Egy történet
ami reád vár
Események horizontja
ahol a nap kél és nyugszik
Kristályváros: A kancellár elleni merénylô után továbbra is folyik a keresés. Mindeközben az a hír járja, hogy egy két lábon járó, szőrős lény mászik elô a csatornákból, s garázdálkodik éjnek évadján Kristályváros utcáin.

Wyndham Tulsa: Az idegenek megérkezése gyökerestül megváltoztatta a Tulsaiak békés életét. Az új lakóterületek építése továbbra is folyik, mint ahogy a kiképzések is, ám továbbra is vannak, akik nem bíznak bennük. Winona Johnson is azon igyekezik, hogy kiderítse Nicholasék valódi szándékait.

Abee: Robb egyre gyakrabban hagyja el Abee falait, s viszi magával legbizalmasabb embereit. Senki nem tudja, hogy hova mennek, s mit csinálnak, ám olybá tűnik, hogy valami fontosat találtak. Enyhe feszültség uralkodik, mindenki érzi, hogy hamarosan valami történni fog. Mindeközben a legújabb rabjukat próbálják szóra bírni, ám a férfit még mindig nem tudták megtörni.

Atlantisz: Több kisebb összecsapásra is sor került már a Nameless Brotherhood és Tartarosz gyermekei között. Mindenki egyre inkább érzi egy nagyobb csata eljövetelét, amely el fogja dönteni, hogy az eddigi Semleges körzet melyik testvériség kezére jut, s ezáltal az Atlantiszi főhatalom is.

Aureus: A bázis körüli nyugalmat egy idegen érkezése zavarta meg, akit rögtön elfogtak, ám nem került azonnali kivégzésre. Garrick a férfi kivallatását rendelte el, aminek feladata Nayara hárult. Mindenkinek rossz előérzete támadt, s attól tartanak, ennyi év után végül valaki felfedezte a bázist. Az utóbbi hetekben ugyanis túl sokan ólálkodtak Aureus környékén.
Belépés
ismeretlen vizekre
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Kincset érô
világunk mosolyai
Vöröslô szempárok
bújnak meg a sötétben
Jelenleg 1 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég

Nincs

A legtöbb felhasználó (17 fő) Hétf. Márc. 16, 2020 2:53 pm-kor volt itt.

Legenda születik ott
ahol vérrel festették meg a poklot.

Társalgó
1. Kórterem - Page 2 Emptyírta: Ashley O'Connor
Hétf. Ápr. 06, 2020 6:20 pm

Játszótér
1. Kórterem - Page 2 Emptyírta: Caroline O'Connor
Hétf. Ápr. 06, 2020 4:28 pm

Backstage
1. Kórterem - Page 2 Emptyírta: Christian Reed
Hétf. Ápr. 06, 2020 1:26 pm

The last day together ℘ Caia & Raziel
1. Kórterem - Page 2 Emptyírta: Caia Rockwell
Vas. Ápr. 05, 2020 12:11 am

Figyelmeztetések, törlések
1. Kórterem - Page 2 Emptyírta: Consulatus
Pént. Ápr. 03, 2020 4:54 pm

Hiányzásnapló
1. Kórterem - Page 2 Emptyírta: Victor O'Connor
Pént. Márc. 27, 2020 5:23 pm

Jayden Amyen Wick
1. Kórterem - Page 2 Emptyírta: Jayden Wick
Pént. Márc. 27, 2020 5:18 pm

Jonah Russell
1. Kórterem - Page 2 Emptyírta: Caroline O'Connor
Pént. Márc. 27, 2020 10:21 am

Demetria & Wyatt - Underground
1. Kórterem - Page 2 Emptyírta: Demetria Dalton
Pént. Márc. 27, 2020 12:27 am


Share
 

 1. Kórterem

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2
ÜzenetSzerző
TémanyitásTárgy: Re: 1. Kórterem   1. Kórterem - Page 2 EmptySzer. Dec. 18, 2019 3:58 pm




Ashley & Will

Save me, 'cause im fallin'.

