Fellavíroztam az ingatag, nyirkos levegőtől csúszós tégla darabokon. Megkapaszkodva a lyuk peremén, próbáltam stabilan tartani magam a saras felületen. Corától kapott áttetsző ampullát ujjaim közé szorítva, haraptam rá a dugójára, majd csavartam le kezemmel az üvegcsét. Ovatosan a vöröslő frissnek tűnő vér alá tartottam, majd türelmesen vártam, míg lecseppen néhány, amit leadhatunk a labornak. Arra az esetre, ha nem valami, hanem inkább valaki hagyta ezt itt maga után, nem árt tudnunk. A labor pedig majd megállapítja, hogy ez itt, állati vagy emberi eredetű.
A zajt hallva pillantottam ismét Corára, miközben tiszta kezemmel kivéve számból a dugót, pattintottam az ampulla tetejébe, majd helyeztem övem kis pattintós dobozka alakú vászon anyagába. Ujjammal bepattintottam a gombot, hallatva maga után tompa pattanást. Hátrébb eresztve kezemet, fontam ujjaimat a rádióm felé. Oda akartam adni Corának, de megállapítva a tényt: itt tényleg van valami, vagy valaki, jobb ötlet volt magam intézni. Hát frekrenciát válltva nyomtam le a vétel gombot, majd emeltem ajkaimhoz a fekete kommunikációs eszközt.
- Jornet Gurdian a diszpécsernek. Vége. - vártam a válaszra, majd leovatoskodtam a csúszós tégladarabokon. Cora mellé érve settenkedtem utána. Bár sosem voltam a settenkedés mestere, nem mintha a csatornavíz megkönnyítette volna a dolgomat. A hangot megközelítve épp, hogy kilépett Cora a falon túlra, s terült elé egy úlyabb folyosó, a rádió recsegve felcsendült.
~ Napot Jornet. Itt a diszpécser. Hallgatom...- rekedtes férfi hang unottan visszhangzott a nyirkos, rideg falakon. A gyomrom összerándúlt, a testem megfagyott egy pillanatra. Nem bírom a horrort. Több se kellett annak a valaminek amit mocorogni hallottunk. Iszkolásáról csobógó-locsogó csatornavíz árulkodott. A gyöngéd hullámjai komótosan fonták körül fekete csizmám orrát.
- Szameg...- sziszegtem orrom alatt, majd mély sóhajjal és egy rosszalló pillantással Corára tekintettem és emeltem ajkaim elé a rádiót. - C szektor 14-es számú folyosóján 80cm átmérőjű lyuk tátong. Szükség volna egy javító egységre. - feleltem, mire lágyan felém kúszó vöröslő vért véltem felfedezni a csatorna vizében.
-Cora? - pillantottam a lányra összeráncolt szemöldökkel. Több se kellett, azonnal futottam a vér irányába. Kihűlt emberi test. Már ami megmaradt belőle. A hasüregét teljesen kicsomagolták. A beleit kirángatták. Azonosíthatatlan volt. Az arcát lerágták... A fogaktól karcolt koponyája fehérlett ki vörös bőrcafatai alól.
~ Vettem Jornet. Küldöm a javító egységet. Vétel vége. - érkezett a felelet a rádió túloldaláról. Nem hagyhattuk, hogy amíg nem zártuk le és nem fésültük át az egész C szektort, hogy bárki is be tegye ide a lábát. Számhoz emelve hát a rádiót és rá feküdtem a gombra. - Váá...- Egy pillanat alatt sötétült el minden.
Már csak arra eszméleten fel, hogy bele folyik a számba a véres, bűzös csatorna víze. Köhögve löktem fel magam ülő pozícióba, már szinte hányinger kerülgetett. Megpillantottam a rádió darabjait, ahogy elúszik előttem. Mégis Corát kerestem tekintetemmel ahelyett, hogy a feladatomat próbáltam volna végezni.

