Yadával meglepően könnyű beszélgetést kezdeményezni és bele is bonyolódni, aminek kifejezetten örülök, ráadásul jó humorú csaj és még katona is? Hát kell ennél több egy férfinak?!
A szarkalábakra hirtelen olyan ijedt fejet vágok, hogy azt még egy nő is megirigyelné, két tenyeremet az arcomra fogom és úgy meresztek gúvadt szemeket.
- Úristen, úristen?! Szarkalábak, és ősz haj, nekem végem vaaan! - Még egy kicsit vékonyítok is a hangomon, hogy magasabb tartományba essen, de aztán nem állhatom meg röhögés nélkül. Oké, ezt nem hagyhattam ki, szerintem a bár egy része már így is hülyének néz, de ez akkor is mindent visz.
- Hm… most hogy ezt említed, ebben lehet valami - utalok a szakáll-ápolási szokásaimra, miközben pontosan azt teszem, hogy a szakállamat simogatom elgondolkozó arckifejezéssel a képemen. Na jó, a végén még tényleg igaza lesz Yadának és ezért nincs állandó partnerem, csak a főnök meg ne tudja, akkor leszek igazán szarban.
Ellenben kihallom, hogy mennyire nincs ínyére, hogy mindig váltakozó partnerekkel kell együtt melóznia, aláírom, én se vagyok oda érte annyira, bár tény, nekem így egyszerűbb. Legalább senkit nem tudok megölni azzal, hogy nem vagyok képes összefércelni az embereket a terepen! Na, tudom az alapokat és itt ki is merült a gyógyítói tudás a fejemben, helyette rengeteg harci dologgal van szépen kipárnázva.
- Oh, Chrisszel? Háhá, jó arc, bár még nem mentem vele, szerintem helyből agyon puffantanánk egymást, mert nekem van szép szakállam - teszem hozzá, mintha ez olyan mindennapos dolog lenne. Jó, Reed nem fog megölni, meg én se őt, nem hiszem, hogy ezzel gond lenne, ennek ellenére nehéz a faszikkal együtt melózni. Még nekem is, talán pont ezért… túl sok a tesztoszteron egy helyen!
- Háh, ha csak ennyi kell, rajtam ne múljon. Csapos, zenét! - üvöltöm el magam teli torokból, hogy most aztán mindenki felkapja a fejét és pislog meredt szemekkel, még a csapos kezéből is kiugrik a pohár és eltörve csattan a padlón, de nem mond nekem ellent, már nyomja is be az egyik régi nagy kedvencemet, hogy a legközelebbi asztal tetején üvöltve énekeljem én is a dalt, miközben táncolok mindenki megrökönyödésére. Na, így kell ám parádét csinálni, ezt csinálja más utánam!