503// running //  1. Kórterem - Page 2 3954517582  1. Kórterem - Page 2 3954517582  1. Kórterem - Page 2 3954517582

A világ rendje mintha abban a pillanatban pattant vissza a heléyre hogy az előttem fekvő szőke lány kinyitotta a szemeit. Valami egészen mást láttam most benne. Nem láttam az arrogáns csillogást, vagy a folyamatos játszani hívást. Most volt igazán önmaga... Így... kócosan, smink nélkül. Sosem láttam még ennyire gyönyörűnek mint abban a percben.
A szemeim az övéit fürkészték ahogy nagy nehezen kinyögte azt a pár szót. Bocsánatot kért, de azt hiszem maga sem tudta hogy miért. Halkan, lágyan csitítottam, az ajkaim a homlokát érintették. Szerettem volna elvenni a fájdalmát. Szerettem volna elvenni a félelmét. Csak a karomba akartam zárni és megvédeni a világtól.
- Hé... ne kérj bocsánatot... Nem tettél semmi rosszat... - suttogtam neki apró mosollyal az ajkaimon, de éreztem hogy ezek a knnyek most megkönnyebbülést hoznak neki. Biztos voltam benne hogy óriási terheket vesz le a válláról. Minden könnycsepp szétmorzsol rajta egy sziklát így csak némán, gyengéden törölgettem le őket a szép arcról. Egy halvány, kedves mosoly jelent meg az ajkain. Őszinte volt... láttam a szemein hogy ez a mosoly... ez csak nekem szólt. a szívem még egy ütemet is kihagyott erre a gondolatra.
A keze felemelkedett és a vékony ujjak az arcomra simultak. Most nem sercegett a borosta a keze alatt, most csak a puha bőrt érezhette.
Finoman megdöntve a fejem támaszkodtam a kezének. Olyan rég ért hozzám bárki... És olyan jól esett a kedves érintés.
Éreztem ahogy a szemöldököm közti ráncok lassan elengednek. Talán kicsit kisimult a homlokom ahogy a szemeit figyeltem. A szép, világoskék szemekben millió és egy érzés kavargott. Kimondatlan, nehéz érzések. Egy pillanatra mitnha a saját szemem tükörképét láttam volna bennük.
- Nincs mit köszönnöd rajta... Bármikor megtenném újra... - mondtam halkan, a hangom szinte csak suttágs volt. Féltem ha hangosabban beszélek ez a kis buborék ami most kettőnk körül  húzódik elpattanhat. És ha az elpattan, minden visszatér a régi kerékvágásba. Én pedig még nem akartam visszatérni oda.
A selymes ujjak hamarosan lesiklottak az arcomról, a kék szemek elengedték az enyémet. Ashley fáradtan dőlt le a párnájára én pedig a keze után pillantottam.
Szerettem volna az enyémbe rejteni a tenyerét. Érezni a melegségét az enyémen. De ez csak hiú ábránd volt.
Conzul voltam, ő pedig a Kancellár legidősebb lánya. Arról nem is beszélve hogy majd tíz évvel fiatalabb nálam.
Leültem az ágya szélére, óvatosan mintha félnék hogy összeráncolom az ágyneműt. Mintha félnék hogy valaki megtudja hogy itt jártam.
- Azután hogy elveszítetted az eszméleted? Káosz tört ki... Az emberek rohangálni kezdtek mint a fejbesztett csirkék... Emiatt történtek még apró zúzódások de nem kell aggódnod, az apád és a testvéreid épségben vannak. Biztos vagyok benne hogy virrasztva várják hogy felébredj - a zsebemet hirtelen nagyon húzni kezdte a csipogóm de még nem nyúltam érte. Tíz percet még kibírnak. Szörnyen szégyelltem magam de... Szükségem volt arra a tíz percre még.
- Neked pedig... megakadt a kulcsontodban a golyó. Négy órán keresztl műtöttelek, de... túl vagy az életveszélyen. Pár napig még megfigyelünk aztán hazamehetsz a családodhoz - mosolyogtam rá gyengéden és odanyúlva a füle mögé tűrtem egy kósza tincset.

