Memories
from the past
Everything we know
Welcome to the
World of the
Enigma-disease
2035. 21 év telt el azóta, hogy egy ismeretlen vírus ütötte fel fejét, mely aztán futótűzként terjedt el az egész világon. Az egykoron tündöklő modern társadalmat a földdel tette egyenlővé. Megannyi élőlény vállt szörnnyé, így letaszítva az emberiséget a táplálkozási lánc csúcsáról. A városok elpusztultak, s ismét törvénybe lépett az Ölj, vagy megölnek elv. A kezdeti katasztrófa és pánik után azonban az emberek megtalálták a módját, hogy szembeszálljanak a szörnyetegekkel. A KRC-nek elnevezett kristályból fegyvereket gyártottak, és a vörös szemű gyermekeket bevetve megkezdődött az ellenállás. 2021-re pedig létrejött az első biztonságos város, a Kristályvárosnak elnevezett hely, melyet a KRC-ból épített fallal vettek körül. Az életben maradt emberek nagy része idemenekült, s azóta is viszonylagos békében és biztonságban élnek, miközben mindent megtesznek, hogy visszahódítsák maguknak a földet. A fal azonban nemcsak védelmet nyújtott, hanem teljesen el is szeparálta lakosait a külvilágtól, így még csak nem is sejthetik, hogy a legnagyobb veszély, ami rájuk leselkedik, azt nem az orruk előtt kell majd keresniük...
Belépés
Find a way
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Messages
From the world


A Z O L D A L B E Z Á R T
Last activities
in the world
Avada Kedavra - Harry Potter frpg
írta: Vendég
Szer. Jún. 27, 2018 7:29 pm

I.N.F.E.C.T.E.D
írta: Vendég
Szomb. Jún. 02, 2018 12:27 am

Hírek
írta: Consulatus
Csüt. Május 17, 2018 6:25 pm

EOF - Empire of Fantasy
írta: Vendég
Szer. Május 16, 2018 10:34 am

Nora Haytham
írta: Sebastian Carter
Pént. Május 11, 2018 3:07 pm

Konyha és Nappali
írta: Sebastian Carter
Pént. Május 11, 2018 3:00 pm

Benzinkút
írta: James H. Creek
Hétf. Május 07, 2018 5:29 pm

Laborok
írta: William J. Holland
Szomb. Ápr. 28, 2018 5:55 pm

Kórtermek
írta: William J. Holland
Szomb. Ápr. 28, 2018 4:25 pm

Seek the light
Find a way
Jelenleg 1 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég

Nincs

A legtöbb felhasználó (16 fő) Pént. Márc. 09, 2018 8:42 pm-kor volt itt.


Share | 
 

 Arielle Argent

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
ÜzenetSzerző
TémanyitásTárgy: Arielle Argent    Csüt. Márc. 29, 2018 4:23 pm

Arielle Argent
The passion slowly dies inside of me...
Nina Dobrev
Civil
Civil
Becenév
Ariel, Riel', Ri'll, Ellie
Születési hely, idô
Ontario, 2011. december 23.
Lakhely
Kristályváros
Beállítottság
Heteroszexuális
Családi állapot
Egyedülálló (még)
Foglalkozás
Orvos
Család
Nevetséges ez a szó. Semmi olyat nem jelent a számomra, mint annak idején, mikor még az anyánk is élt. Az ő halálával, s a legkisebb húgom, Charlotte megszületésével minden megváltozott. Az egész életem, mondhatni. A családi béke egyszerűen köddé foszlott, hiszen a kishúgom egy félvér. Ennek következtében halt meg anyám a szülésben is, hiszen egy félvér világra hozása ezt vonja maga után. S míg kapunk valakit, addig elveszítünk egy másvalakit. Az élet rendje, igaz? A fenéket. Nem így kellett volna lennie, de talán anyám halálával könnyebben megbirkóztam, mint azzal, ami ezután jött. Apám egyszerűen gyűlölte Charlie-t. Megvetette azért, ami. Sőt, most is ezt teszi. Ezen kívül az alkoholba menekül a csúf valóság elől. Anya halála megviselte, s ezért Charlie-t okolja. Bizonyos értelemben jogosan, másrészt viszont mégis csak a lánya! Ráadásul a legkisebb, akinek még bőven szüksége lenne egy igazi apára. De nem, mert ő erre nem képes. Hát a szememben ettől egyre inkább összemegy.
A húgomra, Juliettere tudok támaszkodni, másra aligha. De rá sem szoktam. Úgy gondolom, hogy anya után én vagyok az, aki a hátán cipel mindenféle terhet. A család terhét. Ha már apánk nem képes erre… Szóval, számomra ez a család. Pazar, ugye? Juliette, Charlotte… ők a mindeneim. De nem tudom, meddig bírom még ezt így, ebben az állapotban, ahogyan van.