Már készültem fel, hogy olyat kapok hogy a fal adja a másikat, amikor is valami fémes csattanásra és a vizes csobbanásra lettünk figyelmesek. Kikerekedett szemmel kaptam a zaj irányába fejemet, majd pillantottam Corára. Nem válaszoltam, hisz költői kérdés volt. Persze, hogy hallottam. Nem terveztem bele vetni magamat az akcióba. A hivatalos eljárás esetén, amennyiben valami rendkívülire bukkanunk, jelentést kell tegyünk. Mr Wilson majd helytálló döntéseket hoz. Valószínüleg kiküldenének egy képzettebb osztagot, majd a takarítókat. De...
- Caroline!- morrantam rá, ahogy elsuhant mellettem. - Mocsok gyors ez a nő!- morogtam orrom alatt halkan, majd mély sóhaj és iparkodtam is utána. Bár nehéz volt úgy futni, hogy stabil talajt érjen a talpam. Végül nehezen beérve őt kaptam el a karját. - Nem ez a protokoll Caroline! Vissza kell mennünk jelenteni Mr. Wilsonnak.-  morogtam le Cora-t a teljes nevét hasznáva. Ha felbosszant mindíg így hívom. És most történetesen volt alkalma felbosszantani.
- Mi a... - pillantottam a beszűrődő fény felé. Egy méretes lyuk tátongott a csatorna tetején. Valószínüleg a valami vihar moshatta ki a téglákat. Pár hete megemelkedett a csatorna vízszintje. Lehet összefüggés van a lyuk és a víz között. - Cora... - intettem neki,  majd  mutattam a betontömbből kiálló vascsövet. Friss vér cseppent a leomlott tégla és beton darabokra. Talán emberi vér lehetett. Talán szörnyé.
- Van nálad ampulla? - vártam a választ, azonban más zaj is visszhangzott a csatorna hideg falai között. Valaki vagy valami volt itt rajtunk kívűl. Hunyorogva pillantottam a zaj irányába. Cora hallása jobb mint az enyém. Rá kellett bíznom magam, s csak reménykedtem benne, hogy kellően figyel, amíg én felmászok a téglákra, hogy mintát vehessek a vérből, amit valami vagy valaki nyomként hagyott maga után.

- Nem mérgeznél meg. - pillantottam rá arcomon széles mosollyal. - Hisz szeretsz. - De nem ragoztam tovább a dolgot, hisz dolgunk volt még. Bár reméltem, hogy nem olyan dolgunk lesz, amivel egy szemernyi tapasztalatunk sincs. Minden esetre ez már önmagában több izgalmat nyújtott, mint figyelni az úszkáló döglött patkányokat meg a szennyt.
- Valahogy egész másképp képzeltem az izgalmat...- sóhajtottam, majd pillantottam Cora-ra, aki hamarabb rájött, hogy mivel állunk szemben, mint gondoltam volna. Nekem lövésem le lett volna. Mi több... Nem is emlékszem erre a fajra. - Benne volt ez a tankönyvben? Vagy megint stréberkedtél? - jóízüen mosolyodtam el, majd ahogy előre világítottam pillantottam meg egy felénk úszó cafatot. Hát megvártam amíg a lábamhoz ér, majd lehajoltam érte kesztyűvel védett kezembe véve emeltem fel. Kiváncsian vizsgáltam, azonban fény hiányában oly keveset tudtam megállapítani. Végül rá emeltem zseblámpámat, majd azzal együtt fintorodtam el a látványon.
