Végre ráakadok a nekem való társaságra Eris személyében. Azt persze látom, hogy a sör iránti lelkesedésemet azért annyira nem osztja. De hát nem szeretheti mindenki a sört! Sőt, a nők többsége, már akiket legalábbis én ismerek, előbb szavaz a pezsgőre, mint a sörre. De legalább ő is pocsékul érzi magát a bálon, ami nekem kapóra jön. -Gondolj bele, hogy egyesek ilyen miliőben ÉLNEK. – forgatom a szemeimet. Nem vagyok egyébként ellene a dekorációnak, sőt, még a szobroknak meg a függönyöknek sem. Csak épp, amik itt vannak, borzasztó ízléstelenek. Pontosan azok a fajták, amiket csak azért tesz ki az ember, hogy felvágjon vele, hogy neki bizony erre is telik. Erősen kétlem, hogy valakinek tényleg tetszenek ezek az izék. -Kénytelen vagyok. Néha meg kell mutatnom az arcom a civileknek. – vonok vállat. Ezzel egyébként nem értek egyet. Pontosabban nem ebben a formában. Oké, hogy mi is csak emberből vagyunk, és ezt láttatni kell, hogy az egyenruha-szindrómások is megnyugodjanak, de azért lehetne ezt olyan helyeken és eseményeken is, ahol mi is jól érezzük magunkat. -Reed? – felcsillannak a szemeim. -Ismerek egy Reedet. Igaz, ő nem Aurora, de még csak nem is nő. – csóválom meg a fejemet. Nem mondanám, hogy Chrisszel sokat lelkiztünk volna a családi ügyeinken, de feltételezem, van valami közük egymáshoz ezzel az Aurorával. -Chris nincs itt? – kérdezem aztán kíváncsian, a nyakamat nyújtogatva. Nem mintha kifogásom lenne Eris társasága ellen, de ettől még jó lenne egy ismerős és egyben barátságos arcot látni. -Én kérlek… a cipőimmel jöttem. – felelem némi habozás után. Azért látszik az arcomon, hogy ez nem a kedvenc viseletem. Hát, ez egy ilyen morcos este, na! De hát kövezzenek meg, nem estélyire, pezsgőre és ronda függönyökre vagyok kalibrálva. Mindig is úgy gondoltam, hogy az ilyesmi inkább a díszpintyeknek való, nem nekem. Én inkább sasmadár vagyok. -Minden esetre… ha már ez a te Aurora barátnőd így itt hagyott, akkor táncoljunk! – mosolyodom el, felé tartva a kezemet. Tudom, hogy sokan nem fogják díjazni a konzervatívabb arcok közül, de ez legyen az ő problémájuk. Elméletileg egy bál arra van kitalálva, hogy az emberek mulassanak, nem?
Soha életemben nem ittam még alkoholt. Abeeban volt ugyan, de sosem kóstoltam. Az idősebb testvéreim voltak azok akik iszogattak, meg buliztak, én sosem jutottam el odáig. Igaz nem is nagyon akartam, inkább bekuckóztam a szobámba és olvastam. Néha Thane átjött boldogítani, de inkább csak Hadesről panaszkodott nekem. Ígyhát mikor a lány megemlítette hogy ő inkább sörös mint sem pezsgős, fogalmam sem volt miről beszél. Azt se tudtam mi az egyik és mi a másik. Mindkettő sárga volt, folyékony és buborékozott. - Milyen kár... - nevettem zavartan és ahogy felemelte a poharát én is felemeltem a sajátom és odakoccintottam gyengéden. Szavait követve a függönyörke néztem amik valóban ronda sárgásbarna anyagból készültek. Valószínűleg aranynak akarták eladni őket, de mindenre hasonlítottak csak arra nem. - Hát... a függönyök is ocsmányak, de láttad már azokat a mellszobrokat túloldalt. Rémesen ijesztőek - mutattam el abba az irányba nevetgélve. Valahogy úgy éreztem máris jobb az estém mint tíz perce volt. - Nem tudom hogy bírtál ki már három ilyet. Legszívesebben négykézláb másznék haza... - dünnyögtem körbenézve. Mindenki más olyan jól szórakozott. Talán mi vagyunk ennyire defektesek? A nevetése ragadós így én is jóízűen nevetem el magam ahogy velem nevet. - Nagyon örülök Yada - mosolygok. Amenynire Chris óva intett attól hogy mások is tudjanak a létezésemről, már két idegen emberrel is taálkoztam. És egyik sem akart megenni. - Aurora Reeddel jöttem. Aztán.... jól itthagyott míg elment csacsogni - csóválom a fejem ahogy én is a pezsgőmet kortyolgatom. Meglepően jó íze van, olyan édeskés, de savanykás és tetszik ahoyg buborékol. - És te kivel jöttél? Téged is magadra hagytak? - érdeklődöm a lányra nézve
