Az éjszaka sötétjében csak a hold világítja be valamennyire egy éppenhogy elindítható kisbusz környezetét. A busz hátsó ülésein többen is vannak. Két felnőtt férfi, és két nő hajtotta nyugovóra a fejét, és nem is sejtik, hogy abban a buszban gyermekeik még mindig nem alszanak. Pedig az előző napok mindannyiukból kivették a tartalék energiájukat is. Találkoztak pár nem kívánt vendéggel, akik megkeserítették egyébként is nehéz útjukat.
-Ray, szerinted milyen lesz majd az élet Kristáyváros falain belül? -kérdezi a lány, és törökülésbe helyezkedik a padlón.
-Azt hallottam, hogy a Kristályvárosban az a legnagyobb probléma, hogy mit szeretnél enni. Gondolj csak bele, ha eljutunk oda a családjainkkal, soha nem lesz semmire gondunk. Én katona leszek, fertőzötteket fogok ölni. Te pedig... te lehetnél akár orvos, vagy valami egészen más. Akár a Kristályvárosiak fodrásza is lehetsz, ha ahhoz van kedved.
A kisfiú nagyon lelkes volt. Mosolyogva, sőt egyenesenvigyorogva nézett a lány nagy, barna szemeibe.
-Szerinted be fogunk jutni? Mi lesz, ha nem engednek be?
Soha nem gondoltak arra, hogy mi lesz akkor, ugyanis teljesen biztosak voltak abban, hogy mind együtt lesznek, és senki nem választhatja el őket egymástól. Annyi mindent túléltek már. Voltak szorult helyzetek, amikor azt gondolták, hogy nincs tovább. Volt, hogy több fertőzött támadta meg őket, mint ahányan voltak, ők mégis mindig találtak kiutat.
-Olyan nincs, hogy ne engedjenek be. Ne félj, a te apukád, és az enyém tudja, hogy mit csinál. Egyébként pedig itt vagyok én, hogy megvédjelek.
A mondat végére Ray büszkén kihúzta magát...

***

A kietlen, sivatagos területen túl hangosnak tűnik a kisbusz pöfékelése. Egy ideje sehol nem leltek másik autót, ám ami ennél nagyobb probléma, hogy az üzemanyag szint is egyre közeledik a nullához.
-Mindjárt elfogy a benzin... -jegyzi meg Ray, aki az idő múlásával már 18 éves felnőtt lett. Már nem az a kisfiú, aki régen volt.
-Mi? Ne, az nem lehet... -Frances kétségbeesetten ment Ray mögé, hogy ő maga is meggyőzödjön erről. Ám nem ez volt a legnagyobb probléma, hanem az, hogy egy horda közeledett egészen gyorsan a kis csapat felé, de már nem tudtak elmenni onnan, ugyanis a jármű lassítani kezdett, majd le is állt.
-Ne... ne, ne, ne... -szólalt meg Frances anyja, miközben betette a hátizsákjába azt a pár dolgot, amit eddig széthagyott.
-James, előre kell mennünk. Ennyi fertőzöttel nem bírunk el... -kiabált Ray apja a többi felnőttnek, és leszálltak a buszról. Frances a szülei után nézett. Kétségbeesett volt, de nem tudta, mit tegyen. Még sosem kellett ölnie, hiszen a szülei mindig megvédték.
-Joyce... Neked itt kell maradnod. Bújj el... -lépett oda hozzá Ray, és kezei közé vette a lány arcát. -Tudom, hogy félsz... Én is félek, de ígérem, visszajövök érted.
-Ne hagyj itt... -a lány szinte suttogott, de teljesen összetört. Ray erőt vett magán, és hátatfordítva Frances-nek, leszállt a buszról. Joyce a busz egyik ablakához ment, és onnan nézte a történéseket. Végignézte, ahogy az egyik fertőzött megsebzi anyját, és az apja nem tud segíteni rajta. Frances a szája elé kapta a kezét, amikor nem csak anyja, de apja is holtan esett össze. Ray és családja kétségbeesetten rohantak el, távolodva a busztól.
És mi lesz velem? Én hogy éljem túl egyedül?
A lány csendesen zokogott egészen addig, míg már nem tört elő több könnycsepp.
Azon a napon kellett igazán felnőnie...

***

Frances nem bánta volna, ha elkapja a vírussal fertőzött szörnyek egyike, amelyekről az emberek néha beszéltek. Ahogyan azt sem, ha egy fertőzött ember öli meg, de túl gyávának érezte magát ahhoz, hogy kivárja, amíg rátalál valaki. Bújdokolva lépdelt a célja felé, és minden kis neszre felfigyelve, akaratán kívül is, csak még óvatosabb lett. Ha fertőzöttet látott, elbújt... Ha bárki mást, már akkor is ösztönből csak ugyanígy cselekedett. Egészen addig a pillanatig, amíg egy nap elérkezett a Kristályváros falaihoz. Ekkor valahogy ismét elkezdett bizakodni. Ha eddig nem halt meg, akkor még lehet jövője... Ismét elkezdett bízni abban is, hogy Ray, és a szülei várni fogják őt, és elmondják, hogy nem azért hagyták ott, mert nem szeretik, hanem azért, mert nem mehettek vissza...
Azonban a Kristályváros őrei gúnyolódtak vele, és mikor próbálta megvédeni magát, elhajtották. Frances ismét elhagyottnak érezte magát, hisz a szülei, és Ray nem erről beszéltek. Azt mondták, mindenképpen együtt maradnak, ehhez képest most elküldték a Kristályváros elől, amely az utolsó reményt nyújtotta volna a lánynak.
Szinte megtébolyult, és végig csak a város fala mellett gubbasztott. Egészen estig ott volt, és egyre inkább égett benne a bosszú vágy. Ekkor emberek egy csoportja talált rá, és elvitték Wyndham Tulsa-ba, ahol éveket töltött el. Eközben egy ott élő házaspár fogadta be őt, akik szinte alig tudták őt eltartani, ezért Frances tolvajként próbált boldogulni, ám a bosszúvágya ez idő alatt sem enyhült.
Valamit láthatott benne az egyik lázadó, ugyanis egy napon odalépett hozzá, és habár Frances elutasító volt vele, mégis valahogy szóba elegyedtek, és megtalálták a közös hangot. Ekkor ajánlotta fel neki a lázadó, hogy csatlakozzon hozzájuk.
Frances-t nem kellett sokáig győzködni, és hamarosan Abee falai között találta magát...