// //





The Devil whispered in my ear You are not strong enough to stand the storm Today I whispered in the Devils ear

I am the Storm



Consul

William J. Holland
1. Kórterem - Page 2 Tumblr_n1ly66EDnn1rjtijmo4_250
Múltam darabkái :
Itt rám lelsz :
Kristályváros
Kapcsolatban :
Somebody i can't be with....
1. Kórterem - Page 2 Tumblr_or3phsR9Id1tu1gjuo3_250
Play by :
Jensen Ackles
1. Kórterem - Page 2 Tumblr_inline_nuo44fVa3I1qlt39u_250
Reagok száma :
27

1. Kórterem - Page 2 Empty
TémanyitásTárgy: Re: 1. Kórterem   1. Kórterem - Page 2 EmptyPént. Dec. 13, 2019 12:26 am


Will  &  Ashley
Am I still dreaming?
Abban a pár másodpercben, míg a férfi válaszára vártam, úgy éreztem, mintha ezer kő súlya nehezedett volna vállaimra, ám ahogy meghallottam kedves, megnyugtató szavait, s megéreztem finom érintését az arcomon, mindez egyből eltűnt. A gyomromban lévő görcs feloldódott, s csak most jöttem rá, hogy valójában mennyire is voltak borzalmasok a rémálmaim, melyek az eszméletvesztésem óta kínoztak. A halálnál is jobban féltem attól, hogy soha többé nem láthatom Willt, hogy soha többé nem fog rám mosolyogni azzal a halvány mosolyával, melyet csakis nekem szán úgy, hogy más ne lássa. De mindennek már vége volt, hiszen ő itt volt velem, s én is itt voltam vele. Élve.
Ekkor mintha valami eltört volna bennem. A sokk, a halál közeli élmény, a félelem és a megkönnyebbülés – mindez egyszerre lett úrrá rajtam, én pedig nem bírtam gátat szabni könnyeimnek, melyek először lassan, majd egyre hevesebben és hevesebben kezdték bőrömet ostorozni. Will nyakába szerettem volna borulni, arcomat vállába fúrva, mélyen belélegezve illatát, mely valahogy mindig képes volt megnyugtatni, de legyűrtem ezt a késztetést, s helyette a lepedőt szorítottam össze teljes erőmből. Utáltam sírni. Utáltam gyengének érezni magam, és azt utáltam a legjobban, ha mások látnak ilyen állapotban – ennyire szétesve. Valamiért azonban nem féltem attól, hogy Will előtt megmutassam ezt az oldalamat, lehet naivitás és butaság volt tőlem, de úgy éreztem, nála biztonságban vannak az érzéseim, mert nem fog elárulni.
Először csak arcomat cirógatta, majd aztán szőke fürtjeimet eltűrve arcomból hajamat kezdte el simogatni, miközben megnyugtató szavakat súgott felém. Másodszor jöttem rá az utóbbi pár nap folyamán, hogy mennyire reménytelenül gyenge vagyok – főleg ha erről a férfiról volt szó. Nem volt nagy dolog, ha más tette volna ugyanezt valószínűleg semmilyen hatást nem váltott volna ki belőlem, ám ahogy Ő egy apró csókot nyomott homlokomra, a szívem kihagyott egy ütemet. Könnyeim azonban nemhogy nem álltak meg ettől, csak még szaporábban potyogtak. Annyira nem érdemeltem meg ezt a férfit, mégis voltam olyan önző, hogy a magaménak akarjam…
- Én… én annyira sajnálom, Will, úgy sajnálok mindent – fakadtam ki, bár hogy miért kértem bocsánatot, azt magam sem tudtam volna megmondani. Egyszerűen csak úgy éreztem, hogy meg kell mondanom neki ezt, hogy tudnia kell. Mást azonban nem feleltem, csak sírtam tovább addig, amíg úgy nem éreztem, hogy kiadtam magamból mindent. Soha nem gondoltam volna, de… nagyon jó érzés volt. Mintha minden teher, mi eddig vállaimat nyomta, többé már ne lett volna ott. Vettem egy mély lélegzetet, és egy halvány mosolyt erőltettem arcomra, mi habár őszinte volt, de sok erőm nem maradt.
- Köszönöm. Köszönöm, hogy megmentettél – csúsztattam kezemet óvatosan arcára, mélyen a szemeibe nézve, majd ahogy megláttam gondterhelt ráncait homlokán, ujjaimmal megpróbáltam kisimítani azokat. Nem szerettem, amikor ilyen aggodalmasan nézett, habár nem tagadom, hogy nem hízelgett hiúságomnak a tudat, hogy miattam aggódott ennyire.
Egy másodperccel talán tovább tartottam arcát kezemben, egy másodperccel talán tovább néztem szemeibe a kelleténél, de végül aztán elszakítottam tekintetemet, és elhúzódtam tőle. Nem lett volna helyes tőlem kihasználni a mostani helyzetet arra, hogy közelebb férkőzhessek hozzá, bármennyire is fájt távolságot felvennem. Nagyon fáradt voltam, még ahhoz is, hogy különböző álarcok mögé bújjak, vagy egyéb játszmákat játsszak le az emberekkel. Csak szerettem volna még aludni.
- El tudnád mesélni, hogy mi történt azután, hogy eszméletemet vesztettem? Bárki más megsérült? Az apám jól van? – kérdeztem tőle, miközben hátradőltem a párnámba, és minden igyekezetemmel azon voltam, hogy ne Willt bámuljam.