Ha már mindenáron pont itt kell héderelnem ezen a bálon, akkor már igyekszem egy kicsit jól érezni magamat, noha ez elég nagy kihívás. Nem szeretek ilyen cuccokat viselni, a bálokért se vagyok oda és nem is nagyon ismerek senkit. Egy ideig elég céltalanul bolyongok, mert bár az ismerkedéssel nincsenek problémáim, valahogy nem látom magam előtt, ahogy arról bájcsevegek valami ficsúrral, hogy milyen csodálatos alkalom ez és milyen szépek a függönyök. Egyébként is rondák. De azért hamar megtalálom az este két megmentőjét. Az alkoholt és egy magányosan ácsorgó csajt, aki kábé olyan lelkes fejet vág, mint amilyen az én fejemen ül. Máris jobb! -Valami pezsgő. Én inkább sörös vagyok, de azt itt nem adnak. – vigyorodom el, s ha elveszi tőlem, akkor koccintásra emelem a poharamat. -Ezekre az ocsmány függönyökre! – intek az ablakok felé. Hát, nagyon nem vagyok kibékülve azokkal. -Hmm, akkor én már veterán vagyok. Nekem a harmadik, de nem az én világom. – ingatom a fejemet. Persze, nem azt mondom, hogy zubbonyban akarok mindenhova járni, erről szó sincs. De azért valami kényelmesebb hacukát szívesebben felvennék, mint tűsarkút. Tudom, hogy a legtöbb nő ettől érzi magát istennőnek, és én sem tagadom, hogy jobban nézek ki ebben, mint bakancsban, de a fájdalom, amivel a viselése jár… hát, nekem nem ér ennyit az az istennő-fíling. -Isten ments! – nevetek. Még csak az kéne, hogy gyakran menjek bálba. Még a végén halálra unnám magamat, mielőtt megesz valami szörnyeteg odakint. Azért az elég szomorú lenne. -Yada. – nyújtom felé a kezemet és elmosolyodom, amint pír kúszik az arcára. Pedig még csak meg se próbáltam felcsípni, hát hova pirul? -Na, és téged ki ajándékozott meg ezzel a csodás, esti programmal, Eris? – kérdezem kíváncsian a pezsgőmet kortyolgatva. Nem is olyan rossz. Már ahhoz képest, hogy pezsgő. Legalább ennyiből megérte eljönni ma este. Megtaláltam az egyetlen pezsgőt, amit szívesen megiszom! Ez s egyfajta siker.
A cipőim nyomják a lábam, Rora nem hitte el hogy valószínűleg egy picit nagyobb a lábam mint az övé. Menni se tudok benne rendesen, állandóan úgy érzem hogy mindjárt kifordul a bokám. A ruhám szúr és kényelmetlenül sok bőrfelületet mutat. Nem tetszik. NAgyon nem élvezem: Próbálom a lehető legkisebbre összehúzni magam ahogy a lehető legkevesebb fájdalommal tipegek ki a tere szélére. Úgy érzem magam mint egy csapdába esett állat. Meg aarok szabadulni a cipőimtől és hazamenni. Visszabújni Chris melegítőjébe és pólójába és bekucorodni a fotelbe. Igen... az nagyon jó lenne. Egy fiatal nő indul el felém, ahogy felém nyújt valamit kicsit összerezzenek. Egy pohár. És valami buborékozik benne. - Köszönöm.... mi ez? - veszem át tőle óvatosan az üvegoharat. Szép mintája van. Az ital benne halvány aranyszínű, kellemes illata van. - Nem... ez az első bál amin... valaha is részt veszek... - nevetem el magam kissé zavartan. Abeeban sosem volak szép ruháink. Mármint... Voltak, csak nem volt hova felvenin őket. A testvéreim tartottak néha egy kis iszogatást, vagy ilyesmit de... semmi komolyat. Sosem sminkeltem, azon az egy alkalmon kívül mikor Alice elkapott és rámkent valamit. És most itt állok kikenve kifenve. Mintha nem is én lennék. - Te sem... gyakran jársz ilyen helyekre? - pillantok a lányra, aki valószínűleg Chrissel egyidős lehet. Nagyon izmosnak és erősnek tűnik... Talán ő is katona. Ahogy beleiszik a poharába én is zavartan követem. Az ital kellemesen édeskés, a buborékok csiklandozzák az orromat. Ez... nem is rossz. - Eris vagyok... egyébként - nyújtok kezet neki kissé elpirulva de mosolygva. Talán mégis lesz társaságom ma estére. Bárcsak.