Tulajdonságok
Erősségek: Jó a szervezőképességem, gondoskodó vagyok, felelősségteljes, s kitartó is. Igazából, olyan vagyok, mint egy anya… aki túl korán lett az. Hiszen nem terveztem soha, hogy ilyen idősen anya legyek – és nem is vagyok. Csak a szerepkört kaptam meg, s a tőlem telhető legjobban csinálok mindent.
A szakmámban is elismernek. Orvos vagyok. Segítek ott, ahol tudok, életeket mentek, ha szükséges. S valljuk be, ez a világ, melyben élünk… gyakorta teremt olyat helyzeteket, amikor is tényleg meg kell mentenünk valaki életét. Bár, egyszer nekem nem sikerült.
Ó, és jól tudok táncolni. Már ha ez erősségnek számít.

Gyengeségek: Könnyen elvesztem a türelmem, avagy a fejem… s ami a szívemen, az a számon. Nem igazán tudom kontrollálni magam, vagy a dühömet. Egyszerűen ki kell adnom magamból, szavakkal, vagy máshogy. Nos, igen, kissé talán heves vagyok. Próbálom leküzdeni, nem mellesleg. Hisz nem vetne rám jó fényt, ha egyszer túlságosan elveszíteném a fejem és tényleg valami meggondolatlant tennék. De nehéz már eltűrnöm azt, ami körülöttem zajlik. Az emberek, a véleményeik, a hozzáállásuk a félvérekhez. Menjenek a fenébe…
Egyéb gyengeségem… nos, nem tudok úszni. Sosem tanított meg senki, így hát víziszonyom is van, tulajdonképpen. Talán egyszer majd leküzdöm.

Elsődleges fegyvered: Önmagam, az eszem, s az orvostudomány. Hiszen életeket mentek, nem igaz? Orvosként ez a feladatom. Más fegyverem nem igazán van, maximum a puszta kezem. Ha kell, megvédem magam... feltéve, ha tudom.
The world of the Enigma disease
Hogy mi a véleményem a társadalomról, közösségről, melyben élek? Az, hogy elkorcsult. S nem, nem a félvérekre gondolok! Sokkal inkább az emberekre, akik körülvesznek. Akikkel érintkezek, akikkel beszélek, akikkel egy levegőt szívok. Felfordul tőlük a gyomrom. A legtöbbjüktől. Nem értik a helyzet súlyosságát, nem értik, hogy miféle világban élünk, nem fogják fel ép ésszel, hogy mit is kellene voltaképpen tenniük. Békében élni, nem gyűlölködni feleslegesen, s elfogadni egymást. Igen, a félvéreket is, akik nap, mint nap kockára teszik a bőrüket az olyanokért, akik legszívesebben karóba húznák őket. S ez a nem mindegy. A nézőpontok, avagy értékrend. Kinek mi a fontos, ki hogy látja a dolgokat, vagyis ki hogyan áll a helyzethez magához.
De nem, egyszerűen nem tűrhetem tovább, hogy a félvérekkel, köztük a tulajdon kishúgommal így bánjanak. Mit ártott nekik ez a szegény, védtelen, sőt, ártatlan kislány? Miért kell bántani? S engem is, többek közt, aki a nővére. Naponta vágják a fejemhez, hogy hogyan vagyok képes egy fedél alatt élni egy szörnyeteggel. A baj pedig az, hogy gyakran kifakadok, s nem válogatok a szavak közt, melyeket ilyenkor az illető fejéhez vágok. Charlie nem szörnyeteg, hanem a húgom. Egy édes, aranyos kislány, akinek szüksége van rám és Juliettere is. Ahogy apánkra is szüksége lenne, csak épp egy alkoholista barom, s nem fogja fel ő sem a helyzet súlyosságát.
Sajnálom, borzalmasan sajnálom, hogy Charlie egy ilyen világba született bele. Egy ennyire szörnyű társadalomba, akik kitagadják, kinézik, gyűlölködnek. Ezen pedig semmi nem tud változtatni. Hacsak mi magunk nem teszünk valamit.
A félvérek is megérdemelnék a rendes életet. Nem ezt, nem azt, amiben élnek. A guardianok is voltaképpen pórázon rángatják őket, sőt, vadászkutyaként bánnak velük. Pedig ők is emberek. Nem szörnyek. De miért vagyunk kevesen ezzel a gondolkodásmóddal? Miért nem fogadja el a félvéreket mindenki?
S a kérdés, ami néha elgondolkoztat… akkor is érdekelne a félvérek sorsa, ha a húgom normális lenne? Ki tudja. Sosem fogom megtudni, hisz a múltat nem lehet megváltoztatni. A jelenben kell élni, a jövőt pedig alakítani.
Tennem kell valamit… mindenképp. Már csak az a kérdés, miféle eszközhöz nyúlhatnék.