550┃ 1. Kórterem - Page 2 4133095827  





I know that dress is karma, perfume regret You got me thinking about when you were mine

You had my heart




Civil

Ashley O'Connor
1. Kórterem - Page 2 Tumblr_inline_nynk241rHd1qlt39u_250
You got no power to control how I make you my toy
Múltam darabkái :
Itt rám lelsz :
Kristályváros
Kapcsolatban :
Play by :
Amber Heard
1. Kórterem - Page 2 Tumblr_inline_nynk2fDRhP1qlt39u_250
We don’t need saving
'Cause there's no salvation
for a bad girl
Reagok száma :
17

1. Kórterem - Page 2 Empty
TémanyitásTárgy: Re: 1. Kórterem   1. Kórterem - Page 2 EmptySzomb. Ápr. 28, 2018 4:25 pm





Ashley & Will

I'I can almost understand why people


Igyekeztem minnél halkabban mozogni a szobában bár tudtam, hogy ebből a mély altatásból nem fogom tudni ennyire könnyen felébreszteni Ashleyt. Lopva az órámra pillantottam. Ha jól számoltam ki az adagot... Lassan magához kell térnie. Lassan ki kell nyitnia a szemeit. Lassan rám kell mosolyognia és megnyugtatnia hogy minden rendbejött. Hogy túlélte. Hogy milyen ügyes voltam hogy vigyáztam rá.
Aprót szusszantam és lehunytam a szemeim a gondolatra. Micsoda butaságok Will.
Mintha csak gyermek volnál.
Keresztbe fonva a karjaimat álltam meg újra az ablak előtt, a Hold halványan bevilágította a várost és az odakint. A falakon túl végtelen erdő. Míg csak a szem ellátott. Szabad, vad föld. Olyan hely ahová nem szívesen tenném a lábamat újra.
Ugyan törékeny volt a béke idebent... De béke volt. Sok sötét titokkal és árnyékokkal a sarokban... de béke volt.
Az O'Connor kúria máskor ragyogó kertje most sötétbe burkolódzott. Láttam a kórház ablakából.Mégis biztos voltam benne hogy a család, akit ma nem engedhettünk be még a kórterembe odabent virraszt. Várják a telefont hogy Ashley felébredt.
Nekem egy gombnyomásomba került... Mégis tudtam hogyha kinyitja a szemét... A családnak még várnia kell. Úgysem az lesz az első dolgom hogy lecsipogjak a recepcióra.
Újra lehunytam a szemem. Szörnyű ember vagyok. Nem lenne szabad ezt csinálnom. Nem lenne szabad egy ilyen fiatal lányra vágynom. Nem lenne szabad így epekednem utána ez beteges és... helytelen. Nagyon helytelen.
Lassan az orrnyergemhez emelt ujjakkal dörzsöltem meg a szemeim. A szempilláim mintha ólomnehézséggel kapaszkodtam volna össze hogy egy kis alvásért könyörögjenek. De még nem lehetett. Még egy kicsit... Még egy kicsit ébren kell maradnom.
Isteni jelként hallottam meg az EKG egyre gyorsuló pittyegését. Egyből odakaptam a fejem és a pár métérnyi távolságot alig két lépésben tettem meg ahoyg Ashley mellé léptem.