Nem vagyok valami nagy bálos, de hát, ha a felettesed azt mondja, hogy bálba mész, akkor bizony bálba mész, ha akarsz, ha nem. Arra már persze nem gondolt, hogy mi a nyavalyát fogok csinálni én itt egész este és hogy őszinte legyek, halványlila gőzöm sincs róla. Csak állok néhány pillanatig bambán a kis körömcipőmben meg a fekete estélyimben, hogy kitaláljam, mihez kezdjek. Végül arra jutok, hogy a legegyszerűbb az italoknál. Az legalább tényleg érdekel, mert az már kevésbé valószínű, hogy táncra perdülök. Nem is tudok táncolni igazából, szóval ettől a látványtól megkímélnék inkább mindenkit. Miközben nagy elánnal töltögetek valami itókát a poharamba, körbejáratom a tekintetemet a termen is, hogy egyáltalán akad-e ismerős arc közöttük, akikhez oda tudok csapódni és akkor még megmenekülhetek a szörnyű halál elől, amit az unalom okoz majd. Ilyen arcra végül nem bukkanok, d helyette kiszúrok egy tyúkot, aki legalább olyan lelkesnek tűnik, mint én magam, így végül eldöntöm, ő a mai nyertes. Magamhoz veszek egy másik poharat, azt is megtöltöm ezzel az akármilyen pezsgővel, amit az imént felkaptam az asztalról, majd odalépdelek a leányzóhoz. -Pont úgy nézel ki, mint akire ráfér egy ilyen. – nyújtom felé a poharat egy mosollyal, bízva abban, hogy elfogadja és akkor máris megmenekültem a borzasztó este elől, ő meg legalább nem lesz szomjas. -Te se tűnsz annak a nagy bálozósnak. – jegyzem meg, mert legalább annyira marslakónak tűnik ezen a helyen, mint én. Süt rólam, hogy feszengek ebben a ruhában, a tűsarkú nyomja a lábamat és egyébként sem érzem, hogy beleillenék ebbe a túlontúl fenszi miliőbe, ami igencsak távol áll a pocsolyáktól és vérfürdőktől, amikben általában mozgok.
Mi a francot keresek én itt mégis? Úgy éreztem magam mint egy csapdába szorult állat. Nem elég hogy Rora belenyomorgatott ebbe a ruhába, de még itt is hagyott egyedül. Chris éppen járörözni volt ma este így még azt se tudta hogy Aurora elhozott magával erre a díszvacsorára. Nem akartam itt lenni. Túl sok volt a lebukási lehetőség. Pláne hogy Aurora is elment megkeresni valakit. A hátamat a falnak vetve méregettem mindenkit magam körül, féltem hogy valaki idejön hozzám beszélgetni de.. Senki ügyet sem vetett rám. A vállaim lassan leereszkedtek a feszült pózból és tovább vizslattam a környezetet. Úgy festett mindneki ismer itt mindenkit. Mintha egy nagy, kellemes buborék vette volna őket körbe. Nagy áthatolhatatlan buborék amibe én sehogy sem tartozom bele. A kezdeti félelem lassan unalommá vált. Nem tudtam mit keresek itt és bár párszor láttam Aurorát átsuhanni a termen, egyszer sem kanyarodott el felém. MIntha itt sem lettem volna. Minek hozott egyáltalán el magával? Körbepillantottam a teremben hátha meglátok valamit amivel elverhetem az időt míg eszébe jutok fogadott húgomnak. Hazamenni se tudtam, kocsival jöttünk és fogalmam sincs hogy jutnék vissza a Reed házba. Tényleg egy csapdába esett állatnak éreztem magam. Lassú léptekkel indultam körbe, alaposan kikerülve a buborékot. Nincs értelme bemenni oda. De ki tudja taán van itt valami más ami elszórakoztat míg hazamegyünk végre.
Az emberiség a kezdetektől küzdött kórságokkal. Talán visszavetett minket egy időre, de aztán magunkhoz tértünk. A természet gyógyítja magát, helyreállítja az egyensúlyt.