//Zene: https://www.youtube.com/watch?v=qKggnBh2Mdw
Kép:
//

Válaszán hangosan felnevetek, olyan jó, mély, öblös hangon, hát igen, azok a nem létező hurkák. Na jó, talán van egy vagy kettő valahol elrejtve rajtam, de pszt, nem szólunk róla senkinek, szóval nincs.
Bólogatok szavaira, közben a pia is megérkezik, szóval most aztán már tényleg iszunk, kell halálnak, hogy ne legyünk estére berúgva, vagy valami ahhoz hasonló állapotba kerüljünk, az úgy pont megfelelő lesz, oldja a hangulatot, aztán meg ki tudja.
– Az szép, én négy vagy öt éve, mindig összekeverem a napokat, már nem is igazán számolom – teszem hozzá határozottan, bár a végére azért megvakarom a fejem, hogy várjunk csak, mikor is léptem be én a seregbe, meg hanyadika is volt az? De ha megerőltetném az agyam, sem jutna eszembe, és egyébként lényegtelen is. Úgy is itt fogok megöregedni, már ha egyáltalán megérem az öregkort, és szerintem Yada fejében is hasonlók lehetnek, már gondolatok, hogy ez lesz velünk.
– El ne áruld senkinek, de nem kis melóba fájt, hogy végre ilyen szép legyen! – suttogva beszélek ugyan, de a végére olyan büszkén düllesztem a mellkasomat és akkora vigyor van a képemen, hogy ihaj. Szerintem ezt még a szomszéd városban is észreveszik – már ha lenne szomszéd város –, nem hogy itt a kocsma kellős közepén, avagy a szélén, nem lényeg.
– Mindig más… nem igazán tűrök meg magam mellett sokáig egy embert; bár lehet, hogyha őket kérdezed, akkor inkább azt mondják, kiállhatatlan vagyok… – meresztek elgondolkodó képet és még vállat is vonok hozzá, hát most mit hazudjak, tényleg nincs állandó partnerem. Alapvetően nem is szeretnék, mert nem akarok senkire és semmire vigyázni, hiába tudom, hogy muszáj csapatban dolgoznunk, mégis bennem van az, hogy egyszer már elvesztettem a családomat; a barátaimat és a bajtársaimat, akik közel állnak hozzám, pedig nem akarom, főleg nem a saját hibámból! Oké, szentimentális barom vagyok, na, megvallom hősiesen!
– És neked, kivel dolgozol most? – kérdem őszintén, miután a második kör pia is megjött, és abból az egyiket megiszom, aztán gyorsan a másodikat. A sör még ott van, rendelem is a következő kört magunknak, miközben mazsolázgatok a mogyorós tálból, úgy figyelek Yadára kíváncsian, vajon ő hogy áll ezzel a témával? Biztos, hogy sokkal jobban, mint én, de hát nem lehet tudni. Azért titkon megfordul a fejemben, hogy talán ő passzolhatna mellém, végülis női partnerem még soha nem volt, de ezt el is vetem, tuti van már mellette állandó partner, úgyhogy bukovári van.

Az arckifejezése és a hangja is elég választ nyújt arra vonatkozólag, vajon miért is van itt, hogy még az én komor képemre is oda kerül immáron a jóleső mosoly, ezen ne múljon, megajándékozom a szexi vigyorommal.
Poharak koccannak, a mogyorós tálat meg magunk közé helyezem, fogyasszon belőle bátran, megosztom vele szívesen, de visszatolja hozzám.
- Ah, neked van estélyid? Francba, én bezzeg a szmokingomba most sem férek bele! – bosszankodom ott mellette ironikusan, szerintem érti Yada, miről vakerálok épp itt neki. Ugyanúgy nincs szmokingom, mint ahogy neki sincs estélyije, sem kicsi, sem nagy, vagy mi a szösz.
- Végülis… már ketten vagyunk, plusz a pultos, akkor ja, ez már buli, szóval IGYUNK! – rikkantom el magam, amire az itt lévők is idefordulnak, de nem hat meg túlságosan, végül Yada is italt kér, barna szemeim meg már felcsillannak erre. Úgy érzem, őt már most kedvelem és később is kedvelni fogom, hát rendelt nekünk italt, basszus!
- Az egészségünkre és a bulira! – biccentek és már húzom is le a felest, hogy a pultra csapjam az üres poharat és most már én intek a pultosnak, jöhet a következő kör, és kapásból legyen dupla adag.
- Ha már úgy is itt vagyunk, legyen dupla, megérdemeljük! Egyébként mióta szolgálsz, ha nem gáz, hogy megkérdezem? – kezdjünk valami egyszerűbbel, azzal talán nem lőhetek mellé. Oké, hogy nagy pofám van, meg tény, Cony már ismer annyira, hogy kezelje a hülye vicceimet és beszólásaimat, ellenben Yadát még nem ismerem annyira és nem most akarom elásni magam előtte, az mekkora über ciki lenne már? Szóval csak finoman, puhatolózzunk, mégha orbitális baromság is, amit kérdeztem, legfeljebb elkönyvel valami hülyének.