Az arca finoman meg megrezzent, láttam ahogy mozgatja az ujjait. Vissza akart jönni erre a világra. Nem akart tovább aludni. Gondolatban... egyre csak hívtam. Hívtam hogy jöjjön vissza hozzám. Hívtam hogy nyissa ki a szemét. Hogy nézzen rám.
Fölé hajolva, aggódva figyeltem a szép vonásokat ahogy résnyire nyitotta a szemeit és aprókat pislogva próbálta felfogni hol van. Még nem volt magánál.
Én pedig csak vártam.
A szemei ide oda reppentek a tiszta szobában majd mintha megtalálták volna az arcomat. A tekintete a vonásaimba kapaszkodva próbált fókuszálni és az ajkai elnyílva ejtették ki a nevemet.
Egyből elmosolyodtam. Olyan megkönnyebbülés lett úrrá rajtam amit lehetetlen lenne szavakba önteni. Szinte hallottam azt az óriási kődarabot lepottyanni a szívemről.
Nagyokat pislogott, mintha próbálna rájönni hogy álmodik-e csupán vagy valóban itt állok mellette.
- Én vagyok az... Semmi baj... Nyugodj meg – suttogtam neki kedvesen. Fölé hajolva érintettem meg az arcát, a bőre forró volt a tenyerem alatt. Még égett belülről a félelemtől és a sokktól.
Hallottam hogy az EKG egyre gyorsabban csipog én pedig Ashley arcát fürkészve kerestem rajta bármit ami egy pillanatnyi megnyugvásra is utalna.
Láttam ahogy a szép, szürke szemek könynbe lábadnak és a kecses nőies kezek belemarkolnak a lepedőbe. A sokk csak most érhette el őt. Most döbbent rá hogy mi történt.
- Shh... Semmi baj – cirógattam az arcát a szemeit fürkészve. Nem volt bennem szégyen. Nem láthat minket senki. Egy kicsit... vele lehetek.
- Semmi baj. Itt vagyok Ashley... Vigyázok rád... – suttogtam neki - Már biztos kezekben vagy. Nem bánthat senki...
Óvatosan hátratűrögettem a szőke fürtöket az arcából. Nem tudtam visszafogni magam és előrehajolva egy puha, óvatos csókot adtam a homlokára. A borostám finoman sercegett ahogy az arcához ért.
- Add ki... nyugodtan... Tudom hogy megijedtél – simogattam a haját. Az ajkaimon megnyugtató mosoly játszott. Megkönnyebbültem.
És a gomb amin keresztül le kellett volna szólnom a recepcióra hogy felhívják a kancellár családját... Nos az teljesen elfelejtődött.



leap from bridges.

607◆ 1. Kórterem - Page 2 1936936019runnincredit






The Devil whispered in my ear You are not strong enough to stand the storm Today I whispered in the Devils ear

I am the Storm



Consul

William J. Holland
1. Kórterem - Page 2 Tumblr_n1ly66EDnn1rjtijmo4_250
Múltam darabkái :
Itt rám lelsz :
Kristályváros
Kapcsolatban :
Somebody i can't be with....
1. Kórterem - Page 2 Tumblr_or3phsR9Id1tu1gjuo3_250
Play by :
Jensen Ackles
1. Kórterem - Page 2 Tumblr_inline_nuo44fVa3I1qlt39u_250
Reagok száma :
27

