A világ elfajzott lett, mocsokkal teli és érezhetően pusztulásnak indult, ahogyan azt már oly régóta megjósolták a tudósok. A világunk jobb napjait, fénykorát én csak hírből ismerem, hiszen jóval a kór elterjedése után születtem, de igazából sohasem vágytam azokra a dolgokra, melyekről néhányan ódákat zengtek. Nem hinném, hogy a tárgyi javak, a vagyon engem valaha is boldoggá tudott volna tenni. Az erőt mindig is a családban, az összetartozásban láttam, a szépségben... s talán a hatalomban. Tulajdon apám teremtette a félvéreket, a titánokat és hagyta, hogy a kór körülölelje a Földet. Hiába átkozzák őt emiatt, félnek is tőle. S ha félnek, az csak azt bizonyítja, hogy valami hatalmasat alkotott. Én magasztalom, tisztelem, nem hiába vagyok a végletekig hű hozzá és az elveihez. A világ megérett a pusztulásra, s arra, hogy a halála után főnixként a poraiból feltámadjon. Majd meglátják, milyen csodás új birodalom épül fel s mennyivel csodásabb jövő elé nézünk! Bár ezt majd azok értékelik, akik túlélik a pusztulást...
Wyndham Tulsa nyüzsgött a Kristályvárosból kitaszított félvérektől, engem azonban kivételesen nem ők érdekeltek. Hanem az emberek, a túlélők. Őket kellett magamhoz édesgetnem, bizalmat és hűséget gerjesztenem bennük nem csak apám iránt, de magam iránt és Abee városa iránt is. A feladatom sikerrel zárult, hisz alig akadt ellenkező, aki pedig visszakozott, az maradhatott Tulsában és elpusztulhatott a félvérek között. Én csupán egy esélyt adtam mindegyiküknek.
De a célomat nem érhettem volna el Wells Creek nélkül. Felismertem a megtörtségét, láttam a szemeiben, hogy mire vágyik, szinte a gondolatait is tisztán hallottam. Egy kis extra figyelem, vágyakozó pillantások, lopott érintések, kacér mosolyok és a támogató, buzdító mondataim füleibe való suttogása elegendő volt ahhoz, hogy Nathan Cotter ellen forduljon. Megdöntötte a hatalmat s ő maga vált az új vezetővé. És mennyivel jobb is, mint Cotter valaha volt! Wells pontosan azokat az édes álmokat dédelgeti, melyeket apám és én is, éppen ezért ő a tökéletes alany... Sorolhatnám még egyéb megnyerő erényeit, de már így is eggyel többen tudnak ezekről, mint kellene. Példának okáért ott van rögtön Miriam, aki annyit legyeskedik Wells körül, mintha ő lenne a világ közepe. Barna haja élettelen, mosolya bugyuta, a járásáról már ne is ejtsünk szót. Vágyakozva pillázik mindig a férfira, engem pedig egyedül az bosszant, hogy sosincs elzavarva. Wells figyel rá, mosolyog rá, még fel is vidítja, ha a lánynak rossz kedve lenne, egy szó, mint száz: törődik vele. Sose éreztem ellenfelemnek őt, mégis adódnak aggályaim azzal kapcsolatosan, hogy ő okozza majd a vesztünket. Ha pedig bajt hoz ránk... én magam fogom a fejét apám elé vinni.

Gondolataimból a mostani látvány sem tud kizökkenteni, hiszen ebben a pillanatban is csak azt látom, Miriam miként sürög-forog Wells körül. Mellettem nagyot szusszanva megjelenik Matt és átnyújt egy poharat, majd az övét enyémhez koccintja és rögtön ki is issza annak tartalmát, én azonban még tartózkodom ezen cselekvéstől. Helyette tekintetem rá emelem, a szemeiből érdekes érzelmeket olvasva ki. Megkérdezném mi bántja, de ahogy az általam nem épp kedvelt párosra ugranak a szemei, máris minden világossá válik. A zöld szemű szörny, melyet féltékenységként emlegetnek, rögvest lángba borítja Matt arcát.
- Tudod Matt... beszélhetnél vele. - nagy, kerek szemekkel néz rám. Valóban azt gondolta, hogy ilyesmit el tud rejteni előlem? Ugyan... Ahhoz én túlságosan is jól olvasom az emberekben. Válasz helyett viszont csak a fejét rázza. Gyáva. - Miért nem? Mitől félsz? - közelebb lépek hozzá, teljes testemmel felé fordulva, le sem véve róla a tekintetemet. - Kitartó vagy, erős és nem mellesleg jóképű is. Egy vérbeli férfi. Hidd el, a nők szeretik ezt. - mintha némi önbizalmat vélnék felfedezni végre a tekintetében. Erről van szó, Whittle, gyerünk, ne légy már ennyire gyáva! - Csak élj a lehetőséggel. - suttogom, majd rákacsintva ellépek tőle s kecses léptekkel haladok a kiszemelt párosunkhoz. Mindketten előbb észrevesznek, minthogy odaérnék, bár tény s való, hogy Wells tekintetét jobban elviselem magamon, mint Miriam-ét. Megérkezve hozzájuk a Matt-től kapott poharat leteszem a lány elé. - Ezt Matt küldi, egészségedre. - óvatosan megütögetem a vállát, mosolyom csupán akkor válik őszintévé, mikor Wells mögé lépek. Kezeimet a vállára helyezem, s hagyom őket a mellkasára vándorolni, ahogy közel hajolok a füléhez. - Elrabolhatlak? Szeretnék mutatni neked valamit. - hangom kacéran cseng, de még mielőtt válaszolna, elhúzódom, hagyom, had álljon fel az asztaltól. Hamar elköszön a lánytól, én pedig fejemmel Matt felé biccentek, ezzel is jelezvén, hogy a prédája szabadon maradt, csapjon le rá. Tulajdonképpen nekem oly mindegy, hogy Whittle meglépi-e amit meg kell, vagy sem. Engem csak az érdekel, hogy az a lány ne ólálkodjon Wells körül. A férfi figyelmét ugyanis szeretem egyedül én lekötni és úgy tűnik az én jelenlétemmel azért ő is jobban ki van békülve, ez pedig a valódi hab a tortán.
És ez még csak a kezdet.
Ha elfoglaljuk Kristályvárost, minden jobb lesz, s a világ végre újjászülethet általunk, a Vinham név pedig felragyoghat. Mert így lesz, jól tudom.