Öles léptekkel közelítem meg a pultot, ha már ide evett a franc, legyen mit inni, most szükségem is van rá, de ahogy oda érek és kikérem az italomat, úgy elnézve magam mellé tűnik fel az ismerős csaj. Azért agyalok rendesen, hogy honnan olyan ismerős nekem, tuti, hogy már láttam őt valahol, de jelenleg nem vagyok abban az állapotban, hogy ezt egyből meg tudjam tenni, így szegezem neki a kérdést és a válasz nem is várat magára.
- Áh, így már értem! – lélegzek fel mosolyogva, na, tudtam én, hogy ismerős és már érthető is, hogy miért. Nyújtom kezemet a kézfogásra, megrázva kis kacsóját egyszer. - Balth – biccentek felé tiszteletem jeléül, aztán lehuppanok mellé a pulthoz, hogy a sörömet magamhoz veszem és úgy emelem neki koccintásra, hogy csilingelő hangot hallatnak a poharak, engem ugyan nem érdekel, hogy elvileg sörrel nem koccintunk. Nem tök mindegy, hogy mivel, a gesztus a lényeg, a többi nem érdekel.
- Hosszú nap, vagy csak szimplán szórakozás? – teszem fel az első hülye kérdést, ami eszembe jut, vajon miért van itt egyedül? Oké, a katonák többsége egyedülálló, és ha olykor csapatban összeverődünk, az is elég ritka, tudjuk mindannyian, mivel jár ez a munka, ha szorosabb kapcsolatba kerülsz valakivel, az lehet, hogy másnap már hullazsákban jön vissza.
Közben magamhoz ragadom a sósmogyorót is ott a pulton, kihasználom, hogy ingyen van. Vagyis nem ingyen, mert a piáért fizetek, de attól még legalább ott van és lehet nyammogni, amíg itt vagyunk. Kettőnk közé teszem be a tálat, ha szeretne Yada, fogyasszon belőle ő is, ne csak én egyek itt egymagamban.

Fáradt vagyok, elcseszett módon, és hogy máshogy vezethetném le ezt a fáradtságot és feszültséget, mint hogy eljövök inni. Civil ruhában értelemszerűen, mielőtt valakit halálra rémítek, bár így is eltakarodnak az utamból, ha csak rám néznek. A tetoválások, a szakáll, mind-mind egy eszköz, hogy békén hagyjon a többi ember. Zoey és Eric halála óta nem találom önmagam, és talán már nem is akarom, az üres lakásba nem akarok haza menni, minden csak rájuk emlékeztet, úgyhogy végül itt lyukadtam ki.
Szokásos viseletként bakancs, farmer, fekete póló és vörös kockás ing a mai szett, ez pont elég, így lépem át a Pub küszöbét, hogy aztán felmérjem a helyet. Végülis, nem olyan rossz, lehet valami egyszerűvel kéne kezdeni, mert miért ne, aztán csak hazatámolygok valahogy az éjszaka folyamán. Ha odakint nem döglöttem meg, talán nem ettől fogok, majd éjszakázom valami parkban, ha úgy adódik.
Öles léptekkel közelítettem meg a pultot, ott már volt valaki, no lám; de előbb az ital.
- Egy korsó sör lesz! – rendelés lead, én meg kíváncsian fürkészem a csajt. Hm, tetszik, nem is rossz, de mi a halálért olyan ismerős nekem, mintha már láttam volna valahol, csak nem tudom, hogy hol. - Ismerjük mi egymást? – pislogok rá szemöldök ráncolva, annyira ismerős ez a cuki pofi, de tényleg nem tudom hirtelen hova tenni. Lehet, hogy a bázisról, vagy nem? Eh, ennyit a memóriámról, mindig akkor hagy cserben, amikor leginkább kéne. A sör közben megérkezik és se szó, se beszéd, lehuppanok a csaj mellé az egyik székre, támasztva a pultot.