1. Kórterem - Page 2 Empty
TémanyitásTárgy: Re: 1. Kórterem   1. Kórterem - Page 2 EmptyCsüt. Márc. 29, 2018 9:39 am


Will  &  Ashley
Am I still dreaming?
Hosszú másodperceknek tűnt az az idő, amíg vakító fényesség vett körbe. Nem tudtam kivenni semmit a környezetemből, s ugyanígy nem éreztem semmit. Tudtam, hogy ott vagyok, de nem éreztem testem súlyát, nem hallottam hangokat, még a szememet sem bántotta a világosság, mintha már teljesen hozzászoktam volna ehhez a teljes érzékmentes világhoz.
Aztán lassan eltűnt a világosság, a szemeim előtt pedig kibontakozott egy nagyon is jól ismert hely. Az O’Connor villában voltunk – még a legmélyebb álmomból felébresztve is felismertem volna ezeket a díszeket, a kárpitokat a falon, a csillárt, mely ezernyi gyémánt módjára világított, és persze az embereket. Éppen egy bál volt, mindenki külseje makulátlan volt, s habár a lelkükről ez nem volt éppen elmondható, de a ruhájuk drága és ránctalan volt, ugyanígy a frizurájuk és a nők sminkje is hibátlan volt. Ebbe a közösségbe pedig jómagam is teljesen beleillettem.
A hófehér ruhám tökéletesen simult formás alakomhoz, kiemelve csípömet és melleimet, de természetesen nem volt kihívó, inkább a visszafogott elegancia tükröződött belőle. Arany ékszereket vettem fel hozzá, hajzuhatagom tökéletes göndör fürtökben hullott alá, míg ajkamon piros rúzs húzódott. Szerényen és illedelmesen mosolyogtam, társalogtam az emberekkel, néha egy-egy burkolt megjegyzést közbe szúrva, hogy azért mindenki tudja, kivel van dolguk és hol a helyük, ám ezeket csak azok értették, akiknek szántam őket, így cseppet sem estem ki abból a szerepből, amit ma este megjátszanom kellett. Egészen addig, amíg meg nem jelent ő. Dr. William J. Holland. Az orvosi konzul, az a férfi, aki első pillantásra megszerezte minden figyelmemet és érdeklődésemet, ám bármennyire is próbáltam magamhoz csábítani, ő ellenállt. És ez csak még jobban fokozta a birtoklási vágyam. Akartam őt, magamnak, csakis magamnak.
Illedelmesen elnézést kértem a jelenlegi társaságomtól arra hivatkozva, hogy még vannak vendégek, akiket üdvözölnem kell, majd sarkon fordulva megindultam Will felé. Arca szokásosan komoly és érzelemmentes volt, szemei egy pillanatra siklottak csak rám, éreztem, ahogy tetőtől talpig végigmér, de aztán zavartan félrefordította tekintetét, és megpróbált úgy tenni, mint aki nem tudja, éppen felé tartok. Széles mosoly telepedett az ajkaimra, ahogy erre rájöttem, s ha akartam volna se tudtam volna letagadni, hogy mennyire elégedett voltam a reakciójával.
