Évekkel ezelőtt...Apró fényfolt siklott végig az épületeken. Be-belesett egy ablakon, végig a régi téglákon, végig a poron egyenesen Persephone szemébe. A kislány megrázta magát és hunyorogva takarta el a szemét. Még a rejtekemből is láttam a kék szemeit ahogy gyilkosan pásztázzák a terepet. Barna haja ekkor már a háta közepéig ért. Neki volt a leghosszabb haja az összes testvérem közül.
Lebuktam a farönkök mögé és lelapultam a meleg porba szorosan magamhoz szorítva a nagy üvegszilánkot amit találtam. Azzal zaklattam a húgomat. Újra.
A szívverésem gyors volt a lélegzetem pedig felkavarta a port az arcom mellett. Vártam egy kicsit majd újra kilestem. A lány apánk ingujját rángatva mutogatott valamit. Árulkodik, jellemző.
Ha nem győzött volna le ma a küzdelemben én sem piszkálnám. De nem hiheti azt hogy jobb nálam bármiben!
Apánk felénk nézett mire megint elbújtam a fa mögé. Nem tudtam levakarni az arcomról a mosolyt. Nyertem.
Vártam pár percet majd megfordultam hogy kiosonjak a fa mögül és elmenjek ebédelni de egyenesen belefordultam a ragyogó kék szemű lányba. Morcos grimasszal nézett rám, a szemei csak úgy szikráztak!
- Szemét vagy tudod?! - bökte meg a mellkasom közepét
- Te meg egy kis fruska vagy tudod?! - löktem vissza mire egyből nekem ugrott és a földre döntött. Feljajdulva vágódtam hanyatt. Összeszurult az ujjam az üvegszilánk körül és éreztem ahogy a meleg vér végigfolyik az ujjaim között és a földre csöpög.
- Persephone! - jajdultam fel a kezemre meredve. A tenyeremen egy mélyvágott seb volt. Láttam... láttam a húst. A vér lassan csordogált le a csuklómra és befestette a ruhmá ujját is.
A lány szemei elkerekedtek és rémülten fogta a kezébe az enyémet.
- S-semmi baj! Sajnálom! Nem akartam! Hades! Ne haragudj! - a szemei könnybelábadtak és a ruhája aljával próbálta a vért letörölgetni a kezemről.
A bocsánatkérései és a könnyei hamar elmúlasztották a fájdalmam.
Napjainkban.....A pengém élesen csattant össze a másikkal és csakk annyi időre hogy ki tudjam fújni a levegőt amit eddig benttartottam. A mozgás nem állt meg, a könyököm a lány gyomorszájába mélyedt mire ő visszarúgott. Ismertük már egymás mozdulatait. Fájdalmasan jól ismertük.
Tudtuk hogy mi lesz a másik következő lépése így nem tudtunk komolyan kárt tenni egymásban. Bőr csattant a bőrön, kemény, éles lélegzetvételek és kiáltások hasították át a tatamik halk nyikordulásaot.
A kék szempár felcsillant, a barna hullámos haj libbent és a következő pillanatban egy hűvös penge simult a torkom alá. Ugyanúgy ahogy az én pengém is Persephonéé alá.
Mindketten pihegtünk de nem engedtük egymás tekintetét.
- Hát ez megint döntetlen - monda Remi vigyorogva
- Többet nem raklak titeket párba... - csóválta a fejét. A hűvös acél eltávolodott a bőrömtől és én is leeresztettem a kardom.
A lány elmosolyodott mire a szívem kihagyott egy ütemet, hogy aztán felgyorsulva bepótolja a hiányzó dobbanást. Egy ideje, mindig ezt a reakciót váltotta ki belőlem. Egy mosoly... egy szó...
Nem értettem. És nem akartam elmondani neki. Ő a riválisom.
- Nem is rossz tőled... azt hittem bénább leszel - mosolygott a lány szélesen mire elnevettem magam és meghúztam a lófarkát.
- Nem is rossz egy lánytól - kontráztam rá
- Hé! - csapott a kezemre. Az érintése akár az áramütés. A tenyeremben pedig még mindig ott ült a mély vágás után maradt heg.
Igazából, soha nem is akartam hogy eltűnjön.