A mentorom voltál. Önszántadból kezdtél el segíteni, miután szemtanúja voltál, hogy csúnyán elbaltáztam az első közelharci tesztemet. Hogy miért akartál segíteni, azt nem tudom, de talán nem is fontos. Kiképzőként egyébként sem kellett a szomszédba menned néhány leckéért... Mondjuk a néhány leckén erősen túltettünk azzal, hogy minden nap hajnalban és késő este is gyakoroltunk, amikor még, vagy már mindenki aludt. Neked köszönhetően fejlődtek fel a harci képességeim, és bár te ember vagy, arra is te tanítottál meg, hogy hogyan egyensúlyozzak a vírus által irányított énem és a józan ész mezsgyéjén. (Elég testvéremet képezted már ki ahhoz, hogy kívülállóként is kiismerd ennek minden csínját-bínját.) A sok gyakorlás után szinte tökéletesen összecsiszolódtunk, kiegészítettük egymást és olyan együttműködő párost alakítottunk, hogy azt még az apám is látta, éppen ezért a legtöbb bevetésen egyszerre vehettünk részt. Ebben persze még nem volt semmi rossz, hiszen továbbra is mentoromként tekintettem rád, még ha időközben kölcsönösen a bizalmunkba is avattuk a másikat és jó barátokká lettünk.
Nem tudom, mikor változtunk meg. Fejlesztettél, kikupáltál, szinte láttál felnőni, és ebben sokáig nem is volt semmi mögöttes tartalom. Aztán egyszer csak azt vettem észre, hogy már férfiként állsz előttem, és én többé nem tudok pusztán a tanítómként nézni rád. A mellkasomba képzelt jég olvadni kezdett, vonzódtam hozzád, érzések fogalmazódtak meg bennem, amik elől szerettem volna elmenekülni, de te mindig ott voltál a közelemben. Talán te is ugyanakkor ébredtél rá a vonzalmadra, amikor én, talán előbb, talán később... Mindketten remekül palástoltuk azonban a bennünk dúló érzelmi háborút, egészen addig, míg egy közös felderítés alkalmával meg nem sérültem. És bár a sérülésemnek nyoma sem maradt, azt, ami később ott, az általunk felállított kis menedékben történt, semmi nem törölheti ki.
Senki előtt nem vállaltuk fel, hogy viszonyunk van, legalábbis nyilvánosan biztosan nem. Mindketten tartunk apám reakciójától, talán jogosan is, de hát ez egyébként is csak egy viszony, nem? Puszta testi vágyak csillapítása. Nos, valamikor egészen biztosan csak erről szólt ez az egész...
A legijesztőbb mégsem ez a része a történetnek. Sokkal inkább az, hogy mégis milyen kapcsolatok kötnek téged Kristályvároshoz? Információkat adsz át, de miért? Kémkedsz? Kinek? Eleve ezért csatlakoztál apámhoz egy évtizeddel ezelőtt, vagy időközben történt valami, ami rávett az árulásra? Meddig leszel képes titkolni még előlem is az igazságot?
Vagy talán én is csak egy eszköz vagyok az okosan felépített kis gépezetedben?

A megszabottakon kívül minden egyéb részletet a megalkotóra bíznék. Egyedül az itt ismertetett főbb szálakhoz ragaszkodnék, a hátterét, a korábbi életét, valami a titkos életének indokait mind-mind a fantáziára bízom. PB tekintetében rugalmas vagyok, vannak ötleteim, és szívesen egyezkedek is.    A lényeg, hogy gyere minél gyorsabban, mert nagyon várlak, és sok-sok izgalmas játékot tudok ígérni!   A kettős szerepben ráadásul megannyi kapcsolati szálat kialakíthatsz itt is, ott is, szóval egészen biztosan nem fogsz unatkozni, ha megérkezel.