Már karnyújtásnyi távolságra voltam Willtől, amikor nyitni akartam a számat, hogy köszöntsem a férfit, megköszönjem a megjelenését, és megdicsérjem, milyen fessül néz ki, ám egy hang sem jött ki a torkomon. Döbbenten álltam meg, kezeimet automatikusan a mellkasomhoz emelve, így kitapintva valami nedveset, ami teljesen belepte az egész ruhámat. Tágra nyílt szemekkel pillantottam a vérrel borított kezeimre, nem értve, hogy mi történt. Értetlen és kétségbeesett pillantást vetettem Willre, ahogy tudatosult bennem, meglőttek, majd a következő pillanatban eszméletlenül csuklott össze a testem, ám a kemény padló helyett puha karokba érkeztem. Éreztem még egy ismerős illatot, ám azonosítani azt képtelen voltam, mielőtt teljesen elsötétült volna előttem az egész világ…
Ugyanez az illat volt az, amit először megéreztem, ahogy lassan magamhoz tértem. Óvatosan, tétován nyitottam fel szemhéjaimat, mintha magam sem volnék biztos abban, hogy ezt kell tennem, hogy ez a helyes. Erőtlennek éreztem minden végtagomat, ahogy azonban teltek a másodpercek, az ujjaim lassan mozogni kezdtek, ezzel is mutatva, hogy ébredezek.
Ismeretlen volt a fehér plafon, amit először megpillantottam, egyáltalán nem értettem, hogy hol vagyok, vagy mi történt velem, de hallottam a gépek csipogó hangját, éreztem a karomba szúrt tűket, és a mellkasomba hasító fájdalom is túl éles volt ahhoz, hogy megkérdőjelezzem, most is álmodok-e csupán, vagy ez már tényleg a valóság.
Olyan sok volt a megválaszolatlan kérdés, amikre rögtön választ szerettem volna kapni, azonban mindezt megelőzve egy teljesen más kérdés tolult ajkaimra, ahogy megéreztem valaki tekintetét magamon.
- Will? – kérdeztem óvatosan, a hangom erőtlenül csengett, hisz én magam is annak éreztem magam. A látásom sem volt még tökéletes, de valahogy éreztem, tudtam, hogy a férfi, aki itt tartózkodik még velem a kórteremben, az csakis ő lehet. Vagy csak ezt szerettem volna hinni. – Ugye te vagy az, Will? Ez már… nemcsak egy álom, igaz? – magyaráztam tovább, egy pillanatra lehunyva a szemeimet, ahogy eszembe jutott minden álmom, amiket addig láttam, amíg eszméletlen voltam. Ezerféle módon éltem át újra a Will-lel való első találkozásomat, azonban mindegyik másképp ért véget, egy dolgot leszámítva: hogy a végén én mindig meghaltam. Én… nem akartam, hogy ez is egy álom legyen csak.
Csak most tudatosult bennem, hogy valójában mennyire nem akartam még meghalni, hogy mennyire szerettem volna, ha ez már nem egy álom, ami mindenképp azzal ér véget, hogy én meghalok. Szerettem volna hinni abban, hogy ez a valóság, és én valamilyen csoda folytán túléltem, de féltem, rettegtem a választól. Mi van, ha kiderül, ez is csak az elmém szüleménye?
Öntudatlanul szorítottam össze a lepedőt, miközben szemeimet könnyek kezdték csípni. Nem tudom, miért sírtam, hiszen nem akartam, nem akartam gyengének tűnni, pláne nem Will előtt, de nem tudtam kontrollálni az érzelmeimet. Annyira, annyira félek! Nem… nem akarok egyedül maradni!