***

Orvosként dolgozom. Azaz, még nem vagyok teljes értékű orvos, inkább egyelőre a gyakornok szót használnám, de egyre többször bíznak rám komolyabb feladatokat, valamint műtétekkor is segíthetek, tanulhatok. Fejlődök. De néha, mikor túlórákat  kell vállalnom azért, hogy még több pénzt vihessek haza a családnak, nos, az agyam nem mindig van toppon. Főleg, mikor több, mint 35 órája toppon van az ember. Épp egy ilyen alkalomkor követtem el életem egyik legnagyobb hibáját… amire még mindig rossz visszaemlékeznem. Néhány hónappal ezelőtt történt.
Késő éjjel volt, már szinte alig láttam. Túl voltam már az ötödik kávémon is, mikor behoztak egy sürgős esetet. Egy Guardian súlyosan megsérült, s a silah társa hozta be szinte lélekszakadva.
Hosszú órákon át voltam a műtőben, persze nem egymagam, de Will rám bízta a Guardiant. Nekem kellett mindent megtennem, s mellettem csak néhányan segédkeztek. Nekem. Nos, nekem, aki nem volt már teljesen ott fejben.
S mire végiggondolhattam volna az egészet, a beteget, a műtétet, vagy magát a helyzetet… a kezeim közt halt meg a férfi. Én pedig semmit nem értettem. Semmit az ég egy adta világon. Lassan raktam csak össze a dolgokat, mikor az egyik segéd félrerántott a beteg mellől, mondván, csak elszúrok mindent és most miattam meghalt valaki. Botladozva léptem hátra, s néztem végig, ahogy próbálja még visszahozni az életbe Mike-ot, az alig 21 éves Guardiant. Sikertelenül. Elveszítettük őt végleg az én hibámból.
Ahogy kiléptem a műtőből, a véres kesztyűt rángattam épp le magamról. A silah társa, Scarlett, azonnal odalépett hozzám, kétségbeesve pillantott rám.
- Hogy van?! Sikerült megmenteni, ugye? – A karjaimba kapaszkodott, s közelebb hajolt hozzám, miközben beszélt. Én magam pedig egyszerűen nem tudtam kinyögni semmit. Vagyis hosszú pillanatokig nem, de muszáj volt. Viszont a csend, ami ránk telepedett, illetve az egész folyosóra, elég árulkodó volt. Hátrébb lépett tőlem, mire én mély levegőt vettem. Alig bírtam visszafogni magam. Kishíján elsírtam magam.
- Sajnálom, Scarlett, de Mikeot elveszítettük… - Szinte suttogtam. A nő azonnal megdermedt, lefagyott, s értetlenül bámult rám, mint aki nem hisz a fülének. - …miattam történt, én… rettenetesen sajnálom. – Tettem hozzá megtörten, s odaléptem volna, hogy kifejezzem az együttérzésem, s egyben a sajnálatomat, de elhúzódott, majd félrecsapta a kezem. Vörös szemeit is rám villantotta, de egyáltalán nem féltem tőle, sőt, megértettem a haragját és a fájdalmát is.
- Hozzám ne érj… gyilkos. – Szűrte fogai közt, miközben a könnyei már folytak. Ezután magamra hagyott.
Ezt az éjszakát sosem fogom elfelejteni. A lelkembe égett, az elmémbe, s a bűntudat örökké gyötörni fog. Elvettem egy életet, holott azért vagyok, hogy megmentsem azt. Vajon William miért nem rúgott ki azonnal, mikor megtudta, mi történt?

