, nem is voltam biztos abban, hogy a nő tudott-e az érkezésemről, de sejtettem, hogy nem fogja bánni a jelenlétemet, ha hihetek az apja szavainak, amikor azt ecsetelte, hogy mennyire mániákussá vált a lánya a testőrtémát illetően. Magamban persze megmosolyogtam ezt. Ha tudná, hogy éppen most bérli fel a saját gyilkosát… De hát, ki voltam én, hogy elrontsam a jó kedvét? Úgy is én fogok a végén nevetni.
Belépve a színházba egyből a színpad felé vettem az irányt, sejtve, hogy a próba még tarthatott, és hogy mindenki ott lesz. Az időzítésem persze pont a szünetre esett, így valakitől, talán a rendezőtől, Adrianna holléte felől érdeklődtem, majd az öltözők felé vettem az irányt. Nem akartam a frászt hozni rá, ezért úriemberhez méltóan kopogtam az ajtón, s csak miután elhangzott a „szabad” vagy „tessék”-hez hasonló kikiáltás, nyitottam ki az ajtót, és léptem be a helyiségbe.
- Adrianna Tate. – Köszöntöttem a nőt tisztesség- és kötelességtudóan, miközben egy picit még a fejemet is lehajtottam, majd egyenes tartással tekintettem fel rá ismét. – A nevem Jackson Cooper. Mától fogva én leszek az Ön testőre – mutatkoztam be neki. Persze, egyértelmű volt, hogy nem fogom a saját nevemet használni, ezért egy álvezetéknevet vettem fel. A Jacksont inkább megtartottam, mert arra bármilyen szituációban hallgattam volna, és elég kellemetlenné tudott válni az, ha az ember nem ismeri meg a saját álnevét.

573 words ◆    ◆ Radioactive ◆ credit