784┃Elnézést a késésért, remélem tetszik 1. Kórterem - Page 2 1581034944  





I know that dress is karma, perfume regret You got me thinking about when you were mine

You had my heart




Civil

Ashley O'Connor
1. Kórterem - Page 2 Tumblr_inline_nynk241rHd1qlt39u_250
You got no power to control how I make you my toy
Múltam darabkái :
Itt rám lelsz :
Kristályváros
Kapcsolatban :
Play by :
Amber Heard
1. Kórterem - Page 2 Tumblr_inline_nynk2fDRhP1qlt39u_250
We don’t need saving
'Cause there's no salvation
for a bad girl
Reagok száma :
17

1. Kórterem - Page 2 Empty
TémanyitásTárgy: Re: 1. Kórterem   1. Kórterem - Page 2 EmptyPént. Márc. 09, 2018 8:56 pm





Will & Ashley

I'I can almost understand why people

A lépteim visszhangoztak a folyosókon ahogy végigsétáltam rajta. A kórtermek ajtaja csukva. A legtöbb mögött már régen aludtak. Néhány résnyire nyitva volt, ha megálltam volna belesni mind mögött ugyanaz a látvány fogad. Alvó betegek, halkan pittyegő gépek, néhány üres ágy.
Az ápolók is elcsendesedtek és szinte biztos voltam benne hogy néhány üres kórteremben szintén elbújtak néhányan hogy kipihenjék a mai napot.
A mai nap... nem volt olyan mint a többi.
Túl sok vér, túl sok pánik jutott mára. Egészen elszoktunk ettől. Már nem volt háború ahol betegeket kellett volna ellátni.
Azt hiszem túlságosan hozzászoktunk ahhoz a törékeny békéhez ami látszólag  biztos volt Kristályvárosban.
És a mai nap... csúnyán rácáfolt erre.
A mai nap, aminek egy békés megemlékezés volt a célja, egy majdnem sikeres merényletbe torkollott. Igaz nem azt ölték meg majdnem akit akartak... De nagyon kis híja volt hogy elvettek egy életet. Egy olyan életet... Ami fontos volt nekem hiába nem lehetett volna az.
Hiába kellett volna távoltartanom magam tőle.... De hiába minden...
A szívemnek én sem tudok mindig megálljt parancsolni.
Az ajtóhoz érve finoman benyitottam rajta belesve hogy az ágyon fekvő alak alszik-e.
Szerencsém volt, még nem tért magához.
Belépve, immáron nem az összevérzett öltönyömbe mint korábban, hanem ingben és egy egyszerű nargában sétáltam az ágyhoz amiben a lány feküdt.
Még aludt a műtét közben kapott gyógyszerektől, de lassan magához kell hogy térjen.
Az ágya melletti gépekhez lépve ellenőriztem a fájdalomcsillapító szintjét és az infúziót ami lassan lecsepegett, folyadékot juttatva a testébe.
Ahogy lenéztem a lányra ismét elszorult a szívem és óvatos mozdulattal tűrtem odébb egy tincset az arcából.
Ashley O'Connor. A kancellár legidősebb lánya...
Meglőtték a mai megemlékezésen. Egy hajszálon múlt az élete és... négy órán keresztül műtöttem hogy megmentsem.
Aprót sóhajtva léptem az ablakhoz is hogy kinézzek. A város falai halványan ragyogtak az éjszakai fényben. Szerencsés lány... nem emlékszik arra ami odakint történt.
Itt vigyáznak rá, biztonságban van. Ahogy a családja is.
Nem kell elveszítenie senkit.
Igaz nem sokat aludtam az elmúlt 36 órában mégis itt akartam lenni mikor felébred. Nem akartam hogy egyedül legyen mikor magához tér. El akartam neki mondani hogy mi történt... hogy megnyugodhat mert a legjobb kezekben van.
És hogy... magamat is megnyugtassam hogy jól van.


leap from bridges.

363◆ megjegyzés ◆ zenecredit






The Devil whispered in my ear You are not strong enough to stand the storm Today I whispered in the Devils ear

I am the Storm



Consul

William J. Holland
1. Kórterem - Page 2 Tumblr_n1ly66EDnn1rjtijmo4_250
Múltam darabkái :
Itt rám lelsz :
Kristályváros
Kapcsolatban :
Somebody i can't be with....
1. Kórterem - Page 2 Tumblr_or3phsR9Id1tu1gjuo3_250
Play by :
Jensen Ackles
1. Kórterem - Page 2 Tumblr_inline_nuo44fVa3I1qlt39u_250
Reagok száma :
27

1. Kórterem - Page 2 Empty
TémanyitásTárgy: 1. Kórterem   1. Kórterem - Page 2 EmptyHétf. Jan. 22, 2018 4:47 am


Admin

Consulatus
1. Kórterem - Page 2 Giphy
Múltam darabkái :
Keresem :
1. Kórterem - Page 2 Giphy
Az emberiség a kezdetektől küzdött kórságokkal. Talán visszavetett minket egy időre, de aztán magunkhoz tértünk. A természet gyógyítja magát, helyreállítja az egyensúlyt.
1. Kórterem - Page 2 Giphy
Reagok száma :
1619

1. Kórterem - Page 2 Empty
TémanyitásTárgy: Re: 1. Kórterem   1. Kórterem - Page 2 Empty

Ajánlott tartalom



1. Kórterem - Page 2 Empty
 

1. Kórterem

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
2 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Enigma :: Látóhatár :: Kristályváros :: C - Központi körzet :: Kórház-
^
ˇ