***

Mindig, mikor estig kell dolgoznom, nos, aggódom. Charlie miatt. Egész nap csak az jár a fejemben, hogy otthon van egyedül apánkkal, aki nem szereti őt. Néha félek, hogy nem csak szavakkal fogja bántani. De ilyenkor mindig elhessegetem ezeket a gondolatokat, azt gondolván, hogy ilyenre azért még ő sem volna képes. Hiszen miért bántaná a saját lányát? Azonban tévednem kellett. Mert megtette.
Épp az ajtónál jártam, a kulcsokat kerestem, hogy be tudjak menni, mikor hallottam Charlie sikítását odabentről. Egyből felkaptam a fejem és nyilván a lehető legrosszabb dolgok futottak át az agyamon.
- Charlie?! – Emeltem meg a hangom, miközben a kulcsot elővéve idegesen, remegő kézzel helyeztem a zárba. Hallottam, hogy odabent felborul egy üveg, majd összetörik. Apám követhette Charliet, ugyanis a kislány kiabálni kezdett. Avagy kiabált volna, de nem értettem egy szót sem, ugyanis utána elhaltak a hangok. Mikor sikerült végre benyitnom, mintha egy csatatér tárult volna a szemeim elé. Nem érdekelt. Berohantam.
- Charlie, jól vagy? – Néztem körbe, majd a nappali egyik sarkában találtam meg a kislányt, az apámmal együtt. Charlie a földön kuporgott, felhúzott lábakkal, kezeit maga elé tartva védekezőn. Apám fölötte magasodott, alkoholtól bűzlött, ideges, dühös arccal. Keze, mintha épp lendült volna, de megakadt a levegőben a jelenlétemre. Szinte nem hittem a szememnek. Bántotta?! Hisz a szemem nem hazudik, nem igaz?
- Tűnj onnan, apa… ha hozzá mersz érni, én… - Összepréseltem az ajkaimat, majd odalépve elrántottam onnan a férfit. Apám botladozva lépett félre, de nem tudta megtartani az egyensúlyát, így elesett. Nos, sok volt az alkohol, nem igaz? Én Charliehoz siettem, leguggoltam hozzá, majd a karjaimba kaptam, szorosan magamhoz ölelve.
- Semmi baj, itt vagyok. Nem hagyom, hogy újból bántson. – Suttogtam a kislánynak, aki remegett a karjaimban. Megszakadt érte a szívem.
- Mégis mit pátyolgatod azt a szörnyszülöttet?! Elvette tőlünk anyádat…! Egy mocskos kis félvér… az lenne a legjobb, ha meghalna. – Érkeztek apám szavai, melyekre idegesen fordultam oda. Még a számat is kinyitottam, de tudtam, hogy a kishúgom előtt nem szabad balhét rendeznem. Nem, neki épp elég volt, amit kapott. Zakatolt a szívem, de ezúttal az eszemre hallgattam.
- Anya szomorú lenne, ha látná, mi lett belőled. – Ennyit mondtam, ezt is halkan. Talán el sem jutottak hozzá a szavaim. Kisétáltam a szobából, s megfürdettem Charliet. Próbáltam megnyugtatni, elérni, hogy ne féljen, ne remegjen. Sírt. Órákon át sírt a karjaimban, mielőtt el tudott volna aludni. Mellette maradtam, az arcát, haját simogattam, mígnem rápillantottam az órára. Tudtam, hogy egy fél órán belül hazaér Juliette. S tudtam azt is, hogy mit kell tennünk. Apánkban többé nem bízhattunk, ez tiszta sor volt. Szükségünk volt azonban még valakire… egy olyasvalakire, aki vigyáz a kislányra, míg mi távol vagyunk és dolgozunk. Muszáj volt. De ekkor még nem tudtam, hogy újabb „szörnyet” hozok ezáltal az otthonunkba.
Our story was written by blood



The point is just be yourself!








Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Arielle Argent    Szomb. Márc. 31, 2018 1:57 pm

Welcome to the world of the
Enigma-disease
Gratulálunk, elfogadva!
Ohh Arielle, drága nővérkém...
Olyan sok teher van a válladon miattunk. Bár hagynád hogy könnyítsek rajtuk...
Nem elég a felelősség, ami a kórházban nehezedik rád, még kettőnknek is próbálsz a pótanyukája lenni. Olyan keményen dolgozol...
És a bűntudat még mindig bánt. Charlie miatt is, hogy nem vetted észre időben és amiatt a Guardian miatt is.
Ez egy kegyetlen világ, sok veszteséggel...
Nagyon sok minden történik ebben a városban amit ellenzünk, nagyon sok a gyűlölet, de ha figyelsz egy kicsit... Itt vagyunk mi akik szeretünk.
Csak mi vigyázhatunk egymásra. Mi hárman, te, Charlie és én.
Mi vagyunk a családod, és mi mindig melletted fogunk állni, történjék akármi.
És sose feledd el hogy mennyire büszke vagyok rád, és hogy mennyire szeretlek!
Alig pár dolog... és máris együtt üldögélhetünk a kanapén, nyomkodva egymás lábát egy kimerítő nap után, miközben Charlie a szőnyegen rajzol.
Mert nekünk... eza  tökéletes idill.
Üdvözöllek a játéktéren! Üdvözöllek a világunkban drága nővérem!

Avatar nyilvántartásLeader nyilvántartásRangfoglalóPrefektus nyilvántartás


Always smile.




Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
 

Arielle Argent

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Enigma :: A horizont :: A felkelô nap :: Civilek-
^
ˇ