- A szörnyecskéd patkányt reggelizett. - azonban kígyóról beszélünk. Harapások és hiányzó cafatok. - Úgy néz ki nem izlett neki...- dobtam vissza a vízbe, majd irányítottam magam elé a lámpát. - Cora. Létezik, hogy ez a... -  nem igazán akart a számra jönni a szó. Hát hunyorogva néztem rá, összeráncolt szemöldökkel és próbáltam rávenni, hogy megismételje a szörnyikéjének a nevét. Amit ha meg is tett, megismételtem utána a szörny nevét. - Létezik, hogy nem egyben nyeli le a vacsoráját? - böktem az orrommal a tovább úszó patkány tetem irányába. - Harapás nyomok és  hiányzó cafatok. - bár elképzelhető, hogy élelem hiányában a patkányok egymást kezdték zabálni. Elgondolkodva néztem magam elé, amikor Cora hozzá tette milyen jól áll a nyálka a vállamon. Mindössze egy mosolyt eresztettem arcomra, majd emeltem le egy újabb ilyen darabot és fordúltam vele Cora felé. - Illik a barna szemedhez. - sunyi vigyorral arcomon, hajítottam a mellkasának, ami fröccsenve még az állára is felszökött, majd komótosan csúszott le, s végül ploccsanva zuhant a szennyvízbe. Csak csendbe néztem rá, majd az ábrázatát bámúltva egyszerűen nem bírtam ki nevetés nélkül. - Gyönyörű vagy!- kacajomtól zengtek a falak.

- Ha olyan íze lesz mint a sajtos golyónak, akkor még a döglött patkányodat is megeszem... - magyaráztam miközben elmélyülve figyeltem azt a valamit, aminek a nyálkája most a vállamat díszítette. Rá emeltem a zseblámpámat, majd alá nyúlva emeltem le a kiálló vas darabról. Corára pillantottam, majd a nyálkás genyóra, ami a zseblámpán orrán himbálódzott. Ha Cora rá világított jobban szemügyre vehettük. - Attól tartok, hogy a hűn áhított izgalom. - válaszoltam meg kérdését. Végül leráztam a csatornában csordogáló szennyvízbe és vettem egy mély sóhajt. Ilyenkor sok lehetőség megfordul az ember fejében. Először is a helyzet veszélyességét kellett megállapítanom. De már ezt se tudtam. Hát egyszerűen elléptem Cora mellett, majd világítottam magunk elé. Elvétve lógott valami nyálkás.
- Ismerünk olyan mutánst ami levedli a bőrét? - tettem fel a kérdést, s világítottam rá menet közben a velünk szembejövő lógó nyálkás fehéres, vékony valamire.

Mondtam már, hogy utálom ezt csinálni? Nem azért mert rohadt mocskos, hanem mert konkrétan semmi kihívás nincs benne. Elvétve patkányokat, gyakrabban valami úszó cafatot kerülgetsz. És mind ezt miért? Hogy előrébb kerülj néhány nyavaják Credittel. Persze hasznos cuccokat szedhetsz össze belőle, de a hasamat jobban szeretem.
Az előbb említett bűzös-, rothadt cafatot kerültem ki, miközben próbáltam megigazítani pisztolyomat övemen lógó bőr tartóban. - Éhes vagyok. - mormoltam orrom alatt, majd pillantottam Cora-ra, aki szintén kitörően boldog volt a már jól megszokott csatornatisztítástól. Illetve... Meg kellett volna már szoknunk. Valahogy képtelen vagyok rá.
- Múltkor csináltál valami sajtos golyót... - magyaráztam a hasam vágyáról, miközben elvétve kerülgettem a sötétből előkerülő pókhálókat. S persze ha éhes vagyok, nem tudom befogni a számat, szóval nem is próbáltam visszafogni magamat.
- Fogunk valaha valami izgalmasat is találni ebben a nyomorúlt csatornában? - tekintettem rá ismét felhúzott szemöldökkel, s persze amint elterelődik az ember figyelme, rögtön bele mászik valami kicseszett pókhá... Nyálkásba?
Éreztem, ahogy a vállamra tapadva húzódik valami levedlett bőrdarabka, mellékelve valami takony állagú gőzölgő átlátszó trutymóval. Nem mondtam semmit, egyszerűen megálltam, majd elmélkedő pillantást vetettem a darabra. Bármi is volt az, szokatlannak számított. Kellett nekem panaszkodni...