A Katonai Akadémián ismerkedtünk meg, s a sok együtt töltött időnek hála nagyon hamar barátságot is kötöttünk. Mindig is nagyon jó emberismerő voltál, és én ezt szerettem benned a legjobban. Ha éppen olyanom volt, akkor tudtad, hogy inkább békén kell hagyni, soha nem tettél fel felesleges kérdéseket, és azt sem mondanám éppen, hogy mindent tudsz rólam, de ez soha nem volt akadálya barátságunknak. Amikor Erist becsempésztem Kristályvárosba, te is falaztál nekem, és soha eszedbe se jutott volna beköpni engem emiatt. Az érvelésemet elfogadtad, miszerint jobb, ha minél kevesebben tudnak a hollétéről Erisnek. Mindketten láttuk elsőre, hogy valami nem stimmel vele, üldözik vagy valami ilyesmi, így inkább nem szóltunk róla semmit. Annyit azonban meg tudtunk Eristől, hogy félvér létére is sokkal magasabb szintű képességekkel rendelkezik, és hát, egyikünk sem szerette volna, ha kísérleti nyúl válik a lányból, így hát hallgattunk.

//Eliott előtörténete kapcsán egyéb megkötésem nincs, inkább a kapcsolatuk az, ami fontos nekem. Lényeg, hogy egy nagyon megbízható alak, soha nem árulná el Christ, és ez fordítva is igaz.

Szeretett húgom, mit is mondhatnék? Életünk soha nem volt egyszerű, s talán pont emiatt is lettem egy kicsit is túlságosan is védelmező veled szemben. Nagyon is komolyan veszem a báty szerepét, de mindezt csak azért, mert szeretlek. Nem mondom, hogy néha nem akasztalak ki ezzel, hiszen elég idős vagy már ahhoz, hogy saját döntéseket hozzál, de hát, ezt mondhatod a fafejemnek. Apánkról jelenleg te gondoskodsz, s ha zavar is, se mutatod jelét annak, hogy sokszor anyánknak hisz téged, mint ahogy azt is rezzenéstelen arccal tűröd, ahogy a városiak bánnak velünk. Te folyton mosolyogsz, kedves vagy és azon igyekezel, hogy segíts az embereknek, még az sem tántorít vissza, ha ők ezt elutasítják. Ezt mindig is irigyeltem benned.
Erisről persze tudsz, hiszen a házunkban bujtatom őt, de jóban vagy vele is, és nagyon szereted. Ahogy mondani szoktad, mindig szerettél volna egy nővért is, mert "a pasik olyan mások". Szóval most élvezed, amikor együttes erővel tudtok házsártoskodni felettem.

Gyerekkori barátok vagyunk, még azokban az időkben ismerkedtünk meg, amikor még az apám volt a katonai konzul, és én is jobban megfordultam a magasabb körökben, hiszen te is oda tartozol. Mindig is jóban voltunk, s igazából szüleink már akkor eldöntötték, hogy jó lenne, ha felnőttként mi majd egybe kelnénk. Akkoriban persze én is szerettem volna, gyerekek tudod, sokszor viccelődnek ezzel. Azonban ahogy egyre idősebbek lettünk, te tényleg komolyabb érzéseket kezdtél el táplálni irántam, míg én családtagként tekintettem csak rád. Amikor apámnak le kellett mondani a pozíciójából, és a családunk hírneve romlani kezdett, a te apád is fel akarta bontani az eljegyzést, ám te nem engedted. Szeretted volna, ha ez a házasság által ismét helyre tudnánk állítani a családom nevét. A húgomnak szerettem volna jobb körülményeket biztosítani, így hát én is beleegyeztem ebbe. Nagyon kedves voltál szívemnek, ám nem voltam szerelmes beléd. Erre akkor jöttem rá igazán, amikor megismertem Erist, s valahogy öntudatlanul kezdtem el többet érezni iránta. Az eljegyzést azonban továbbra sem bontottam fel, mert téged sem akarlak megbántani, s húgomnak is jobb életet szeretnék biztosítani, így a kötelesség és szerelem között örlődöm. Hogy te ebből mit és mennyit vettél észre, az szabadon eldönthető.